KÉK HÍREK
A Rovatból

Drogkereskedelem miatt emelhetnek vádat Árpa Attila ellen, a színész mindent tagad

„Nincs ellenem semmiféle tárgyi bizonyíték, életemben nem kereskedtem kábítószerrel” – nyilatkozta a Borsnak.


Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsít öt férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya - írja pénteki közleményében a rendőrség. A nyomozást most fejezték be, az iratokat az ügyészségre küldték meg.

A rendelkezésre álló adatok szerint az egyik gyanúsított több forrásból rendszeresen szerzett be kokaint saját és ismerősei részére. XII. kerületi lakásában is tartott olyan bulikat, ahol a vendégek is kaphattak kábítószert – alkalmanként úgy, hogy fizettek érte.

A fővárosi rendőrök 2019. március 22-én az egyik ilyen buli előtt az utcán fogták el azt a két férfit, akik a házigazda megbízásából a kokaint megvásárolták. Ugyanezen a napon elfogták és őrizetbe vették a dílert is, aki a drogot grammonként 20 ezer forintért árulta újbudai lakásán.

Egy másik kábítószer-kereskedőt, akitől a bulizók szintén vásároltak, előző hónapban fogtak el a budapesti rendőrök. A nyomozás során a Felderítő Főosztály nyomozói nettó össztömegben 128 gramm kokaint, 18 gramm amfetamint, 9 gramm marihuánát és 63 tabletta extasy-t foglaltak le, melyből az egyik helyszínen lefoglalt kábítószerek mennyisége a szakértői szakvélemény alapján meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát. A feketepiaci forgalomból kivont illegális anyagok összértéke mintegy hárommillió forint.

Az eljárás során öt férfit gyanúsítottak meg kábítószer-kereskedelemmel. Közülük egy magyar állampolgár jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll, a többiek pedig szabadlábon védekeznek. A BRFK Felderítő Főosztály a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és továbbította az iratokat az ügyészség felé.

A Bors szerint a 2019. márciusi időpont alapján Árpa Attila korábbi drogügyéről lehet szó. A lap megkereste a színészt is az üggyel kapcsolatban.

Értetlenül állok az ügy előtt. Nincs ellenem semmiféle tárgyi bizonyíték, életemben nem kereskedtem kábítószerrel. Azt pedig, hogy fogyasztottam, sosem tagadtam. Az ártatlanságomat a bíróságon is be fogjuk bizonyítani. Nem én vagyok a magyar Pablo Escobar

- nyilatkozta a lapnak a színész.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A nézők nyakába akasztották a kobrákat – egy német turista belehalt az egyiptomi hotel kígyós műsorába
Egy 57 éves német férfi halt meg egy hurghadai hotelben, ahol a show részeként a közönség tagjainak nyakába is akasztották a kígyókat. A német rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, a halál pontos okát toxikológiai vizsgálat fogja megállapítani.


Kígyót akasztottak a vendégek nyakába a hotel műsorán, percekkel később már újraélesztették: egy 57 éves német turista meghalt Hurghadában, miután egy show-műsor közben megmarta egy kígyó.

A bajorországi Unterallgäu régióból származó 57 éves férfi családjával nyaralt az egyiptomi Vörös-tenger partján, amikor a szállodájuk szórakoztató programjának részeként részt vettek egy kígyóbűvész-műsoron – derül ki a bajor rendőrség közleményéből. A produkcióban két, feltehetően kobra kígyó szerepelt, amelyeket a „bűvész” a közönség tagjainak nyakába akasztott.

A tragédia akkor történt, amikor az egyik állat bemászott a férfi nadrágjába.

„Az egyik kígyó belemászott egy 57 éves férfi nadrágjába, aminek következtében a német turista lábát megmarta” – áll a közleményben.

A tájékoztatás hozzáteszi, hogy a férfinél ezután egyértelmű mérgezési tünetek jelentkeztek, és újraélesztésre szorult. A férfit egy közeli kórházba szállították, ahol később meghalt.

A férfi halálának körülményeit a memmingeni bűnügyi rendőrség vizsgálja, a toxikológiai vizsgálat eredményeire még várnak. Az eset április elején történt, és ezt követően, április 18-án az Egyiptomi Turisztikai Létesítmények és Éttermek Kamarája körlevélben tiltotta meg élő állatok használatát a szállodák és éttermek szórakoztató műsoraiban.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a kígyómarás globális probléma: évente világszerte 81 ezer és 138 ezer közé tehető a halálos áldozatok száma.

Nem ez az első eset, hogy egy népszerű nyaralóhelyen állattámadás ér egy turistát. Srí Lankán egy magyar férfit ölt meg egy vad elefánt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Belőttek a nyitott ablakon keresztül a solymári óvodába
Szerencsére senki sem sérült meg, a lövedék a lehúzott redőnyt találta el. A rendőrök még a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt.


Ijesztő eset történt kedden kora délután a solymári óvodában: egy ismeretlen eszközzel belőttek az egyik csoportszobába a nyitott ablakon keresztül.

A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint

egy lövedék áttörte a lehúzott, zárt redőnyt, majd a falról a földre esett. Szerencsére senki sem sérült meg.

A pilisvörösvári rendőrőrs járőrei és a solymári közterület-felügyelő percekkel később a helyszínre értek és elő is állították a feltételezett elkövetőt.

A polgármesteri hivatal azt közölte, a folyamatban lévő rendőrségi eljárásra tekintettel nem rendelkeznek több információval, de azt ígérték, amennyiben a későbbiekben többet megtudnak, tájékoztatni fogják a lakosságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
A kávézó vendégei mellett csapódott a falba egy autó az Üllői úton – csak a szerencsén múlt, hogy nem lett tragédia
A VIII. kerületben csapódott a falba az autó, ahol éppen akkor többen is ültek az érintett kávézóban. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a helyszínről egy férfit és egy nőt szállítottak kórházba.


Előbb a kerékpársávot védő oszlopokat döntötte ki, majd egyenesen egy kávézó falának csapódott egy hófehér elektromos Volkswagen kedd délután Budapesten, a Corvin köz mellett. A baleset a VIII. kerületben, a Kisfaludy utca és az Üllői út kereszteződésénél történt. A Metropol információi szerint a jármű a Kisfaludy utcából kanyarodott ki, majd szinte azonnal az úttestet a kerékpársávtól elválasztó oszlopoknak hajtott. Az ütközés után az autó nem állt meg, hanem áttörte az oszlopsort és az épület falának rohant, ahol egy kávézó működik.

A bent ülő vendégek a hangos csattanásra szaladtak ki az utcára.

Az autót egy nő vezette, akinek a baleset után segítettek kiszállni. Bár zavarodott állapotban volt, beszélt a szemtanúkkal, köztük két, éppen arra járó szabadnapos orvossal is. A mentők perceken belül a helyszínre értek, mivel a közelben jártak, és a sérült nőt az esetkocsiba segítették. Az Országos Mentőszolgálat közlése alapján a helyszínről egy 90 év körüli férfit további vizsgálatokra, egy 80 év körüli nőt pedig könnyebb sérülésekkel vittek kórházba. A baleset pontos okát egyelőre vizsgálják.

A helyszínen többen arról beszéltek, hogy a sofőr az oszlopoknak ütközve megijedhetett, és a lap szerint „vélhetően ijedtében egy újabb gázfröccsöt adhatott”. Felmerült a hirtelen rosszullét lehetősége is. A baleset egy különösen forgalmas szakaszon történt, ahol a járdán és a kerékpársávon is sokan közlekednek. Ezt erősítette meg egy szemtanú is, aki szerint csoda, hogy nem történt nagyobb baj.

„Ez egy forgalmas járdaszakasz, csoda, hogy éppen nem sétált itt valaki, vagy nem biciklizett erre senki. Ahogy láttam, mást nem tettek be a mentőbe, csupán a sofőr hölgyet, reméljük, hogy ő sem sérült súlyosan”

– mondta egy arra sétáló asszony. A rendőrség a helyszínelést megkezdte, a baleset körülményeit vizsgálják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Esélye sem volt a szabadulásra a vízzel teli árokba borult 19 éves kosarasnak
Márkus Péter autója fejjel lefelé állt meg egy fonyódi csatornában. A beömlő víz nyomása és a biztonsági öv miatt a fiatal sportoló a jármű foglyává vált, a mentők már nem tudtak rajta segíteni.


Akár órákon át is a roncsban lehetett a PVSK 19 éves kosárlabdázója, Márkus Péter, miután autójával egy vízzel teli csatornába zuhant. A kocsira csak reggel találtak rá, amikor a fiatal sportoló életét már nem lehetett megmenteni. A fejjel lefelé álló, elárasztott járműből a biztonsági öv és a hatalmas víznyomás miatt esélye sem volt a menekülésre.

A rendőrségi adatok szerint a sofőr egy kanyarból kijövet vesztette el uralmát az autó felett, amely a tengelye körül megpördülve a tetejére borult a mély árokban – írta a Blikk. A kocsi utastere másodpercek alatt megtelt a zavaros vízzel.

Batta Zsolt, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az időbeli részletekről elmondta, a rendőrséghez reggel kilenc óra körül érkezett a bejelentés.

„Adatgyűjtést végeztünk, és a kamerafelvételek alapján a jármű éjszaka egy óra körül közlekedett a településen” – tette hozzá.

A riasztást követően fonyódi és balatonboglári tűzoltók, mentős rohamkocsi és mentőhelikopter is a helyszínre érkezett. A mocsaras, nádas terepen a beavatkozó egységeknek pallókból és létrákból kellett ideiglenes hidat építeniük, hogy egyáltalán megközelíthessék a roncsot.

Mire azonban hozzáfértek a járműhöz, a sofőrön már nem tudtak segíteni.

A PVSK-Panthers a hivatalos Facebook-oldalán búcsúzott játékosától.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 19 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Márkus Péter, U21-es csapatunk játékosa. Hatalmas szíve és küzdeni akarása példa értékű volt mindannyiunk számára, emlékét örökre megőrizzük!” – írta a klub.

A közleményben őszinte részvétüket fejezték ki a sportoló családjának, barátainak és csapattársainak.

A baleset pontos körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja. Azt, hogy a sofőr fogyasztott-e alkoholt a vezetés előtt, csak a hatósági boncolás után lehet majd megállapítani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk