Drámai fordulat: Pápai Joci visszalépett a Sztárboxtól!
Korábban beszámoltunk róla, hogy mind a férfi, mint a női mezőny összes súlycsoportjában összeállt az RTL Sztárboxának teljes mezőnye. Azonban, bár még csak az edzések kezdődtek el, máris van egy visszalépő – számolt be a Fókusz.
Pápai Joci elmondta, hogy már korábban is voltak gondok a vállával, ennek ellenére a felkészülés elején úgy gondolta, bírni fogja a megpróbáltatásokat.
Az utóbbi napokban csak az edzésre fókuszált, akkor derült ki, hogy válla nem bírja az ilyen szintű folyamatos terhelést. Jelenleg gyógytornára jár, és amennyiben műtétre kerül sor, az operáció után fél évig lábadoznia kell – mesélte el a csatornának. Ez azért is érdekes, mert ősztől nemcsak a Sztárboxban vállalt volna szerepet, de az RTL másik sikerprodukciójában, az X-Faktorban is társműsorvezető lesz.
Ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy az ökölvívó celebműsorról sem tett le végleg: ha gyógyulása után lenne újabb évad a Sztárboxból, abban szívesen részt venne.