KÉK HÍREK

„Egy bátor demonstráló öngyilkos célja, hogy végezzen magával, a bátortalan csupán kivégezteti magát” – így látja a volt túsztárgyaló az esztergomi tragédiát

Végh József szerint sem az erkölcsi, sem az anyagi megbecsülése nincsen rendben a rendőröknek.

Link másolása

„Nagyon nagy szomorúság, sajnálom a srácokat, és becsülőm őket azért, ahogy dolgoztak. Csak az tudja, mire vállalkoztak, aki maga is csinálta már" - mondta az rtl.hu-nak az esztergomi robbantásban elhunyt rendőrről és sérült kollégáiról Végh József kriminálpszichológus, volt túsztárgyaló.

Végh szerint sem az erkölcsi, sem az anyagi megbecsülése nincsen rendben a rendőröknek.

A volt túsztárgyaló hangsúlyozta, hogy az esztergomi tragédia esetében valójában nem túsztárgyalás történt, hanem ez egy elzárkózott és közveszélyes fenyegetőző ember esete volt. Ilyenkor meg kell ismerni az indítékot, és azt, hogy pontosan mit akar elérni.

"Egy bátor demonstráló öngyilkos célja, hogy végezzen magával, míg a bátortalan csupán kivégezteti magát a rendőrökkel, de minkét eset az elkövető halálával végződik. Ilyenkor nagyon résen kellene lenni, tudni kellene manipulálni ahhoz, hogy valaki visszafordítsa az elkövetőt"

- magyarázta a szakértő.

"Nem biztos, hogy csapdába csalta a rendőröket. Lehetséges, hogy valami olyasmivel fenyegetőzött, ami veszélyt jelentett a szomszédokra is. Nemcsak önveszélyes magatartást tanúsított, hanem valószínűleg közveszély okozásával fenyegetés is történt, ha olyan nagy erősségű robbantást helyezett kilátásba, ami a szomszédokra is veszélyt jelenthetett"

- fogalmazott az elkövetőről Végh József, aki szerint ilyen helyzetben a rendőrség kénytelen azonnal lépni, hogy elfogja a veszélyes személyt.

Arra a felvetésre, hogy meg kellene könnyíteni a rendőrök lőfegyverhasználatát, úgy reagált, hogy szerinte más eszközzel is meg lehetett volna oldani ezt a helyzetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A bontatlan karácsonyi ajándékával temetik el a 7 éves kisfiút, akit elütött, majd otthagyott egy autós
A fiú valószínűleg egy elgurult labda után szaladt ki az úttestre, amikor elgázolták Angliában. A kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Link másolása

Gyászol a mindössze 7 éves William Brown családja: egy autós az angliai Folkestone-ban elütötte a kisfiút, majd a gépkocsi sofőrje segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A gázolót azóta is körözi a rendőrség.

A tragédia még november elején történt: a fiú valószínűleg egy elgurult labda után szaladt ki az úttestre, amikor elgázolták. A kiérkező mentők már nem tudtak segíteni az elütött gyermeken, csak a halál beálltát tudták megállapítani.

William Brown édesapja egy megrázó videóban beszélt a történtekről. Az apa elmondta, hogy a fia szó szerint az úton halt meg, és nagyjából 40 percig feküdt ott.

Az édesapa a gázolónak is üzent, és arra kérte a sofőrt, hogy adja fel magát a rendőrségen mert a család tudni szeretné, hogy mi történt aznap, hogy békében eltemethessék a gyermeküket.

(via Mirror)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Tragédia a szalagavatón: a fellépése után meghalt a kiskunhalasi középiskola egyik tanára
A mentők hosszasan küzdöttek az oktató életéért, de már nem tudták megmenteni. Az iskola saját halottjának tekinti.

Link másolása

Rosszul lett egy oktató a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakképző Iskola és Kollégium pénteki szalagavató ünnepségén. A kiérkező mentők hosszú időn keresztül próbálták stabilizálni az állapotát, de nem tudták megmenteni az életét - írja a baon.hu.

Az intézmény közleményében azt írta, hogy

az oktató a fellépését követően lett rosszul.

„Az Iskola a nagy tisztelettel övezett Tanárát saját halottjának tekinti” - tették hozzá.

A baon.hu úgy tudja, hogy a rendezvények helyet adó Dékáni Árpád Technikum sportcsarnokához egy másik mentőt is hívtak, mert egy diák is rosszul lett. Őt a kiérkező mentők a helyszíni ellátást követően a kiskunhalasi kórház sürgősségi osztályára szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megállt segíteni egy baleset után, közben megbírságolták a közteresek a budapesti autóst – videó
Mert nem váltott parkolójegyet.
K. A. - szmo.hu
2023. december 08.


Link másolása

A villamos elé kanyarodott egy Opel hétfőn délután Zuglóban Nagy Lajos Király úton. Csak egy autós állt meg segíteni, őt pedig ez idő alatt megbüntették a közteresek.

A Bp-i Autósok Közössége oldalán közzétett videó szerint

a szürke Opel sofőrje a piros jelzés ellenére kanyarodott be a sínekre, pont a Bosnyák tér felől érkező villamos elé.

A balesetben szerencsére senki sem sérült meg, sem az autóban lévők, sem pedig a villamoson utazók.

A videó készítője szerint bosszantó és szomorú, hogy rajta kívül senki nem állt meg és nem nyújtott segítséget, nem kérdezték meg, hogy megsérült-e valaki vagy kell-e mentő.

„Miután meggyőződtem, hogy mindenki rendben van, félreálltam és visszamentem jogkövető magyar állampolgárként tanúskodni, addig a zuglói közteresek megbüntettek, mert nem váltottam parkolási jegyet. Jár nekik a keksz”

- tette hozzá az autós.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Súlyos buszbaleset: Volánbusz, kamion és egy kocsi ütközött az 51-es úton, több sérült is van
A buszon és a személyautóban is öten utaztak, elhúzódó útzárra kell számítani.

Link másolása

Frontálisan ütközött egy személygépkocsi és egy menetrend szerint közlekedő autóbusz az 51-es főút 32-es kilométerénél, Kiskunlacháza térségében. Az ütközésben egy kamion a busz oldalának csapódott – közölte a Facebookon a Ráckevei Tűzoltóság.

A műszaki mentést a szigetszentmiklósi hivatásos, a ráckevei önkormányzati és a délegyházi önkéntes egység végzi; a személyautót áramtalanították. A ráckevei tűzoltók 2023. december 8-án 05:46-kor kapták a riasztást.

Szabóné Berki Bianka, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, a buszon és a személyautóban is öten utaztak. A baleset körülményeiről elmondta:

„Egy férfi által vezetett busz valószínűleg nem tartott kellő követési távolságot egy előtte balra kanyarodó tehergépkocsi mögött, ezért a vele való ütközést, hogy elkerülje, áttért a menetiránya szerinti baloldali forgalmi sávba, ahol összeütközött egy személyautóval.”
/

(via Index)

Link másolása
KÖVESS MINKET: