HÍREK
A Rovatból

„Egy terrorista egyenesen előttem állt, őrült módjára lőtt, gyilkos tűzzel a szemében” – megszólalt a segítő, aki kimenekítette a magyar DJ-t az izraeli zenei fesztiválról

A legrémisztőbb filmeket is túlszárnyaló beszámoló a fesztiválról, ami egyik pillanatról a másikra vált pokollá.

Link másolása

Izraeli szervező mentette ki az ott fellépő magyar DJ-t a Supernova fesztiválról, ahol szombat reggel a Hamász terroristái válogatás nélkül nyitottak tüzet a résztvevőkre, közel 300 holttestet hagyva maguk után.

Ahogy arról korábban írtunk, az Ozora Fesztivál egyik szervezője, DJ Wegha is fellépett az eseményen, körülbelül három órával a támadás előtt ért véget a koncertje.

A férfi nem kívánt nyilatkozni a sajtónak, Facebook-oldalán is csak annyit írt állapotáról: „Megvagyok. Részvétem a családoknak, borzalom.”

A hátborzongató menekülésről ugyanakkor a Facebookon beszámolt a fesztivál által kirendelt segítője, Noa Beer, akit maga Wegha is idézett. A poszt – amit a hvg.hu szúrt ki – így szólt:

„Először, amikor láttam a fejünk fölött repülő rakétákat, azt gondoltam, hogy micsoda szégyen. De amikor egy puskás terroristával álltam szemben 20 méterre tőlem, akit még hatan vettek körül, megértettem, hogy a szégyen nem a megfelelő szó, talán a rémület, vagy talán csak a hitetlenség, hogy ilyesmi valaha is megtörténhet az én országomban.

Hajnali 02:45-kor érkeztem a buliba, az volt a feladatom, hogy az egyik külföldi DJ-t elhozzam a szettjéhez, és a fellépése végéig minden olyan nagyszerűnek tűnt, az emberek boldogok voltak, buliztak, jól érezték magukat.

A fellépése után kimentem a táncparkettre, szeretem érezni a körülöttem lévő boldog emberek energiáját.

06:20-kor visszamentem a színpadra, hogy filmezzem egy jó barátomat a fellépése alatt. Az utolsó videó a telefonomon 06:28-kor készült, másodpercekkel azelőtt, hogy észrevettük, rakéták vannak az égen.

A helyzet szürreális volt, nem hallottunk semmit, mivel a zene hangos volt, de hirtelen elkezdtük látni a rakétákat az égen. A következő pillanatok ijesztőek voltak, lekapcsoltuk a zenét és kiabáltunk a tömegnek, hogy rakéták vannak és mindenki feküdjön le és fedezékbe.

Elmentem a színfalak mögé, körülbelül 20 ember ült ott, akik féltették az életüket, de fogalmuk sem volt arról, hogy mi jön. Néhány perc múlva valaki a mikrofonon azt mondta, hogy mindannyian kezdjük el elhagyni a buli területét, amilyen gyorsan csak lehet, így azt mondtam a DJ-nek, akivel voltam, hogy fussunk a kocsihoz.

Mi voltunk az egyik első autó, amelyik elhagyta a bulit, azt gondoltam, hogy ez szerencse, fogalmunk sem volt arról, hogy mi fog következni.

5 perccel később velünk együtt kb. 5 autó volt úton, én a harmadik autóban ültem, és a legtöbb ember megállt az úton, hogy menedékbe bújjon, én viszont próbáltam hazajutni, amilyen gyorsan csak tudtam.

A következő néhány percet nehéz megmagyarázni, az előttem lévő 2 autó hirtelen fékezett és egyenesen egymásnak mentek, és az út szélén pedig egy motorkerékpár, mellette egy ember feküdt, azt hittem, hogy elütötték a motorost és megálltak.

Éppen kinyitottam az ajtót, hogy segítsek a sebesültnek, amikor megláttam az első terroristát, 20 méterre volt előttem, őrült módon tüzelt egyenesen rám, a szemembe nézett.

Kiabáltam a DJ-nek, hogy szálljon ki a kocsiból és menjen fedezékbe, azt hittem, hogy katonák tüzelnek vissza rá, de rémületemre még több terrorista volt, körülöttünk voltak, sehova sem tudtunk menni. A többi autóból még életben maradt emberek felénk kúsztak, sebesülten és rémülten, öten voltunk, akik az autók között bújtunk el.

A másodperc tört része volt a döntés, kiáltottam, hogy 'mindenki szálljon be az AUTÓBA!'. Én beültem a vezetőülésbe, sokáig tartott, hogy feloldjam az autó parkolási módját, a sérültek pedig a hátsó ülésekre szálltak. Nagyon féltem, egy terrorista egyenesen előttem állt, őrült módjára lőtt, gyilkos tűzzel a szemében.

Nem tudom, hogy a testem hogyan tudta meghozni a döntést, hogy megpróbáljak kihajtani onnan, de ez a döntés megmentette a saját és még 4 ember életét. Hátrafelé hajtottam és megfordultam, amikor láttam, hogy megtehetem, de még több terrorista várt, autók ütköztek össze, miközben a sofőröket a szemünk láttára lőtték le, emberek próbáltak elmenekülni, és a helyszínen lőtték őket agyon.

Körülbelül 10 másodperc volt, ez alatt több halált láttam, mint valaha életemben.

Láttam őt, ahogy a szemembe nézett, és felemelte a fegyvert, hogy lelőjön minket, abban a pillanatban, amikor elkezdtem felé hajtani, és akkor megtettem, nem néztem hátra, ráléptem a gázra és vezettem, ránk lőtt, talán 2 méterre volt tőlünk, és alig kerülte el az ablakot. Tovább vezettem, miközben a kocsi hátulját még mindig lőtték, és nem néztem hátra. A kocsiban 2 sérültem volt, az egyiket a lábán, a másikat a kezén lőtték meg. Először az egyik producer barátomat hívtam, el akartam mondani neki, hogy lövöldözés van az úton, és ne engedjenek senkit a mi irányunkba, mindez csak percekkel azelőtt történt, hogy a terroristák megérkeztek volna magához a bulihoz.

A következő 30 percben minden erőmmel arra összpontosítottam, hogy biztonságos helyre jussunk, az autóban sérült emberekkel, miközben nem tudtuk, hogy mennyire súlyos a sérülésük, és a rakéták még mindig másodpercenként repültek a fejünk felett. Beértünk a kórházba, a sérültek orvosi segítséget kaptak, én pedig csak vártam ott, nem tudva, hogy mi legyen a következő lépés. És akkor kezdtek megérkezni a sérültek, a barátaim, a meglőtt és megsebesült, vérző és rémült emberek, síró emberek, akik látták, hogy megölték a szeretteiket, szülők, akik a gyerekeiket keresték, nem tudták, hol vannak. Négy órát töltöttem a sürgősségi osztályon, próbáltam segíteni és megnyugtatni a körülöttem lévő embereket.

A történet többi része sem boldog, én hazaértem, egy kis karcolással a lábamon, ami aznap reggel látott borzalmakról tanúskodik, a barátaim nem. Több száz embert tart fogva a Hamasz, több százan meghaltak és több százan eltűntek. Mindannyian azért jöttünk, hogy a szabadságunkat és a szeretetet ünnepeljük, és ott maradtunk vérző és gyötrelmes állapotban, nincsenek szavak, amelyekkel leírhatnánk a borzalmakat, amelyeknek mi, a szeretet és a transz gyermekei tanúi voltunk. Minden gyönyörű lélek jöjjön haza épségben!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: kevés dolog van, aminek lehet hinni, de a Mediánnak be szoktak jönni a becslései
A közvélemény-kutatásokról is kérdezték Magyar Pétert, aki a baloldal házi mérőintézetének tekinti a legtöbb ezzel foglalkozó céget. A TISZA Párt elnöke a taktikai szavazásról is elmondta a véleményét.

Link másolása

“Szerintem Magyarországon nagyon kevés dolog van, aminek lehet hinni, de a Mediánnak be szoktak jönni a becslések” – nyilatkozta vasárnapi, debreceni tüntetése után Magyar Péter a hvg.hu-nak. Magyar szerint ők nem rendelnek felméréseket a közvélemény-kutatóktól, a legtöbb ilyen céget pedig a baloldal házi mérőintézetének tekinti. Itt példaként hozta azt a Publicus Intézetet is, amelynek hétfőn megjelent kutatása szerint egyébként szintén a TISZA Párt a legerősebb ellenzéki párt.

Magyart az önkormányzati választásról is kérdezte a lap. A politikus az előválasztásokra utalva ezt mondta:

Nem úgy csinálják, mint az ellenzék eddig, „hogy a meg nem lévő pozíciókat már elosztjuk, és akkor ilyen taktikai szavazásokat csinálunk, hogy most valaki szavazzon itt ide”.

Magyar azt mondja, további kerületekben nem állítanak jelöltet, az eddigieket is nagyon gyorsan kellett megszervezni. Állítása szerint olyan kerületeket kerestek, ahol a helyiek azt mondták, érdemes lenne váltani, mert nem elégedettek a polgármesterrel vagy a képviselőkkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter képet posztolt a vasúti kocsiból, amiben Debrecenbe utazott: „62 TEK-es sem vigyáz rám évi 1 milliárd forintért”
A Tisza Párt vezetője nem állta meg, hogy hétfő esti posztjában ne szúrjon oda megint a kormánypárti politikusoknak és a kormányközeli médiának.

Link másolása

Ahogy arról vasárnap beszámoltunk, Magyar Péter menetrendszerinti vonaton érkezett meg Debrecenbe, a Tisza Párt első vidéki nagygyűlésére.

Hétfő este ezzel kapcsolatban tett közzé képet és egy posztot a Facebookon. Mint mondja, ezúttal utazásának módján próbált fogást találni a kormányzati sajtó és a Fidesz közeli influenszerek.

„Szinte az egész intetcity a TISZA Párt rendezvényére tartott. A rogáni propaganda (beleértve a köztelevíziót is) elfelejtett beszámolni arról, hogy a valaha volt legnagyobb vidéki politikai demonstrációt tartottuk, azt viszont nagy elánnal hazudozza, hogy a munkatársaim lezárták azt a vasúti kocsit, amiben én utaztam.”

„Ebből természetesen egy szó sem igaz. Az úton a beszédemet írtam és legalább 100 utas jött oda beszélgetni, vagy közös fényképet készíteni”

– írta a NER-t az év elején elhagyó politikus.

Hozzátette: „Arról is ír a Pravda, hogy engem egy magánhadsereg kísért a rendezvényen. Természetesen ebből sem igaz egy szó sem. A 20 ezres rendezvényt nagyjából 10 biztonsági ember biztosította,

én pedig ellentétben a fideszes politikusokkal, nem félek az emberek közé menni, nem magtárban és lezárt utcákon kampányolok és még csak 62 TEK-es sem vigyáz rám évi 1 milliárd forintért, mint Szijjártó elvtársra.”

A már-már szokásos „További jó vergődést” fordulat után még kommentben is odaszúrt a kormány egyik legerősebb emberének, mikor azt írta: „Hajrá, Toni!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhel és Tiborcz István ebbe a patinás svábhegyi villába költözhet – sok fát vágtak ki a környéken
Egy „fenntartható, energiahatékony irodaház” is épül a területen, de a HVG és a Kutyapárt információi szerint a területet fekvő Dreher-villába költözne a miniszterelnök lánya, veje és családjuk.

Link másolása

A XII. kerületi volt svábhegyi gyermekkórház területének nagyobbik felén Tiborcz István cége, a BDPST Group közlése szerint egy „fenntartható, energiahatékony irodaház” épül, ám ez sok fa kivágásával jár együtt, és más környezetvédelmi aggályokat is felvet – írta meg a hvg360.

Miközben még a 2000-es évek elején is ősparkok, kúriák, villaépületekben megbújó szanatóriumok jellemezzék a budai Svábhegy arculatát, mára jelentősen változott a terület összképe. A lap szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2019-ben két csomagban értékesítette a svábhegyi egészségügyi intézmények épületeit és telkeit, összekötve más vidéki és fővárosi ingatlanokkal.

Többek között a Béla király úti gyermek-tüdőszanatóriumot is tartalmazó együttes így került a Central European Ingatlanalapba (CEI), amelynek az Equilor-csoport a kezelője. Ez utóbbi Szécsényi Bálint érdekeltsége, aki sűrűn üzletel Tiborczcal.

Az egykori svábhegyi gyermekkórház csomagja pedig a Middle-Europe Convergence Ingatlanalapba érkezett, amelyet Jellinek Dániel Indotek Groupja irányít. Jellinek aztán 2023-ban eladta a volt gyermekkórházat és az Eötvös úti létesítményeket a CEI-nek. Később, szövevényes adásvételek után az idén a Mártonhegyi úti ingatlan hivatalosan is Tiborcz kezébe került.

A Mártonhegyi úton álló 2,6 hektáros, korábban gyerekkórházként hivatkozott telken áll az ún. Dreher-villa (címlapképünkön), amit szinte ingyen adott Dreher Jenő az 1930-as években az akkor nyíló úgynevezett Iskolaszanatóriumnak, ami később Svábhegyi Gyemekkórházként működött – utóbbiról már az ügyet szintén ismertető Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) ír.

A hvg.hu információ szerint az impozáns épületbe Tiborcz István és Orbán Ráhel tervez beköltözni.

Az épület telepítési tanulmánytervét eredetileg a XII. kerületi önkormányzat honlapján is közzétették, amire a Kutyapárt kerületi szervezete hívta fel a figyelmet. Ezután az oldalt azonban az önkormányzat váratlanul jelszóval védte le. A lap szerint a telken álló fák harmadától megválnának, másik harmaduk is csak „lehetőség szerint megtartandó” besorolást kapott. Védelmet elsősorban a két telekrész közötti fasor élvez, ezek pont eltakarják a villát az iroda dolgozói elől.

A Kutyapárt ismertetője szerint az ingatlan értékét bizonyára megnövelte, mikor a Hegyvidéki Önkormányzat 2020. november 30-án úgy változtatta meg az Észak-Hegyvidéki építési szabályzatot, hogy ezen, a 9596-os helyrajzi számú telken lehessenek lakások is, korábban erre nem volt lehetőség. Ezekről részletesebben ITT lehet információt szerezni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Megvan a nem hivatalos megoldókulcs a magyarérettségihez
Az érettségi második részének feladatai közül túlnyomó részben a novellaelemzést választották a diákok a szaktanárok szerint.

Link másolása

Korábban már írtunk róla, hogy Karinthy Frigyes egy novellájának elemzését vagy Babits Mihály költészetének általános bemutatása között választhattak az érettségizők a hétfői vizsga második, hosszabb szövegalkotás részében.

Az Eduline oktatási portál szerint az érettségizők nagy vágya volt, hogy a feladatok között legyen novellaelemzés, amit alapvetően könnyebnek tartanak – a szakértőkkel együtt – mint a nagyobb horderejű témakifejtő esszét.

A portál megfogalmazása szerint feltehetőleg több tízezren fogják a novellaelemzést választani az általános témakifejtő esszé helyett, ami a szaktanárok szerint egyébként is nehezebb vállalkozás, mivel könnyű úgy megírni, hogy csak féligazságokat tartalmazzom és „az irodalomhoz ne legyen sok köze”.

Az idei érettségi változásai közé tartozik többek között, hogy középszinten a vizsga I. részéből kikerült a gyakorlati szövegalkotás, a helyére pedig egy irodalmi műveltségi tesztet raktak. A II. részben pedig kétféle szövegalkotás, egy műértelmezés és egy általános témakifejtő esszé közül lehet választani.

Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók. A középszintesek itt egy 500-800 szavas műértelmezés és egy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 60 pontot szerezhetnek. Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme ebben az esetben 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó – írja az Eduline.

A portál egyébként közölte az érettségi első és második felének nem hivatalos megoldását is, ami ITT olvasható el. Hivatalos megoldókulcs kedden várható.

Link másolása
KÖVESS MINKET: