KÉK HÍREK
A Rovatból

"Teljesen sokkolt" – újabb nő vádolja nemi erőszakkal Trump legfelsőbb bírósági jelöltjét

Csütörtökön hallgatja meg a szenátusi bizottság Christine Blasey Fordot. A meghallgatást a nemzetközi sajtó az amerikai törvényhozás története egyik legizgalmasabb eseményének nevezi.


Donald Trump elnök kiszemeltjének személye körüli vita kezd nemcsak politikai, hanem súlyos bűnüggyé is válni. Csütörtökön hallgatja meg a szenátusi bizottság Christine Blasey Fordot, aki először névtelenül, majd arcát is vállalva nemi erőszakkal vádolta Brett Kavanough-t. Közben a New Yorker vasárnap egy újabb áldozat, Deborah Ramirez vallomását közölte. Ő is, akárcsak Christine Blasey Ford, akkor járt a tekintélyes Yale egyetemre, amikor a bíró, és elmesélte, hogy mi történt az 1983-84-es akadémiai évben.

Az 53 éves Deborah sokáig habozott, hogy megszólaljon-e, mert az ominózus eset estéjén sokat ivott. Végül egy ügyvéddel való konzultáció után elmesélte annak a diákbulinak a történetét, amelynek során Kavanaugh és barátai leitatták őt.

Arra emlékszik, hogy részegen, elernyedve feküdt a földön, és hogy Kavanaugh elővette nemi szervét és kényszerítette őt, hogy megfogja, miközben ő próbálta ellökni magától. Valaki azt kiabálta a folyosón, hogy „Brett Debbie arcába tette a péniszét, és ez teljesen sokkolt” – mesélte Ramirez, aki most azt követeli: az FBI derítse ki, hogy mi pontosan mi történt azon az estén. Kavanaugh ugyanis akkor már 18 éves volt, tehát a törvény szerint nagykorú, és a kongresszusi meghallgatás során eskü alatt vallotta, hogy soha nem követett el nemi erőszakot.

Az újabb vádakról szóló jelentés eljutott négy demokrata párti szenátorhoz is. Közülük ketten úgy döntöttek, hogy maguk kezdenek vizsgálatot az ügyben. Egyikük, Dianne Feinstein pedig a szenátus igazságügyi bizottsága elnökének írt, FBI-nyomozást követelve.

Kavanaugh-nak egyre rosszabbul áll a szénája. A New Yorker leleplezésével egy időben megszólalt a médiasztárrá vált ügyvéd, Michael Avenatti, aki jelenleg a volt pornósztár Stormy Danielst képviseli Donald Trump ellen. Avenatti twitter-üzenetbe jelentette be, hogy a bíró egy másik potenciális vádlója is az védence lett.

Az üzenet szerint a nevezett hölgy „hiteles információk birtokában van. A közösségi oldalon megosztott e-mailekben, amelyeket a szenátus tagjainak küldött, annyit elárult, hogy a hölgy szerint Kavanaugh és középiskolai barátai többször is bedrogoztak és leitattak fiatal lányokat, hogy aztán csoportosan megerőszakolják őket.

A New Yorker cikkének megjelenése után Kavanaugh és a Fehér Ház egyaránt „hazugságnak” nevezték a legújabb leleplezéseket. „Ezek az állítólagos, 35 évvel ezelőtti dolgok sosem történtek meg. Alig várom, hogy tanúskodjam csütörtökön, hogy elmondhassam az igazságot, és megvédjem a nevemet e vádakról” – mondta a leendő bíró. A Fehér Ház szóvivője szerint az egész kampány csak azt szolgálja, hogy „lejárassanak egy jó embert”, és egyúttal ismét megerősítette Kavanaugh támogatását.

A csütörtöki meghallgatást a nemzetközi sajtó az amerikai törvényhozás története egyik legizgalmasabb eseményének nevezi, amely akár súlyos csapást is mérhet Donald Trump elnök hitelességére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Leányfalun: halálos baleset történt egy kertben a vihar után
Egy férfi a saját udvarán dolgozott a viharkárok eltakarításán, amikor végzetes baleset érte. A kiérkező mentők már csak a halálát tudták megállapítani.


Szörnyű baleset történt Leányfalun, a település északi részén, egy kis utcában. Egy férfi feltehetően a viharban kidőlt fát próbálta feldarabolni saját kertjében, amikor leesett a létráról és a helyszínen életét vesztette - számolt be a Leányfalu Vöröskő Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

A helyi tűzoltók a közösségi oldalukon osztották meg a szívszorító történetet. Mint írták: egy lakossági bejelentés alapján ők értek ki elsőként a helyszínre, de egyértelmű volt, hogy már nem tudtak segíteni a bajba jutott férfin.

„A kiérkező mentőszolgálat munkatársai is csak az elhalálozás tényét tudták megállapítani” - közölték.

Az egyesület a bejegyzés végén részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozói és barátai felé.

A Katasztrófavédelemhez kedden késő délelőttig hatezernél is több bejelentés érkezett, jórészt a hétfőn kitört viharokkal összefüggésben. A vészhelyzetek, kárelhárítások több mint a felét délutánra felszámolták, de jelenleg is megfeszített erővel dolgoznak az ország több száz helyszínén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Drámai pillanatok az M7-esen: két gyerek ült a hátsó ülésen, miközben hatalmas fa zuhant a család autójára
A szakadó esőben araszoltak a sávelhúzás miatt a Balaton irányába, amikor hirtelen óriási robajjal rájuk dőlt egy hatalmas fa. Csoda, hogy épségben megúszták a balesetet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Csodával határos módon nem lett nagyobb baj abból, hogy egy autóra dőlt egy hatalmas, korhadt fa az M7-es autópályán a hétfői vihar során. Az autó az azóta feloldott sávelhúzás miatt a leállósávban haladt, amikor hatalmas robajjal rájuk zuhant a fa, írja a BpiAutósok.hu.

„Az M7-es autópályán haladva, az útjavítások miatt a leállósávban haladva egy óriási korhadt fa zuhant a kocsinkra a tegnapi viharban. Szerencsére nem esett bajunk. Remélem a mögöttünk haladóknak sem” - írta az ijesztő felvétel mellé az autós portál olvasója.

„Miután megálltunk úgy döntöttünk, hogy két kisgyerekkel a hátsó ülésen, a nagyobb baleset elkerülése érdekében inkább tovább haladunk, így a következő pihenőnél álltunk meg és mértem fel a károkat, valamint felvettem a kapcsolatot a pálya üzemeltetőjével”

– tette hozzá a pórul járt sofőr.

A drámai felvételt itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű tragédia az M1-esen: egy gyerek és három felnőtt halt meg Biatorbágynál
A baleset helyszínére tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.


Három felnőtt és egy gyermek meghalt, három gyermeket pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután az M1-es autópályán Biatorbágynál baleset történt kedden délután – közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel.

Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-vezetőjének tájékoztatása szerint a helyszínre tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.

A balesetben egy gyermek és három felnőtt meghalt, három gyermeket helyszíni életmentő beavatkozások, állapotstabilizálás után életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.

Az Útinform azt írta: az M1-es autópályán, Biatorbágy térségében egy kamion és egy személyautó ütközött össze a 23-as kilométernél kedd délután.

A balesethez mentőhelikopter érkezett, ezért a Budapest felé tartókat megállították, a rendőrök a 27-es jelű Zsámbék csomópontban kiterelik a főváros felé tartó járműveket az autópályáról.

A torlódás a csomópont előtt 10 kilométeres. Az ellenkező, Hegyeshalom felé vezető oldalon korábban a mentésre érkezett jármű a belső sávot foglalta el, a sávzárás abban az irányban már megszűnt, de 6-7 kilométeres a torlódás, és a további nézelődés miatt várhatóan nem fog gyorsan feloszlani.

A katasztrófavédelem honlapja szerint a baleset következtében öt ember beszorult a járműbe, őket a tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Borzalmas tragédia: repülőgép hajtóműve szippantott be egy embert Bergamóban
A harmincas éveiben járó férfi a kifutópályán futott pillanatokkal a tragédia előtt. A hatóságok szerint a férfi nem utas vagy repülőtéri dolgozó volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Tragikus baleset történt a bergamói Orio al Serio repülőtéren: egy férfi életét vesztette, miután egy guruló repülőgép hajtóműve beszippantotta, írja az AIRportal.hu.

A spanyol Volotea diszkont légitársaság Airbus A319-100-as gépe épp felszálláshoz készült, úticélja a spanyolországi Asturias repülőtér lett volna. A gép hajtóműve gurulás közben szippantotta be a repülőtér területére illetéktelenül bejutó, harmincas éveiben járó férfit, aki a hatóságok szerint sem utas, sem repülőtéri dolgozó nem volt.

A férfi a forgalmi előtéren és a gurulóúton rohant a repülő felé. A hatóságok megpróbálták megállítani, de nem tudták megakadályozni a tragédiát.

Az eset miatt a repülőtér 10:20 és 12:00 között nem fogadott járatokat. Ez idő alatt az olaszországi Bergamóba tartó gépeket más közeli repterekre – Milánóba, Veronába és Bolognába – irányították át.

A repülőtér üzemeltetője azt közölte, hogy „a repülőtér egyik gurulóútján történt probléma miatt kellett leállítani a forgalmat”. A hatóságok vizsgálják az eset körülményeit.

Az esetről videót is posztoltak már az X-en:


Link másolása
KÖVESS MINKET: