A férfi teste a motorféktől lassuló gépkocsi alvázában fennakadt, majd a tovább guruló autó - a testet vonszolva - a túloldali útpadkán megakadt. Az asszony ekkor újra gázadással próbált elindulni, azonban az autó kerekei kipörögtek, és a jármű nem mozdult.
Az autóból kiszállva telefonon azonnal segítséget kért. A férfi a beszorulás, valamint a mellkasának összenyomása miatt életét vesztette.
A táblabíróság a döntésével helybenhagyta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék felmentő ítéletét. Az ítélőtábla egyetértett a törvényszékkel, hogy az asszony jogos védelmi helyzetben volt, egészen addig, míg az autóból kiszállva fel nem ismerte, hogy férje teste a jármű alá szorult, és már nem kell tartania az őt ért támadás folytatódásától.
Jogerősen felmentette az erős felindulásban elkövetett emberölés vádja alól a Szegedi Ítélőtábla kedden azt az asszonyt, aki menekülés közben autóval elgázolta a korábban őt bántalmazó férjét - tájékoztatta a táblabíróság az MTI-t.
A büntetlen előéletű nő és férje között - elsősorban a férfi italozó életmódja és agresszív természete miatt - hosszabb ideje megromlott a kapcsolat, azonban a gyakori, többször tettlegességig fajuló konfliktusok ellenére együtt éltek.
A férfi 2017. december 27-én is alkoholt ivott, majd délután 4 órakor a házukban megtámadta a nőt. Meglökte, a földre nyomta, fojtogatta a feleségét. A levegőért küzdő asszonynak sikerült kiszabadulnia, gyorsan magához vette a közös gépkocsijuk kulcsát, és kirohant a házból.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Meghalt egy 15 éves lány, miután a vonat elé lépett Isaszegnél a napokban. A tragédia hátterében egy szakítás állhatott, a tinédzser búcsúlevelet is hagyott, a barátja pedig még megpróbálta megmenteni, de már késő volt - írja a Blikk.
„Gyönyörű, okos kislány volt, szépen tanult, sokan szerették. Úgy tudom, a végzetes döntése előtt szakítottak a barátjával, és még egy búcsúlevelet is hagyott. Ezt meg is találták, a srác utána is sietett, de már túl késő volt. A vonat vezetője tudtommal észrevette, hogy a lány a síneken fekszik, próbált lassítani, de már nem kerülhette el a gázolást”
– mondta a lapnak a fiatal lány egyik ismerőse.
A Blikk úgy tudja, a lány a közösségi oldalára kiposztolt e egy vészjósló üzenetet, amit sokan észre is vettek, de már nem segíthettek rajta.
A rendőrség vizsgálja a haláleset körülményeit.
A lap megkeresésére a MÁV Kommunikációs Igazgatósága közölte: „A MÁV pályahálózatán az idei évben 128 személyi gázolás történt, amelyből 88 öngyilkosság. Ebben a számban már a sajnálatos, öngyilkos szándékú isaszegi baleset is benne van”. A vasúttársaság szerint a baleset után a kollégájuk leváltó mozdonyvezetőt kért, a vonatot nem vitte tovább.
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.
Meghalt egy 15 éves lány, miután a vonat elé lépett Isaszegnél a napokban. A tragédia hátterében egy szakítás állhatott, a tinédzser búcsúlevelet is hagyott, a barátja pedig még megpróbálta megmenteni, de már késő volt - írja a Blikk.
„Gyönyörű, okos kislány volt, szépen tanult, sokan szerették. Úgy tudom, a végzetes döntése előtt szakítottak a barátjával, és még egy búcsúlevelet is hagyott. Ezt meg is találták, a srác utána is sietett, de már túl késő volt. A vonat vezetője tudtommal észrevette, hogy a lány a síneken fekszik, próbált lassítani, de már nem kerülhette el a gázolást”
– mondta a lapnak a fiatal lány egyik ismerőse.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ismeretlenek verték meg vasárnap este a Virtuózok című műsorból ismert fiatal zenészt Kaposváron - írja a sonline.hu. György-Horváth Zente egy – azóta eltávolított – TikTok-videóban számolt be a támadásról. A felvételen elmondta, hogy édesanyjával és testvérével mentek vásárolni, de különváltak, így egyedül sétált az utcán, amikor egy társaság megszólította.
A banda egyik tagja kötekedni kezdett vele, mire ő menekülni próbált, de támadója fejbe ütötte, amitől előre esett. Ezt követően többször is arcon ütötték ököllel.
A fiatalember kérte a társaság – amiben lányok is voltak – többi tagját, hogy szóljanak a barátjukra, de ők semmit sem tettek.
A támadás során a hegedűművésznek kicsavarták a vállát és megzúzódott az alkarja is.
Kétségbeesésében bement egy közeli bevásárlóközpontba, ahol egy ruhaüzlet eladójától kért segítséget, de nem kapott. Végül édesanyját hívta fel, aki a testvérével együtt a helyszínre sietett.
György-Horváth Zente elmondása szerint hívták a rendőröket, akik hosszas várakozás után érkeztek meg. Végül a sürgősségin látleletet vetetett, majd feljelentést tett.
Ismeretlenek verték meg vasárnap este a Virtuózok című műsorból ismert fiatal zenészt Kaposváron - írja a sonline.hu. György-Horváth Zente egy – azóta eltávolított – TikTok-videóban számolt be a támadásról. A felvételen elmondta, hogy édesanyjával és testvérével mentek vásárolni, de különváltak, így egyedül sétált az utcán, amikor egy társaság megszólította.
A banda egyik tagja kötekedni kezdett vele, mire ő menekülni próbált, de támadója fejbe ütötte, amitől előre esett. Ezt követően többször is arcon ütötték ököllel.
A fiatalember kérte a társaság – amiben lányok is voltak – többi tagját, hogy szóljanak a barátjukra, de ők semmit sem tettek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videón, ahogy az ellopott újszülött babával menekül a parókás nő, majd egy kórházban hagyja a gyereket
A 31 éves nő hazugsággal férkőzött a csecsemő anyjának bizalmába, így tudta ellopni a gyermekét. Később azonban felhívta az édesanyát és bocsánatot kért tőle.
Először egy utcai kamera rögzítette, ahogy a szőke parókát viselő nő a takaróba bebugyolált babával fut. Később pedig a Semmelweis Egyetem II. számú szülészeti klinikájára sietett be az alig nyolcnapos csecsemővel a karjában, onnan viszont már nélküle távozott, láthatóan sietősen.
Mint megírtuk, a 31 éves nő akkor tudta ellopni az újszülöttet, amikor annak édesanyja múlt szombaton az otthonában fogadta őt. Úgy tudott a bizalmába férkőzni, hogy egy alapítvány munkatársának adta ki magát, és azt ígérte, adományokat tud biztosítani az anya és a baba számára. Ehhez azonban az alapítvány másik munkatársával kellett találkoznia a közelben, ezért a nő felajánlotta, hogy amíg az anya odamegy, addig vigyáz az újszülöttre. A megadott helyszínen azonban senki sem jelent meg, és mire az édesanya rájött, hogy átverték, a nőnek és a babának már hűlt helye volt a VIII. kerületi lakásban – olvasható a police.hu oldalon.
A nő hívta a rendőrséget, akik megkezdték a szükséges intézkedéseket, közben viszont értesítették őket, hogy egy kerületi kórházban egy szőke parókát viselő nő otthagyott egy csecsemőt, ugyanabban az öltözetben, amelyet az eltűnt baba viselt. A rendőrök elvitték az anyát a klinikára, ahol megbizonyosodhatott arról, hogy a kicsi épségben van.
A nyomozóknak sikerült azonosítani az újszülöttet ellopó nőt, aki nem volt otthon, amikor a rendőrök kimentek hozzá, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. Végül vasárnap dél körül egy VI. kerületi gyorsétteremben fogták el.
A Budapesti Rendőr-főkapitányságon a 31 éves nőt tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A nő beismerte tettét és a rendőrök őrizetbe vették.
Azt a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján is elmondták, hogy a fiatal nő a vallomásában azt mondta, neki nem lehetett gyereke, ezért döntött úgy, hogy magával viszi a babát. A 24.hu információi szerint
Renáta elhitette a saját családjával és az élettársával is, hogy gyermeket vár, az újszülött ellopásával ezt akarta bizonyítani nekik.
A lap arról is ír, hogy a vallomásában azt állította, hogy eredetileg csak kölcsön akarta kérni a babát az anyától, de végül másképp döntött.
A cikk szerint
Renáta később felhívta az édesanyát és bocsánatot kért tőle a történtek miatt, be is vallotta neki, hogy miért lopta el a gyerekét.
Azt is elmondta neki, hogy a Semmelweis Egyetem II. számú szülészeti klinikáján hagyta a babát.
A 24.hu szerint a nő taxival érkezett az anya lakásához és azzal is ment a saját családjához, majd ismét taxival vitte a babát a kórházhoz is. Akkor fogták el a rendőrök, amikor másnap újra találkozott az édesanyával.
Az ijesztő eset során a nyolcnapos csecsemőnek nem esett baja, testi épsége nem volt veszélyben. Egy-másfél óra telt az ellopása és a kórházban hagyása között.
Először egy utcai kamera rögzítette, ahogy a szőke parókát viselő nő a takaróba bebugyolált babával fut. Később pedig a Semmelweis Egyetem II. számú szülészeti klinikájára sietett be az alig nyolcnapos csecsemővel a karjában, onnan viszont már nélküle távozott, láthatóan sietősen.
Mint megírtuk, a 31 éves nő akkor tudta ellopni az újszülöttet, amikor annak édesanyja múlt szombaton az otthonában fogadta őt. Úgy tudott a bizalmába férkőzni, hogy egy alapítvány munkatársának adta ki magát, és azt ígérte, adományokat tud biztosítani az anya és a baba számára. Ehhez azonban az alapítvány másik munkatársával kellett találkoznia a közelben, ezért a nő felajánlotta, hogy amíg az anya odamegy, addig vigyáz az újszülöttre. A megadott helyszínen azonban senki sem jelent meg, és mire az édesanya rájött, hogy átverték, a nőnek és a babának már hűlt helye volt a VIII. kerületi lakásban – olvasható a police.hu oldalon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Blikk: Házkutatás volt ByeAlexnél, kábítószer-birtoklással gyanúsítják az énekest
Alig néhány hete T. Danny bukott le, most újabb ismert előadónál találtak drogot. A kormánybiztos már korábban jelezte, hogy keményen fellépnek a kábítószer ellen.
Házkutatást tartott a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda egy országosan ismert együttes frontemberénél és zenekarának tagjainál. Az eredmény a Rendészeti Államtitkárság szerint önként előadott, saját fogyasztásra vásárolt kokain és három előállítás. A Blikk megtudta, hogy ByeAlex és a zenekarának két tagja az újabb drogbotrány érintettjei.
Az énekesnél is házkutatást tartottak a rendőrök, és őt is előállították.
A Csillag születik zsűritagját és a zenekarának két tagját kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek.
A hatóság a közleményében azt írja, a házkutatások után a rendőrök elfogták az együttessel kapcsolatban álló 45 éves budapesti lakost is, aki vallomása szerint saját fogyasztásra, barátainak ingyen, és értékesítésre is szerzett be kábítószert. Azonosították azt a 63 éves olasz állampolgárt is, akitől a férfi a kokaint vásárolta.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda mindkét férfit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítja, őrizetbe vette őket, és kezdeményezte a letartóztatásukat.
Hetekkel ezelőtt eljárás indult a rapper T. Danny ellen is, aki drogfogyasztással bukott le. Sajtóinformációk szerint a fiatal többször is járt Maglódon az elmúlt hetekben, ahonnan beszerezte a kábítószert, amiből a barátai is fogyasztottak.
Szerda este ByeAlex a közösségi oldalán ismerte el, hogy a Blikk értesülései helytállók: