KÉK HÍREK
A Rovatból

Döntött a bíróság, hogy börtönben marad-e a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatója

A Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája a február 29-én megtartott meghallgatás eredményeként nem bocsátotta feltételes szabadságra V. Jánost. A végzés jogerős.


Csütörtökön ült össze a Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja, hogy meghallgassa V. Jánost és döntsenek arról, hogy a bicskei gyermekotthon pedofil bűncselekményekért elítélt egykori igazgatója feltételesen kiszabadulhat-e a rácsok mögül, vagy a büntetéséből fennmaradó több mint két évet is fegyházban kell letöltenie.

A büntetés-végrehajtási bíró a meghallgatás, valamint a rendelkezésére álló iratok alapján úgy ítélte meg, hogy az elítélt a törvényi előfeltételeknek nem felel meg, a büntetési célok maradéktalan érvényesülése érdekében továbbra sem bocsátható feltételes szabadságra.

A végzést az ügyészség és az elítélt is tudomásul vette, így az jogerős – írja a Fővárosi Törvényszék.

Ahogy arról korábban írtunk, Moskovics Judit, az RTL Házon kívül riportere elsőként tárta fel a gyermekotthon sötét titkait. A riporter 2014 tavaszán szerzett tudomást arról, hogy mi történik a bicskei gyermekotthonban. Egy kávézóban találkozott Schmidt Erikával, aki évekkel korábban élménypedagógusként dolgozott az intézményben. A nő elmondta neki, hogy az igazgató rendszeresen molesztálja a rábízott gyerekeket. Kiderült az is, hogy több gyerek 2011-ben már feljelentést tett az igazgató ellen, de a nyomozás eredménytelenül zárult, miután többen visszavonták a vallomásaikat. A rendőrség 34 tanút hallgatott meg az ügyben, mielőtt befejezte a nyomozást. 2016 szeptemberében aztán az egyik áldozat, a 18 éves Szabolcs, kisétált a vaskapun, és a bicskei vasútállomáson vonat elé vetette magát.

A Házon kívül adásában sugárzott interjú másnapján V. Jánost őrizetbe vették. A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak miatt 2019-ben jogerősen 8 év fegyház-büntetésre ítélték azzal, hogy a büntetés kétharmad részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Két évvel később két év három hónap börtönt kapott, mert helyettesével, K. Endrével igyekezett eltussolni a történteket.

A két bírósági döntés alapján „János bácsi” végül jogerősen kilenc és fél év fegyházat kapott.

Az ügybe Novák Katalin köztársasági elnök is belebukott, miután kiderült, hogy tavaly kegyelemben részesítette a pedofil bűntársát, K. Endrét. Az igazgatóhelyettes volt az, aki rábírta az egyik áldozatot, hogy vonja vissza a vallomását. Távozott a közéletből az elnöki döntést ellenjegyző Varga Judit volt igazságügyi miniszter is. A döntést tanácsadóként támogató Balog Zoltán a református zsinat elnöki posztjáról mondott le.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elmondták a szentmártonkátai tragédia egyetlen túlélőjének, hogy öccse és négy barátja meghalt a vonatbalesetben
A vonat 400 méteren át tolta maga előtt a felismerhetetlenségig összeroncsolódott autót. A hat fiatalból öten azonnal szörnyethaltak, csak egy 18 éves lány élte túl a borzalmat.


Döbbenetes videót hozott nyilvánosságra a rendőrség a múlt keddi szentmártonkátai tragédiáról. A MÁV biztonsági kamerájának felvételén tisztán látszik, ahogy egy autó a leengedett félsorompót kikerülve a sínekre hajt, egyenesen a 100 km/órával közeledő Tokaj InterCity elé.

A vonat mintegy 400 méteren keresztül tolta maga előtt a felismerhetetlenségig összeroncsolódott kocsit.

Az autóban egy hatfős baráti társaság utazott, öten – egy 15 és egy 17 éves fiú, egy 18 éves lány, valamint egy 24 és egy 30 éves férfi – azonnal szörnyethaltak. A kocsit a 24 éves fiatal vezette, akinek nem volt jogosítványa. A tragédiát egyedül egy 18 éves lány élte túl, akinek 17 éves öccse is az áldozatok között van.

A baleset óta mécsesek és koszorúk borítják a vasúti átjárót. A helyieket megrázta a tragédia.

„Most, hogy kiderült, mi történt, nagyon sajnálom őket: öt fiatal, köztük egy lány és négy fiú; a hatodik kórházban van. Hát, tragédia” – mondta egy környékbeli. Egy másik helyi lakos szerint megoszlanak a vélemények a felelősségről: „Van, aki a fiatalokat hibáztatja, van, aki a szülőket; változó.”

A baleset egyetlen túlélőjét napokig mélyaltatásban tartották, de már felébredt és egyre jobban van – számolt be róla az RTL Híradó.

A család csak most merte elmondani neki, hogy öccse és a barátai meghaltak a balesetben. A lány a közösségi oldalán egy közös fotóval és szívszorító sorokkal gyászolta testvérét:

„Öccsének is ott kellene lennie vele” – írta posztjában.

A balesetnek van egy másik áldozata is: a vonatot vezető mozdonyvezető, akit annyira megviseltek a történtek, hogy azóta táppénzen van.

„A mozdonyvezető több mint 30 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik; sajnos nem ez volt az első rendkívüli esemény, ahol tragédiával szembesült. Nyilvánvalóan megrázta az eset, azóta sem dolgozik mozdonyvezetőként” – nyilatkozta Barsi Balázs, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének képviselője. A MÁV szerint ilyen esetekben a mozdonyvezetők rehabilitációs szabadságot vehetnek ki, és pszichológus segítségét is igénybe vehetik. A vasúttársaság és a rendőrség is hangsúlyozta, hogy a baleset idején a jelzőberendezés hibátlanul működött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt egy anya és két gyermeke, az apa életéért még küzdenek – mindannyian egy utcai árusnál ettek Isztambulban
A Németországból érkező család az Ortakoy negyedben kóstolt helyi finomságokat, többek között kagylót és töltött burgonyát. A hatóságok mintákat vettek a helyszínen.


Tragédiával ért véget egy Németországban élő török család isztambuli nyaralása, miután a gyanú szerint ételmérgezést szenvedtek. Két gyermek és édesanyjuk meghalt, az apa életéért még küzdenek, miután utcai árusnál ettek egy népszerű isztambuli turistalátványosságnál – írta a CBS News. A család szerdán lett rosszul, miután több népszerű streetfoodot megkóstoltak az Ortakoy vízparti negyedben, a Boszporuszon átívelő híd lábánál.

A Fatih negyedben tartózkodó családot nem sokkal az étkezés után kórházba szállították, ahol a 6 és 3 éves gyermek meghalt.

Abdullah Emre Guner isztambuli regionális egészségügyi vezető csütörtökön közölte: „Az anyát és az apát az intenzív osztályon kezelték, és vizsgálatot indítottak az ügyben.” Az anya nem sokkal később, pénteken szintén meghalt.

Yilmaz Tunc igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a hatóságok komoly lépéseket tettek az ügyben.

„Mintákat vettek azokról a helyekről, ahol a család étkezett, és négy embert őrizetbe vettek”

– írta a miniszter.

Egyes médiajelentések szerint a család kagylót evett rizzsel, ami egy népszerű, utcai árusok által gyakran kínált fogás, valamint kumpirt is fogyasztottak, ami egy helyi töltött sült burgonya. Más jelentések szerint kokorecet ettek, amely egy grillezett báránybelsőségekből álló étel, és a Turkish Delightot is megemlítették.

A törökországi incidens körülbelül öt hónappal azután történt, hogy Észak-Franciaországban két hentesüzlet ideiglenesen bezárt, miután egy lány súlyos ételmérgezésben meghalt. Hazánkban a Nébih 2023-as jelentése alapján az élelmiszer-eredetű járványok száma nőtt, a bejelentett esetek között a szalmonella továbbra is az egyik leggyakoribb kórokozó. Nemrég több mint 600 ételmérgezés-gyanús esetet jelentettek a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központnak Budapest XIII. kerületéből, ahol nagyrészt gyerekek betegedtek meg.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy 15 éves lány halt bele a vonatszörfözésbe Ausztriában
A száguldó szerelvények felett 15 ezer voltos feszültség van a felsővezetékben. Ehhez elég csak közel kerülni, egyetlen rossz mozdulat is halálos áramütést okozhat.


Hajnali fél háromkor egy 16 éves cseh fiú sétált be a St. Pölten-i rendőrségre, hogy bejelentse 15 éves barátnője eltűnését. Elmondta, hogy miután a vonatról leszállva nem találta a lányt, először a sínek mentén kereste, mielőtt a hatóságokhoz fordult. A rendőrök a lány telefonjának jelei alapján drónnal kezdték átfésülni a területet, de szombat kora reggel már csak a holttestét találták meg Blindenmarkt és St. Georgen am Ybbsfelde között, a sínek mellett, írja a Kurier.

Az addigra összeállt kép szerint

a fiatalok egy többségében csehekből álló csoportja péntek este tíz óra körül Amstettenben mászott fel egy ICE gyorsvonat tetejére, hogy így utazzon St. Pöltenig.

A társaság csak a célállomáson vette észre, hogy egyikük hiányzik. Az alsó-ausztriai rendőrség közleménye szerint az elhunyt egy 15 éves cseh állampolgár.

A „trainsurfing” néven ismert jelenség rendkívül veszélyes. A vasúti felsővezetékekben 15 ezer voltos feszültség van, amihez elég másfél-két méterre megközelíteni, hogy halálos áramütést okozó ívkisülés jöjjön létre. A német szövetségi rendőrség egy korábbi figyelmeztetésében hangsúlyozta, hogy a felsővezeték feszültsége „a háztartási konnektor 65-szöröse” – írta a Die Zeit.

A helyszínelés és a mentési munkálatok idejére a Weststrecke vasútvonalat Amstetten és Ybbs között lezárták, a forgalom szombat reggel fél nyolctól helyreállt. A st. pölteni ügyészség boncolást rendelt el, a lány személyazonosságának véglegesítése a cseh hatóságok bevonásával zajlik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
KÉPGALÉRIA - Drámai fotók Stockholmból: letarolta a buszmegállót az emeletes busz
A rendőrség megerősítette, hogy a balesetnek halálos áldozatai és sérültjei is vannak. Az áldozatok pontos számát egyelőre nem közölték.


Ahogy már hírt adtunk róla, péntek kora délután Stockholm egyik legforgalmasabb útján, az Östermalm negyedben egy emeletes busz letért az útról, és egy buszmegállóba csapódott. A rendőrség megerősítette, hogy a balesetnek halálos áldozatai és sérültjei is vannak, de az áldozatok pontos számát egyelőre nem közölték.

A hatóságok súlyos gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indítottak nyomozást, és eljárási okból őrizetbe vették a jármű sofőrjét. Hangsúlyozták, hogy egyelőre semmilyen jel nem utal szándékos támadásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET: