KÉK HÍREK
A Rovatból

„Nem kértünk bocsánatot Delhusa Gjontól!” – Cáfolja a rendőrség az énekes korábbi nyilatkozatát

A zenészt egy szabálytalan parkolás miatt bírságolták meg, de ő egy rendőrigazolványra hasonlító igazolványt mutatott fel az intézkedés során. A hivatalos vizsgálat közben több dolog is kiderült.


Delhusa Gjon azt állította, hogy a rendőrség bocsánatot kért tőle, de az ORFK közleménye szerint ez nem igaz. Az ügy egy szabálytalan parkolás miatt kezdődött még tavaly októberben.

2024. október 7-én, Újbudán, a XI. kerületben szabálytalan parkolás miatt bírságolták meg Delhusa Gjont. A közterületfelügyelők szerint az énekes egy rendőrigazolványra hasonlító igazolványt mutatott fel az intézkedés során. Az esetről videófelvétel is készült, amely decemberben felkerült az internetre. Ennek alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitánysága közokirat-hamisítás gyanújával nyomozást indított.

A nyomozás során meghallgatták a közterületfelügyelőket és a parkolási szabálysértést bejelentőket. A rendőrség lefoglalta a Delhusa Gjon által bemutatott igazolványt és a "rendőrség-police" felirattal ellátott bőrtokot. A vizsgálat megállapította, hogy a bőrtok kereskedelmi forgalomban kapható, bárki által megvásárolható termék. Az igazolványról kiderült, hogy azt egy nem hatósági szervezet állította ki, és nem minősül közokiratnak. Az IPA (International Police Association) igazolvány esetében is hasonló megállapítás született, hiszen ez egy olyan szervezet igazolványa, amelynek civil személyek is tagjai lehetnek. Az IPA-igazolvány semmilyen hatósági intézkedésre nem jogosít fel.

2025. február 4-én a nyomozást megszüntették, mivel a vizsgált ügy nem minősült bűncselekménynek. A lefoglalt igazolványokat visszaadták, és erről határozatot is kézhez kapott az énekes. Delhusa Gjon ezt követően több helyen is azt nyilatkozta, hogy a hatóság bocsánatot kért tőle.

A rendőrség azonban határozottan visszautasította ezt az állítást. A Police.hu-n megjelent közleményben azt írták:

„Az előadóművésztől nincs okunk elnézést kérni, ezt nem is tettük meg.” Hangsúlyozták, hogy „a büntetőjogi megállapítás, hogy egy cselekmény nem bűncselekmény, semmiképpen sem értelmezhető bocsánatkérésként.”

A rendőrség szerint az ügy lezárása kizárólag a jogi helyzet tisztázására vonatkozott, de bocsánatkérés semmilyen formában nem történt.

Forrás: Police.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kínozták, féregnek és kutyának hívták nevelőszülei azt a nyíregyházi kisfiút, akinek a holttestét egy csomagtartóban találták meg
A kisfiú 15 kilóról 8 kilóra fogyott, és több súlyos fejsérülést is szenvedett. A hatóságok szerint a nevelőanya alkalmatlan volt a gyermekek gondozására.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. március 20.



Egy kétéves kisfiú holttestét találták meg egy autó csomagtartójában két éve Nyíregyházán. A gyermeket nevelőszülei súlyosan bántalmazták: éheztették, rendszeresen verték, és megalázó nevekkel illették. Az eset megrázta az egész országot.

A kisfiú 15 kilóról 8 kilóra fogyott, és több súlyos fejsérülést is szenvedett. A hatóságok szerint a nevelőanya alkalmatlan volt a gyermekek gondozására, ennek ellenére egy helyi gyermekotthon mégis rábízta a kétéves Sanyikát és egyéves húgát, derül ki a Tények riportjából. A kisfiú három hónapnyi szenvedés után meghalt.

„Folyamatosan bántalmazták a nevelőszülő háztartásában” – mondta a tárgyaláson Molnár Szabolcs ügyész.

Amikor a gyermek meghalt, nevelőanyja a holttestet a saját autójának csomagtartójába tette, majd elvitte a rendőrségre. A boncolás során kiderült, hogy a kisfiú testén számos sérülés volt, és súlyosan alultáplált volt.

„A gyermek holttestében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülés volt, kóros alultápláltság. Egyébként a családjukban ezt a gyermeket rendszeresen féregnek és kutyának nevezték”

– mondta az ügyész.

A nő azóta szabadlábon védekezik, és időközben megszülte harmadik gyermekét. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést javasolt, amit a nevelőanya elfogadott, és beismerte bűnösségét. A bíróság azonban nem fogadta el ezt a megállapodást, így az ügy tárgyalással folytatódik, és a nő súlyosabb büntetésre számíthat.

Mellette a vádlottak padján ül az a nevelőotthon egykori vezetője is, aki annak ellenére helyezte el a gyermekeket ennél a családnál, hogy a gyámhatóság alkalmatlanság miatt vizsgálatot kért a nevelőanyával szemben. Őt kiskorú veszélyeztetésével vádolják, de tagadja a felelősségét.

A Tények riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális: 11 éves unokaöccsük előtt erőszakolt meg egy fiatal nőt 3 férfi Dunakeszin
A három férfi Dunakeszi külterületére csalta a nőt, akit megerőszakoltak és bántalmaztak.


Megerőszakolt és bántalmazott egy nőt három férfi március 4-én este - írja a Police.hu. A társaság tagjai autóba ültettek és elcsalták a nőt, majd Dunakeszi külterületére vitték.

A nő az egyik férfival önként létesített szexuális kapcsolatot egy lakókocsiban, majd ezután a másik két férfi lefogta, és megerőszakolták. Eközben folyamatosan fenyegették.

Ezt egy 11 éves kisfiú, az elkövetők unokaöccse is végignézte.

Több nappal később a sértett nagymamája tett feljelentést, ezután a nyomozók rövid időn belül azonosították az elkövetőket. Március 14-én fogták el és állították elő a 20, a 22 és a 29 éves férfiakat. A Pest vármegyei nyomozók mindhármukat szexuális erőszak gyanúja miatt hallgatták ki, és kezdeményezték letartóztatásukat, melyet a bíróság elrendelt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Súlyos baleset a Honvédség újdörögdi gyakorlóterén: a mentőhelikoptert is riasztották
A súlyos baleset a Magyar Honvédség egyik gyakolóterén történt. A minisztérium közlése szerint ketten sérültek meg, őket kórházba kellett szállítani.
F. O. - szmo.hu
2025. március 21.



Súlyos baleset történt pénteken a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A közlemény szerint ketten sérültek meg, az egyikük állapota súlyos, életveszélyes, őt az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórházba szállították mentőhelikopterrel. A másik sérültet a veszprémi kórházban ápolják.

„A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium együtt érez a sérültekkel, minden szükséges támogatást megad nekik” – írták.

Az eset körülményeinek vizsgálata megkezdődött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Teljesen kiégett egy mentőautó, a sofőr és betegápoló még időben kimenekült, sőt, kimentették az oxigénpalackokat is
Az OMSZ szerint a kocsit rendszeresen karbantartották és nemrég volt műszaki vizsgán is. Jelenleg nem tudni, mi okozta a bajt.


Teljesen kiégett egy mentőautó Nagykőrös és Csemő között csütörtök este, szerencsére beteget pont nem szállított. A sofőr és a betegápoló utazott benne, ők pedig időben ki tudtak szállni az autóból.

Még sikerült nekik a mentőben lévő két orvosi oxigénpalackot is kimenteni, nehogy azok felrobbanjanak. Sőt, a többi felszerelést is sikerült megmenteni.

Mire a túzoltók kiérkeztek, addigre lángokban állt az egész jármű. A tűz a motortérben keletkezett, a lángokat vették észre a mentősök.

Az OMSZ közlése szerint a kocsit rendszeresen karbantartották, novemberben volt műszaki vizsgán is. Nem tudják még, hogy mi okozhatta a bajt.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: