KÉK HÍREK
A Rovatból

Elmebetegnek nyilvánították, megúszhatja a börtönt az újbudai rendőrgyilkos – hatalmas balhé volt a tárgyaláson

Sz. Szilárd tavaly januárban késelte meg a 29 éves Baumann Pétert. A pénteki tárgyaláson azt állította, hogy a rendőrök hazudtak és meg akarták ölni.


Kóros elmeállapotúnak nyilvánították a pénteki tárgyaláson azt a férfit, aki tavaly halálra késelt egy 29 éves rendőrt a budapesti Lecke utcában – derül ki a Blikk beszámolójából. Az ügyész is elfogadta, hogy Sz. Szilárd elmebeteg, nem fog börtönbe kerülni.

A férfi tavaly januárban késelte meg Baumann Péter rendőrt, aki belehalt a sérüléseibe. Sz. Szilárd ezután futva kezdett menekülni, egy járőr azonban lábon lőtte és végül elfogták.

A Blikk beszámolója szerint már a pénteki tárgyalás előtt feszült volt a hangulat a bíróságon, Sz. Szilárdot kiemelt biztosítással, egy komplett kommandós egység kísérte, a hősi halált halt rendőr kollégai, családja pedig szigorú ítéletet vártak.

A tárgyalást Sz. kezdte, aki hosszasan sorolta az észrevételeit a bíróság előtt. A férfi többek között arról beszélt, hogy

szerinte a rendőrök végig hazudtak, meg akarták őt ölni, illetve, hogy a nyomozók befolyásolták a tanúkat.

Azt is állította, hogy a rendőrök viselkedése vezetett a tragédiához, és az irányított bizonyítással egy jogosulatlan fegyverhasználatot akartak fedezni.

A gyilkossággal vádolt férfi még kacagott is a tárgyaláson, mert szerinte „ez egy komédia”, illetve, hogy ketten fogták a kést, és nem ő szúrt. Sz. Szilárd nem érti, miért állították be őt közellenségnek a rendőrök, és önvédelemről beszélt, és nem érti a gyűlöletet sem, ami a személye felé irányul.

A beszámoló szerint a férfi kiosztotta az újságírókat is, akiknek szerinte azt kell írniuk, amit a rendőrség mond, és nehezményezte azt is, hogy a bíróság határozza meg, miről beszélhet az utolsó szó jogán.

Ezt követően az ügyész következeket, aki előadta: a bizonyítékok szerint egyértelműen a vádlott szúrt, embert ölt, és két másikat is meg akart ölni. Szerinte a rendőrök intézkedése jogszerű volt, türelmesek voltak, ezt használta ki Sz. Szilárd.

Az ügyész szerint a vádlott kóros elmeállapotú, indokolt a kényszer-gyógykezelése, nem büntethető.

Azt is elfogadta, hogy Sz. Szilárd elmebeteg, nem fog börtönbe kerülni. A férfi paranoid, az ügyész felmentést és kényszer-gyógykezelést javasol, a 3,5 milliós bűnügy költséget pedig az állam fizeti meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„A kisfiú élettelenül feküdt a járda és az úttest közötti füves szigeten” - hat évet kérnek a 21 éves lányra, aki miatt hárman haltak meg
A vád szerint a lány a megengedettnél gyorsabban hajtott, amikor a tragédiát okozta. Az egyik áldozat a debreceni Csokonai Színház megbecsült munkatársa volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 18.



Hat év fogházbüntetést és a jogosítványának végleges bevonását kéri az ügyészség arra a 21 éves nőre, aki a vád szerint két éve Debrecenben halálra gázolt egy hétéves kisfiút, egy háromgyermekes édesanyát és egy 55 éves nőt. A tragédiát okozó, friss jogosítványos sofőr a vád szerint túl gyorsan ment, és figyelmetlenül váltott sávot, amikor egy másik autónak csapódott, majd mindketten a járdán várakozó gyalogosok közé sodródtak – számolt be róla az RTL Híradó.

A borzalmas baleset 2024. március 4-én, a délutáni csúcsforgalomban történt Debrecenben, a forgalmas Faraktár utcában. A T-betűs matricával ellátott autót vezető fiatal nő a felüljáróról érkezve, a belső sávból akart átsorolni a külsőbe, amikor összeütközött a mellette haladó kocsival.

Az irányíthatatlanná vált járművek a járdára repültek, ahol összesen hat embert taroltak le.

Egy 55 éves nő a helyszínen életét vesztette. Egy hétéves kisfiú és egy háromgyermekes édesanya, akik percekkel korábban szálltak le egy buszról, olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a kórházban haltak meg. A mentéshez öt mentőautót és egy mentőhelikoptert is riasztottak.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség szóvivője szerint a sofőr több szabályt is megszegett. „A sebességhatárt túllépve a belső forgalmi sávban közlekedett, és kellő körültekintés nélkül, szabálytalanul kezdte meg a jobbra történő sávváltást. Majd nekiütközött a mellette, a forgalmi sávban haladó személygépkocsinak” – mondta Szűcs Erika.

A tragédiának a délutáni csúcs miatt több szemtanúja is volt. Egyikük a Híradónak drámai részleteket idézett fel a történtekről.

„Azt láttam csak, hogy két autó repül a levegőbe. A járdára csapódtak, majd neki a hatalmas vasoszlopnak, ami a jelzőlámpát tartja. Embereket is elsodort a két autó. Egy kiskorú gyermeket is, aki élettelenül feküdt a járda és az úttest közötti füves kis szigeten”

– fogalmazott a szemtanú.

Az elgázolt hat ember közül hárman élték túl a balesetet: egyikük súlyos, ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az ügyészség kettőnél több ember halálát eredményező, gondatlanságból elkövetett közúti baleset okozása miatt emelt vádat a most 21 éves nő ellen, akire letöltendő fogházbüntetést és a vezetéstől való végleges eltiltást kérnek. „Őt a járásbíróság hat év fogházbüntetésre ítélje, és végleges hatállyal tiltsa el a közúti járművek vezetésétől” – közölte Szűcs Erika.

A balesetben a vádlott is megsérült, a történtek pedig lelkileg mélyen megviselték. Az egyik elhunyt áldozat a debreceni Csokonai Nemzeti Színház munkatársa volt.

Az RTL riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Rejtélyes körülmények között halt meg a tévés, arccal lefelé fekve találták meg a csatornában, a thaiföldi paradicsom lett a veszte
Jordan Wright új életet kezdett a thaiföldi Phuketen, és látszólag boldogan posztolt az utazásairól. Az utolsó felvételeken azonban már egy zavart férfi látható, akinek holttestét egy csatornában találták meg.


Új életet akart kezdeni Thaiföldön, de a halál várt rá egy phuketi csatornában. A 33 éves brit tévésztár, Jordan Wright holttestére szombaton találtak rá, a rendőrség egyelőre nem talált erőszakra utaló jeleket, de az utolsó, róla készült kamerafelvételek nyugtalanítóak.

A hatóságokat március 14-én, helyi idő szerint dél után fél egykor riasztotta egy helyi lakos, miután rátalált a férfira. Wright januárban jelentette be, hogy Thaiföldre költözik, utolsó bejegyzését pedig március 6-án tette közzé, amelyben phuketi utazásáról posztolt, és látszólag semmi problémája nem volt - írja a Borsonline. A rendőrség most a boncolási eredményekre vár, hogy kiderüljön, alkohol vagy bódító szerek közrejátszottak-e a halálában.

A színészt arccal lefelé fekve találták meg a csatornában, szürke ingben és fekete nadrágban, de cipő nem volt rajta. A zsebében ott volt a Coco Phuket Bangtao Hotel kulcskártyája, a telefonját pedig a közelben, a csatorna partján fedezték fel. A nyomozást nehezíti, hogy az utolsó kamerafelvételeken az látszott, hogy valami nincs rendben vele, majd pár órával később a rendőrök már csak az eszméletlen testét találták meg.

A szállodai alkalmazottak szerint Wright egyedül érkezett, és március 13-án, pénteken kellett volna kijelentkeznie, de a szobájában sem találtak semmi gyanúsat.

Phuketen nem ez az első hasonló tragédia. 2024 novemberében egy másik brit férfit, a 36 éves Fraser Wrightot szintén egy nyitott csapadékvíz-elvezetőben találták meg. Az akkori kamerafelvételek szerint a férfi elvesztette az egyensúlyát és a csatornába zuhant, a halálát baleset okozta. Jordan Wright esetében a halál pontos okát a Vachira Phuket Kórházban elvégzett boncolás fogja tisztázni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Gyászol a rendőrség: meghalt a 22 éves rendőr, akit elgázoltak Veszprémnél
Zalavári Bálint Zsoltot akkor ütötte el egy autó a 8-as főúton, amikor kollégájával egy elgázolt szarvas tetét vitték le az úttestről. A fiatal járőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem tudták megmenteni az életét.


Szomorú hírt közölt a rendőrség: meghalt egy járőr, akit szolgálatteljesítés közben elgázolt egy autó a 8-as főúton. Zalavári Bálint Zsolt csak 22 éves volt.

Ahogy megírtuk, a baleset csütörtök hajnalban történt Veszprém külterületén. A fiatal rendőr és kollégája egy elgázolt szarvas testét próbálta levinni az úttestről, amikor egy szemből érkező autó elgázolta őket. Mindketten rendkívül súlyos sérüléseket szenvedtek. A rendőrség friss közleménye szerint Zalavári Bálint Zsolt nem élte túl a gázolást. A másik sérült rendőr állapotáról egyelőre nem adtak tájékoztatást.

Zalavári Bálint Zsolt 2003. április 14-én született Veszprémben. A 10 hónapos rendőrjárőr képzést követően 2025. január 14-én próbaidőre kinevezték a Veszprémi Rendőrkapitányság állományába járőrnek, őrmesteri rendfokozatba, majd 2026. január 14-ével beosztásában véglegesítették.

A rendőrség oldalán jelezték: a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és Magyarország Rendőrsége megrendülve és együttérzéssel osztozik az elhunyt rendőr családjának fájdalmában. A gyász miatt a rendőrség Facebook-oldalán fekete-fehérre változtatták a profilképet, amelyre a gyászszalag is felkerült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Verekedés volt Rubint Réka paksi táborában, Schobert Norbi szerint a zene hangereje miatt estek egymásnak ketten
A paksi rendőrség hivatalosan is megerősítette, hogy eljárást indítottak a fitneszedző táborában történt verekedés miatt. A megtámadott férfi sérülései nyolc napon túl gyógyulnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 18.



Mozgás, élmény és fergeteges hangulat helyett verekedés és mentőautó zárta Rubint Réka paksi Alakreform táborát. A február 21-22-én, a Hotel Energyben tartott rendezvény rémálomba fulladt, miután egy ittas férfi rátámadt a fitneszedző csapatának egyik stábtagjára, akit végül kórházba kellett szállítani. Az interneten terjedő beszámolók szerint

a megtámadott férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett: betört a koponyája, beszakadt a dobhártyája, és az eset után részleges emlékezetkiesés is kialakult nála.

A történteket a hatóságok is megerősítették. Az Országos Mentőszolgálat a story.hu megkeresésére közölte: „A megadott helyről egy férfit szállítottunk fejsérülés miatt helyszíni ellátást követően kórházba”.

A rendőrség is szűkszavú, de egyértelmű választ adott. A Paksi Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint súlyos testi sértés miatt nyomoznak az ügyben, de ennél többet egyelőre nem árulnak el. „A kérdezett üggyel kapcsolatban tájékoztatom, hogy a Paksi Rendőrkapitányságon súlyos testi sértés bűntette miatt van folyamatban eljárás. A nyomozás érdekeire tekintettel további tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményükben.

A lap megpróbálta elérni a sérült stábtagot is, ő azonban nem reagált a megkeresésre.

A Blikk elérte Schobert Norbit, aki szerint egészen más történt, mint ami az esetről terjed.

„Nem volt senki ittas. Két fellépő között volt egy nézeteltérés a backstage-ben, amiről mi nem is tudtunk, az egyik vendég szólt nekünk, hogy verekedés tört ki. Azonnal beszaladtunk és mentőt hívtunk a sérült miatt, akivel másnap beszéltünk, szerencsére már sokkal jobban volt.

A szóváltás a zene hangereje miatt tört ki, és a támadó úgy látta jónak, hogy egy ökölcsapással zárja le a vitát”

- mondta a lapnak Rubint Réka férje.


Link másolása
KÖVESS MINKET: