prcikk: Egy krízisautóval ment hajléktalanokat a volt Los Angeles-i főkonzul, Kerék-Bárczy Szabolcs | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Egy krízisautóval ment hajléktalanokat a volt Los Angeles-i főkonzul, Kerék-Bárczy Szabolcs

A volt fideszes, MDF-es, majd DK-s politikus többször mentette már meg bajba került ember életét a hideg fővárosi éjszakában.


Alaposan megváltozott az élete Kerék-Bárczy Szabolcsnak, akinek a neve leginkább a 2000-es és 2010-es évek politikai életéből lehet ismert. Pályáját az MDF tanácsadójaként kezdte, majd az első Orbán-kormány idején 1999–2001 között a külügyminiszter főtanácsadójaként, majd 2001-től három éven keresztül a Magyar Köztársaság Los Angeles-i főkonzuljaként szolgált.

Később az MDF-ben szóvivő lett, 2008–2010 között a párt országos elnökségének is tagja volt. 2009 és 2013 között az Európai Parlamentben politizáló Bokros Lajos tanácsadója volt. Ezután a Demokratikus Koalíció poltikusa lett: előbb a Belvárosban politizált, majd a budapesti XII. kerületben lett képviselő. A politikától 2016-ban búcsúzott el, akkor kilépett a pártból is.

Jelenleg a magánszektorban dolgozik, de emellé másodállásként olyan dolgot is akart tenni, ami kézzel fogható segítségnyújtásnak számít:

így lett a Menhely Alapítvány munkatársa, aki éjszakánként krízisautóval járja a város hajléktalanságban élőkön segítve.

Ma már olyan magabiztossággal dolgozik az éjszakai utcai létben, mintha mindig ezt csinálta volna. Pontosan tudja, kinek mikor mire van szüksége: ki az, aki azonnali ellátásra szorul, és ki, akinek csak kisebb segítséget tud nyújtani.

Többször fordult elő, hogy társával együtt valakinek az életét mentették meg azzal, hogy időben intézkedni tudtak a hideg éjszakában.

„Számomra ez az egész arról szól, hogy még egy ilyen embertelen helyzetben is embernek lehet maradni. Akár néhány jó szóval vagy poénnal is partneri viszonyt tudunk kialakítani, ami nagyon megkönnyíti a kommunikációt”

– többek között ezt is elmesélte jelenlegi munkájáról a volt politikus.

A Kerék-Bárczy Szabolcsról és kollégájáról, Szegedi Dezsőről szóló riportunkat itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás szerint: „Ennyi", Menczer Tamás szerint „Nincs vége”
Menczer Tamás, a párt kommunikációs igazgatója szerint híveiknek nem szabad félniük, mert ők velük vannak. Deutsch Tamás viszont egyetlen szóval reagált a történtekre.


Menczer Tamás a közösségi oldalán reagált a TISZA Párt választási győzelmére. A sportriporter, országgyűlési képviselő, kommunikációs igazgató azt üzente:

"A közösségünk minden tagjának: Nincs vége. Ne féljetek! Itt vagyunk. Mindig itt vagyunk. Veletek."

Deustch Tamás viszont mindössze annyit írt: Ennyi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Karácsony Gergely a nemzeti színű Lánchíddal üdvözölte a Tisza Párt győzelmét
A főpolgármester a Facebookon reagált a választás éjszakájának eredményeire egy szimbolikus Lánchíd-fotóval. Posztjában gratulált Magyar Péter pártjának, és kiemelte a főváros szerepét a győzelemben.


Karácsony Gergely főpolgármester a választás éjszakáján a Facebookon, egy nemzeti színekbe öltöztetett Lánchíd képével reagált a Tisza Párt győzelmére. Posztjában elismerését fejezte ki a győztesnek, és kiemelte a fővárosiak szerepét az eredményben.

„Gratulálok a Tisza Párt elsöprő győzelméhez, köszönöm Budapest hozzájárulását ehhez!” – írta a főpolgármester. Karácsony szerint a győzelem óriási felelősséggel is jár, majd a Lánchíd szimbólumával üzent:

„A nemzeti színű Lánchíddal üdvözöljük a reményt, hogy mostantól nem az életünk fog szólni a politikáról, hanem a politika az életünkről.”

A kormányváltás hírére más politikusok is reagáltak: Hadházy Ákos korrupcióellenes képviselő bejelentette a visszavonulását, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt listavezetője, Nagy Dávid pedig kilátásba helyezte, hogy lemond, ha a Kutyapárt nem jut be a parlamentbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Bohár Dániel reagált: „Isten óvja Magyarországot!”
A fideszes kormánypárti influenszer a közösségi oldalán reagált arra, hogy az országgyűlési választásokat a TISZA Párt nyerte meg.


A 2026-as országgyűlési választásokat a TISZA Párt nyerte meg. A Fidesz egyik arca, Bohár Dániel a közösségi oldalán reagált arra, hogy pártja vereséget szenvedett. A kormánypárti influenszer azt írta:

„Isten óvja Magyarországot!”

Bohár Dániel a Megafon nevű, 2020 óta működő kormánypárti digitális kommunikációs szervezet egyik legismertebb arca. Korábban többször is érte kritika manipulatív vagy félrevezető tartalmak készítése miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Azoknak, akik a rendszer bábjai és tartóoszlopai voltak, távozni kell a közéletből
A Tisza Párt elnöke felszólította a köztársasági elnököt, hogy haladéktalanul kérje fel, mint a győztes párt listavezetőjét kormányzásra. Ezt követően pedig távozzon a hivatalából.


Magyar Péter vasárnap esti győzelmi beszédében kiemelte: „Ma a magyar nép a rendszerváltás mellett döntött. Ezért azoknak, akik a rendszer részei voltak, távozniuk kell a közéletből.

Felszólítom a leköszönő miniszterelnököt, hogy mától ügyvezető kormányként járjon el, és semmilyen olyan döntést ne hozzon, ami megköti a következő kormány, a Tisza-kormány kezét.”

Magyar ezután tért rá a beszéde közjogi részére. „Ma a magyar nép a rendszerváltás mellett döntött. Ezért azoknak, akik a rendszer bábjai és tartóoszlopai voltak, távozni kell a közéletből.

Felszólítom a köztársasági elnököt, hogy haladéktalanul kérjen fel, mint a győztes párt listavezetőjét kormányzásra, azt követően pedig távozzon a hivatalából annyi méltósággal, amennyi még maradt neki.”

Magyar ezután hosszan sorolta azokat az állami és bírósági vezetőket, akiknek szerinte le kell mondania a posztjukról. Ők: a Kúria elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke, a legfőbb ügyész, az Állami Számvevőszék elnöke, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, a Médiahatóság elnöke és az Országos Bírói Hivatal elnöke. Magyar arra kérte őket, hogy maguktól távozzanak és ne várják meg, amíg elküldik őket.

Magyar Péter megígérte, hogy az ország csatlakozik az Európai Ügyészséghez, és Magyarország újra erős szövetséges lesz az Európai Unióval és a NATO-val.

A Tisza elnöke a visegrádi négyek szövetségét megerősítené és kibővítené, az első útja ennek szellemében Lengyelországba vezet majd. A második útja Bécsbe vezet, a harmadik pedig Brüsszelbe, hogy hazahozza a magyar embereket megillető uniós forrásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: