Emberkereskedelem, nemi erőszak – előzetes letartóztatásban maradnak a Tate-fivérek Romániában
Előzetes letartóztatásban marad Romániában Andrew és Tristan Tate, akiket tavaly év végén vettek őrizetbe a román hatóságok emberkereskedelemmel foglalkozó szervezett bűnözői csoport létrehozásának és nemi erőszak elkövetésének gyanújával.
Szintén előzetes letartóztatásban marad az a két nő, akiket a Tate-fivérekkel együtt vettek őrizetbe és helyeztek előzetes letartóztatásba. Az egyik nő egy volt rendőr, a másik Andrew Tate barátnője. Mindkettőjüket azzal gyanúsítják, hogy támogatták a szervezett bűnözői csoport létrehozását, amelynek tagjai fiatal lányokat szexuális tartalmú videók készítésére kényszerítettek, amiket feltöltöttek az internetre, és ebből jelentős bevételük származott a Tate-fivéreknek. A hatóságok eddig hat áldozatot azonosítottak, akiket Bukarest mellett, Ilfov megyében tartottak fogva.