KÉK HÍREK
A Rovatból

Újabb túrázó tűnt el a Pilisben: hat napja nem találnak egy 55 éves matektanárt

Miklovicz András október 3-án még az édesanyjával ebédelt, majd ígérete ellenére sem tért vissza hozzá. A férfi a Pilis felé vett buszjegyet a telefonjával.


Már hat napja nincs hír a XIV. kerületi otthonából eltűnt matematikatanárról. A család, a speciális kutató-mentők és a rendőrség is keresi Miklovicz Andrást, az eddigi információk szerint a Pilis felé vezetnek a nyomok, írja a Blikk.

Ismerőse szerint András az eltűnés napján még az édesanyjával ebédelt, majd úgy indult el, hogy tanítani megy és visszatér. A telefonját később megtalálták, a készüléken buszjegy vásárlása látszott a Pilis irányába.

A férfi rendszeresen túrázott, teljesített már kifejezetten nehéz túrát is, és gyakran járt a hegyekbe. Az utóbbi időben aggodalmat okozott neki, hogy a mesterséges intelligencia miatt hosszabb távon elveszítheti a munkáját, de életét rendezettnek tartotta.

Szakmai önéletrajza szerint a ’90-es évek közepén végzett az ELTE matematika tanárszakán. Saját vállalkozásában gazdasági főiskolások százait tanította analízisre, valószínűségszámításra és operációkutatásra. Később a Budapesti Műszaki Főiskolán gyakorlatvezetőként dolgozott, többek között lineáris algebrát és diszkrét matematikát oktatott. Két egymást követő évben megnyerte a Hajós György Matematika Versenyt, majd néhány évig informatikai rendszergazdai feladatokat látott el nagyvállalati környezetben.

Úgy tudni, a rendőrség most azt próbálja pontosítani, melyik településen szállhatott le a férfi a buszról. Augusztusban már történt hasonló eset a matektanárral: akkor egy kerékpáros a Pilis-tetőn észlelte a segítségre szoruló férfit, a jelzést követően a hatóságok megkezdték a mentést, és helikopter szállította kórházba. A napokban a kutatók a rendőrség kérésére újra ellenőrizték a korábbi helyszínt, de most nem találták meg Andrást.

A cikkünk borítóképén is látható András körülbelül 170 centiméter magas, barna szemű, kopasz, őszülő borostával. Eltűnésekor zöldes pufi mellényt, fekete jóganadrágot, kék pólót, zöld tréningfelsőt és sötétszürke sportcipőt viselt. Aki látta, értesítse a rendőrséget.

A térségben szeptember 28-án, nagy erőkkel végzett kutatás után találták meg a fiatal Kaszás Nikolett holttestét. A túrázónak húsz nappal korábban veszett nyoma a Pilisben. A pilisi eltűnések kapcsán a közösségi médiában több összeesküvés-elmélet is terjed, például „pilisi rémről” szóló bejegyzések. Ezek az állítások alaptalanok, jegyzi meg a Blikk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kamerafelvételek szerint Jákli Mónika megfordult autójával útközben a halálos balesete előtt
Az influenszer Mercedesét a 63-as úton, Nagymegyeren rögzítették 3:09-kor, a balesetet pedig 3:53-kor jelentették. A két időpont között eltelt időben az influenszer megfordult és meg is állhatott. Az azonban rejtély, hogy mi történt vele a nagymegyeri felvételek és a halálos ütközés közötti 15-20 percben.
DKA - szmo.hu
2026. január 23.



Új kamerafelvételek láttak napvilágot Jákli Mónika tragikus balesetének éjszakájáról, amelyek ahelyett, hogy tisztáznák a körülményeket, csak újabb kérdéseket vetnek fel. Mint ismert, Boráros Gábor MMA-harcos volt párja szerdán hajnalban sodródott le az útról és csapódott fák közé autójával, amely darabokra szakadt és ki is gyulladt. A 31 éves nőt a földön fekve találták meg a kiérkező tűzoltók, és bár mentővel kórházba szállították, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.

A rendőrség a Paraméter szlovákiai magyar portálnak korábban megerősítette, hogy több gyanús körülményt is vizsgálnak a baleset kapcsán. A portál szerint

a térfigyelő kamerák felvételei alátámasztják, hogy az influenszer valószínűleg megfordult a 63-as főúton, de továbbra is rejtély, miért telt el közel háromnegyed óra a felvétel és a halálos baleset riasztása között, és miért volt a hajnali fagyban szokatlanul lengén felöltözve.

A portál birtokába jutott videókon az látszik, ahogy hajnali 3 óra 9 perckor a Mercedes Komárom felől megérkezik Nagymegyerre, elhalad a városháza előtt, majd a városközponti körforgalomba hajt. Egy további felvételen az látható, ahogy a Lidl közelében, a 63-ason Alistál irányába haladva elhagyja a várost. A tűzoltók és a mentők 3:53-kor kapták a riasztást a balesethez. Egy, a mentők munkáját jól ismerő forrás szerint a baleset legfeljebb 10-15 perccel a riasztás előtt történhetett.

Ez azt jelenti, hogy a nagymegyeri felvételek és a baleset között maradt egy legalább 15-20 perces idősáv, amit nehéz mással magyarázni, minthogy az autóval megállhatott valahol.

A mostani felvételek azt a verziót támasztják alá, hogy hajnalban Komárom felől jött, majd vélhetően valahol a nagydűri letérő és Alistál között megfordult, mivel a baleset már Nagymegyer irányába haladva következett be.

A tragédiát emellett több gyanús körülmény is övezi. Különös, hogy Jákli Mónika a körülményekhez képest alulöltözött volt: egy cicanadrágon, egy hálóingen vagy köpenyen, valamint egy kabáton kívül semmi mást nem viselt a mínusz tízfokos hidegben. A mentőket egy furgon sofőrje hívta a helyszínről, aki később nem szeretett volna nyilatkozni a történtekről.

Bár a balesettel kapcsolatos kommentekben többen arra utaltak, hogy a fitneszmodellt esetleg üldözhették, a felvételeken ennek nincs nyoma, és ezt más, hitelt érdemlő forrás sem támasztotta alá.

Beszámolók szerint a baleset után körülbelül fél órán belül a helyszínen termett Jákli Mónika komáromi párja, aki amellett, hogy hangosan kérte a mentőket, hogy mentsék meg a nőt, a telefonját kereste. Állítása szerint őt az autó biztonsági rendszere értesítette a balesetről egy applikáción keresztül. Bár megjelent olyan információ, hogy a férfi érzelemmentesen kereste a telefont, az ügyhöz közel álló forrás szerint akadt olyan pillanat is, amikor a fák mellett leguggolva sírt.

Jákli Mónika korábbi élettársa, az MMA-harcos Boráros Gábor több Instagram-sztoriban is utalt rá, hogy számos kérdés megválaszolatlan a balesettel kapcsolatban.

Egy videójában azt közölte: „Még mindig vannak kérdések, amik tisztázatlanok, és még mindig hátravan az a feladat is, hogy Zorával ezt valahogy közöljem.” Az egykori pár közös kislánya ugyanis még nem tudja, hogy édesanyja meghalt.

A 63-as út, ahol a tragédia történt, a térség egyik legveszélyesebb szakaszának számít. A szlovák polgárőrség nyilvános felhívásban keresi azokat, akik a főút érintett szakaszán térfigyelő- vagy egyéb biztonsági kamerával rendelkeznek. Így nem kizárt, hogy újabb videók kerülnek a rendőrség látóterébe, amelyek választ adhatnak a felmerült kérdésekre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Táskába rejtett, agyonvert csecsemőt találtak a magyar-osztrák határátkelő közelében, egy román buszt keresnek a rendőrök
A boncolás szerint a kislány élve született, és a koponyájára mért ütés végzett vele. A rendőrök csütörtökön nagy erőkkel ellenőriztek a határátkelőnél.


Brutális ütés érte a koponyáját annak az újszülött kislánynak, akinek a holttestét múlt vasárnap találták meg egy táskában az osztrák-magyar határnál. Miközben az osztrák rendőrök csütörtökön nagy erőkkel ellenőriztek a nickelsdorfi határátkelőnél, kiderült: a csecsemő élve született, és meggyilkolták. A hatóságok egy román rendszámú buszt és egy ismeretlen nőt keresnek – számolt be róla az RTL Híradó.

Az egész borzalom múlt vasárnap délután egy óra körül kezdődött, amikor járókelők egy fekete táskában egy halott csecsemőre bukkantak a Nickelsdorf melletti kisebb határátkelőnél. A kiérkező mentőorvos már csak a kislány halálát tudta megállapítani. A burgenlandi rendőrség megerősítette: „Múlt vasárnap délután 1 óra körül értesítést kaptunk arról, hogy a nickelsdorfi határátkelő közvetlen közelében egy halott csecsemőt találtak.”

Az ügyészség által elrendelt boncolás azóta kimondta a legkegyetlenebb tényt: a kislány élve jött a világra. Halálát idegenkezűség, pontosabban egy, a koponyájára mért erős ütés okozta. „Időközben elkészült az ügyészség által elrendelt boncolás eredménye: a kislány élve született, és a halálát idegenkezűség okozta” – közölte Helmut Marban, a burgenlandi rendőrség szóvivője.

A rendőrség nagy erőkkel keres egy román rendszámú buszt és egy ismeretlen nőt, az RTL Híradó csütörtök délelőtti felvételei szerint pedig a nyomozás részeként a nickelsdorfi határátkelőnél fokozott ellenőrzést tartottak, ahol több autóst is megállítottak.

Az osztrák Kronen Zeitung értesülései szerint

a közelben lévő kamerák felvételein látszik, ahogy egy nő sebtében kiszáll egy román buszból, majd percekkel később visszatér, és a sofőrrel együtt egy sporttáskát tesz egy ottani szemetes mellé.

A lap szerint mindez még vasárnap reggel kilenc óra körül történhetett. Fontos azonban, hogy ezt az információt a rendőrség hivatalosan nem erősítette meg. A lap úgy tudja, a felvételen látható nő egy román egészségügyi dolgozó lehet, aki ott helyben szülhette meg a gyermeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Ráömlött a forró abálólé Stadler József ötéves unokájára, testének tíz százaléka megégett
Egy szabadszállási disznótoron történt a súlyos baleset a néhai akasztói vállalkozó unokájával. A kisfiúnak olyan fájdalmai vannak, hogy altatásban kötözik át, bőrpótlással segítenek rajta.


„Gonosz bácsik levették a ruhámat, és benne maradt a bőröm” – ezt mondja álmából felriadva Stadler József, az egykor híres akasztói vállalkozó ötéves unokája, akiért jelenleg egy budapesti kórházban küzdenek az orvosok.

A kisfiú testének jelentős része megégett, miután január 17-én egy disznótoron leforrázta a forró abálólé.

A baleset Szabadszálláson, a helyi református gyülekezet rendezvényén történt. A forró, zsíros folyadék Beni teljes hátát, fenekét és combját megégette – számolt be róla a Blikk. A mentők perceken belül a helyszínre értek, a gyereket először a kecskeméti kórházba vitték, ahonnan súlyos állapota miatt továbbszállították a fővárosba.

Testfelületének több mint tíz százaléka égett meg, ami súlyos sérülésnek minősül. „Nagyon súlyos az állapota, és nagyon fáj mindene” – mondta a gyermek nagymamája. Annyira erős fájdalmai vannak, hogy kétnaponta altatásban kötözik át.

Az orvosok már el is kezdték a bőrpótló műtétet: Beni combjáról vettek le egy bőrdarabot, amellyel a fenekén lévő sebet fedik majd be.

A baleset körülményeiről kétféle beszámoló létezik. A nagymama szerint „a kisfiú megcsúszott a jégen, és abba az edénybe próbált belekapaszkodni, amiben az abálólé volt. Korábban ebből merték szét kisebb tálakba a forró levet, ám valaki elfelejtette lefedni a nagy kondért.” Ezzel szemben Pálinkás Gyula, a Szabadszállási Református Egyházközség lelkipásztora úgy nyilatkozott, hogy a gyermek „az abáláshoz használt, később a földre helyezett vödörben lévő főzővízhez ért”.

Az ügyben egyelőre nem indult rendőrségi eljárás. „Tudomásom szerint vizsgálatot sem a szülők, sem más nem kezdeményezett” – közölte a lelkipásztor. Ezt a nagymama is megerősítette:

„A kisfiú édesanyja minden percét mellette tölti a kórházban, így még nem tettünk feljelentést... és igazából azt is hittük, hogy ilyenkor hivatalból eljárás indul.”

A család most a kisfiú gyógyulására koncentrál. A nagymama szerint Beni bátran viseli a megpróbáltatásokat, és hálásak a kórházi dolgozóknak. „Az orvosok és nővérek előtt pedig le a kalappal, hogy mekkora türelemmel és szakértelemmel segítenek rajta.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Vödörrel hordták az emberi ürüléket az utca végébe Csepelen, a rendőrség állította elő a lakókat
A gusztustalan csomagok a helyi hírportál szerint használt pelenkákat és egyéb szemetet is tartalmaztak. A környéken régóta visszatérő probléma az illegális szemétlerakás.


A Csepel infó nevű helyi hírportál a Facebookon arról írt, hogy a hatóságok elkaptak több Vasas utcai lakót, akik emberi ürüléket és szemetet hordtak az utca végébe. A bejegyzés szerint „a Csepeli Városrendészeti Igazgatóság munkatársai elkapták, majd a rendőrség előállította azokat a Vasas utcai lakókat, akik

vödrökkel és egyéb edényekkel nagy mennyiségű emberi ürüléket, használt pelenkákat és szemetet hordtak az utca végébe”.

A poszt szerint az elkövetők arra ügyeltek, hogy a hulladékot távolabb tegyék le a lakhelyüktől, tettüket pedig az otthoni vécé meghibásodásával magyarázták. A bejegyzésben azt is állítják, hogy „a csepeli Vasas utca számos alkalommal került a hírekbe a helyi lakosság egy kisebb részének szemetelésével. Az önkormányzat saját eszközeivel indított városrehabilitációs intézkedéseket, aminek szerencsére már vannak eredményei.

A környéken sok házat lebontottak, helyükre modern társasházak épültek. Ott a gondok is megszűntek. Az eredeti lakosság problémás része azonban nem minden esetben szeretne másként élni, mint korábban. Ezért az utca nem megújult szakaszán továbbra is előfordulnak ilyen esetek.”

A Vasas utca nem először került a hírekbe illegális szemétlerakás miatt. Már 2018-ban is készültek riportok a környéken visszatérő problémáról, a 444 akkor arról írt, hogy a hulladék rendszeresen újratermelődik a területen, és egy fővárosi tulajdonban lévő telek is nehezítette a kerületi beavatkozást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk