KULT
A Rovatból

Egészen különleges előadás-sorozat fut a Nemzeti Galériában, megnéztük a Textúra premierjét

A színészek rövid szünettel újra- és újra eljátsszák a körülbelül 10 perces jeleneteket, a ezáltal semmiről nem maradsz le, helyszínről-helyszínre vándorolva nézheted meg az összes előadást. Figyelem, spoileres élménybeszámoló!

Link másolása

A képzőművészetet, irodalmat és színházat izgalmasan ötvöző Textúra idén ősszel ismét beköltözik a Magyar Nemzeti Galéria tereibe. A 2023-as premier november 14-én volt. Sajnos már elfogytak a jegyek, de mi láttuk a főpróbát. Nézd meg velünk a Textúra legemlékezetesebb pillanatait!

Figyelem, spoileres élménybeszámoló!

Mi a Textúra?

A Textúra nevű előadás-sorozat lényege, hogy térben és időben összekösse a képzőművészetet az irodalmat és a színházat. Kortárs magyar szerzőket kértek fel arra, hogy új irodalmi szöveget írjanak a múzeum egy-egy alkotásához. A Textúra esti előadásain ezeket a szövegeket adják elő színészek az adott festmény vagy szobor közvetlen közelében. A színészek játéka által így egyszerre elevenedik meg a kortárs szöveg, és kerül új megvilágításba az azt inspiráló műalkotás. A színészek rövid szünettel újra- és újra eljátsszák a körülbelül 10 perces jeleneteket, a ezáltal semmiről nem maradsz le, helyszínről-helyszínre vándorolva nézheted meg az összes előadást.

A program idén is nyitánnyal kezdődött. A maszkot viselő táncosok előadását az összes néző még együtt nézte meg az első emeleti kupolacsarnokban. Hozzájuk csatlakoztak a tánc végén, szintén maszkban az est színészei. Színes táblákat feltartva jelezték, hogy karszalagunk színe alapján melyiküket kell követnünk az első tízperces előadásra.

A táncok, táncszerű mozdulatok és az elekronikus zene később több jelenetben is visszaköszönt. Ez nem véletlen, a Textúrát ugyanis idén a nemzetközi hírű Éry Franciska rendezte, aki a zenére, a táncra, a mozgásra és a néző útjára fektette a hangsúlyt.

A kiválasztott művek átvezettek bennünket térben és időben a középkori szárnyasoltároktól a kortárs alkotásokig. Ráadásul az este során áthaladtunk olyan területeken, amelyek normál nyitvatartási időben zárva tartanak, és olyan épületrészbe is bejutottunk, ahová csak a múzeum dolgozói léphetnek be.

Titokzatos, néma, maszkot viselő vezetőinket követve jutottunk el az első helyszínre, a Jelenkori Gyűjteménybe, az Agylábtörlő műalkorás elé. Itt Forrai Áron hálózsákba burkolózva, kukacolva és táncolva nyújtott betekintést egy selyemhernyóbáb filozófikus gondolataiba. Az előadás nem csak humoros, hanem elgondolkodtató is volt, hiszen a hernyó vívódásait magunka is vonatkoztathattuk.

Második állomásunkon a Ferenczy festményen látható három fiú versengését kísértük végig.

Az atlétára vetkőzött színészek versenyt futottak a kiállítótérben.

Ezzel akarták eldönteni, melyikük hívhatja randevúra a könnyen kapható Ilust, akiről rossz híre ellenére sem tudnak lemondani, akiért utolsó erejükig küzdenek.

Később aztán többször is belefutottunk a versenyző fiúkba az este folyamán. Nem szó szerint persze, de a jelenetek között sétálva a lépcsőről és az aulából is újra meg újra láthattuk, ahogy dübörögve kiszaladnak a kupolacsarnokba.

A Munkácsi-kiállításban a Spirka cigánylány-t festő Berta grófnő elevenedett meg. Teremről-teremre vezetett bennünket, hogy büszkén megmutassa alkotását. Közben felhívta a figyelmünket arra is, hogy csak két nőtől van kiállítva kép az egész nagy budai vár első emeletén.

Hát már csak nem a királyé az egész vár. Ott vagyunk. Asszonyok, cigányok, s másfélék is. Mind egy teremben vagyunk."

Idén az egyik kedvencem Szvoren Edina Másik lépcső című írása volt, ami egy nehéz hegymászásba torkolló félresikerült randevúról szól. Ráadásul ennek előadása volt a legkülönlegesebb. Egy QR kódot leolvasva az okostelefonunkon vagy a galéria által biztosított audioguide-on hallgathattuk meg a darabot. Miközben a csalódott szerelmes panaszaira figyeltünk, maszkos kísérőnket követve mi is

megmásztuk a galéria lépcsőit, hosszú folyosókon kanyarogtunk, és az erkélyen is átsétáltunk, ahonnan az éjszakai Budapest gyönyörű panorámája tárul elénk.

Végállomásunk Bernáth Aurél Riviérája volt, ahová a csalódott feleség és figyelmetlen férje is megérkezhetett.

A leghangulatosabb helyszín idén is a szárnyas oltárok terme volt. Kurta Niké Szűz Máriaként beszélt várandósságról, hitről, Krisztus szenvedéseiről, és ironikusan arról is, hogy mi emberek milyen szívesen kihagynánk a szenvedést az életünkből:

vegyünk zsibbasztó, cuki kis istenkéket, akik megtanítanak, hogy az EGÓ a király, kényeztessük őt, mert megérdemli."

Az előadásnak különleges intimitást adott, hogy - ahogyan Krisztus is leült hívei közé - monológja közben a színésznő is leült a közönség körébe - pont mellém.

A következő helyszínen mintha egy diszkóba csöppentünk volna. Nem csak Izsó Miklós szobrai táncoltak, hanem titokzatos kísérőnk is, akinek most először láthattuk az arcát. Ellenben a DJ-pultban Hunyadi Máté “arc nélkül”, maszkban kevert zenét, és arról szónokolt, mit jelent számára táncolni. Milyen az, amikor olyan szavak táncolnak egymással, mint az ÉLET és a HALÁL, a MINDIG és a SOHA, vagy az ÉN és a TE.

Az este során egyébként többször is előfordult, hogy még nem ért véget az előző előadást, mire odaértünk. Ilyenkor maszkos vezetőnk táncmozdulatokkal kötötte le a figyelmünket, amíg a várakoztunk.

A legjobban a Kopaszok. A Vaszilij-terápia előadás zavart össze bennünket. Visky András szövegéből először úgy tűnt, mintha két fiatal szexelne a kiállítótérben. A reflektorok két üres széket világítottak meg, mi pedig nem értettük, hol vannak a szereplők, akiknek csak a hangját halljuk. Később fogtuk fel, hogy valójában a kiállított Bauhaus székek beszélgetnek a teremben lógó Rippl-Rónai festményekről, miközben szökésüket tervezik a galériából. A szerelmes székek csak a jelenet végén “változtak át” az őket megszólaltató színészekké.

Bevallom, én az utolsó előadást vártam a leginkább, mert íróját, Vonnák Diánát személyesen is ismerem. A jelenetben két színész, az Özönvíz című festmény sziámi ikrének két fejeként veszekszik. A mindent elpusztító önzönvíz után ugyanis egyikük képtelen elengedni a múltat, másikuk azonban örül az újrakezdés lehetőségének.

Nagyon örültem, hogy idén nem spórolták le a Textúra fináléját. Az előadás az első emeleti kupolatérben egy záróperformansszal végződött. A táncosok ezúttal tarkójukon viselték a maszkot, és a nézők közé vegyülve megtáncoltatták a közönség tagjait is. Majd a színészek immár újra maszkban csatlakoztak hozzájuk.

A képzőművészetet, az irodalmat és a színházat összekötő előadás-sorozat jelenetei közt találkozhattunk tragédiával, humorral, melankóliával, szakralitással és hétköznapisággal is. A színeszek és táncosok fekete jelmeze, a maszkok, táncok és a zene azonban egységessé tette a változatos hangulatú előadásokat. Hazafelé a kijáratnál megkaptuk a Textúra QR kódos prospektusát is, aminek segítségével az előadás alatt elhangzó összes darabot elolvashatjuk.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: