A Rovatból

Elveszett egy kutyus - a lehető legviccesebb helyről került elő

A gazdi szerint a megtaláló egy hős... Pedig...
Reddit - szmo.hu
2018. május 18.



A Redditen tette közzé a vicces történetet egy HammonB nevű felhasználó. Valaki kitett egy táblát, hogy elveszett egy nagy, fehér kutya. A felhasználó megtalálta, de meglehetősen vicces helyen.

"A hölgy azt mondta, igazi hős vagyok. Pedig a kutyát két lépésre találtam a tábla mellett" - írta a posztoló.

Egyesekben felmerült, hogy a fotó esetleg beállított vagy manipulált. De a felhasználó a kommentek között ezt is megmagyarázta:

"Képernyőfotót készítettem az eredeti fotóról, hogy háttérképpé alakítsam, megpróbáltam kinagyítani és kicsit megszerkeszteni. Azt hiszem, elég pocsékul sikerült, és most látom, hogy a beállítás szögét is elszúrtam."

A kommentelők is megosztottak hasonló történeteket, bár ezekben általában nem kutyák, hanem gyerekek, kistestvérek bóklásztak el.

"Egyszer anyukám a kocsiban felejtette a bevásárlószatyrot" - írja például egyikük. "A bátyám felajánlotta, hogy érte megy, hiszen már nagyfiú. Nem volt bonyolult: kilép az ajtón, balra megy, kimegy a kapun, megint balra indul, és ott a kocsi. Körülbelül öt perc múlva egy hölgy hozta kézen fogva a síró bátyámat, aki úgy eltévedt néhány perc alatt, hogy azt sem tudta, merre menjen. A hölgy körbesétált vele, hátha felismeri a házunkat. És még a bevásárlást se hozta be."

De volt olyan is, aki jótanácsokat osztogatott:

"Ha eltévedsz az erdőben, és feltételezhető, hogy valaki keresni fog, a legjobb, amit tehetsz, hogy leülsz egy helyben, kiabálsz és várod, hogy rád találjanak." Azt is hozzátette, hogy ha mászkálni kezdesz, könnyebben elkerülitek egymást a keresőcsapattal.

Nektek van valami tanulságos, vagy vicces történetetek az eltévedésről? Osszátok meg velünk!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Csúnyán megtrollkodta Orbán Viktor győzelmi terves fotóját egy belvárosi hamburgerező
A Billog Burger színezőfüzeteket kínál gyerekeknek és felnőtteknek is. Színes ceruzát is adnak mellé, bár a narancssárga sajnos kifogyott.


Csúnyán megtrollkodta Orbán Viktor pénteki fotóját egy belvárosi hamburgerező. A Billog zebrás, bölényes és „mérges-lános” színezőfüzetet kínál a gyerekeknek és a felnőtteknek.

A miniszterelnök pénteken tett közzé egy képet Horvátországból a Facebook-oldalán. A kép egy étteremben készült, és a miniszterelnök mellett látható rajta Orbán Balázs politikai igazgató, Kaminsky Fanny, a közösségi médiáért felelős munkatárs, valamint Máté János, a Miniszterelnöki Programiroda vezetője is.

Az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.

A képen Orbán Viktor a nyaralós fotóiból ismert színes ingjét viseli.

Erre reagált az V. kerületben lévő Billog Burger Bár, akik szombaton azt írták a Facebook-oldalukon:

„Kedves Gyerekek!

Új színezőket kérhettek a pultos bácsitól a Billog Burger Bárban!

Az eddigi zebrát és bölényt ábrázoló képek mellett most már a „Mérges lán – Győzikés terv 2026” színező is elérhető a billog színezőfüzetben.

Amíg elkészítjük a burgereket, nyugodtan színezhettek – kérjétek el a színes ceruzákat a rendelés mellé!

Sőt, a felnőtteknek is ajánljuk kipróbálni (csak szólunk előre: a narancssárga sajnos kifogyott).”

Az étterem azt ígérte, hogy a kommentekben feltöltik a digitálisan letölthető mérges lános színezőt, amit „bárki nyugodtan használhat otthon vagy akár a luxusnyaralás alatt is!”

A bejegyzéshez pedig egy vélhetően AI-generált fotót is kitettek, amin a miniszterelnöki fotóra hajazó kép látható, csak gyerekekkel.

via hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pánik a római Wizz Air-járaton: az utasok sikítoztak a félelemtől, a vihar miatt nem tudott a gép leszállni
A római vihar lehetetlenné tette a biztonságos leszállást, így a járatot átirányították. A repülő végül hajnali négy körül ért földet Bolognában, az utasokat onnan vitték tovább az olasz fővárosba.


Augusztus 20-án éjjel viharba került Róma légterében a Wizz Air W4 6038-as járata. A pilóták többször is próbálkoztak a leszállással, de az ítéletidő miatt végül feladták. A fedélzeten készült videókon jól hallható, ahogy az utasok sikítoznak a félelemtől.

A járat Spanyolország délkeleti részén fekvő Alicantéból indult, és a római Fiumicino repülőtérre tartott, írja a brit The Sun. Az Airbus A321-es közel másfél órás késéssel szállt fel, majd Róma fölött olyan erős viharba keveredett, hogy a pilóták többszöri próbálkozás után sem tudtak leszállni.

A gépen eközben teljes sötétség uralkodott, miközben az ítéletidőben erősen rázkódott. Az egyik utas videót is készített, amelyen hallani lehet, ahogy sokan sikítoznak a fedélzeten:

@italo_papi Forti turbolenze a causa del mal tempo sui cieli di Roma impediscono l’atterraggio del volo Wiz Air partito da Alicante, Spagna e diretto alla capitale. Il pilota costretto a monovre estreme dopo un primo tentativo di atterraggio alla fine opta per dirottare l’aereo all’aeroporto di Bologna, tutti i passeggeri sono rimasti illesi, i primi commenti evidenziano forte stress e il terrore vissuto in alta quota. La compagnia aerea sta valutando le modalità di trasporto via terra dei passeggeri per il rientro a Roma. Si attendono ulteriori notizie su eventuali rimborsi. #aereo #plane #wizair #turbolenze #maltempo ♬ suono originale - Periodista nocturno✨

A repülő végül nem Rómában, hanem a mintegy 400 kilométerrel arrébb fekvő Bolognában landolt, röviddel hajnal 4 óra előtt.

A Wizz Air közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozták, hogy számukra az utasok biztonsága a legfontosabb. Köszönetet mondtak a légiutas-kísérőknek, amiért a turbulencia közben is gondoskodtak az utasokról, és a pilótáknak, akik úgy döntöttek, inkább átirányítják a járatot.

@italo_papi Forti turbolenze a causa del mal tempo sui cieli di Roma impediscono l’atterraggio del volo Wiz Air partito da Alicante, Spagna e diretto alla capitale. Il pilota costretto a monovre estreme dopo un primo tentativo di atterraggio alla fine opta per dirottare l’aereo all’aeroporto di Bologna, tutti i passeggeri sono rimasti illesi, i primi commenti evidenziano forte stress e il terrore vissuto in alta quota. La compagnia aerea sta valutando le modalità di trasporto via terra dei passeggeri per il rientro a Roma. Si attendono ulteriori notizie su eventuali rimborsi. #aereo #plane #wizair #turbolenze #maltempo ♬ suono originale - Periodista nocturno✨

A légitársaság felajánlotta, hogy az utasokat földi közlekedéssel szállítják el Bolognából Rómába, és akik ezt elfogadták, visszatérítést is kapnak.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elképesztő videó: Tömegverekedés tört ki egy luxushajó éttermében – a csirkefalatkák miatt balhézhattak az utasok
Több utas is összeveszett az étkezőben: ütötték, rúgták és a fölre lökdösték egymást. Az esetről az egyik utas felvételt is készített.


Hatalmas tömegverekedés tört ki a Carnival Cruise Sunshine nevű hajójának étkezőjében hétfő hajnalban – írja a The Sun. A hajó Miamiba tartott, ez volt az utazás utolsó napja, amikor a lap szerint az utasok közül néhányan összevesztek az étkezőben, majd ütötték, rúgták és a földre lökdösték egymást. A verekedők mind fiatalok voltak, férfiak és nők egyaránt részt vettek a dulakodásban.

Az egyik utas videóra vette a jelenetet, a felvételt pedig később az Instagramon is megosztotta. A posztból pedig az is kiderül, miért estek egymásnak az utasok.

„Csirkefalatkák miatt van az egész, egyszerűen őrület!”

– fogalmazott a felvétel készítője, aki később az Instagramon több hozzászólásra is válaszolt, ahol azt írta, hogy a verekedés valójában „többről szólt”, mint pusztán az ételről.

„Nem voltunk elég közel, hogy tudjuk, miért indult el valójában a verekedés, csak azt láttuk, hogy a sorban álltak ételért”

– mondta később a New York Postnak a férfi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mike Terra (@mikeisterra) által megosztott bejegyzés

A felvételen azt is látni, hogy néhány biztonsági őr megpróbált közbelépni, de nem jártak sikerrel.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Mérgező tengeri fecske miatt több strandot is lezártak Spanyolországban
Az állat igen veszélyes, égéshez hasonló sebeket, erős fájdalmat, hányást és más mellékhatásokat okozhat- figyelmeztetnek a hatóságok.


A spanyolországi Guardamar del Segura polgármestere arra kérte a strandolókat, hogy ha tengeri fecskét látnak, azonnal értesítsék a hatóságokat. Hangsúlyozta, hogy

még kesztyűben sem szabad hozzáérni ezekhez az állatokhoz, és ha valakit megcsípnek, az érintett testrészt sós vízzel kell leöblíteni, majd orvosi segítséget kérni.

A helyi rendőrség szerdán a Facebookon számolt be arról, hogy két mérgező tengeri fecske került elő a tengerből, ezért lezárták a strandokat. A bejegyzés szerint az állattal való érintkezés „veszélyes lehet, és égéshez hasonló sebeket okozhat a bőrön”.

A hatóság pénteken újabb közleményt tett közzé, amelyben megerősítette, hogy továbbra is szigorúan tilos a fürdés. Mint írták, a tengeri fecske csípése erős fájdalmat, hányást és más mellékhatásokat okozhat.

A tengeri fecske, amelyet kék sárkánynak is neveznek, egy mindössze három centiméteres csigafaj. Leginkább az óceánokban fordul elő, a Földközi-tengerben ritkán látható. Fő táplálékai közé tartoznak a medúzák és más tengeri élőlények, mérgével pedig akár nála háromszázszor nagyobb állatokat is képes lebénítani - írja a Telex.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk