KÉK HÍREK
A Rovatból

Elüldözheti a Tescót a kormány új javaslata?

Ha megvalósulna a kiszivárgott tervezet, az nagy csapás lenne a külföldi tulajdonú élelmiszerláncokra nézve.


Újabb javaslatcsomag kerülhet a kormány elé, amelyben a külföldi tulajdonú élelmiszerláncokkal szemben vezetnének be szigorításokat.

Az Index megszerezte az előterjesztést, melyet Lázár János és Varga Mihály nyújtott be.

Ebből többek között kiderül, hogy

az áruházaktól évi 20 milliárd forintot szednének be a parkolásért,

kötelező lenne alkalmazottként felvenni bizonyos munkakörben embereket. Emellett a reklámköltést is szabályoznák, vagy például az ingyenes buszok után is fizetni kéne.

A beterjesztést az elmúlt hetek élelmiszerbotrányaira hivatkozva adták be. Ekkor derült ki, hogy az élelmiszer-ipari multik nem pont ugyanazt a terméket hozzák ugyanazon márkanév alatt Magyarországra, Szlovákiába, illetve Ausztriába. Ezek ugyan nem a saját márkás termékek, így őket emiatt nehéz lenne elítélni.

Elsősorban az Aldit, a Lidlt vagy a Penny Marketet és a Tescót érintenék az intézkedések.

Az Index úgy tudja, hogy „Egyes fogyasztóvédelmi és a munkavállalók védelmével kapcsolatos intézkedések végrehajtásáról a kereskedelempolitikai akciótervvel összefüggésben” című anyagot február 28-án terjesztették elő és szerdán tárgyalja is a kormány. Azt még nem tudni, hogy mikortól vezetnék be, de vélhetően a parkolási adó mértékének megállapítása után lehetne megtenni.

A javaslat szerint a Kormány folytatja a 2010-ben megkezdett kereskedelempolitikai akciótervének végrehajtását. A szöveg szerint a Kormány „jelentős sikereket ért el a multinacionális kereskedelmi társaságokkal szembeni küzdelmében", ugyanakkor ennek most új lendületet adna. A cél egy „egészségesebb szerkezetű” hazai kereskedelmi szektor.

Több területet is érintene az új szabályozás

- a parkolásért évi 20 milliárd forintot szednének be az áruházaktól

- kötelezően felvetetnének embereket a boltokba

- szabályoznák, hogy az áruházak mennyit költhetnek reklámcélra

- megadóztatnák az áruházak ingyenes buszjáratait

- módosítanák, hogy mi a diszkont és mi a szupermarket

lidl2

Ezek mellett a kormány megerősítené és központosítaná az élelmiszerláncok ellenőrzését is. Szintén az élelmiszerbotrányra hivatkozva megerősítenék a Nébih-t és a Fogyasztóvédelmi Hivatalt. A Gazdasági Versenyhivatalban külön elnökhelyettest neveznének ki, aki a napi fogyasztási cikkeket áruló boltokkal foglalkozna. A kiskereskedelmi szektor ellenőrzésének összehangolását is egy külön kormánybiztos irányítaná.

Az Index úgy véli, hogy a javaslattal az a céljuk, hogy a külföldi tulajdonú láncok helyzetét megnehezítsék, míg a magyar láncokat segítsék.

Ugyanakkor ezek az új rendelkezések nem felelnek meg az EU diszkrimináció elleni szabályainak.

Ezért a kockázatok csökkentése érdekében azt javasolják, hogy az Igazságügyi Minisztérium határozott javaslata alapján az intézkedéseket ne egy „csomagban”, hanem több külön lépésben fogadják el és vezessék be.

Az Index a Miniszterelnökséget és a Nemzetgazdasági Minisztériumot megkérdezte arról, hogy terveznek-e valóban ilyen lépéseket, és tárgyalja-e majd ezt a kormány. Erre még nem kaptak választ.

Forrás: Index


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Egészen nyilvánvaló az emberi felelősség” - Vizsgálat indult a klinikán az eltűnt főorvosnő halála után
Dr. Kett Antónia egy gerincműtét után, vélhetően zavart állapotban sétált ki a kórházból. Holttestére egy közeli, elhagyatott bokrosban bukkantak rá másnap.


Belső vizsgálatot rendelt el a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja annak kiderítésére, hogyan hagyhatta el egy frissen műtött beteg az intézményt - írta a Blikk. A szekszárdi Balassa János Kórház elismert fül-orr-gégész főorvosát, dr. Kett Antóniát november 3-án műtötték gerincproblémákkal Szegeden. A beavatkozás után néhány órával azonban a doktornő eltűnt a kórházból.

A klinika biztonsági kameráinak felvételei szerint a fájdalmai miatt feltételezhetően zavart állapotú beteg kórházi ruhájára egy melegítőt vett, majd papucsban távozott az idegsebészetről.

A kórház dolgozói kezdték meg a keresését, majd bevonták a rendőrséget, később pedig nyomkereső kutyákat és önkéntes mentőegységeket is a helyszínre hívtak. A rendőrség és az önkéntesek másnap délelőtt bukkantak rá a holttestére a klinikától légvonalban alig 500 méterre, Szeged Boszorkánysziget nevű, elhagyatott, bokros részén.

A rendőrség szerint az elsődleges nyomok alapján az idegenkezűség kizárható, a halál pontos okát közigazgatási eljárásban vizsgálják.

Barát László szegedi kutató-mentő szerint érthetetlen, hogy a műtét utáni megfigyelés alatt álló orvosnő hogyan tudott észrevétlenül felöltözni és távozni.

„Az, hogy kora hajnalban hagyta el a klinikát azt feltételezi, nem tervezte meg előre, hogy önkényesen hazamegy”

– elemezte az esetet a szakértő, aki szerint a doktornő állapota kórházi ellátást kívánt meg. „Nem világos az sem, miért csak órákkal az eltűnés észlelése után vetettek be nyomkövető kutyákat, illetve hogy azoknak miért nem sikerült megtalálnia a szegedi Klinikák D épületétől alig 20 percnyire található területen az eltűnt beteget. A vizsgálatoknak erre magyarázatot kell adniuk,

itt egészen nyilvánvaló az emberi felelősség, illetve hanyagság kérdése”

– szögezte le.

Az orvosnő évek óta küzdött gerincsérvvel. Korábban egy úgynevezett denevérpaddal is próbálta kezelni a problémáját, de tavaly nyáron egy közösségi oldalon eladásra hirdette a készüléket azzal, hogy neki nem segített. A bejegyzés szerint tíz használat után sem javult a csigolyái elmozdulása. Betegsége miatt a korábban jókedélyű doktornő hangulata rosszabb lett, és elment az életkedve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy fácán miatt halt meg egy 29 éves nő - kiugrott a kocsijuk elé, a sofőr pedig félrerántotta a kormányt
A mentők a helyszínen még sikeresen újraélesztették a nőt, de a kórházban belehalt sérüléseibe. A sofőr, aki a fácán miatt kapta el a kormányt, medencecsonttörést szenvedett.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 09.



Halálos balesetet okozott egy fácán vasárnap reggel Debrecen-Bánknál: egy sofőr az útra kiugró madár miatt félreránthatta a kormányt, utasa, egy 29 éves létavértesi nő belehalt sérüléseibe – számolt be róla az RTL Híradó. A piros színű kisautó egy kanyarban pördült meg, átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő, utánfutót vontató fehér járművel.

A brutális ütközés erejét jól mutatja, hogy a piros kocsi jobb oldala mélyen behorpadt, a fehérnek pedig az eleje tört darabokra. A vétlen sofőr testvére a helyszínen beszélt a történtekről. Elmondása szerint a fivére zöldségszállításból tartott hazafelé, amikor a másik autó elé pördült.

„Igen, a testvérem vezette. A fácán kiugrott a szembejövő autó elé; nem tudom, hogy fékeztek-e, vagy elrántották a kormányt”

– mondta Újvárosi Gábor.

A megrázó helyzetben döbbenetes fordulat derült ki: a két autóban utazók ismerték egymást. „Létavértesiek ők is, elvileg. Most tudtam meg, hogy a másik utcában laknak” – tette hozzá a férfi.

A piros autóból a sofőrt és utasát még a tűzoltók kiérkezése előtt az arra járók emelték ki a roncsból. „Az ott lévők két embert kimentettek az egyik járműből, így a tűzoltóknak a járművek átvizsgálása, illetve áramtalanítása volt a feladata” – közölte Papp-Kunkli Nóra, a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelem szóvivője.

A mentők a helyszínen sokáig küzdöttek a 29 éves nő életéért, akit sikeresen újraélesztettek. „Viszonylag rövid idő alatt visszatért a spontán szívműködése a hölgynek, akit válságos állapotban, azonnal baleseti centrumba szállítottunk” – nyilatkozta Ménes Dávid, az Országos Mentőszolgálat regionális szóvivője. A fiatal nő azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után elhunyt.

A piros autót vezető férfit szintén kórházba vitték, medencecsonttörést szenvedett, műtét vár rá. A fehér jármű sofőrje könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a tragédia körülményeit. A helyszínelés idejére a Debrecenből Bánkra vezető Diószegi úti szakaszt teljesen lezárták, a 30-as autóbuszok terelőútvonalon közlekedtek.

Az RTL beszámolóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Három hét után holtan találták meg a szombathelyi férfit, aki egy rendőri intézkedés közben tűnt el
Az intézkedés után teljesen összeomlott, és egy elhagyatott gyárterületre menekült. A holttestére egy vállalkozó bukkant rá hetekkel később.


Holtan találták meg azt a szombathelyi férfit vasárnap, aki három héttel ezelőtt, egy rendőri intézkedés után tűnt el. A holttestére egy lezárt gyárterületen, egy ott parkoló busz mögött bukkant rá a jármű tulajdonosa. A férfi öngyilkos lett.

A férfi október 20-án okozott egy kisebb közlekedési balesetet a városban. A rendőrség a helyszínen bevonta a jogosítványát,

ami után a férfi labilis érzelmi állapotba kerülhetett, és az intézkedés közben egyszerűen elsétált a helyszínről.

A VAOL.hu információi szerint egy kapun átmászva jutott be a lezárt gyárterületre, ahol később megtalálták.

A helyszín az utcáról nem látszik, ezért a keresőcsapatok hetekig nem találtak rá, hiába kutattak utána civilek és hivatásos egységek is. A takarásban lévő holttestet végül a busz tulajdonosa fedezte fel, amikor a járművét ellenőrizte, és azonnal értesítette a hatóságokat.

(via Index)

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Felrobbant egy diósjenői vályogház - cigarettával a szájában cserélt gázpalackot a tulajdonos
A detonáció beszakította a tetőt és kidöntött egy falat a Kinizsi utcai épületben. A tűzoltók egy polgárőr segítségével mentették ki a sérültet a romok alól.


Robbanás történt egy diósjenői vályogházban vasárnap, a detonáció beszakította az épület tetejét, kidöntött egy falat, és a ház fele megsemmisült – írta a hvg.hu. A robbanás egy Kinizsi utcai, körülbelül 50 négyzetméteres épületben történt.

A helyszínre érkező rétsági hivatásos tűzoltók egy polgárőr segítségével hoztak ki egy embert az épületből. A kimentett férfi a tűzoltóknak elmondta, mi okozta a detonációt:

„Gázpalackot cseréltem, közben dohányoztam”, emiatt robbant be a kiáramló gáz.

Az egységek áramtalanították a romokat, és két gázpalackot is kivittek a szabadba. A balesethez mentőhelikoptert hívtak.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság rendszeresen felhívja a figyelmet arra, hogy gázpalack cseréje közben tilos a dohányzás és bármilyen nyílt láng használata.

A csatlakozás tömörségét csere után kizárólag szappanos vízzel szabad ellenőrizni. A szabályok szerint egy lakásban legfeljebb két PB-gázpalack tárolható, de egy helyiségben csak egy, és az összesített töltettömegük nem haladhatja meg a 35 kilogrammot. Pincében vagy alagsorban tilos PB-palackot tárolni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk