KÉK HÍREK
A Rovatból

Egy 62 éves férfi lövöldözhetett kedden a New York-i metróban

A legfrissebb jelentések szerint a támadásban 23 embert sérült meg, közülük öten súlyos állapotban vannak.


A New York-i rendőrség nagy erőkkel keresi a keddi metrótámadással összefüggésben a 62 éves Frank Jamest, írja a CNN.

A Wisconsinban és Philadelphiában is lakcímmel rendelkező férfit egyelőre nem nevezik a lövöldözés gyanúsítottjának annak ellenére, hogy

a metrómegállónál található furgont az ő nevére bérelték ki Philadelphiában, a kocsi kulcsait pedig a támadás helyszínén találták meg.

A rendőrség mindenesetre 50 ezer dollár (17 millió forint) nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki információkkal rendelkezik a férfi tartózkodási helyéről. A hatóság elismerte, hogy feltehetően Frank Jameshez köthető néhány olyan poszt a közösségi oldalakon, melyben a hajléktalanságot, New Yorkot és a Eric Adams polgármestert említi meg a férfi.

A brooklyni Sunset Park metrómegállónál kedd reggel egy gázmaszkot viselő támadó előbb két füstgránátot dobott el a szerelvényen, majd 33-szor sütötte el fegyverét, amivel legalább 10 embert sebesített meg. A rendőrök a helyszínen a támadást követően egy Glock típusú lőfegyvert, két fel nem robbant füstgránátot, a furgon kulcsát, egy baltát, egy tartály benzint és néhány tárat találtak.

A legfrissebb jelentések szerint a támadásban 23 embert sérült meg, közülük öten súlyos állapotban vannak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bennégett az autójában két magyar Ausztriában, miután egy részeg osztrák autós hátulról beléjük hajtott
Az osztrák tűzoltók tíz percen belül a helyszínen voltak, de hiába, az áldozatok életét már nem tudták megmenteni. Egyelőre még azonosítani sem tudták, kik ültek a kocsiban.


Megrázó felvételek készültek szombat hajnalban az A9-es autópályáján, az ausztriai Stájerországban, egy alig több mint kétezer lelkes település, Lebring közelében. Egy kocsi dél felé hajtott a sztrádán, amikor balesetet szenvedett - mondta el az RTL Híradónak az osztrák rendőrség szóvivője.

„Hajnali 1 óra 40 perckor egy dél-stájerországi kocsi sofőrje hátulról nekiütközött egy magyar autónak.

A magyar kocsiban ketten voltak, az ütközés miatt az autó kigyulladt majd teljesen lángba borult. A benne ülő két ember meghalt”

– mondta Marcus Lamb szóvivő az RTL Híradónak.

A tűzoltók azt mondják, mindent megtettek.

„1 óra ötvenkor értünk a helyszínre. A jármű ekkor már lángokban állt. A csapatunk gázmaszkban oltotta el. Az oltás után észleltük, hogy ültek az autóban. Őket sajnos már nem tudtuk megmenteni, mindketten meghaltak" – fogalmaztak.

Szombat estig még nem sikerült azonosítani a holttesteket.

„A stájerországi autó vezetője erősen ittas volt, elvették a jogosítványát. Ő csak könnyebben sérült meg, jelenleg kórházban van” - mondta a rendőrségi szóvivő."

Hozzátette: az ügyészség a két holttest boncolását rendelte el, hogy azonosítani tudják őket.

A Külügyminisztérium annyit írt: a magyar konzulok jelenleg is dolgoznak a tragikus baleset ügyében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Két gyerek életveszélyben – tragikus buszbaleset történt az M1-esen
Egy 6 és egy 11 éves gyermek is megsérült a péntek esti karambolban. A sérülteket Székesfehérvárra, Budapestre és Tatabányára szállították a mentők.


Baleset történt pénteken az M1-esen, a 36. és a 37. kilométerszelvény között, a Győr felé vezető oldalon, Bicske térségében. A karambolban egy személyautó és egy kisbusz ütközött, sokan megsérültek, köztük két gyerek is – írja a kemma.hu.

A mentés helyszínére percek alatt megérkeztek a hatóságok. Az Országos Mentőszolgálat 15 egységet, köztük gyermekrohamkocsit riasztott. A tatabányai hivatásos és a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágóval emeltek ki egy-egy embert a roncsok közül.

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint

egy 6 és egy 11 éves gyermek életveszélyes állapotba került. Öt felnőtt súlyosan, három felnőtt könnyebben sérült meg.

A sérülteket Székesfehérvár, Budapest és Tatabánya kórházaiba vitték további ellátásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tehénnel ütközött a hajnalban motorozó brazil focista - a helyszínen meghalt a 20 éves tehetség
A baleset hajnali fél négy körül történt. A rendőrség közölte, hogy a baleset körülményeit még vizsgálják.


Hajnali fél négy körül motorozott hazafelé Altosban a 20 éves Antony Ylano, amikor egy úton kóborló tehénnek ütközött. A becsapódás után az úttestre zuhant, a rendőrség szerint a helyszínen meghalt, írja a Blikk.

A klubja közleményben búcsúzott tőle.

„Mély fájdalommal értesültünk arról, hogy a hajnali órákban Altos városában közlekedési balesetben elhunyt húszéves támadónk, Antony Ylano. Ylano 2024-ig a Piauizao Vibrante mezét viselte, abban az évben megnyerte a piaui U20-as állami bajnokságot. A játékosunk arra készült, hogy a csapattal az U20-as Brazil Kupára utazik, de már nem élhette meg.”

Korábbi csapata, az Altos is megemlékezett róla. „Az akadémiánk neveltje volt, Altos szülötte, a Remo ellen mutatkozott be a profik közt 2023-ban a Serie C utolsó fordulójában. Ezekben a nehéz időkben szeretnénk együttérzésünket kifejezni a családdal és a barátokkal.”

A rendőrség közölte, hogy a baleset körülményeit továbbra is vizsgálja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megússza a kivégzését a brit nagymama, aki 12 évig volt halálsoron Indonéziában
A 69 éves Lindsay Sandifordot még 2013-ban ítélték halálra, miután 750 millió forint értékű kokaint találtak a bőröndjében, amikor Balira érkezett. Rajta kívül egy másik brit rab is hazatérhet Indonéziából egy megállapodásnak köszönhetően.


Több mint egy évtized után végre hazatérhet az Egyesült Királyságba az a brit nagymama, aki eddig halálsoron volt Indonéziában kábítószer-csempészet miatt. A kedden bejelentett megállapodás szerint a 69 éves Lindsay Sandiford körülbelül két hét múlva érkezhet haza – írta a BBC.

Sandifordot 2012-ben tartóztatták le, miután közel 5 kilogramm, 750 millió forint értékű kokaint találtak a bőröndjében, amikor Thaiföldről Balira érkezett.

A nő beismerte a bűncselekményt, de azzal védekezett, hogy egy drogbanda megfenyegette, hogy megölik a fiát, ezért vállalta, hogy Balira csempészi a tiltott árut. A nyomozás során együttműködött a hatóságokkal, és segített lebuktatni több személyt is, akiket a hálózat tagjainak tartott. A nagymamát 2013-ban halálra ítélték, azóta lebegett a feje fölött a kivégzés.

Júliusban írtunk róla, hogy mégis megúszhatja a halálbüntetést, mivel egy új indonéz törvény lehetőséget ad arra, hogy a halálos ítéletet életfogytiglanra enyhítsék, ha az elítélt jó magaviseletet tanúsít. A héten pedig meg is született a megállapodás Indonézia és az Egyesült Királyság között.

Yusril Ihza Mahendra indonéz jog- és emberi jogi miniszter közölte, hogy Yvette Cooper brit külügyminiszterrel aláírta az egyezséget, melynek értelmében Sandiford és egy másik brit állampolgárságú rab, a 35 éves Shahab Shahabadi is az Egyesült Királyságba mehet. Hozzátette, hogy a technikai egyeztetések körülbelül két hétig tarthatnak.

A miniszter szerint mindkét brit rab komoly gondokkal küzd. Mint mondta,

Sandiford súlyosan beteg, a fiatal férfi pedig számos egészségügyi problémától szenved, különösen mentális zavaroktól. Shahabadi szintén kábítószer-csempészet miatt ült börtönben, életfogytiglani börtönbüntetését töltötte eddig.

A brit külügy szóvivője röviden reagált a fejleményekre: „Támogatunk két Indonéziában fogva tartott brit állampolgárt, és szoros kapcsolatban állunk az indonéz hatóságokkal, hogy megvitassuk az Egyesült Királyságba való visszatérésüket.”

Jennifer Fleetwood, a Londoni Egyetem kriminológusa, aki 12 éve Sandiford fellebbezési csapatában dolgozott, így beszélt a helyzet súlyáról:

„A kivégzés fenyegetésével börtönbüntetést letölteni felfoghatatlanul nehéz lehet”. Szerinte a külföldi börtönévek különösen megterhelők: „Nagyon nehéz külföldön letölteni a büntetést. 12 év nagyon hosszú idő”.

Indonézia és az Egyesült Királyság között nincs hivatalos fogolyátadási megállapodás; az ilyen egyezségek általában kimondják, hogy a hazaszállított elítéltek otthon fejezik be a büntetésüket.

Indonézia az elmúlt években keményebben lépett fel a kábítószer-csempészek ellen, 2015-ben két ausztrál férfit is kivégeztek heroincsempészet miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: