KULT
A Rovatból

Egészen különleges előadás-sorozat fut a Nemzeti Galériában, megnéztük a Textúra premierjét

A színészek rövid szünettel újra- és újra eljátsszák a körülbelül 10 perces jeleneteket, a ezáltal semmiről nem maradsz le, helyszínről-helyszínre vándorolva nézheted meg az összes előadást. Figyelem, spoileres élménybeszámoló!


A képzőművészetet, irodalmat és színházat izgalmasan ötvöző Textúra idén ősszel ismét beköltözik a Magyar Nemzeti Galéria tereibe. A 2023-as premier november 14-én volt. Sajnos már elfogytak a jegyek, de mi láttuk a főpróbát. Nézd meg velünk a Textúra legemlékezetesebb pillanatait!

Figyelem, spoileres élménybeszámoló!

Mi a Textúra?

A Textúra nevű előadás-sorozat lényege, hogy térben és időben összekösse a képzőművészetet az irodalmat és a színházat. Kortárs magyar szerzőket kértek fel arra, hogy új irodalmi szöveget írjanak a múzeum egy-egy alkotásához. A Textúra esti előadásain ezeket a szövegeket adják elő színészek az adott festmény vagy szobor közvetlen közelében. A színészek játéka által így egyszerre elevenedik meg a kortárs szöveg, és kerül új megvilágításba az azt inspiráló műalkotás. A színészek rövid szünettel újra- és újra eljátsszák a körülbelül 10 perces jeleneteket, a ezáltal semmiről nem maradsz le, helyszínről-helyszínre vándorolva nézheted meg az összes előadást.

A program idén is nyitánnyal kezdődött. A maszkot viselő táncosok előadását az összes néző még együtt nézte meg az első emeleti kupolacsarnokban. Hozzájuk csatlakoztak a tánc végén, szintén maszkban az est színészei. Színes táblákat feltartva jelezték, hogy karszalagunk színe alapján melyiküket kell követnünk az első tízperces előadásra.

A táncok, táncszerű mozdulatok és az elekronikus zene később több jelenetben is visszaköszönt. Ez nem véletlen, a Textúrát ugyanis idén a nemzetközi hírű Éry Franciska rendezte, aki a zenére, a táncra, a mozgásra és a néző útjára fektette a hangsúlyt.

A kiválasztott művek átvezettek bennünket térben és időben a középkori szárnyasoltároktól a kortárs alkotásokig. Ráadásul az este során áthaladtunk olyan területeken, amelyek normál nyitvatartási időben zárva tartanak, és olyan épületrészbe is bejutottunk, ahová csak a múzeum dolgozói léphetnek be.

Titokzatos, néma, maszkot viselő vezetőinket követve jutottunk el az első helyszínre, a Jelenkori Gyűjteménybe, az Agylábtörlő műalkorás elé. Itt Forrai Áron hálózsákba burkolózva, kukacolva és táncolva nyújtott betekintést egy selyemhernyóbáb filozófikus gondolataiba. Az előadás nem csak humoros, hanem elgondolkodtató is volt, hiszen a hernyó vívódásait magunka is vonatkoztathattuk.

Második állomásunkon a Ferenczy festményen látható három fiú versengését kísértük végig.

Az atlétára vetkőzött színészek versenyt futottak a kiállítótérben.

Ezzel akarták eldönteni, melyikük hívhatja randevúra a könnyen kapható Ilust, akiről rossz híre ellenére sem tudnak lemondani, akiért utolsó erejükig küzdenek.

Később aztán többször is belefutottunk a versenyző fiúkba az este folyamán. Nem szó szerint persze, de a jelenetek között sétálva a lépcsőről és az aulából is újra meg újra láthattuk, ahogy dübörögve kiszaladnak a kupolacsarnokba.

A Munkácsi-kiállításban a Spirka cigánylány-t festő Berta grófnő elevenedett meg. Teremről-teremre vezetett bennünket, hogy büszkén megmutassa alkotását. Közben felhívta a figyelmünket arra is, hogy csak két nőtől van kiállítva kép az egész nagy budai vár első emeletén.

Hát már csak nem a királyé az egész vár. Ott vagyunk. Asszonyok, cigányok, s másfélék is. Mind egy teremben vagyunk."

Idén az egyik kedvencem Szvoren Edina Másik lépcső című írása volt, ami egy nehéz hegymászásba torkolló félresikerült randevúról szól. Ráadásul ennek előadása volt a legkülönlegesebb. Egy QR kódot leolvasva az okostelefonunkon vagy a galéria által biztosított audioguide-on hallgathattuk meg a darabot. Miközben a csalódott szerelmes panaszaira figyeltünk, maszkos kísérőnket követve mi is

megmásztuk a galéria lépcsőit, hosszú folyosókon kanyarogtunk, és az erkélyen is átsétáltunk, ahonnan az éjszakai Budapest gyönyörű panorámája tárul elénk.

Végállomásunk Bernáth Aurél Riviérája volt, ahová a csalódott feleség és figyelmetlen férje is megérkezhetett.

A leghangulatosabb helyszín idén is a szárnyas oltárok terme volt. Kurta Niké Szűz Máriaként beszélt várandósságról, hitről, Krisztus szenvedéseiről, és ironikusan arról is, hogy mi emberek milyen szívesen kihagynánk a szenvedést az életünkből:

vegyünk zsibbasztó, cuki kis istenkéket, akik megtanítanak, hogy az EGÓ a király, kényeztessük őt, mert megérdemli."

Az előadásnak különleges intimitást adott, hogy - ahogyan Krisztus is leült hívei közé - monológja közben a színésznő is leült a közönség körébe - pont mellém.

A következő helyszínen mintha egy diszkóba csöppentünk volna. Nem csak Izsó Miklós szobrai táncoltak, hanem titokzatos kísérőnk is, akinek most először láthattuk az arcát. Ellenben a DJ-pultban Hunyadi Máté “arc nélkül”, maszkban kevert zenét, és arról szónokolt, mit jelent számára táncolni. Milyen az, amikor olyan szavak táncolnak egymással, mint az ÉLET és a HALÁL, a MINDIG és a SOHA, vagy az ÉN és a TE.

Az este során egyébként többször is előfordult, hogy még nem ért véget az előző előadást, mire odaértünk. Ilyenkor maszkos vezetőnk táncmozdulatokkal kötötte le a figyelmünket, amíg a várakoztunk.

A legjobban a Kopaszok. A Vaszilij-terápia előadás zavart össze bennünket. Visky András szövegéből először úgy tűnt, mintha két fiatal szexelne a kiállítótérben. A reflektorok két üres széket világítottak meg, mi pedig nem értettük, hol vannak a szereplők, akiknek csak a hangját halljuk. Később fogtuk fel, hogy valójában a kiállított Bauhaus székek beszélgetnek a teremben lógó Rippl-Rónai festményekről, miközben szökésüket tervezik a galériából. A szerelmes székek csak a jelenet végén “változtak át” az őket megszólaltató színészekké.

Bevallom, én az utolsó előadást vártam a leginkább, mert íróját, Vonnák Diánát személyesen is ismerem. A jelenetben két színész, az Özönvíz című festmény sziámi ikrének két fejeként veszekszik. A mindent elpusztító önzönvíz után ugyanis egyikük képtelen elengedni a múltat, másikuk azonban örül az újrakezdés lehetőségének.

Nagyon örültem, hogy idén nem spórolták le a Textúra fináléját. Az előadás az első emeleti kupolatérben egy záróperformansszal végződött. A táncosok ezúttal tarkójukon viselték a maszkot, és a nézők közé vegyülve megtáncoltatták a közönség tagjait is. Majd a színészek immár újra maszkban csatlakoztak hozzájuk.

A képzőművészetet, az irodalmat és a színházat összekötő előadás-sorozat jelenetei közt találkozhattunk tragédiával, humorral, melankóliával, szakralitással és hétköznapisággal is. A színeszek és táncosok fekete jelmeze, a maszkok, táncok és a zene azonban egységessé tette a változatos hangulatú előadásokat. Hazafelé a kijáratnál megkaptuk a Textúra QR kódos prospektusát is, aminek segítségével az előadás alatt elhangzó összes darabot elolvashatjuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Meghalt Kalmár Tibor
A Rádió Bézs osztotta meg a szomorú hírt, megható sorokkal búcsúzva tőle. Kalmár több mint száznyolcvan tévéműsort rendezett.


93 éves korában elhunyt Kalmár Tibor, Jászai Mari-díjas rendező és érdemes művész. A hírt a Rádió Bézs közölte, ahol megható sorokkal emlékeztek rá.

A Facebookon azt írták: a szórakoztatás nagymestere csak 93 éves volt. Hozzátették, hogy cselekvési kedve, szelleme és humora nem volt korhoz köthető.

„Kalmár a Valahol Európában című filmben "csak" epizódszereplő volt. Ott azt kérdezte tőle a gyerekfőszereplő Kuksi, hogy "Még mindig verik őket?" Mire ő azt válaszolta, hogy "tudja a rosseb". Ezen aztán mindenki nevetett. Mi most nem nevetünk. Meghalt Kalmár Tibor, akiről mindenki azt hitte, hogy 120 évig él majd, aki több mint száznyolcvan egész estés tévéműsort rendezett, aki legnagyobbakkal dolgozott. Korai volt. Mulattattam és mulattam volt az egyik könyvének a címe. Reméljük Kalmár Tibor jól szórakozott. A közönsége egészen biztosan” – fogalmaztak a bejegyzésben.

A Szeretlek Magyarország 2018-ban készített interjút a népszerű szerző-rendezővel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. augusztus 24.



A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:

ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.

Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.

Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.

A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.

A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.

A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.

Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.

Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.

Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.

Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.

A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.

Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.

Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt Gyökössy Zsolt
A legendás tévérendező 96 éves volt. Többek között a Szeszélyes évszakok és az MTV-n sugárzott Gálvölgyi-show-k is az ő nevéhez fűződtek.


Augusztus 21-én, 96 éves korában elhunyt Gyökössy Zsolt színházi- és televíziórendező. A szomorú hírt az IdőJel Kiadó osztotta meg a Facebookon.

Nevéhez fűződik a legendás Szeszélyes évszakok, de rengeteg más színházi és televíziós produkcióban is maradandót alkotott. Nemrég még Sztárok-Sztorik című könyvét mutatta be, amelyben pályájának emlékeit gyűjtötte össze.

„Még fél éve sincs, hogy a Jókai Szalonban együtt ünnepelhettük kötetének bemutatóját – lám, a Fennvaló még megadta neki azt a nagyszerű ajándékot, hogy ebben a maga nemében páratlan emlékezés-gyűjteményben mintegy tisztelegve nemcsak előttünk, de Előtte is felvonulhattak különleges rendezői, televíziós pályájának jólismert művészei – Antal Imrétől Máthé Erzsiig, Dörner Györgytől Latinovits Zoltánig, Alfonzótól és Bodrogi Gyulától Kabos Lászlóig és tovább. Mindnyájuk munkatársa volt – a velük megélt élményeket, a közös munka sok közös történetét örökre emlékezetes módon osztotta meg közönségével e kiadónk által útjára bocsájtott, feledhetetlen könyvében” – írta a kiadó.

Gyökössy Zsolt 1929. június 8-án született Körösladányban. 1952-ben szerezte meg rendezői diplomáját, és közel tíz éven át több magyar nagyváros színházában dolgozott. Rendezett prózai és zenés darabokat, operetteket, operát és daljátékokat is.

Budapesten a Tarka Színpad, majd a Kamara Varieté művészeti vezetőjeként tevékenykedett több mint egy évtizeden át. Később a Magyar Televízióban folytatta munkáját, ahol a főszerkesztőség vezető rendezője lett.

A Szeszélyes évszakok mellett olyan műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Fejezetek a cirkuszlexikonból, a Gálvölgyi-show, a szilveszteri műsorok, a Kató néni kabaréja, a Hogy volt! Hogy volt?, a Sportolók a porondon és az Antal-show.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk