HÍREK

Elődje lett az utóda: Répássy Róbert váltja Völner Pált az Igazságügyi Minisztériumban

Erre valószínűleg ő maga sem számított: október végén még azt nyilatkozta, végleg hátat fordított a politikának.

Link másolása

„Isten hozta újra az Igazságügyi Minisztériumban, Államtitkár úr!” – üdvözölte Varga Judit igazságügyi miniszter Répássy Róbertet Facebook-oldalán. Varga hozzáfűzte azt is, hogy „üdv újra a fedélzeten”.

Répássy Róbert 1988 óta a Fidesz tagja, 1994-től 1996-ig a párt miskolci szervezetét vezette. 2005-től mandátumvizsgáló és ügyrendi bizottsági tag. Répássy 1998 és 2018 között volt a Fidesz országgyűlési képviselője, 2010 és 2014 között a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára volt. 2014-től 2015-ig az Igazságügyi Minisztérium államtitkára és miniszterhelyettes volt. Répássy 2015. november másodikától 2018. május hetedikéig a törvényalkotási bizottság alelnöke, valamint az igazságügyi bizottság tagja volt. 2018-tól a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ügyvédi Kamara elnökségi tagja.

Répássy államtitkárként a héten korrupciós botrányba belebukott Völner Pált váltja az Igazságügyi Minisztériumban. Érdekesség, hogy Völner 2015-ben vehette át éppen Répássy helyét az Igazságügyi Minisztériumban.

Valószínűleg váratlanul érte a felkérés az ex-államtitkárt is, mert október végén a Blikknek adott interjújában még azt mondta: elfogyott számára a munka.

"Utódjával, Völner Pállal egyébként azóta is jó viszonyban van, csakúgy mint korábbi miniszterével, Trócsányi Lászlóval, ami elég ritka. Viszont amióta 2018-ban kikerült a parlamentből, sokkal kevesebbet találkozik egykori képviselőtársaival, még ha nem is neheztel senkire."

MTI/Bruzák Noémi – Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára átveszi kinevezési okmányát Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palotában

Mint ismert, Völner Pál a folyamatban lévő ügyészségi nyomozás miatt mondott le. Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte a héten az addigi igazságügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, miután a gyanú szerint rendszeresen 2-5 millió forint vesztegetési pénzt fogadott el a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől. Völner lemondott államtitkári posztjáról, a vádakat viszont tagadja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Újabb felvételek Putyin egymilliárd dolláros palotájáról – a villában külön kápolna és méregdrága festmények is vannak
Többször szivárogtak már ki leleplező felvételek az elképzelhetetlen luxusban épült házról. A jelenlegiek szerint sok átalakításon esett át az elmúlt időben.

Link másolása

A Korrucpióellenes Alapítvány (FBK) és egy Project nevű oknyomozó csapat ismét bejutott Vlagyimir Putyin szinte felfoghatatlan pompájú palotájába, ami becslések szerint nagyjából egymilliárd dollárból épülhetett fel – írja a Meduza ellenzéki orosz portál.

Az orosz elnök rejtekhelyének szánt palota a Fekete-tenger partján, a Krasznodari határterület régiójában található.

Az itáliai stílusban épült palotakomplexumot először 2010-ben ismerhette meg a világ, amikor Szergej Kolesnyikov informátor nyílt levelet küldött Dmitrij Medvegyev akkori elnöknek. Később 2021-ben a közelmúltban elhunyt ellenzéki, Alekszej Navalnij mutatta be az FBK segítségével a csodapalotát. Ezt a videót azóta már több mint 130 milliószor tekintették meg.

A legújabb videó címe: Rejtett forgatás Putyin palotájában – Leleplezzük a hazugságokat és megmutatjuk a „cári” belső tereket, és ebben eddig soha nem látott részleteket tárnak fel a komplexum belsejéből.

Az FBK és a Projekt most felfedezte, hogy a luxusvilla festményeinek egy részét lecserélték: az eddigi, romantikus stílusban készült képek helyét csatákat ábrázoló festmények reprodukciói váltották fel. Köztük a borogyinói csatáé, amelyben a cári csapatok jelentős veszteséget okoztak a Napóleon vezette francia seregeknek 1812-ben.

A tervezők ezen kívül számos helyiséget átneveztek: ennek eredményeként a hálószobák most „lakásként” szerepelnek, a zeneszoba és az olvasóterem „lobby”, az ebédlő pedig „étterem” lett.

Szintén fontos változás, hogy a szerencsejáték- és játékterem helyén most egy kápolna áll, amibe egy olyan padot is betettek, ahová a hosszadalmas istentiszteletek alatt ülni lehet. Ennél is fontosabb részlet, hogy

az orosz ortodox hagyományban ez gyakorlatilag a cárnak szánt trón.

A teljes videó Putyin palotájáról

via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Sodrófadiagram, koordinátageometria és egyenletek – Ilyen volt a matematika érettségi második fele középszinten
Új témák és új kompetenciák felmérése is bekerült a 2024-es vizsgába.

Link másolása

Ahogy arról korábban írtunk, kedden sor került a közép- és emel szintű matamatika érettségikre az ország középiskoláiban. Előbbiben 69 047 vettek részt részt, míg 6616-an választották a magasabb szintet. A vizsga első feléről itt írtunk:

Az Oktatási Hivatal leírása szerint a matematika érettségi II. feladatlapja két részre oszlik: az "A" rész három (egy vagy több kérdésből álló) feladatot, a "B" rész három, egymással megegyező pontszámú feladatot tartalmaz, amelyekből a vizsgázóknak kettőt kell megoldaniuk, és csak ez a kettő értékelhető.

Az Eduline oktatási portál beszámolója szerint a diákok középszinten egyenletekkel, ún. sodrófa diagrammal, gráfokkal és valószínűségszámítással kapcsolatos feladatokat kaptak.

A 2024-es vizsgán a 2020-as új Nemzeti alaptanterv miatt új témakörök is szerepeltek, többek között gazdasági számítások és új statisztikai fogalmak is.

Emelt szinten a II. részben öt feladatot kapnak a vizsgázók, amik közül négyet kötelezően meg kell oldaniuk, és szintén fel kell tüntetni, hogy melyiket nem szeretnék, ha a javító tanár figyelembe venné. Ezekről a későbbiekben lesznek információk.

A matek érettségi nem hivatalos megoldásai néhány órán belül, a hivatalos megoldókulcs szerda reggel várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Udvaros Dorottya a Nemzetiből való távozásáról: Nem is tudom felfogni, hogy lesz egy pillanat, amikor össze kell majd csomagolni
A színésznő 22 év után távozik a teátrumból, mert nem hosszabbították meg a szerződését. Azt mondta, hogy nincs benne harag, vagy kétségbeesés emiatt.

Link másolása

Udvaros Dorottya is részt vett hétfőn a magyar sportolók olimpiai formaruhájának bemutatóján. Itt kérdezte meg a színésznőt a Femcafé arról, hogyan érintette a Nemzeti Színházból való távozása.

„Nehéz erről összeszedetten beszélni, mert valahányszor belépek az öltözőmbe, és ott látom, mondjuk így, idézőjelben, az elmúlt 22 év hordalékát. Az embernek a színház a második otthona. A régi próbacipőim, a régi példányaim, a próbaruhák, a régi plakátok, szóval annyi minden kötődés van. Szerintem még nem is tudom felfogni pontosan, hogy lesz egy pillanat, amikor össze kell majd csomagolni.”

Udvaros Dorottya azt is hozzátette, hogy nincs benne harag, vagy kétségbeesés.

A színésznő múlt héten a Magyar Hangnak adott interjújában beszélt arról, hogy már nem tagja a Nemzeti Színháznak, mert Vidnyánszky Attila igazgató nem hosszabbította meg a szerződését. Udvaros távozása nagy vihart kavart a társulatban, később pedig kiderült, hogy többen is távoznak a teátrumból.

A teljes interjút ITT tudod megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Már nem tankerületi igazgató a Kölcseys tanárokat kirúgó Marosi Beatrix
Azonban továbbra is ő a tankerület szakmai vezetője. Tanúként akarták meghallgatni a kirúgott tanárok perében, de megint nem jelent meg a bíróságon.

Link másolása

A Telex keddi bírósági tudósításából derült ki, hogy a Belső-pesti Tankerületi Központ vezetőjét április 22-én leváltották tisztségéből. A portál arról tudósított, hogy ma sem született ítélet a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiumán a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium öt kirúgott tanárának ügyében.

2022. októberben a Kölcsey Gimnázium tanárai pertársaságot alapítottak és munkaügyi pert indítottak a tankerület ellen. Akkori, szintén a Telexnek küldött válaszában a tankerületi vezető szerint a tanárok felmentése indokolt volt, mert írásbeli figyelmeztetés után is, többször megismételték „jogszerűtlen cselekedetüket”. Szerinte a tanulók tanuláshoz való joga sérült a polgári engedetlenség által.

A per tavaly áprilisban kezdődött. Az előző tárgyalásra beidézték az iskola igazgatóját és igazgatóhelyettesét, Fazekas Csabát. Az igazgató szerint amikor a tankerület-vezető átadta a figyelmeztető leveleket, azt mondta:

felsőbb instrukciók alapján cselekszik.

A tankerület jogi képviselője szerint ilyen nem hangzott el.

A bíró a keddi tárgyalás elején közölte, hogy a tanúkat és a tankerületvezetőt szembesíteni kell, mert számos dologban nem egyeznek a vallomásaik. Az előző tárgyalásokon azért maradt el a szembesítés, mert azokon a tankerületi vezető, betegségre hivatkozva nem jelent meg.

Jogi képviselője ekkor közölte, hogy április 22-én leváltották a tankerületi vezetőt.

Így ezután az eddigi tankerületi igazgatót már csak tanúként tudják meghallgatni.

A tárgyalást végül elnapolták június 13-ra, mivel a már leváltott tankerületi igazgató most sem jelent meg, a bíró viszont ragaszkodott a szembesítéshez.

Link másolása
KÖVESS MINKET: