„Ha nem voltam online a nap 24 órájában, úgy éreztem, kicsúszik a kezemből az életem”
Trish Halpin a Daily Mail-nek mesélte el hátborzongató élményét.
„Üzleti útról indultam haza San Franciscóból repülővel, és amikor elfoglaltam a helyemet és rutinszerűen benyúltam a táskám külső zsebébe, ahol a telefonomat szoktam tartani. Egy másodperc múlva olyan pánik tört ki rajtam, amelyet nem éreztem azóta, hogy tíz évvel korábban elvesztettem szemem elől iker gyermekeimet egy francia szupermarketben. Kiborítottam kézipoggyászomat, olyan voltam, mint akit megszállt az ördög, mielőtt rádöbbentem az igazi borzalomra. A reptéri váróban hagytam a telefonomat. Vajon visszatartják-e a gépet, amíg visszamegyek érte, Jobb-e lekésni egy repülőgépet, mint elveszteni egy telefont? Mi lesz, ha megérkezem Heathrow-ra és nem tudok taxit rendelni? Személyes katasztrófaként éltem meg telefonom elvesztését. Eljutottam arra a pontra, hogy ha nem voltam a nap 24 órájában bekapcsolva, úgy éreztem, kicsúszik a kezemből az életem.”

Trish Halpin azóta már nevetségesnek tartja akkori pánikrohamát.
Ez a reakciója azonban valahol érthető volt, hiszen a Marie-Claire főszerkesztőjeként naponta többszáz e-mailje volt, folyamatosan néznie kellett a magazin weboldalát, és hozzá kapcsolódó közösségi oldalakat, hírleveleket is – a személyes, családi kontaktusokról nem is beszélve. „Felkeléstől lefekvésig tízpercenként kaptam elő a telefonomat, amely már nem eszköz volt számomra, hanem létfenntartóm, egy zsarnok, aki uralkodott felettem” - vallotta be Trish, aki nem tartja magát technika-szerelmesnek, sőt, a közösségi médiát sem kedveli túlságosan, nem érdeklik a szupercelebek tweetjei sem.
A közelmúltban a Marie-Claire csinált egy felmérést is ebben a témában, és Trish-t nem tették túlságosan boldoggá az eredmények, mert rájött, hogy sokak küzdenek hasonló gondokkal.
Az egyik nő bevallotta például, hogy szülés közben is ott volt mellette a telefonja, egy másik pedig úszás közben a medence szélén hagyta egy törülközőbe burkolva, hogy két hossz között megnézhesse. De olyan is akadt, aki egy sms kedvéért félbeszakította az éppen zajló nemi aktusát. Ő szerencsére idáig nem jutott, az viszont előfordult vele, hogy elfelejtett egy metróról leszállni, mert a telefonját bújta.
A felmérésben szereplő 40-50 éves nők 53%-a ismerte el, hogy túl sok időt tölt a telefonjával, egyötödük 5 percenként nézi meg. Ez kb. napi 192 alkalmat jelent…
Az állandó telefon után kapkodás elvonja a figyelmet a valóságos világtól, néha kritikus mértékben – figyelmeztet Halpin, aki felhívja a figyelmet arra, hogy mennyi baleset történik mostanában a játszótereken azért, mert a gyerekek felügyeletével megbízott szülők és nagyszülők is a telefonjukkal vannak elfoglalva.

A főszerkesztő, visszatérve saját példájára, elmeséli, hogy imádott telefonja éppen akkor adta be a kulcsot, amikor egy két és fél hetes családi vakációra indultak és így kénytelen volt egy „telefon-elvonókúrát” tartani.
Az első hét könnyen ment, utána már meg-megkérte a férjét, hogy hadd tegyen fel egy-egy tengerparti képet az Instagramra. De végül is nagyon hasznosnak bizonyult a „detoxikáció”. „Amikor visszatértem az irodámba és bekapcsoltam a számítógépemet, rájöttem, hogy semmi életbe vágóan fontosról nem maradtam le” – ismerte be Trish, miként azt is, hogy rájött: saját memóriáját kárhoztatta lustaságra azzal, hogy minden emlékeztetőt a telefonjára bízott. Pedig tudja, hogy képes megoldani a feladatait akkor is, ha nem függ az áldott-átkozott eszköztől. Rájött arra is, hogy nem dől össze a világ, ha nincsen folyton mindenkivel on-line kapcsolatban, sőt, néha kell, hogy ne érjék el őt, és ne más mondja meg, hogy ő mikor ér rá. Egyúttal megszabadul egy sor felesleges nyomástól.
„A véletlen telefon-elvonásnak köszönhetően jobb lett az életem. És soha többé nem fogok visszaesni” – ígérte a Marie-Claire főnökasszonya.