KÉK HÍREK
A Rovatból

Elhibázták egy halálraítélt kivégzését Alabamában, most pert indít az állam ellen

Alan Miller valószínűleg az első ember az USA-ban, aki túlélte saját kivégzését.
Fotó: Jochen Pippir / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2022. október 11.



Szövetségi keresetet nyújtott be egy háromszoros gyilkos Alabama állam ellen, mert elhibázták kivégzését – írja a Mirror.

Alan Miller 1999 augusztusában lelőtt három embert az alabamai Shelby megyében, ezért ítélték később méreginjekció általi halálra.

Milleren másfél órán keresztül hiába próbáltak meg vénát találni, elmondása szerint telefonnal világítva is próbálkoztak.

Azt állítja, ez alatt hihetetlen testi és lelki gyötrelmeket szenvedett el.

A férfi rosszul lett, amikor a lábába próbálták meg beszúrni az injekciót, állítólag olyan érzése volt, mintha áramütés érte volna. Ekkor a kivégzését le kellett állítani.

Jogászai szerint így Miller lett az első ember az USA történetében, aki túlélte a kivégzését.

Az ügyvédek szerint Miller rendkívüli kínokat élt ált, poszttraumás stressz szindrómája lett, és a mai napig pszichés problémáktól szenved a szeptember 22-i eset óta. Úgy vélik, az állam megsértette a törvényt, amely egyértelműen kimondja, hogy a halálraítélt nem szenvedhet kegyetlen és fájdalmas halált a kivégzés alatt.

Miller ügyvédei egyszersmind azt is szeretnék elérni, hogy Alabama államban tiltsák be a méreginjekciók általi kivégzést. Az államnak a héten reagálnia kell a kérelemre, és ki kell tűznie a férfi kivégzésének új dátumát.

Alabamában már a nyáron is történt olyan kivégzés, amelynek során a halálraítélt aránytalanul sokat szenvedett. Joe Nathan James háromórás haláltusájának oka szintén az volt, hogy nem találtak vénát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült: vonat elé vetette magát szerelmi bánatában Kontra György, az M1 híradósa
A szörnyű részleteket a tévés édesanyja árulta el. A tragédia Kiskunfélegyházán, Kontra György otthonának közelében történt csütörtök hajnalban.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 06.



Korábban megírtuk, hogy meghalt Kontra György, az M1 Híradó ismert bemondója. A Blikk úgy tudja, hogy a 45 éves televízióst csütörtök hajnalban, kiskunfélegyházi otthonához közel gázolta halálra egy vonat.

A lapnak sikerült elérnie az elhunyt édesanyját, aki a tragédiához vezető okokról is beszélt.

„Szerelmi bánata volt és ő maga választotta ezt a megoldást. Jelezte, hogy nehéz neki feldolgoznia a szakítást” – nyilatkozta a gyászoló asszony, Kontra György Istvánné, majd hozzátette: „Itt volt állandó lakása Kiskunfélegyházán és itt is, a közelben történt a baleset csütörtök hajnalban.”

A történtek miatt a rendőrség eljárást indított. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Blikk megkeresésére azt közölte: „az ügyben a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.”

Kontra György 2015-ben kezdett a közmédiánál, az M1 csatornán a Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként vált országosan ismertté. A Blikk szerint néhány hónapja munkahelyet váltott, és a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott multimédiás csoportvezetőként. Pályafutása során korábban az egykori Sirius Rádió, majd a Kiskun és a Trió TV munkatársa is volt, 2011 és 2014 között pedig a kiskunfélegyházi Rádió Smile-nál dolgozott hírszerkesztőként és hírolvasóként.

Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, tárcsázd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Életfogytiglanra ítéltek egy magyar szakácsot a volt párja meggyilkolása miatt Ausztriában
A salzburgi bíróság nem jogerős ítéletet hozott a magyar férfi ügyében, aki egy találkozó után közvetlen közelről lőtte fejbe az exbarátnőjét. A szakács Hollandiáig menekült, de öt nappal később elfogták egy boltban.


Nem jogerősen életfogytiglanra ítélte a salzburgi bíróság csütörtökön azt a 33 éves magyar szakácsot, aki tavaly májusban egy parkolóban fejbe lőtte 34 éves német exbarátnőjét – írja a salzburg.ORF.at.

A férfi a gyilkosság után több országon keresztül menekült, végül öt nappal később Hollandiában, egy utrechti boltban fogták el.

A férfi 2019 óta élt Ausztriában, egy Pinzgau környéki étteremben dolgozott szakácsként. Itt jött össze a német nővel 2024 elején, de ősszel már szakítottak is, miután a nő véget vetett a kapcsolatuknak. A viszonyuk ezután elmérgesedett: az áldozat még 2024-ben feljelentést tett a férfi ellen fenyegetés és vagyoni károkozás miatt, a rendőrség azonban végül megszüntette a nyomozást, mert a fenyegetést nem találták elég konkrétnak, és a károkozást sem tudták bizonyítani.

A férfi 2024 decemberében egy üzenetben azt írta a nőnek: „Megígérhetem neked, hogy rémálommá teszem az életedet.”

Tavaly májusban egy találkozót beszéltek meg Maria Almban, hogy visszaadják egymás holmijait.

Miután a parkolóban elköszöntek, a férfi egy legálisan tartott fegyverrel közvetlen közelről fejbe lőtte a nőt.

A gyilkosságnak szemtanúja is volt, az áldozat barátnője a kocsiban ült. A lövés után a férfi bérelt autóval Münchenbe hajtott, ahol felszállt egy Hollandiába tartó vonatra. Az európai célkörözési egységek együttműködésének köszönhetően fogták el Utrechtben.

A bíróság előtt a férfi mentális problémákra hivatkozott, azt állította, hogy skizofrén és hangokat hall.

A tárgyaláson azt mondta, nem emlékszik mindenre, csak arra, hogy meghúzta a ravaszt. „A fegyvert önvédelemből vettem” – jelentette ki, majd hozzátette: „Ennek nem lett volna szabad megtörténnie.” Ezzel szemben a pszichiátriai szakvélemény megállapította, hogy a férfi a gyilkosság idején beszámítható volt. A szakértő szerint egy rendkívül féltékeny és sértődékeny alkatról van szó, aki a tettét nem hirtelen felindulásból, hanem előre kitervelten követte el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia a Tátrában: Két magyar férfi vesztette életét egy lavinában
Egy 30 és egy 37 éves férfit sorodt el a lezúduló lavina. A rendőrségi közlés szerint a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt történt a tragédia.


Két magyar férfi életét vesztette pénteken egy lavinában a szlovákiai Magas Tátrában - jelentette hatósági közlésre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Az eperjesi (Presov) kerületi rendőrség közlése szerint a lavina pénteken délelőtt tizenegy óra körül zúdult le a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt.

A lavina két férfit sodort maga alá, akik nem élték túl a hóomlást

- közölte a rendőrség. Információik szerint a tragédiában két magyar, egy 30 és egy 37 éves férfi vesztette életét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.


Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.

A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.

Másnap reggel, december 25-én azonban egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza, és december 29-én jöjjön vissza.

A férfi ezután visszautazott Ausztriába, ahol dolgozik. Mivel a fájdalmai erősödtek és már légzési nehézségei is voltak,

a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan St. Pöltenbe irányították. Ott azonnal felvették, és másnap, december 26-án reggel meg is operálták. Mindeközben a veszprémi kórház négy nappal a sérülés után kiadott zárójelentésében az állt, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek.

Az RTL Híradónak a férfi részletesen mesélt a történtekről.

„Először rám támadt, aztán azt is megütötte egyszer, aki meg akart védeni. Súlyosan megsérültem” – idézte fel a Kétfarkú Kutyapárt aktivistája. Mikor elment a veszprémi kórházba, akkor „Az ügyeletes orvos mondta, hogy ezt biztosan meg kell műteni. A traumatológián éjszakára elhelyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte. „Azt mondták, jöjjek vissza 29-én, mert addig nem tudnak ellátni. Utólag megnéztem: azon az estén a veszprémi kórház volt az ügyeletes szájsebészet, de nem volt ügyeletes szájsebész orvos” – tette hozzá. Az osztrák ellátásról pedig így számolt be: „Azt mondták, ezt azonnal meg kell műteni, olyan helyen, ahol van ügyeletes szájsebészet; ez St. Pölten volt. Aznap este már fogadtak, és másnap reggel azonnal meg is műtöttek.”

Az RTL Híradó megkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyet „betegpanaszként” kezelik és belső vizsgálatot indítottak.

A történetet a Kétfarkú Kutyapárt hozta először nyilvánosságra.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk