KÉK HÍREK
A Rovatból

Bedrogozott diák támadt óra közben a tanárnőre egy nagyszombati iskolában

Egy nagyszombati szakközépiskolában, szlovákórán támadt tanárára egy diák, miután HHC-t fogyasztott. A támadót és a szert behozó társát is kizárták, a rendőrség pedig garázdaság miatt nyomoz.


Kábítószer hatása alatt támadt tanárára egy diák a nagyszombati Közlekedési Szakközépiskolában hétfőn – írja a parameter.sk. Az ügyben a rendőrség garázdaság gyanújával indított eljárást.

Az eset a szlováknyelv-órán történt.

Az egyik diák HHC-t vitt be az iskolába, amit átadott 18 éves társának. Miután a fiú bevette a szert, tanóra közben beszámíthatatlanul kezdett viselkedni: odalépett a tanárnőhöz, rángatni kezdte, majd térden rúgta.

A tanárnő nem szenvedett komolyabb sérülést, de a történtek után pszichológus segítségére szorult. Az iskola mindkét érintett diákot kizárta.

A rendőrség szűkszavúan nyilatkozott az esetről. „Az incidens során senki nem sérült meg. A folyamatban lévő eljárásra való tekintettel nem adhatunk bővebb tájékoztatást” – közölte Veronika Dachová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A HHC és származékai Szlovákiában 2024 novembere óta szerepelnek az illegális tudatmódosító szerek listáján, így engedély nélküli tartásuk és forgalmazásuk tilos.

Nagyszombatban korábban komoly szülői aggodalmat váltott ki, hogy a HHC-tartalmú termékek nyilvános automatákból is könnyen elérhetők voltak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Rejtély: egy autót találtak a Duna-Tisza-csatornában Dunaharasztinál, a sofőrnek már nyoma sem volt
Az önkéntes tűzoltók már üresen találták a kocsit, a vezetője vélhetően kimászott, miután a csatornába zuhant az autóval. A Suzukit végül egy autómentő emelte ki a vízből.


Hajnali négy óra előtt egy perccel érkezett a riasztás: egy Suzuki sodródott le az 51-es főútról Dunaharasztinál, és egyenesen a Duna–Tisza-csatornába zuhant.

A Dunaharaszti Önkéntes Tűzoltó Egyesület a Szigetszentmiklósi tűzoltósággal együtt vonult a helyszínre – közölte az egyesület a Facebook-oldalán.

Kiérkezéskor azt látták, hogy a Suzuki már a csatornában van, a sofőr pedig elhagyta a járművet. A vízbe borult autót végül egy autómentő emelte ki.

A beavatkozó tűzoltók hangsúlyozták, nem az ő feladatuk a körülmények vizsgálata, és mindenkit óva intettek az elhamarkodott ítélkezéstől.

Az 51-es főút ezen szakasza hírhedt a baleseteiről. A Duna–Tisza-csatorna több helyen is közvetlenül az út mellett fut, ami egy lesodródásos balesetnél azonnali életveszélyt jelent.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyomra vezethette a rendőröket a Marina-parti darabolós gyilkos – 18 év után oldódhat meg a szlovák újságíró rejtélyes eltűnése
A 2016-os budapesti kettős gyilkosság elítéltje vallomást tett a 2008-ban eltűnt Paľo Rýpalról. A hatóságok az iránymutatása alapján lezártak egy erdőt, ahol a hóolvadás után kezdenek kutatni a riporter holtteste után.
Szerző: GJ - szmo.hu
2026. február 02.



Tizennyolc év után kerülhetnek elő a 2008-ban eltűnt Paľo Rýpal szlovák oknyomozó újságíró maradványai. A nyomravezető az a K. Norbert lehet, akit a budapesti, Marina-parti darabolós gyilkosságokért ítéltek el. A vallomása nyomán a szlovák hatóságok lezártak egy erdőrészt, ahol több fát is megjelöltek. A Blikk a szlovák TV JOJ riportja alapján azt írja, itt rejthették el az újságíró holttestét, és a hó elolvadása után el is kezdik feltárni a területet.

A Paraméter.sk úgy tudja, K. Norbert a rendőröknek bevallotta: részt vett Paľo Rýpal meggyilkolásában, amiért tízezer koronát ígértek neki, és ismeri a holttest rejtekhelyét.

A szlovák férfi neve eddig egy teljesen másik ügy miatt volt ismert hazánkban. A férfi és magyar társa, H. Zsolt 2016. február 11-én felkeresték a Budapesten bujkáló, a szlovák alvilágban „Majom” becenéven ismert Štefan J.-t egy Marina-parton bérelt luxuslakásban, majd tarkólövésekkel végeztek vele és a barátnőjével is. A holttesteket a fürdőszobában feldarabolták, majd egy előre megásott gödörbe temették Pilisszentiván közelében, a maradványokat pedig mésszel öntötték le.

A gyilkosok 200 ezer eurót és aranytömböket szereztek.

A nyomozás során H. Zsolt egy beépített ügynöknek beszélhetett a gyilkosságról, és végül megmutatta a rendőröknek a pilisi helyszínt, de tagadta, hogy köze lett volna a kivégzéshez. K. Norbert a nyitrai rendőröknek adta fel magát, és bár a kettős gyilkosságot tagadta, első fokon életfogytiglanra ítélték. Jelenleg ezt a büntetését tölti, de a hírek szerint összefüggésbe hozható a szlovák oknyomozó újságíró eltűnésével is.

Paľo Rýpalt 2008 áprilisában látták utoljára, Párkányban. Sajtóinformációk szerint a dunaszerdahelyi maffiavezér, S. Lajos megrendelésére rabolhatta el és ölhette meg K.Norbert, az egykori bűntársával, T. Róberttel.

Tavaly ősszel a Terrorelhárítási Központ kommandósai Komáromba szállították K. Norbertet, majd a határon átadták a szlovák rendőrség speciális egységének.

A Nyitra Megyei Ügyészség tájékoztatása szerint a szlovák hatóságok egy különösen súlyos, szándékos emberölési ügy miatt, nemzetközi jogsegély keretében kérték a férfi kiadatását.

„Tudom, hogy meghallgatták az ügyfelemet, de hogy mit mondott, arról semmit nem hallottam, mert a szlovákiai eljárásban nem én képviselem őt – abba az ügybe nem folyok bele” – nyilatkozta a Blikknek K. Norbert magyarországi ügyvédje, dr. Jován László.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szabadon engedik az ötéves kisfiút, akit nyuszisapkában vettek őrizetbe a bevándorlási ügynökök Minneapolisban
A kisfiút apjával együtt tartották fogva egy texasi központban. A bíró szerint a kormány a kitoloncolási kvóták miatt képes még a gyerekeket is traumatizálni.


Egy szövetségi bíró szombaton elrendelte az ötéves Liam Ramos és apja szabadon bocsátását egy texasi bevándorlási őrizeti központból. Fred Biery kerületi bíró szerint az intézkedés a kormány „rosszul kitalált és hozzá nem értően végrehajtott” napi kitoloncolási kvótáinak súlyos következménye – írja a BBC.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az ötéves Liam Conejo Ramost és apját, Adrian Alexander Conejo Ariast a minneapolisi otthonuk kocsibeállóján vették őrizetbe, ami országos felháborodást váltott ki.

A családot ezután a texasi San Antonióban tartották fogva. A bevándorlási hatóságok közölték, hogy a célszemély nem a gyermek volt, hanem az apa ellen hajtottak végre műveletet, akit „illegális idegenként” jellemeztek, aki szerintük „elhagyta” a fiát, amikor a hatóságok megközelítették.

A bíró a határozatába a kisfiúról készült, bolyhos kék sapkás fotót is beillesztette, és élesen bírálta a hatósági eljárást.

„Az emberi viselkedés megfigyelése megerősíti, hogy némelyeknél a féktelen hatalomvágy alattomos kísértése és a kegyetlenség érvényesítése a cél érdekében nem ismer határokat, és híján van az emberi tisztességnek”

– írta Biery, akit Bill Clinton volt amerikai elnök nevezett ki, aki egyébként szintén komoly szigorításokat vezetett be az Egyesült Államokba érkező bevándorlókkal szemben.

A döntés értelmében az apát és fiát legkésőbb február 3-ig szabadon kell engedni.

A család ügyvédje, Marc Prokosch elmondta, hogy a fiú és apja Ecuadorból érkeztek az Egyesült Államokba menedékjogot kérni, és követték a megfelelő bevándorlási eljárásrendet.

Az őrizetbe vétel a Donald Trump elnök által Minneapolisban elindított, „Operation Metro Surge” nevű, fokozott bevándorlási akció része volt. Az elmúlt hetekben az államban megnőtt a feszültség, miután szövetségi ügynökök két amerikai állampolgárt is lelőttek. A Trump-adminisztráció csütörtökön jelezte, hogy az esetek miatti országos felháborodás nyomán fontolóra veszik a szövetségi erők visszavonását.

Minneapolisnak egyelőre nincs is más lehetősége, ha az ICE-t rövid időn belül a város határain kívül szeretné tudni. Szintén szombaton egy szövetségi bíró elutasította az állam kormányának kérelmét, amellyel a több ezer bevándorlási ügynök minneapolisi bevetését akarták megakadályozni, mondván, az állam nem bizonyította a művelet jogellenességét.

A múlt héten egy kétéves kislányt is őrizetbe vettek az ICE emberei.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Drogterjesztő hálózatra csapott le a rendőrség: a taxis nemcsak utasokat, kábítószert is szállított
Az összehangolt akcióban két nap alatt 14 embert fogtak el, köztük a több vármegyére kiterjedő hálózat fejét, terjesztőket és fogyasztókat is. Öt házat és egy lakást kutattak át, többek közt 1,5 millió forintnyi pénzt is lefoglaltak.
Marton Máté / - szmo.hu
2026. február 01.



A kazánba rejtette a drogot a rendőrök elől az a kunszentmártoni férfi, aki a gyanú szerint egy négy vármegyét behálózó drogterjesztő hálózat feje volt. A Békéscsabai Rendőrkapitányság összehangolt akcióban csapott le a bűnszervezetre, és két nap alatt tizennégy embert fogott el – adta hírül a police.hu.

A hálózat feltételezett irányítója egy 38 éves férfi, aki ellen már más bűncselekmény miatt is eljárás folyt, és bűnügyi felügyelet alatt állt. Január 27-én a házában fogták el. A rajtaütés közben átkutatták az épületet, és a kazánban droggyanús anyagra bukkantak. A férfi drogtesztje pozitív lett, ezért őrizetbe vették.

Ugyanaznap rajta kívül még öt férfi került rendőrkézre Csongrádon, Békéscsabán, Csépán és Öcsödön. A gyanú szerint ők is fogyasztottak és terjesztettek is tiltott szereket. A hat, kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfi mellett további hat fogyasztót is előállítottak, akik a gyanú szerint a hálózaton keresztül jutottak anyaghoz.

Másnap egy békéscsabai taxisofőrt is elfogtak, aki a gyanú szerint nemcsak utasokat, hanem drogot is szállított, ezért a járművét lefoglalták.

Azon a napon még egy fogyasztót is bevittek a nyomozók.

A több helyszínen, szinte egy időben zajló elfogásokat a Békés vármegyei Körös, a Bács-Kiskun vármegyei Hírös és a hajdú-bihari Cívis Közterületi Támogató Alosztály, valamint a békéscsabai, a mezőkovácsházi és a sarkadi kapitányság rendőrei hajtották végre.

Az egységek öt házat és egy lakást kutattak át, ahol a kazánból előkerült anyagon kívül kristályt és THC-tartalmú szert, a drog adagolásához, terjesztéséhez és fogyasztásához használt eszközöket, egy autót, másfél millió forintot és a dílerek és fogyasztók kapcsolattartására használt telefonokat is lefoglaltak.

A rendőrség videót és képeket is közölt az összehangolt akcióról.

Az akció a rendőrség DELTA Programjának részeként zajlott. Ennek célja a terjesztői hálózatok felszámolása, a kábítószer-készletek, az elkövetéshez használt eszközök és a bűncselekményből származó pénz lefoglalása. A rendőrség kéri, hogy aki információval rendelkezik, hívja a 112-es segélyhívót, vagy tegyen bejelentést név nélkül a Telefontanú +36-80-555-111-es zöldszámán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk