KÉK HÍREK
A Rovatból

Drámai részletek az iskolai késelésről: „Valakit meg fogok ölni!” – mondta korábban a támadó

A megkéselt fiú egyik iskolatársa elmondta, hogyan történt a támadás.


Mi is hírt adtunk róla, hogy hétfőn délelőtt késsel támad osztálytársára egy 18 éves diák egy I. kerületi középiskolában a fővárosban.

Az eset a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumában történt hétfőn reggel 9 óra 20 körül. Az iskola szerint "az esetnek semmilyen előzménye nem volt". A rendőrség vizsgálja az ügyet, az intézmény igazgatója a tantestületet és a diákokat is iskolagyűlésen tájékoztatta a történtekről. A tanulókkal szükség esetén iskolapszichológus foglalkozik - közölte az iskola.

A rendőrségi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a bejelentés után azonnal a helyszínre érkeztek, ahol a támadót elfogták. A sérültet a mentők kórházba vitték, sérülése a jelenlegi információk szerint életveszélyes.

A támadót a rendőrök előállították és kihallgatták emberölés kísérlete miatt. A gyanúsított a vallomást megtagadta. A rendőrök a helyszínen több tanút is kihallgattak, köztük diákokat is. Megvizsgálták a támadó táskáját is, amiben kalapácsot és ollót is találtak.

VIDEÓ: A sajtótájékoztatóról

A Blikk információja szerint a támadó fiú már egy ideje zavartan viselkedett, amit több tanár szóvá is tett ezt az osztályfőnöknek, jelezve, hogy szerintük baj lesz. Állítólag osztálytársainak még két hete azt is mondta: "Valakit meg fogok ölni!"

Az informátor azt is elárulta, hogy a támadáskor az áldozat a barátnőjével ült egy padban és filmet néztek, mikor a társuk odalépett hozzájuk és nyakon szúrta. Az eset után a lány pánikrohamot kapott. Az igazgató a késelés után több osztályba is beszólt, hogy zárkózzanak be, mert a támadó fiú a folyosón volt.

Egy osztálytársa a lapnak elmondta:

"Samu nagyon rendes srác, soha semmiféle gond nem volt vele. Úgy tudom szeret edzeni, hétvégén pedig néha bulizni jár. Rengeteg ismerősöm jár a suliba, tőlük úgy tudom, hogy a támadónak valamiféle mentális problémája volt. Állítólag néha érték őt a többiektől vélt vagy valós sérelmek, melyeket elfogadhatatlan módon torolt meg. Nagyon bízom benne, hogy Samu teljesen felépül".

A Blikknek egy szakpszichológus azt mondta, hogy ilyen borzalmas cselekedetre csak az szánja rá magát, aki nem tudja az indulatait, az érzéseit normális mederben tartani: "Nem kizárt, hogy régebb óta gyűjti magában a sérelmeit és megfogadta: ha még egyszer valami számára bántót mondanak neki, támadni fog. De előfordulhat, hogy egy pillanat alatt elöntette valami olyan méreg az agyát, akár egy rossz mozdulat miatt, hogy azonnal támadt. Egy biztos, hogy a sérült fiú lelkében örökre nyomot hagy, ami vele történt. És azokéban is, akik látták az esetet, sőt az összes tanulóban lesz egyfajta félelemérzet ezentúl".

Egy ügyvéd pedig úgy vélekedett: "Az elkövetőre feltehetően elmeorvosi vizsgálat vár, hogy kiderüljön, milyen mentális állapotban volt a bűncselekmény elkövetésekor. Ha büntethető, akkor vagy emberölési kísérlet vagy életveszélyt okozó testi sértés miatt felelnie. Egy nagyban függ attól, hogy késsel vagy valamilyen más eszközzel támadt a társára".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Nagydorogi csecsemőgyilkosság: már mást állít a kisbaba megölésével gyanúsított anya
Korábban azt állította, hogy egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóba tette és elhajtott. A rendőrség sajtótájékoztatóján viszont kiderült, hogy nekik mást mondott, amikor bejelentette a baba eltűnését.


Mint azt mi is megírtuk: holtan találtak egy kéthónapos csecsemőt augusztus 20-án Nagydorogon, a falu határában, egy kukoricás szélén. A csecsemő halálát idegenkezűség okozta, de halál pontos okát még vizsgálják.

Az első információk szerint a baba édesanyját, Viktóriát látták a kicsi eltűnésének napján, ahogy a babakocsival sétált a falu főutcáján.

A nő korábban azt állította, hogy egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóba tette és elhajtott.

A rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján azonban azt közölték: a 25 éves édesanya maga tett bejelentést augusztus 20-án, reggel 9 óra 51 perckor.

A tájékoztatás szerint az anya a rendőröknek azt mondta, hogy a falu külterületén sétált, amikor rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.

A kisbaba holttestét 15 óra 32 perckor találták meg a földesút mellett.

A rendőrség azt közölte: a baba megölésével az anyát gyanúsítják. A nőt csütörtökön őrizetbe vettek, és kezdeményezték az ügyészségen a letartóztatását.

Korábban a helyiek közül is néhányan azt állították, hogy látták aznap az anyát, aki lehajtott fejjel tolta a babakocsit a falu széléhez, nem köszönt, zavartnak tűnt. Fél órával később ismét látták, akkor már visszafelé tolta a kocsit, és szerintük a baba nem volt benne.

Viktória a történtek után összeomlott, a családja viszont hisz neki, és kiáll mellette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Nagydorogon: két hetes kisfiát gyászolja a kétségbeesett apa – az anyát gyanúsítják
Sírással küszködve nyilatkozott a gyászoló apa, akinek két hetes kisfiát holtan találták meg a kukoricásnál. A rendőrség az édesanyát hallgatta ki az ügyben.


Baráth Attila két hete még a legboldogabb napjait élte Nagydorogon, amikor megszületett kisfia, Attila. Augusztus 20-án azonban tragédia történt: a rendőrség tájékoztatása szerint a mindössze kéthetes babát holtan találták meg a falu határában, egy kukoricás szélén. A helyszínre érkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, és kiderült, hogy a csecsemő idegenkezűség miatt vesztette életét. A halál pontos okát a boncolás tisztázza majd.

Aznap délelőtt

az édesanya, Viktória sétáltatta a kisfiút a falu főutcáján. Elmondása szerint egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóval elhajtott.

A bejelentés után azonnal keresni kezdték a gyermeket és az autót, de senki nem látott semmit, írta a Blikk.

A településen azonban akadtak szemtanúk, akik észrevették a nőt. Úgy látták, lehajtott fejjel tolta a babakocsit a falu széléhez, nem köszönt, zavartnak tűnt. Fél órával később ismét látták, akkor már visszafelé tolta a kocsit, és szerintük a baba nem volt benne.

A keresés hat órán át tartott, a kisfiút végül a Vécsey utca végén, a kukoricás szélén találták meg. A mentők már nem tudtak segíteni rajta.

Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk információi szerint

a hatóságok az anyát gyanúsítják, de hivatalos részleteket nem közöltek.

A családtagok viszont hisznek neki. „Hiszek a lányomnak, Attila a második kisfia, nagyon várták a gyermeket” – mondta a nagymama, Olga. Az apa is kiállt párja mellett: „Én is hiszek a páromnak, nem volt semmi baja, nem volt fáradt, zavart, depressziós.”

Baráth Attila arról is beszélt, hogy párja korábbi kapcsolatából született fiának apja nehezen fogadta el a bírósági döntést, amely szerint a gyermek az anyánál maradhatott. A férfi szerint többször is kijelentette, hogy hasonló fájdalmat fog okozni nekik. „Ha kiderül, hogy emiatt halt meg a kisfiam, nem állok jót magamért, kegyetlen bosszút fogok állni!” – mondta Attila.

A gyászoló apa úgy érzi, a hatóságok nem hisznek nekik.

„Attól félek, nem hisznek a páromnak, pedig én a kezem is tűzbe tenném érte, annyira biztos vagyok abban, hogy elrabolták tőle a babánkat majd megölték”

– mondta. Hozzátette: „Nem hisznek nekünk, már most meg vagyunk bélyegezve, én már nem is akarok itt élni. A gyászom csak az enyhíthetné, ha a párommal együtt, kézen fogva, felemelt fejjel távozhatnánk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos tömegszerencsétlenség: két fiatal szörnyethalt, sokan megsérültek, mikor egy autó kisbusszal ütközött
Megrázó felvételek készültek a Nyírmihálydi közelében történt tragikus baleset helyszínén. Többen súlyos sérülést szenvedtek.


Halálos tömegszerencsétlenség történt Nyírmihálydi közelében csütörtök délután. A nagy sebességgel haladó személyautó a nedves úton hirtelen megcsúszott, majd többször megpördült, majd a szemből érkező munkásokat szállító kisbusszal ütközött. A busban nyolc munkás utazott. Az autóban hárman ültek, két fiú és egy lány.

Bár a biztonsági őv be volt kapcsolva mindenkinél, de a hatalmas ütközés miatt az autó jobb oldalán ülő 21 éves lány és egy 19 éves fiú azonnal meghalt - tudta meg az RTL Híradó.

A mentők nagy készültséggel érkeztek, kilenc férfit láttak el, akik közül többen súlyos, míg a többiek könnyebb sérüléseket szereztek.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő felvételek és újabb részletek a szolnoki gyermekotthonban történtekről
Egy korábban gyermekfelügyelőként dolgozó elmondta, hogy a speciális ellátást igénylő gyerekek intézményéből a fiatalok gyakran kijárnak, és ilyenkor bármihez hozzájuthatnak. A nevelők pedig tehetetlenek.


Újabb felvételek: véres falakról és padlóról készült videót osztott meg a szolnoki polgármester a városi gyermekotthonban történtekről, és feljelentést tett egy gyermekotthonban történt eset miatt.

Korábban az RTL Fókusz közölt megdöbbentő felvételeket, melyeken másfél éves kisfiú kendővel a radiátorhoz kötve, egy ötéves gyerek csuklója megvagdosva, koszos matracokon alvó tinédzserek, berúgott üvegajtók láthatók a szolnoki befogadó otthonból.

A város polgármestere szeretett volna bejutni az intézménybe, de nem engedték be. Előzetesen egyeztetett a látogatásról, ennek ellenére megtagadták tőle a belépést.

Most pedig egy videó jutott el hozzá, melyen vércseppek a padlón és egy betört üvegű ajtó látszanak. Györfi Mihály szerint egy helyi gyermekotthonban készült a felvétel. Egy ottani kolléga küldte el neki.

A járási ügyészség szerint a rendőrség több ügyben is eljárást folytat gyermekintézményben történt bántalmazás miatt.

Szabó Csaba, aki évekig dolgozott gyermekfelügyelőként Szolnokon, az RTL-nek elmondta: szerint a most előkerült felvétel egy speciális ellátást igénylő gyerekek intézményében készülhetett. Itt 12 évesnél idősebb lányok vannak, akik súlyos magatartási és pszichés gondokkal küzdenek.

A gyerekek gyakran kijárnak, és ilyenkor hozzájuthatnak bármihez, droghoz, alkoholhoz is, de egy üveget, vagy más olyan eszközt, amivel kárt tudnak tenni magukban be tudnak vinni magukkal. Ezek pedig mindennapos történések is lehetnek.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: