KÉK HÍREK
A Rovatból

Egy ír kartellnek dolgozó nemzetközi drogcsempész volt az a magyar pilóta, akit elfogtak Dublinban

A hatvanas éveiben járó magyar férfi és társa nem volt ismeretlen az Europol és más európai rendőrségek előtt. Egy ír lapnak nyilatkozó rendőrnyomozó elmondta, hogy mindkettőjüket jól ismerték már a hatóságok.


A hatvanas éveiben járó magyar férfi az ír rendőrség gyanúja szerint az elmúlt évben a legnagyobb ír bűnszervezet, a Kinahan kartellnek, valamint a velük együttműködő, dublini „The Family” nevű bűnbandának dolgozott.

Az rtl.hu foglalta össze, hogy az ír hatóságok hatvan kilogramm heroint találtak az ír Weston repülőtéren egy lefoglalt kisgépben, és a helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint két magyart is letartóztattak.

Az egyik férfit a gépen, a másikat a közelben, egy terepjáróban fogták el.

Egy ír lapnak nyilatkozó rendőrnyomozó elmondta, hogy mindkettőjüket jól ismerik az európai rendfenntartó erők. Azt is kijelentették, hogy mindkét férfi jelentős nemzetközi drogcsempész.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Megszólított egy ismeretlen férfit, és megkérdezte, megölheti-e, majd hasba szúrta” – Életfogytiglant kaphat a 19 éves lány
A 19 éves lány apját és nagymamáját is megsebesítette, majd az utcán is rátámadt két emberre. A véres ámokfutás végén egy dohányboltban csípték el a kommandósok.


Egy 19 éves mosonmagyaróvári lány tavaly nyáron késsel támadt apjára és nagymamájára, miután összevesztek a drogok miatt. Az ügyészség szerint az apa felhívta a lány dílerét, hogy ne adjon több kábítószert a gyerekének. A lány ezen annyira feldühödött, hogy a konyhában elővett egy 12 centis pengéjű kést, és megszurkálta apját.

A férfi a földre zuhant, erre rohant be a nagymama, akit az unokája szintén megsebesített. A sérültekhez a szomszédok hívták a mentőket. Az apát életveszélyes, a nagymamát súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

A lány eközben elhagyta a lakást, és az utcán több emberhez is odament. Egy férfitól megkérdezte, hogy megölheti-e, majd azt mormolta: „megtudjátok, kivel szórakoztok”, és hasba szúrta az ismeretlent.

Ezután bement egy dohányboltba, ahol rátámadt egy vásárlóra, mert az megpróbálta elvenni tőle a kést. Egy másik boltban elbarikádozta magát, és törni-zúzni kezdett. Másfél millió forintos kárt okozott, mire a Terrorelhárítók elfogták.

A vérében metamfetamin, amfetamin és marihuána nyomait találták. A lány letartóztatásban van. Most emeltek vádat ellene, akár életfogytiglant is kaphat.

Az ügyészség szerint az apa hosszú éveken át bántalmazta a lányt, aki emiatt lett drogfüggő. Egy szomszéd az RTL Híradónak korábban azt mondta: „ő kábítószerezett is és gyógyszerfüggősége volt, tehát pszichiátriai beteg volt... és ez miatt nyilván a gyógyszerek hatása alatt... látszódott rajta, hogy padlón van így lelkileg”. A szomszéd azt is elmondta, többször látta a lányt zavartan viselkedni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Drámai pillanatok az M7-esen: két gyerek ült a hátsó ülésen, miközben hatalmas fa zuhant a család autójára
A szakadó esőben araszoltak a sávelhúzás miatt a Balaton irányába, amikor hirtelen óriási robajjal rájuk dőlt egy hatalmas fa. Csoda, hogy épségben megúszták a balesetet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Csodával határos módon nem lett nagyobb baj abból, hogy egy autóra dőlt egy hatalmas, korhadt fa az M7-es autópályán a hétfői vihar során. Az autó az azóta feloldott sávelhúzás miatt a leállósávban haladt, amikor hatalmas robajjal rájuk zuhant a fa, írja a BpiAutósok.hu.

„Az M7-es autópályán haladva, az útjavítások miatt a leállósávban haladva egy óriási korhadt fa zuhant a kocsinkra a tegnapi viharban. Szerencsére nem esett bajunk. Remélem a mögöttünk haladóknak sem” - írta az ijesztő felvétel mellé az autós portál olvasója.

„Miután megálltunk úgy döntöttünk, hogy két kisgyerekkel a hátsó ülésen, a nagyobb baleset elkerülése érdekében inkább tovább haladunk, így a következő pihenőnél álltunk meg és mértem fel a károkat, valamint felvettem a kapcsolatot a pálya üzemeltetőjével”

– tette hozzá a pórul járt sofőr.

A drámai felvételt itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Borzalmas tragédia: repülőgép hajtóműve szippantott be egy embert Bergamóban
A harmincas éveiben járó férfi a kifutópályán futott pillanatokkal a tragédia előtt. A hatóságok szerint a férfi nem utas vagy repülőtéri dolgozó volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Tragikus baleset történt a bergamói Orio al Serio repülőtéren: egy férfi életét vesztette, miután egy guruló repülőgép hajtóműve beszippantotta, írja az AIRportal.hu.

A spanyol Volotea diszkont légitársaság Airbus A319-100-as gépe épp felszálláshoz készült, úticélja a spanyolországi Asturias repülőtér lett volna. A gép hajtóműve gurulás közben szippantotta be a repülőtér területére illetéktelenül bejutó, harmincas éveiben járó férfit, aki a hatóságok szerint sem utas, sem repülőtéri dolgozó nem volt.

A férfi a forgalmi előtéren és a gurulóúton rohant a repülő felé. A hatóságok megpróbálták megállítani, de nem tudták megakadályozni a tragédiát.

Az eset miatt a repülőtér 10:20 és 12:00 között nem fogadott járatokat. Ez idő alatt az olaszországi Bergamóba tartó gépeket más közeli repterekre – Milánóba, Veronába és Bolognába – irányították át.

A repülőtér üzemeltetője azt közölte, hogy „a repülőtér egyik gurulóútján történt probléma miatt kellett leállítani a forgalmat”. A hatóságok vizsgálják az eset körülményeit.

Az esetről videót is posztoltak már az X-en:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Megfojtalak, te ribanc!” – Brutális üzenetekkel zaklatta Zimány Lindát a magát Magyarország királyának nevező férfi
A férfi azt állította, ő Magyarország királya, és a modell zaklatása mellett még a Belügyminisztériumtól is több ezer eurót követelt.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. július 07.



Kéz- és lábbilincsben vezették a Fővárosi Törvényszékre azt a férfit, aki Zimány Linda zaklatása mellett a Belügyminisztérium dolgozóit és a belügyminisztert is fenyegette. A korábbi modell, műsorvezető és jogász közösségi oldalán keresztül kapta az erőszakos, életveszélyes fenyegetéseket attól a férfitől, aki videóüzenetekkel zaklatta a modellt. A hatóságok tavaly Belgiumban fogták el, most terrorcselekménnyel is vádolják.

A vádirat szerint

a férfi 2023 novemberében egy holland telefonszámról hívta fel a Belügyminisztériumot, ahol magát Magyarország királyának nevezte, és pénzt követelt. Több ezer eurót kért, és kilátásba helyezte, hogy bűncselekményeket, köztük terrorcselekményt követ el, ha nem teljesítik a kérését. A minisztérium feljelentést tett.

A férfit, T. Martint, tavaly fogták el Belgiumban, majd repülővel szállították Magyarországra. A rendőröket is megfenyegette, azt állítva, hogy amerikai, orosz és kínai kapcsolatai vannak. Az ügyészség terrorcselekmény elkövetésével, fenyegetéssel, személy elleni erőszakos bűncselekménnyel és zaklatással vádolja.

Az előkészítő ülésen a férfi azt mondta: „Elismerem a bűncselekményeket, amiket csináltam, azt viszont nem teljesen értem, hogy miért vádoltak terrorfenyegetéssel.” A szakértői véleményt is megkérdőjelezte, szerinte abban ellentmondások és helyesírási hibák is vannak.

Zimány Linda elmondása szerint a fenyegető üzenetek két különböző Instagram-profiltól érkeztek. A modell akkor tett feljelentést, amikor már elegendő bizonyítékot gyűjtött. A nyomozás kiderítette, hogy két külön személy is zaklatta. Az egyik férfi videókat és hangfelvételeket küldött neki, amelyeken az arcát is mutatta, és olyanokat írt, hogy „megfojtalak, te ribanc, az anyáddal együtt”.

Zimány Linda szerint a férfi „teljesen rá volt kattanva a celebekre”, és azt állította, hogy „az összesnek meg kell döglenie”.

A másik zaklatót, aki azzal fenyegette a modellt, hogy eltöri a csontjait és hullazsákba teszi, tavaly decemberben kiengedték az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből. Róla szakértők megállapították, hogy olyan fokú kóros elmeállapotban volt a bűncselekmény elkövetésekor, hogy nem ismerte fel a tette következményeit. A nyomozást ellene ezért lezárták.

Zimány Linda a tárgyalás után elmondta, örül, hogy nem kell személyesen találkoznia a zaklatójával, és bízik abban, hogy a jövőben is szedi majd a gyógyszereit. Hozzátette:

„Sajnos rengeteg embert zaklatnak, ezért ki kell állnunk magunkért. Van egy határ, amit már nem lehet megengedni.”

A férfi ügyvédje újabb elmeszakértők kirendelését indítványozta. A büntetőügy szeptember végén folytatódik.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: