KÉK HÍREK
A Rovatból

Egész éjszakára a magasban lógó felvonóban rekedt véletlenül egy snowboardos

Az amerikai sípályán senkinek sem tűnt fel, hogy a nő a gondolában ragadt. Másnap reggel derült ki, hogy mi történt, amikor újra bekapcsolták a gépet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. január 28.



Tizenöt órát töltött a Lake Tahoe-i sípálya felett lógva a zárt sífelvonóban egy snowboardos, írja a New York Post. Monica Laso egész éjszaka a végtagjait dörzsölte, hogy ne fagyjon meg, közben pedig próbált kiabálni az alatta sétálóknak, akik ebből semmit sem hallottak.

A snowboardos éppen a hegy tetején volt csütörtökön délután öt óra körül, amikor szóltak neki, hogy záróra van és induljon el a völgybe. Mivel azonban túl fáradtnak érezte magát egy újabb csúszáshoz, szólt az egyik dolgozónak, hogy inkább a felvonóval jutna le a hegyről. Két perccel az indulás után azonban váratlanul megállt a felvonó, így Laso a levegőben rekedt, miközben lassan beesteledett.

„Nem volt se telefonom, se lámpám, se semmi más” - mondta a pórul járt nő egy helyi tévétársaságnak, aki addig kiabált az alatta elhaladó munkásoknak, amíg el nem ment a hangja, de mindhiába. Az éjszakát végül a végtagjai állandó dörzsölésével vészelte át. Csak akkor vették észre, hogy a snowboardos a magasban rekedt, amikor másnap reggel újra beindították a szerkezetet, és legnagyobb meglepetésükre egy átfagyott nő lépett ki a kabinból.

A tűzoltók szóvivője szerint Lasót megvizsgálták és ellátták, mielőtt hazaengedték. Kim George szerint az utóbbi húsz évben nem fordult elő ehhez fogható eset a népszerű sípályán. A felvonót üzemeltető cég megkezdte a történtek kivizsgálását.

A történtekről készült angol nyelvű riportot itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kínozták, féregnek és kutyának hívták nevelőszülei azt a nyíregyházi kisfiút, akinek a holttestét egy csomagtartóban találták meg
A kisfiú 15 kilóról 8 kilóra fogyott, és több súlyos fejsérülést is szenvedett. A hatóságok szerint a nevelőanya alkalmatlan volt a gyermekek gondozására.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. március 20.



Egy kétéves kisfiú holttestét találták meg egy autó csomagtartójában két éve Nyíregyházán. A gyermeket nevelőszülei súlyosan bántalmazták: éheztették, rendszeresen verték, és megalázó nevekkel illették. Az eset megrázta az egész országot.

A kisfiú 15 kilóról 8 kilóra fogyott, és több súlyos fejsérülést is szenvedett. A hatóságok szerint a nevelőanya alkalmatlan volt a gyermekek gondozására, ennek ellenére egy helyi gyermekotthon mégis rábízta a kétéves Sanyikát és egyéves húgát, derül ki a Tények riportjából. A kisfiú három hónapnyi szenvedés után meghalt.

„Folyamatosan bántalmazták a nevelőszülő háztartásában” – mondta a tárgyaláson Molnár Szabolcs ügyész.

Amikor a gyermek meghalt, nevelőanyja a holttestet a saját autójának csomagtartójába tette, majd elvitte a rendőrségre. A boncolás során kiderült, hogy a kisfiú testén számos sérülés volt, és súlyosan alultáplált volt.

„A gyermek holttestében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülés volt, kóros alultápláltság. Egyébként a családjukban ezt a gyermeket rendszeresen féregnek és kutyának nevezték”

– mondta az ügyész.

A nő azóta szabadlábon védekezik, és időközben megszülte harmadik gyermekét. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést javasolt, amit a nevelőanya elfogadott, és beismerte bűnösségét. A bíróság azonban nem fogadta el ezt a megállapodást, így az ügy tárgyalással folytatódik, és a nő súlyosabb büntetésre számíthat.

Mellette a vádlottak padján ül az a nevelőotthon egykori vezetője is, aki annak ellenére helyezte el a gyermekeket ennél a családnál, hogy a gyámhatóság alkalmatlanság miatt vizsgálatot kért a nevelőanyával szemben. Őt kiskorú veszélyeztetésével vádolják, de tagadja a felelősségét.

A Tények riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális: 11 éves unokaöccsük előtt erőszakolt meg egy fiatal nőt 3 férfi Dunakeszin
A három férfi Dunakeszi külterületére csalta a nőt, akit megerőszakoltak és bántalmaztak.


Megerőszakolt és bántalmazott egy nőt három férfi március 4-én este - írja a Police.hu. A társaság tagjai autóba ültettek és elcsalták a nőt, majd Dunakeszi külterületére vitték.

A nő az egyik férfival önként létesített szexuális kapcsolatot egy lakókocsiban, majd ezután a másik két férfi lefogta, és megerőszakolták. Eközben folyamatosan fenyegették.

Ezt egy 11 éves kisfiú, az elkövetők unokaöccse is végignézte.

Több nappal később a sértett nagymamája tett feljelentést, ezután a nyomozók rövid időn belül azonosították az elkövetőket. Március 14-én fogták el és állították elő a 20, a 22 és a 29 éves férfiakat. A Pest vármegyei nyomozók mindhármukat szexuális erőszak gyanúja miatt hallgatták ki, és kezdeményezték letartóztatásukat, melyet a bíróság elrendelt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Súlyos baleset a Honvédség újdörögdi gyakorlóterén: a mentőhelikoptert is riasztották
A súlyos baleset a Magyar Honvédség egyik gyakolóterén történt. A minisztérium közlése szerint ketten sérültek meg, őket kórházba kellett szállítani.
F. O. - szmo.hu
2025. március 21.



Súlyos baleset történt pénteken a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A közlemény szerint ketten sérültek meg, az egyikük állapota súlyos, életveszélyes, őt az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórházba szállították mentőhelikopterrel. A másik sérültet a veszprémi kórházban ápolják.

„A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium együtt érez a sérültekkel, minden szükséges támogatást megad nekik” – írták.

Az eset körülményeinek vizsgálata megkezdődött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Teljesen kiégett egy mentőautó, a sofőr és betegápoló még időben kimenekült, sőt, kimentették az oxigénpalackokat is
Az OMSZ szerint a kocsit rendszeresen karbantartották és nemrég volt műszaki vizsgán is. Jelenleg nem tudni, mi okozta a bajt.


Teljesen kiégett egy mentőautó Nagykőrös és Csemő között csütörtök este, szerencsére beteget pont nem szállított. A sofőr és a betegápoló utazott benne, ők pedig időben ki tudtak szállni az autóból.

Még sikerült nekik a mentőben lévő két orvosi oxigénpalackot is kimenteni, nehogy azok felrobbanjanak. Sőt, a többi felszerelést is sikerült megmenteni.

Mire a túzoltók kiérkeztek, addigre lángokban állt az egész jármű. A tűz a motortérben keletkezett, a lángokat vették észre a mentősök.

Az OMSZ közlése szerint a kocsit rendszeresen karbantartották, novemberben volt műszaki vizsgán is. Nem tudják még, hogy mi okozhatta a bajt.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: