KÉK HÍREK
A Rovatból

Eldurvult a helyzet Katalóniában, házkutatások és letartóztatások a spanyol kormány nevében

A központi hatalom nem akar népszavazást az elszakadásról. A katalán kormány tiltakozott, és megtartaná a referendumot október 1-jén.


A katalán kormány hagyjon fel törvénysértő tevékenységével, a referendumot nem lehet megtartani, az sosem volt legális - mondta szerda esti televíziós beszédében Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök.

"Ne haladjanak tovább, nincs semmilyen legitimitásuk hozzá, térjenek vissza a törvényhez és a demokráciához, ne okozzanak több problémát annál, amit eddig okoztak, hagyják, hogy a katalánok éljék az életüket békében, viták és félelem nélkül" - fogalmazott a kormányfő, és megjegyezte: még időben vannak, hogy elkerüljenek egy nagyobb bajt.

Mint mondta, Spanyolország, amely demokratikus jogállam, az elmúlt napokban és "különösen ma" megmutatta: rendelkezik a szükséges mechanizmusokkal és eszközökkel, hogy megvédje a törvényességet.

Éjjel is tiltakoznak Barcelonában:

A spanyol kormányfő szavai szerint senki sem helyezheti magát a törvények fölé. Az engedetlenség "totalitárius cselekmény", és minden jogsértésre meglesz a "határozott, szigorú és arányos" válasz.

Azt is mondta, hogy megvédik az állampolgárokat ettől a "radikális sodródástól", hogy ne érje őket kár munkájukban, vállalkozásukban és az életükben.

Mariano Rajoy támogatásáról biztosította azokat a polgármestereket, ügyészeket, rendőröket és más közalkalmazottakat, akiket az elmúlt napokban fenyegetések, zaklatások értek, amiért elutasították, hogy megszegjék a törvényességet.

"Szavazni, ez a legkifejezőbb és legvilágosabb képe a demokráciának, de a történelem során sok nem demokratikus rezsim használta a szavazást arra, hogy legitimizálja magát" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a szavazás csak akkor szinonimája a demokráciának, ha azt a törvény tiszteletben tartásával teszik.

A miniszterelnök kitért arra is, hogy ő maga mindig kész volt a párbeszédre a katalán vezetéssel, de kizárólag törvényes keretek között, s erre továbbra is hajlandó.

Házkutatások, letartóztatások

A spanyol kormányfő nyilatkozatának idején több városban is ezrek tiltakoztak az utcákon amiatt, hogy a spanyol csendőrség a nap folyamán 41 katalán kormányzati hivatalban és más helyszínen házkutatást tartott, a spanyol alkotmánybíróság által felfüggesztett népszavazással kapcsolatos dokumentumokat keresve, s őrizetbe vett 14 magas rangú helyi tisztviselőt.

cat1

A Barcelonától mintegy 160 kilométerre fekvő Lleida városában például 8-10 ezer ember tiltakozott, Tarragonában ötezerre tették a tüntetők számát, míg Madridban a város főterének számító Puerta del Solon több mint ezren gyűltek össze, hogy kiálljanak a katalánok döntéshez való joga mellett.

A katalán rendőrség becslése szerint Barcelonában 40 ezren gyűltek össze a belvárosban a katalán kormány gazdasági tanácsosának hivatala előtt, és kulcsaik csörgetésével fejezték ki, hogy elutasítják a hatósági fellépést. "Szavazunk! Függetlenség!" - skandálták.

Ezen a helyszínen reggel óta folyamatos volt a tiltakozás, az első tüntetők nem sokkal azután érkeztek, hogy a csendőrség megkezdte a házkutatást az épületben.

Az Anubis névre keresztelt akció keretében a nap folyamán a Barcelona közelében található Bigues i Riells település egyik üzemcsarnokában mintegy 9 millió kinyomtatott szavazólapot foglaltak le.

Carles Puigdemont katalán elnök napközben rendkívüli kormányülést hívott össze, amelyet követően hivatalos televíziós nyilatkozatában úgy fogalmazott: "elutasítjuk és elítéljük a spanyol kormány totalitárius fellépését".

Mint mondta, a katalán kormányt olyan "agresszió" érte a spanyol kormány részéről, amely kívül esik a törvényes kereteken.

"A spanyol állam de facto felfüggesztette Katalónia önrendelkezését" - jelentette ki, egyúttal a katalán kormány támogatásáról és védelméről biztosított mindenkit, akit a hatóságok őrizetbe vettek.

A katalán elnök szavai szerint ez a demokrácia szégyene, a spanyol kormány pedig átlépte azt a határvonalat, amely elválasztja a totalitárius rezsimektől.

Carles Puigdemont azt is mondta: nem fogadják el a visszatérést a múltba, és azt sem, hogy ne hagyják dönteni őket a jövőről.

Megerősítette: október 1-jén szavaznak, "békés és masszív" választ adnak a spanyol kormánynak, addig azonban - mint mondta - "szilárdságra és nyugalomra" van szükség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Óriási lánggal ég a Tomorrowland nagyszínpada - két nap múlva nyitna a fesztivál
A belga elektronikus fesztivál helyszínén nagy erőkkel dolgoznak a tűzoltók, ezer munkatárs van a területen. A hatóságok óvatosságra kérik a környéken élőket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



Tűz ütött ki a Tomorrowland helyszínén Belgiumban, a fesztivál nagyszínpada lángokban áll, írja a DJ Mag. A közösségi oldalakon sorra jelennek meg a videók, amelyeken jól látszik, hogy ég a világ egyik legnagyobb elektronikus zenei eseményének fő színpada. Mindez kevesebb mint két nappal a kapunyitás előtt történt, miközben több mint 70 ezer ember készülődik a fesztiválra.

A helyi GVA arról számolt be, hogy a helyszínen nagy erőkkel dolgoznak a tűzoltók. Közben a hatóságok arra kérik a környéken élőket, hogy tartsák zárva az ablakokat és az ajtókat.

A Mirror információi szerint

nagyjából ezer dolgozó van a helyszínen. Szerencsére eddig nem jelentettek sérülteket.

A GVA egy másik cikke, valamint a közösségi oldalakra feltöltött videók is mutatják, mekkora a tűz:

Egy másik videó a hatalmas tűzről:

Időközben az is kiderült, hogy mi okozhatta a tüzet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Rendőr szexelt egy nővel, akit egy közúti ellenőrzés során állított meg
A botrány Új-Zélandon robbant ki, miután kiderült: a rendőr többször is visszajárt a nőhöz munkaidőben. A szolgálati felszerelését is ott felejtette nála.


Elképesztő esetről számolt be az új-zélandi Független Rendőrségi Etikai Hatóság. A jelentés szerint két rendőr közúti ellenőrzés során állított meg egy autót a hajnali órákban, amelyet egy „Miss Z.” nevű nő vezetett. A rendőrök lekérték a nő adatait a rendőrségi adatbázisból, majd a műszak végéhez közeledve mindketten – egymástól függetlenül – további lekérdezéseket végeztek a nővel kapcsolatban.

A dokumentumban szereplő megnevezések alapján az egyikük, „A” rendőr később üzenetben vette fel a kapcsolatot a nővel, a másik rendőr, „B” tudta nélkül. A beszélgetés a hatóság szerint „helytelen” jellegű volt, írta az egyik helyi hírportál.

Egy nappal később „Miss Z.” felhívta a két rendőrt, hogy segítsenek neki hazajutni a munkahelyéről, mivel túl sokat ivott. „A” és „B” a nő kérésére elvitték őt az otthonához, ahol „Miss Z.” beinvitálta őket a házba. „B” nem ment be, mivel kényelmetlenül érezte magát, és a rendőrautóban maradt. „A” viszont bement, és hosszabb ideig ott tartózkodott. Ezalatt a nő és a rendőr kölcsönös beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatot létesítettek.

A jelentés szerint „A” ezt követően még két alkalommal látogatta meg „Miss Z.” otthonát, miközben szolgálatban volt. Mindkét alkalommal szexuális tevékenységet folytattak.

Az egyik alkalommal a rendőr szolgálati felszerelést hagyott a nőnél, amiért később vissza kellett mennie.

A vizsgálat során kiderült, hogy „A” több bizalmas, a rendőri munkáról készült fotót is megosztott „Miss Z.”-vel, valamint további lekérdezéseket végzett róla a rendőrségi adatbázisban.

A hatóság az eljárás során az adatkezelési szabályok megsértésére és az információk megosztására helyezte a hangsúlyt. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján azonban nem találtak elegendő alapot bűncselekmény megállapítására. „A” rendőr felmondott, miután tudomást szerzett a vizsgálatról, „B” ellen pedig bizalmas foglalkoztatási eljárás indult.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megvan, hogy miért éghetett porig a Tomorrowland nagyszínpada
A szervezők közleménye szerint senki sem sérült meg, és a fesztivál a hétvégén indulhat. A lángokat a tűzoltók megfékezték.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



Ahogy korábban mi is megírtuk, a belgiumi Boom városában kigyulladt a Tomorrowland világhírű nagyszínpada. A tűz szerdán délután csapott fel, amikor a látogatók még nem érkeztek meg a fesztiválra. Ekkor körülbelül ezer dolgozó tartózkodott a helyszínen.

A lángok gyorsan terjedtek, a helyi tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki, hogy megfékezzék a tüzet. A nagyszínpad jelentős károkat szenvedett, de szerencsére senki sem sérült meg.

A helyi sajtó arról írt, hogy

a tűz valószínűleg egy technikai hiba miatt keletkezett. A szemtanúk robbanásokat hallottak közvetlenül a tűz kitörése előtt. A hírek szerint a tűzijátékágyúk tesztelése közben történhetett a baj.

A HLN beszámolója szerint a tüzet sűrű füst kísérte, amit messziről is látni lehetett, ráadásul erős szél fújt.

A fesztivál szervezői gyorsan reagáltak, és hivatalos közleményt adtak ki, amit a Blikk vett észre.

„A Tomorrowland nagyszínpadán történt súlyos incidens és tűzeset következtében a szeretett Mainstage (a nagyszínpad) jelentős károkat szenvedett. Megerősítjük, hogy az eset során senki sem sérült meg. Örömmel jelentjük be, hogy a DreamVille (a kemping) a tervek szerint holnap, július 17-én, csütörtökön megnyílik, és készen áll minden látogató fogadására. A Global Journey programjai Brüsszelben és Antwerpenben szintén a tervek szerint zajlanak. Jelenleg azon dolgozunk, hogy megoldást találjunk a fesztiválhétvége (péntek–szombat–vasárnap) lebonyolítására.”

A szervezők és a hatóságok egyelőre nem erősítették meg, hogy a tűzijátékágyúk okozták a tüzet.

A Tomorrowland hivatalosan pénteken kezdődik, és több mint 100 ezer embert várnak. Az első külföldi fesztiválozókat szállító „party flightok” már megérkeztek Belgiumba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Átverte a gyászolókat, 191 holttestet rejtegetett romos házában egy temetkezési vállalkozó
A gyászoló családok éveken át azt hitték, szeretteik hamvait őrzik otthon. Kiderült: a coloradói vállalkozó luxusékszerekre költötte a pénzüket, miközben a testek rothadtak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



John Halford évekig csapta be az embereket Penrose városában, az Egyesült Államokban. Temetkezési vállalkozóként dolgozott, de a rá bízott holttesteket nem hamvasztotta el. Ehelyett egy romos házban tárolta őket, nem messze az otthonától, derül ki a Tényekből.

A hozzátartozók közben abban a hitben éltek, hogy szeretteik hamvait kapták meg. Volt, aki éveken át őrizte otthon az urnát, miközben nem is a rokona hamvai voltak benne. Előfordult olyan is, hogy összecserélték az elhunytakat a temetéseken.

Egy férfi elmondta, hogy a fia 2019 szeptemberében halt meg.

Nagyjából négy évvel később hívták fel a rendőrök, hogy megtalálták a fia holttestét a penrose-i házban. A testet kivették a hullazsákból, majd egy nem működő hűtőszekrénybe tették. A férfi elmondása szerint közben patkányok és kukacok rágcsálták a holttestet.

Egy kisfiút annyira megviselt a történet, hogy pszichológushoz vitték a szülei, miután kiderült: nem a nagymamája hamvait kapta meg a család. A gyerek terápiás kutyát is kapott, hogy segítsen feldolgozni a traumát.

Egy másik érintett így nyilatkozott: „Bűntudatom van, mert úgy érzem, édesanyám nem lelt békére. Néha arra ébredek az éjszaka közepén, hogy a nevemen szólít, mintha ott lenne mellettem. Pánikban ébredek fel, a történtek miatt rosszul érzem magam.”

Kiderült, hogy John Halford az ügyfelek pénzéből luxusékszereket és autókat vásárolt. A koronavírus-járvány idején még állami támogatást is kapott a temetkezési vállalat.

A férfi a bíróságon mindent beismert. 20 év börtönt kapott csalás miatt. A felesége ellen is vádat emeltek, az ő tárgyalása néhány hónap múlva kezdődik. Összesen 191 holttestet találtak a penrose-i romházban.

A Tények riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: