KÉK HÍREK
A Rovatból

Durván megbántott több magyar úszólegendát a vizes vb nyitóünnepségének szervezése

Felkérték őket, hogy vegyenek részt a látványosnak ígérkező megnyitó ünnepségen, majd azt mondták, hogy mégsem kellenek. A szervezők cáfolnak.
Index, a fotók megnyitó műsor próbáján készültek: Mervai Márk - szmo.hu
2017. július 11.



Egykori olimpiai és világbajnok úszókat kértek fel szereplésre az utolsó pillanatban, majd egy napra rá közölték velük, hogy még sincs rájuk szükség a megnyitóünnepségen - értesült az Index.

Az egyik érintett számolt be a portálnak arról, hogy a vizes vb nyitóünnepsége kapcsán alaposan megsértették, sőt nyugodtan mondhatjuk, megalázták a magyar úszósport elmúlt három-négy évtizedének legnagyobb alakjait. Csupa olimpiai, illetve világbajnok úszót.

IMG_5565k

A vizes vb gigantikus megnyitójának megvalósítása a Művészetek Palotája (Müpa) feladata, a teljes költségvetés pedig 3,4 milliárd forint. A műsort rendező Káel Csaba megbízottja alig tíz nappal a megnyitó előtt kereste meg először az úszólegendákat – egy közvetítőn keresztül, telefonon –, hogy felkérje őket a műsorban való szereplésre.

A felkért sportolók igent mondtak a feladatra.

Hat nappal a megnyitó előtt kaptak írásos tájékoztatást a feladataikról, a főpróba időpontjáról és a megnyitó napjával kapcsolatos tudnivalókról. Ráadásul az ünnepségre tervezett öltözékkel is gondok voltak.

„Úgy tudom, hogy a FINA-val még folynak ez ügyben az egyeztetések, mert szeretnénk, ha az olimpikonok FINA-formaöltözéket kaphatnának. Ebben az esetben el kell kérjem majd a sportolók méreteinek adatait. Amennyiben a FINA-tól nem érkezik erre megerősítés, valószínűleg fehér öltözéket fogunk kérni tőlük” – írta ekkor a közvetítőnek a Müpa produkciós menedzsere, 6 nappal az ünnepség előtt.

Aztán egy nap múlva megint levelet kaptak, amiben közölték velük, hogy sajnos még sincs rájuk szükség. 

Az éjjeli próba során a rendező úgy döntött, hogy a rendezvényen mégsem lesz szükség az olimpikonokra – többek közt ez állt a Müpa hozzájuk is eljutó levelében. A produkciós menedzser azzal indokolta a változást, hogy a főpróba előtt már nincs módjuk rendesen lepróbálni a dolgot.

IMG_5514k
"

Nem szoktam foglalkozni az eredményeimmel. Tíz évben egy-két olyan nap van, amikor azt gondolom, hogy a múltam miatt fontos lehetnék. Ez egy ilyen nap lett volna

– fogalmazott egyik olimpiai bajnok úszónk mélységesen csalódottan.

Jelen helyzet szerint a volt úszók közül biztosan csak Egerszegi Krisztina kap szerepet a nyitóünnepségen, akinek a legendákkal közös jeleneten túl egy másik feladata is van a műsorban, amit meghagytak. Ahogy mi tudjuk, ő is csak azért nem mondta vissza a dolgot, mert a szavát adta a szervezőknek.

A portál információi szerint Seszták Miklós fejlesztési minisztert, a világbajnokság szervezőbizottságának elnökét mélyen felháborították a történtek, ezért több különböző lépés is történt a megsértett sportolók kiengesztelésére. Legfőként felajánlották, hogy egy teljesen új rendezvényt szerveznek nekik a Duna Arénában, ám ezt a felkérést elutasítás fogadta.

"

Ha letérdelnek, akkor sem leszünk ott

– mondta erről egyikük, sőt ezen a ponton a közvetítő is közölte, hogy kiszállt.

Kedd délután a hvg.hu kérdésére aztán jött a hivatalos válasz:

Ebben az áll, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben "a legteljesebb mértékben számítanak a magyar vizes sportok büszkeségeire a megnyitó ünnepségen. A rendezői elképzelés szerint a vb szimbólumánál, a Duna Aréna előtt felállított szökőkútnál a világklasszis sportolók aktív közreműködőként szerepelnek."

A közleményben azt írják, hogy az ötkarikás játékokon hagyományosan lobogó olimpiai láng mintájára magyar kezdeményezésre a FINA világbajnokságain ezentúl mindig működni fog egy egyedileg tervezett szökőkút. Ennek vize jelképezi, hogy zajlik a FINA-sportágak legnagyobb ünnepe.

"A legendás bajnokok esetében korábban félreértés történt, amely mostanra tisztázódott, így valóban méltó főszereplői lehetnek minden idők legnagyobb magyarországi sporteseményének nyitányán."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: Ilyen gyorsan öntött el mindent az árvíz Texasban – Továbbra is eltűnt lányok után kutatnak
Több mint 20 táborozó lány tűnt el, ők mindannyian a Camp Mystic tábor lakói voltak. Az eddigi adatok szerint legalább 51 ember életét vesztette a hirtelen áradásban, köztük 15 gyermek is.


Egy friss videofelvétel mutatja be, milyen gyorsan emelkedett meg a vízszint a texasi Guadalupe folyónál, és hogyan öntötte el teljesen a Camp Mystic nevű lánytábort Kerr megyében, írja az Unilad.com.

A timelapse-videón jól látszik, ahogy a part menti épületeket percek alatt elárasztja az ár, és egy csónakot is elsodor a folyó.

Egy másik videón egy csoport ember látható, akik egy mélyedés felé sétálnak az úton, amikor hirtelen megérkezik az árvíz, és a szabad utat halálos területté változtatja.

A villámárvíz következtében legalább 51 ember életét vesztette, köztük 15 gyermek.

Több mint 20 táborozó lány jelenleg is eltűntként szerepel a nyilvántartásban.

Ők mindannyian a Camp Mystic tábor lakói voltak.

A videót a @texaslens nevű felhasználó osztotta meg az Instagramon. A felvétel tanúsága szerint az áradás szinte pillanatok alatt söpört végig a területen.

A mentési munkálatok azonnal megkezdődtek, miután az áradás elérte a tábort. A hatóságok tájékoztatása szerint legalább 20 személyt továbbra is keresnek. Greg Abbott, Texas kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett, és szövetségi segítséget kért a FEMA-tól.

A Camp Mystic honlapján az olvasható, hogy a tábor „egy keresztény nyári tábor fiatal nők számára, akik 13 és 17 év közöttiek”. A leírás szerint a program célja, hogy „a lányok erősebbé váljanak keresztény hitükben, és közben új barátokat szerezzenek, sokat játsszanak és jól szórakozzanak”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Súlyos buszbaleset: egy 17 éves lány karját amputálni kellett
A Kunszentmárton közelében történt balesetnek 19 sérültje van. Az ukrán nagykövetség megerősítette, hogy ukrán gyerekek voltak a buszon.


Mi is írtunk róla, hogy súlyos buszbaleset történt vasárnap reggel Kungyalu külterületén, Kunszentmárton irányába. Az autóbusz eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról, az árokba hajtott, majd a vasúti töltésnél az oldalára borult. A balesetben 19-en megsérültek, közül 11 gyerek. Egy 17 éves lány állapota életveszélyes, egy 14 éves fiú pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

Napközben Ukrajna magyarországi nagykövetsége a közösségi oldalon közzétett bejegyzésben megerősítette, hogy a buszon ukrán gyerekek utaztak. Az utastérben 77-en voltak. Ők 19 sérültről tudnak, és tudomásuk szerint 4 súlyos sérült van - írja a 24.hu.

A sérülteket a helyszíni ellátás után a szolnoki, a szentesi és a kecskeméti kórházakba vitték. Akik nem sérültek meg, a kunszentmártoni művelődési központban tartózkodnak. Róluk a helyi önkormányzattal közösen gondoskodnak, ideiglenes szállást és étkezést biztosítanak.

A Telex információja szerint a buszon utazó Polunicska (Szamóca) táncegyüttes egy táncdalfesztiválra indult Lvivből az észak-macedóniai Ohridba. A lap értesülése szerint a 17 éves lánynak a karját amputálni kellett. A sérültek közül két másik gyereket is meg kellett műteni.

VIDEÓ: A helyszínről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Az járt a fejemben, hogy néhányan közülünk nem fogják túlélni” – Egy kutya mentette meg a baráti társaságot a texasi áradásból
Az egyik férfi beszámolója szerint többen nem tudtak úszni közülük, és a rohamosan emelkedő víz láttán nem tudták, hogy fognak kijutni szurolt helyzetükből. Ő már a családját is felhívta és elbúcsúzott tőlük.


Ricky Gonzalez és egy tucat barátja Texasban töltötte a július 4-i hétvégét, amikor hirtelen drámai vége lett a nyaralásnak. A víz percek alatt elárasztotta azt a szállást, ahol megszálltak. Az áradásnak pedig kis híján tragédia lett a vége - írja a CNN.

A férfi elmesélte, hogy

egy kutyának köszönhetik az életüket: az állat vette észre elsőként, hogy az egyik autójukat elsodorta a víz, és felébresztette a társaságot.

A víz olyan gyorsan emelkedett, hogy rövid idő alatt elérte a ház második szintjét. Ekkor már tudták: ha nem lépnek azonnal, nem biztos, hogy túlélik.

„Közülünk többen nem tudnak úszni. A víz majdnem 9 méter mély volt. Én sem tudok úszni”

– mondta Gonzalez. „Felfújtunk minden úszógumit, matracot, hűtőládát, mindent, amit csak tudtunk, hogy ha kell, legyen mibe kapaszkodnunk.”

A helyzet annyira kilátástalannak tűnt, hogy Gonzalez már el is búcsúzott a családjától: „FaceTime-on hívtam a nővéremet, gyakorlatilag elköszöntem tőle.”

A baráti társaság végül úgy döntött, hogy a padlástér két nagy ablakán keresztül próbálnak kimenekülni. A férfi elmondta: ekkor már komolyan attól tartott, hogy nem mindenki éli túl.

„Az járt a fejemben, hogy lehet, nem mindenki jut ki élve. Arra gondoltam: lehet, hogy néhány barátom ma reggel meghal.”

A szerencse azonban melléjük állt. Egy arra járó család meglátta őket, és azonnal segített. Kimentették őket, ételt adtak nekik, majd kivitték a társaságot a repülőtérre.

Gonzalez „védőangyalaiknak” nevezte a családot, és azt mondta, a történet is megmutatja, mennyire tudnak összefogni az emberek, ha baj van.

„Bármennyi minden történik is a világban, az embereknek még mindig van szívük, és hajlandók segíteni idegeneken is” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Magyar diákokat szállító turistabusz szenvedett balesetet Szabadkánál, nyolc utas kórházba került
Vasárnap koradélután történt a baleset, a várost elkerülő úton. A busz egy teharautóval ütközött össze. A végzős diákok épp nyaralásból tértek haza.
MTI - szmo.hu
2025. július 06.



Magyar turistákat szállító autóbusz szenvedett balesetet Szabadkánál egy útelágazásban vasárnap. Nyolcan megsérültek - erősítette meg a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) értesülését a szabadkai rendőrség.

Az RTS beszámolója szerint az autóbusz 82 utasával 13 óra 30 perc körül ütközött össze egy teherautó pótkocsijával a Szabadkát elkerülő úton, amikor a Kelebia-Tompa határátkelő felé tartott.

A balesetben nyolcan sérültek meg, őket a szabadkai kórházba szállították, az egészségügyi intézmény tájékoztatása szerint egyikük sincs életveszélyes állapotban.

A tévés beszámoló szerint egy kaposvári gimnázkium végzős hallgatói voltak a buszon. Az iskola hagyománya szerint az elballagó diákok minden évben Görögországba mennek nyaralni. A gyerekek épp a nyaralásból tértek haza, mikor a baleset történt.

A helyszínelés még folyik, a határátkelőre vezető út egyik sávját lezárták.


Link másolása
KÖVESS MINKET: