Csütörtökön egy német bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt egy 25 éves nőt és egy 26 éves férfit egy gyilkossági ügyben, amelyben a nő saját hasonmását ölte meg – írja az Euronews.
Az ügy onnan indult, hogy Shahraban K a gyanú szerint megkéselt egy szépségbloggert, akit az Instagramon talált meg. Az 56 késszúrás következtében a lány azonnal meghalt.
Khadidját még 2022 augusztusában csalták lépre a németországi Ingolstadtban. A 24 éves német-iraki Shahraban maga is szépségblogger, és megpróbálta azt a látszatot kelteni, mintha ő halt volna meg a támadásban.
Shahraban a családi konfliktusai elől menekülve a meggyilkolt nő személyazonosságával kezdett volna új életet.
Állítólag még a nő szülei is azt hitték, hogy a holttest az övé, amikor felkérték őket, hogy azonosítsák. Aztán a boncolás már erős kétségeket vetett fel.
A bűncselekmény különösen kegyetlen volt: a közösségi médiában találta meg áldozatát, akinek ingyenes kozmetikai kezelést ígért, hogy találkozhassanak. A nő és segítője egy erdős területre csalta az áldozatot, ahol 56 szúrással megölték. A holttestet Shahraban autójába tették, és szülei azt hitték, a lányukat találták meg. A nyomozás azonban kiderítette a holttest valódi kilétét, többek között a tetoválásai alapján.
A német sajtó szerint Shahraban K. egy észak-iraki jazidi közösségből származik, és a házassága tönkremenetele miatt rendezte meg a saját halálát. Szeretője, Sheqir K. segítette a terv végrehajtásában. A nő elkapásakor áldozata ruháit viselte.
A nőt nem csak gyilkosságért, hanem egy másik gyilkosságra való felbujtásért is elítélték: korábban bérgyilkost fogadott, hogy megölje sógorát, de az akció meghiúsult.
Az ingolstadti bíróság különösen súlyosnak minősítette az ügyet, ezért valószínűtlen, hogy az ítéletet 15 év múlva felfüggesztenék, ami Németországban egyébként nem ritka. A védelem fellebbezni készül, és tagadja, hogy a két nő hasonmása lett volna egymásnak. A tárgyalás 11 hónapig tartott, és több mint 50 meghallgatásra volt szükség, mire ítélet született.
Csütörtökön egy német bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt egy 25 éves nőt és egy 26 éves férfit egy gyilkossági ügyben, amelyben a nő saját hasonmását ölte meg – írja az Euronews.
Az ügy onnan indult, hogy Shahraban K a gyanú szerint megkéselt egy szépségbloggert, akit az Instagramon talált meg. Az 56 késszúrás következtében a lány azonnal meghalt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tragédia rázta meg Szombathelyt: a kórházban fekvő férjét látogatta meg az az asszony, akit csütörtök este gázoltak halálra a Markusovszky kórház előtt. Az áldozat a város egyik volt alpolgármesterének felesége volt, aki a látogatás után hazafelé tartott, amikor a baleset történt. A sötét utcán egy fiatal férfi által vezetett fekete Audi ütötte el a balról érkező nőt – számolt be róla az RTL Híradó.
A mentők a helyszínen hiába küzdöttek az életéért. „Egy középkorú nő szenvedett életveszélyes sérüléseket. Azonnal több mentőegységet riasztottunk, és a közeli egészségügyi intézményből is szakemberek siettek a sérült segítségére, megkezdték az elsősegélynyújtást. Bajtársaim hosszú ideig végeztek emelt szintű újraélesztést, ennek ellenére a sérült a helyszínen életét vesztette” – nyilatkozta a mentőszolgálat.
A baleset után azonnal fellángolt a vita a kórház előtti gyalogátkelő hiányáról, ami évek óta probléma a városban. A Markusovszky utca nagyjából 400 méter hosszú, de csak a két végén van zebra, mindkettő körülbelül 200 méterre a kórház főbejáratától, ahol rengetegen közlekednek. A helyiek szerint a megoldás egyértelmű.
„Kell, hogy legyen. Legyen itt egy zebra! Minél hamarabb, annál jobb”
– mondta egy helyi lakos. Egy másik szombathelyi szerint a parkolási helyzetet is rendezni kellene: „Szerintem az kéne, hogy ezek az autók ne itt parkoljanak, hanem hátul; akkor lehetne zebra, meg mondjuk egy biciklis út is.”
Az RTL Híradó stábjának a város polgármestere, Nemény András is nyilatkozott, aki elismerte, hogy a kórház elé tervezett zebra tervei már két és fél éve készen állnak. A megvalósítás azonban egy nagyszabású, mintegy 850 millió forintos utca- és hídfelújítási projekt része, amely TOP Plusz forrásból valósul meg.
„Elkészítettünk egy tervet egy, a kórházzal közvetlenül szemben lévő gyalogátkelőhelyre. Ez azért nem valósult meg eddig, mert a teljes Markusovszky utca – a kórház utcája, a híddal együtt – mintegy 850 millió forintból fog megújulni a TOP forrás keretében, és ezzel egyidejűleg épül ki a gyalogátkelőhely világítással együtt”
– közölte Nemény András. A polgármester hozzátette, hogy a közbeszerzés már folyik, de a teljes felújítás akár 2028-ig is elhúzódhat. A városvezetőt személyesen is megrázta a tragédia, részvétét fejezte ki a családnak, mivel személyesen is ismerte az áldozatot.
A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. A helyi sajtó információi szerint a közvilágítás működött, az áldozat pedig már az úttest felénél járhatott, amikor az autó elütötte. Míg egyes sajtóhírek arról szóltak, hogy az asszony a kómában fekvő férjéhez sietett, addig az RTL Híradó és a helyi lapok információi szerint a nő a látogatás után tartott hazafelé.
Tragédia rázta meg Szombathelyt: a kórházban fekvő férjét látogatta meg az az asszony, akit csütörtök este gázoltak halálra a Markusovszky kórház előtt. Az áldozat a város egyik volt alpolgármesterének felesége volt, aki a látogatás után hazafelé tartott, amikor a baleset történt. A sötét utcán egy fiatal férfi által vezetett fekete Audi ütötte el a balról érkező nőt – számolt be róla az RTL Híradó.
A mentők a helyszínen hiába küzdöttek az életéért. „Egy középkorú nő szenvedett életveszélyes sérüléseket. Azonnal több mentőegységet riasztottunk, és a közeli egészségügyi intézményből is szakemberek siettek a sérült segítségére, megkezdték az elsősegélynyújtást. Bajtársaim hosszú ideig végeztek emelt szintű újraélesztést, ennek ellenére a sérült a helyszínen életét vesztette” – nyilatkozta a mentőszolgálat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Drónokkal keresték a tinédzsert, aki halálos balesetet okozott az osztrák sípályán, majd elmenekült
Egy 49 éves férfi halt meg a Schmittenhöhe síterepen, miután összeütközött egy 14 éves ír fiúval. A tinédzser a családjával jelentkezett a rendőrségen, miután elhagyta a baleset helyszínét, és keresni kezdték.
Tragédia árnyékolta be a hétvégi síelést az ausztriai Schmittenhöhe síterepen: január 24-én, szombaton
életét vesztette egy 49 éves férfi, miután összeütközött egy tinédzserrel, aki segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A fiút a rendőrség is kereste, végül másnap önként jelentkezett.
A Salzburghoz közeli pályán szombat délután három óra körül történt a baleset, amelyben a 49 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe – írja a Síelők.hu.
Szemtanúk szerint a baleset másik résztvevője egy 15-16 évesnek tűnő, angolul beszélő fiú volt, aki a combján sérült meg könnyebben. A fiút egy szőke hajú idősebb nő – vélhetően az édesanyja – kísérte el a helyszínről, még mielőtt a hatóságok kiérkeztek volna. A rendőrség drónokkal is kereste a tinédzsert, de miután nem jártak sikerrel, a nyilvánossághoz fordultak, és a salzburgi rendőrség honlapján közzétették a személyleírását.
Az ügyben vasárnap történt fordulat, amikor a keresett fiú a családjával együtt önként jelentkezett a rendőrségen. Kiderült, hogy egy 14 éves ír állampolgárról van szó. A rendőrség megkezdte a kihallgatását, és szakértők bevonásával vizsgálják a baleset pontos körülményeit. Az elhunyt férfi boncolását is elrendelték.
Ausztriában a Nemzetközi Síszövetség szabályai kimondják, hogy egy baleset minden résztvevőjének kötelessége segítséget nyújtani és megadni a személyes adatait. A segítségnyújtás elmulasztása önmagában is büntetendő. A sípályákon történt ütközéseknél a bíróságok ezeket a szabályokat tekintik alapnak a felelősség megállapításakor.
Tragédia árnyékolta be a hétvégi síelést az ausztriai Schmittenhöhe síterepen: január 24-én, szombaton
életét vesztette egy 49 éves férfi, miután összeütközött egy tinédzserrel, aki segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A fiút a rendőrség is kereste, végül másnap önként jelentkezett.
A Salzburghoz közeli pályán szombat délután három óra körül történt a baleset, amelyben a 49 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe – írja a Síelők.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Darabokban vitték el a mentőhelikoptert, ami egy lázgörcsös kisfiúhoz sietett Nyírbátorban
Leszállás közben egy közlekedési táblának ütközött a gép rotorja, az ájult gyermeket mentőautó vitte kórházba. A baleset körülményeit a hatóságok büntetőeljárás keretében vizsgálják.
Mentőhelikoptert küldtek egy lázgörcsös kisfiúhoz Nyírbátorba, a mentés azonban balesettel végződött: a gép rotorlapátjai egy közlekedési táblának csapódtak, a gyereket végül mentőautó vitte kórházba, a helikoptert pedig darabokban szállították el a helyszínről.
Az eset január 23-án, pénteken történt, amikor egy két és féléves kisfiú egy nyírbátori buszmegállóban kapott lázgörcsöt. Édesanyja hívta a mentőket, a helyszínre pedig elsőként egy mentőhelikopter érkezett, amelynek leszállás közben a rotorlapátjai egy közlekedési táblának ütköztek – számolt be az esetről az RTL Híradó. A rosszullét közben elájult gyermeket végül egy mentőautó szállította kórházba. Állapota jó, de megfigyelésre még bent tartják.
A balesetben az Airbus H135 típusú gép annyira megrongálódott, hogy a helyszínről darabokban kellett elszállítani. A roncs nagyjából fél napon át vesztegelt az úttesten, mire elvitték.
A balesetben az Airbus H135 típusú gép annyira megrongálódott, hogy a helyszínről darabokban kellett elszállítani. A roncs nagyjából fél napon át vesztegelt az úttesten, mire elvitték. A rendőrség közlése szerint büntetőeljárás keretében vizsgálják az eset körülményeit, a munkába a Közlekedésbiztonsági Szervezetet és a légügyi hatóságot is bevonták. A balesetben senki nem sérült meg. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a sérült gép a vizsgálat végéig nem repülhet, a légimentés folyamatosságát egy tartalék helikopterrel látják el.
A lázgörcs ijesztő, de jellemzően ártalmatlan jelenség, amely fél és öt év közötti gyerekeknél fordulhat elő a testhőmérséklet hirtelen megemelkedésekor. Bár eszméletvesztéssel és rángatózással járhat, általában néhány perc alatt magától elmúlik, és nem okoz maradandó károsodást. Az első teendő a mentők értesítése és a gyermek biztonságba helyezése, hogy ne üsse meg magát.
A mentőhelikopterek városi leszállása mindig komoly kihívás elé állítja a pilótákat. Sűrűn beépített területeken, szűk utcákban, légvezetékek és jelzőtáblák között kell biztonságos leszállóhelyet találniuk, gyakran másodpercek alatt, miközben a beteg állapota miatt óriási rajtuk a nyomás.
A helyszín kiválasztásakor a legfontosabb szempont a biztonság, de a beépített környezet mindig rejt magában kockázatokat.
Mentőhelikoptert küldtek egy lázgörcsös kisfiúhoz Nyírbátorba, a mentés azonban balesettel végződött: a gép rotorlapátjai egy közlekedési táblának csapódtak, a gyereket végül mentőautó vitte kórházba, a helikoptert pedig darabokban szállították el a helyszínről.
Az eset január 23-án, pénteken történt, amikor egy két és féléves kisfiú egy nyírbátori buszmegállóban kapott lázgörcsöt. Édesanyja hívta a mentőket, a helyszínre pedig elsőként egy mentőhelikopter érkezett, amelynek leszállás közben a rotorlapátjai egy közlekedési táblának ütköztek – számolt be az esetről az RTL Híradó. A rosszullét közben elájult gyermeket végül egy mentőautó szállította kórházba. Állapota jó, de megfigyelésre még bent tartják.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Levideózta a drón, ahogy egymás után lopják a bútorokat: fél óra sem kellett, hogy elfogják a jászberényi tanyafosztogatókat
A polgárőrség reptette a drónt a tanyavilág felett, amikor a tolvajok akcióba léptek. Mindent rögzített a kamera, a 28 és a 38 éves férfiak mégis tagadják a lopást.
Drónfelvétel buktatott le egy tolvajpárost Jászberényben – számolt be róla a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrség a Facebookon.
A lopás múlt hét szerdán történt a neszűri határban. Egy 28 és egy 38 éves jászberényi férfi autóval érkezett egy tanyához, hogy kifosszák. Az idősebbik bement az épületbe és kihordta onnan a bútorokat, míg társa az autóból figyelt.
Pechjükre a jászberényi Bűnmegelőző Polgárőrség éppen drónnal pásztázta a tanyavilágot, így a teljes akciót rögzítette egy kamerafelvétel.
A polgárőrök bejelentését követően a rendőrök alig fél órán belül elfogták a két férfit, akiket lopás vétsége miatt gyanúsítottként hallgattak ki. Kihallgatásukon egyikük sem ismerte el a bűncselekményt.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrség a közösségi oldalán tette közzé a drónfelvételt, amelyen a bűncselekmény látható.