KÉK HÍREK
A Rovatból

Egy hatéves kislány egész családja odaveszett a spanyol vonatkatasztrófában

Barátok és ismerősök hétfőn még kétségbeesetten keresték az eltűnt családot a közösségi médiában, akik az Oroszlánkirály című musicalről tartottak hazafelé, a polgármester végül megerősítette a halálhírüket, és háromnapos gyászt rendelt el.


Egy hatéves kislány egyedül maradt, miután elvesztette szüleit, 12 éves testvérét és unokatestvérét a Spanyolországban történt vasárnapi vonatkatasztrófában, amelyben legalább negyvenen meghaltak. Hétfőn a család barátai és szerettei még kétségbeesetten keresték az eltűnt hozzátartozókat, reménykedve, hogy életben vannak.

A tragédia vasárnap este történt a spanyolországi Adamuz közelében, amikor az egyik nagysebességű vonat kisiklott és átsodródott egy másik vágányra, ahol egy szemből érkező szerelvény belerohant a roncsokba.

Hétfőn a halottak között azonosították a kislány szüleit, José Zamoranót és a bolttulajdonos Cristina Álvarezt, 12 éves fiukat, Pepe Zamoranót, valamint unokatestvérüket, Félix Zamoranót.

A család éppen Madridból tartott hazafelé, miután megnézték az Oroszlánkirály musicalt és a Real Madrid meccsét a Santiago Bernabéu stadionban. A kislányról éjjel egy rendőr gondoskodott. Fejsérülésére három öltést kapott, jelenleg a nagymamájával lábadozik egy córdobai szállodában. Egyelőre nem tudni, hogy a gyermek tisztában van-e a történtekkel.

„Vonakodtam megtenni, mert a reményre apelláltunk, de miután megerősítettük, hogy megtalálták a Zamorano Álvarez család a tegnap esti vonatbaleset óta eltűnt tagjainak holttestét, háromnapos hivatalos gyászt hirdettem ki” – közölte José Carlos Hernández Casino, a család lakhelyének, Punta Umbriának a polgármestere. Hozzátette, a település mély szomorúsággal és fájdalommal éli meg ezeket a pillanatokat, de továbbra is reménykednek, hogy a város két másik, még eltűntként keresett lakosát élve találják meg.

Juan Manuel Moreno, Andalúzia regionális kormányának vezetője hétfő este megerősítette, hogy a halálos áldozatok száma negyvenre emelkedett.

„Jelenleg 40 megerősített halálos áldozat van” – mondta, hozzátéve, hogy 24-48 órába is beletelhet, mire a végleges számot meg tudják állapítani. Egy, a Reuters hírügynökségnek nyilatkozó forrás szerint a pályán egy törött sínillesztést találtak, de ezt a hatóságok egyelőre nem erősítették meg.

A család eltűnéséről hétfőn kora reggel még egy kétségbeesett felhívás jelent meg az X-en. „Egy négytagú család Huelvából még mindig eltűnt. A nevük: Félix Zamorano; José Zamorano; Cristina Álvarez és Pepe Zamorano (fiú). Kérjük, a legkisebb információmorzsa is nagy segítség lenne” – írta egy felhasználó. Később Cristina egyik régi iskolatársa, Sori Ruiz így búcsúzott: „Sokkolt a hír. Cristina osztálytársam volt az iskolában, és sok évet töltöttünk együtt. Elképzelni sem tudom, milyen fájdalmat él át a család és a szerettei” – írja a DailyMail.

Az áldozatok között van Óscar Toro újságíró és fotóriporter felesége, María Clauss is. „Huelva gyászol. Iberoamerikai Kulturális Egyesületünk gyászol. María Clauss és Óscar Toro, barátaink és egyesületünk tagjai, kiváló szakemberek és mindenekelőtt rendkívüli emberi kvalitásokkal rendelkező emberek itt hagytak minket” – írta közösségi oldalán Jaime de Vicente Núñez, az Iberoamerikai Kulturális Egyesület elnöke.

Az utóbbi 25 évben Spanyolországban több, sok áldozatot követelő vonatszerencsétlenség is történt. 2013-ban egy kísértetiesen hasonló balesetben 79 ember halt meg Santiago de Compostela közelében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Borzalmas autóbalesetben halt meg Jákli Mónika, a Nyerő Páros egykori szereplője
Az ismert fitneszmodell fának csapódott a szlovákiai Nagymegyernél Mercedesével, amely rommá tört az ütközéstől. A 31 éves nőt hiába próbálták újraéleszteni, már nem tudtak segíteni rajta.


Súlyos autóbaleset történt szerda hajnalban Szlovákiában: egy luxus Mercedes fának csapódott, darabokra szakadt és ki is gyulladt Nagymegyernél – számolt be róla a Paraméter.

A lap több forrás egymástól független forrásra hivatkozva azt írta, a volánnál az ismert fitneszmodell, Jákli Mónika ült, aki a balesetben életét vesztette.

A tragikus baleset hajnali négy óra előtt történt a 63-as főúton, Nagymegyer és Alistál között, a nagydűri letérőnél.

A Nagymegyer felé tartó Maybach egy balkanyarban, eddig tisztázatlan okból letért az útról, és a fák közé csapódott. Az ütközés erejét jelzi, hogy az autó vélhetően nagyon nagy sebességgel haladt.

Hodosi Tibor, a járási tűzoltók bevetési egységeinek parancsnoka a Paraméternek azt mondta, a sofőr teste a kigyulladt autó mellett feküdt, amikor az egységük a helyszínre ért.

A nőt elhúzták az égő roncstól, és megkezdték az újraélesztését, amit a mentők folytattak, de minden igyekezetük ellenére sikertelenül.

Jákli Mónikát a közönség az RTL Nyerő Páros című műsorának 2023-as évadából ismerhette meg, ahol akkori párjával, Boráros Gábor MMA-harcossal szerepelt. Később a hasonló formátumú Exek csatájában is együtt vettek részt. Egy közös kislányuk született, kapcsolatuk azonban 2024 őszén véget ért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Sorsára hagyták a barátai a 21 éves nőt a havas tokodi hegyen, egy helyi férfi terepjáróján múlt az élete
A Dorogi Rendőrkapitányság járőrei a tokodi Nagy-Völgy dűlőben keresték a nőt, aki este 8-kor kért segítséget. A sikeres mentés után a bajba jutottat kórházba szállították további ellátásra.


Magára hagyták a barátai a sötét, havas tokodi szőlőhegyen, egy 21 éves nőt. Óriási szerencse, hogy volt nála mobiltelefon, amiről hívta is a rendőröket, miután teljesen átfázott és eltévedt.

A Komárom-Esztergom vármegyei rendőrség tájékoztatása szerint a segélyhívás január 17-én, este nyolc óra körül futott be: a nő elmondta, hogy a tokodi Nagy-Völgy dűlőben rekedt.

A Dorogi Rendőrkapitányság járőrei azonnal a helyszínre siettek, és először a tokodi pincéknél kezdték keresni a nőt, majd a kutatást a táti pincék felé bővítették ki. A keresésben egy helyi férfi is segített, aki útbaigazítást adott, merre lehet a keresett hétvégi ház.

A nagy hó miatt azonban a rendőrök szolgálati autójukkal nem tudták megközelíteni a területet. A férfi ekkor felajánlotta, hogy saját járművével viszi fel a rendőröket a dombos, havas hegyoldalra. Az összefogásnak köszönhetően hamarosan meg is találták a bajba jutott nőt a hétvégi ház előtt. Azonnal beültették a meleg autóba, betakarták, majd kórházba szállították.

Tokod Pincevölgyének több völgye van, ezek közül a Nagy-völgy a leghosszabb, meredekebb, magasabban fekvő szőlőhegyi szakaszokkal és hétvégi házakkal – ez magyarázza, miért volt nehéz a megközelítés a télies körülmények között. Január első felében országszerte havazással és kemény fagyokkal kísért időjárás uralkodott, a vastag hó több helyen is akadályozta a közlekedést.

Az eset kapcsán a rendőrség ismét felhívta a figyelmet a téli időjárás veszélyeire. Azt tanácsolják, senki ne induljon el egyedül ismeretlen, külterületi helyszínre, és ne hagyja magára a társát. Egy Facebook-felhasználó az incidenssel kapcsolatban megjegyezte: „Minek ellenség ha ilyen barátai vannak az embernek. Szerencse, hogy volt nála mobil és ment a segítség.”

A rendőrség szerint az is fontos, hogy mindig legyen nálunk feltöltött mobiltelefon, és a tartózkodási helyünket osszuk meg egy hozzátartozóval. A réteges, időjárásnak megfelelő öltözet mellett hangsúlyozták, hogy aki bajba kerül, azonnal kérjen segítséget, és ne várja meg, amíg az állapota rosszabbra fordul. Az időben érkező segítség és az együttműködés ezúttal is életet menthetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenet: Boráros Gábor is majdnem meghalt korábban abban a kanyarban, ahol Jákli Mónika életét vesztette
Az influenszer Nagymegyer és Alistál között szenvedett halálos balesetet egy hírhedt kanyarban. A sportoló szerint volt párja akár 180 km/h-s sebességgel is haladhatott, a rendőrség még vizsgálódik.


Szerda hajnalban halálos autóbalesetet szenvedett Jákli Mónika a szlovákiai Nagymegyer és Alistál között, miután autójával fának csapódott. Az influenszer a kórházba szállítást követően hunyt el. Volt párja, Boráros Gábor órákkal a tragédia után a baleset helyszínére ment, ahol virágot helyezett el és gyertyát gyújtott – írja a Blikk.

A férfi a lapnak elmondta, a baleset egy hírhedt kanyarban történt, ahol korábban ő is majdnem pórul járt.

„Emlékeztem rá, mert egyszer én is majdnem elszálltam itt, de nekem sikerült megfognom az autót. Móninak nem volt szerencséje, mert berepült a fák közé, ha ez nincs, talán még most is él. Azt hallottam, akár 180-nal is mehetett.”

Boráros Gábor arról is beszélt, hogyan értesült a történtekről.

„Hajnali négy körül hívott Móni egyik barátnője, de még nem is tértem magamhoz, fel sem fogtam, mit mond, csak annyit értettem, hogy valami baj van… Aztán nem sokkal később hívott egy rokonom, aki a dunaszerdahelyi tűzoltóknál dolgozik, ő erősítette meg, hogy Móni kórházba szállítás közben meghalt.”

Az MMA-harcos elmondta, bár már nem éltek együtt, Jákli Mónika a kislánya édesanyjaként nagyon sokat jelentett neki. A gyermeknek még nem tudta elmondani a tragédiát.

„Zora most nálam volt, reggel elvittem óvodába, és, mikor elbúcsúztunk, kérdezte, hogy akkor ugye délután anya jön-e érte? Nem tudtam mit mondani, csak nyeltem a könnyeimet… Fogalmam sincs, ezt hogy fogom elmondani. Keresek egy pszichológust, hogy segítsen feldolgozni ezt a helyzetet, mert szerintem Zorának és nekem is szükségem lesz rá.”

Jákli Mónika és Boráros Gábor korábban egy pár voltak, közös kislányuk is született, Zora. Több magyarországi tévéműsorban szerepeltek együtt, többek között a Nyerő Párosban és az Exek csatájában.

A szlovák rendőrség közlése szerint a baleset röviddel hajnali négy óra előtt történt. A jármű eddig tisztázatlan okból tért le az útról. A baleset pontos körülményeit még vizsgálják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
A sínek közé lökte a jegyellenőrt az egyik utas a szentendrei HÉV-en
Egy 34 éves férfi támadt a BKK-jegyellenőrre a budakalászi Szentistvántelep megállónál, miután az leszállította a háromfős társaságot vonatról. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás.


Hátulról, ököllel ütött tarkón egy 34 éves férfi egy jegyellenőrt hétfőn délután a szentendrei HÉV egyik állomásán. Az alkalmazott az ütéstől a sínek közé zuhant – tudta meg a 24.hu. Az eset január 19-én, 14:45 körül történt a Budakalász, Szentistvántelep megállónál, miután a BKK jegyellenőre leszállásra szólított fel egy hangosan, agresszívan viselkedő háromfős társaságot a Budapestről Szentendrére tartó szerelvényen.

A Pest Vármegyei Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a társaság 34 éves tagja már a vonaton megfenyegette az ellenőrt, hogy bántalmazni fogják, ha leszállítja őket. A fenyegetőzés a peronon is folytatódott, ezért a jegyellenőr a telefonján hívni kezdte a rendőrséget.

Ezt látva a férfi kiütötte a mobilt a kezéből, és amikor az ellenőr lehajolt érte, hátulról tarkón ütötte. Az ütés hatására a jegyellenőr a sínekre esett, és a lábán nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A helyszínre érkező rendőrök a társaság tagjait előállították a Szentendrei Rendőrkapitányságra. Az ügyben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indítottak eljárást, a 34 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, aki szabadlábon védekezik.

A MÁV Csoport tavalyi összesítése szerint 179 esetben bántalmazták a vasúti és közúti közlekedésben dolgozó munkatársaikat, a HÉV-vonalakon öt ilyen esetet regisztráltak 2025 első negyedévében. A vasúttársaság zéró toleranciát hirdetett, és a jegyvizsgálók testkamerás felszerelésének bővítését tervezi. A következményekre rendszeresen felhívják a figyelmet kampányszlogenjükkel: „Ha megütöd, leülöd!”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk