SZTÁRVILÁG
A Rovatból

David Beckhamnek „felelősséget kellene vállalnia azért, ami történt”, mondja egykori szeretője, aki szerint a focista az áldozatot játssza

Rebecca Loos azzal vádolta David Beckhamet, hogy nem őszinte a Netflix új dokujában, a Beckhamben.


„Megértem, hogy meg kell őriznie az imidzsét, de áldozatként állítja be magát, engem pedig hazugnak, mintha én találtam volna ki ezeket a történeteket” - mondta Rebecca Loos a Daily Mailnek, a nő a focista egykori asszisztense volt Madridban.

Lassan 20 éve, hogy Rebecca hatalmas médiafelhajtást indított el, amikor nyilvánosságra hozta kapcsolatuk részleteit.

Ez akkoriban nem sok reakciót váltott ki Beckhamből. Így egy pillanatig sem gondolta, hogy ennyi idő után - ha csak burkoltan is - de foglalkozni fog a témával.

A 46 éves Rebecca egy 2004-es interjúban azt állította, hogy ő és az akkori Real Madrid-játékos szerelmi viszonyt folytattak Victoria Beckham háta mögött.

Még azt is mondta, hogy gyakran szexchateltek - de mindig akkor, amikor a férfi kezdeményezett.

„Nem szabad elfelejteni, hogy házas ember. Mi van, ha éppen Victoriával ebédel? Meg kell várnod, hogy ő írjon rád”

- mondta a Sky Newsnak adott interjújában akkoriban.

David tagadta a hűtlenségre vonatkozó állításokat, és folytatta az életét, de a zárt ajtók mögött a házassága megszenvedte a viszonyról szóló pletykákat.

„Őszintén szólva nem is tudom, hogyan vészeltük át - mondta a 48 éves focista a Beckham című műsorban, miközben mellette ült 49 éves felesége. - Victoria a mindenem. Hihetetlenül nehéz volt látni, hogy szenved, de harcosok vagyunk - tette hozzá. - Harcolnunk kellett egymásért és a családunkért. Ami köztünk volt, azért érdemes volt küzdeni.”

Miközben a dokumentumfilmben a viszonyra vonatkozó állításokról beszélt, Loos úgy érezte, David azt sugallja, hogy az egykori asszisztens volt az, aki szenvedni hagyta Victoriát. „Az egészet most úgy tálalja, hogy 'szegény én'. Felelősséget kellene vállalnia.”

„Igen, a történetek szörnyűek voltak, de igazak - mondja. - Arról beszél a dokumentumfilmben, hogy ez végül is a magánélete volt, lezárta azt.

Szerintem az egy dolog, hogy a magánéleted megtartod magadnak. Más dolog félrevezetni a nyilvánosságot.

És nagyon sok ember elfelejtette mindezt. Olyan sokan maguk mögött hagyták ezt az egészet, ezt az egész ügyet, a botrányt és mindent. És most újra előhoztad, és ez a hírnevemet is befolyásolja...

Azt hiszem, ha már szóba hozta ezt az időszakot, és hogy milyen nehéz volt, igazán jó lett volna, ha azt mondja, hogy 'nem erre voltam a legbüszkébb'.”

Rebecca, aki jelenleg orvosi asszisztensként dolgozik és Norvégiában él, azt mondta, csak azért szólal meg a dokumentumfilm kapcsán, mert úgy érzi, meg kell védenie magát.

„És nekem is van családom, és gyerekeim is vannak, és nekik is van Google-jük, és ők is nézhetnek dokumentumfilmeket - mondta a Mailnek. - És szeretném, ha tudnák, hogy az anyjuk elég bátor volt ahhoz, hogy kiálljon az igazáért.”

A viszonyra és a vele járó következményekre tovább reflektálva Loos azt mondta a csatornának, hogy mindaz, amin keresztülment Daviddel, megtanította neki a leckét.

„Nagyon sajnáltam, amit tettem, és ahogyan kezeltem, de az életünk legnagyobb hibái a legjobb tanítók”

- jegyezte meg.

Loos eredetileg úgy került újra képbe, hogy válaszolt egy rajongónak, aki kiállt mellette az undorító gyűlölködőkkel szemben, akik a dokumentumfilm megtekintése után a közösségi médiára özönlöttek.

„Köszönöm 🙏🏼 a lehető legtöbb humorral fogadom a csúnya kommenteket ❤️” - válaszolta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Miss Universe Hungary: 21 éves, vörös hajú lány lett Magyarország legszebbje
A győztes Dezsényi Kincső képviseli Magyarországot a Miss Universe bangkoki világdöntőjén, amelyet novemberben rendeznek meg.


Augusztusban volt a Miss Universe Hungary 2025-ös elődöntője: a szakmai zsűri 12 versenyzőt választott ki, ahogy eddig is, közülük tízen kerültek be a szeptember 13-ai döntőbe.

Az idei királynő a 21 éves Dezsényi Kincső lett.

A győztes képviseli Magyarországot a Miss Universe bangkoki világdöntőjén, amelyet novemberben rendeznek meg.

Tavaly Kenéz Nóra nyerte a döntőt, előző évben Blága Tünde lett a győztes.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Arra mentem be, hogy leállnak a gépek” - Nehéz időszakon van túl Harsányi Levente: szakított élete szerelmével, majd a testvérét is elvesztette
Nem haragszik volt menyasszonyára, a közös időt ajándékként éli meg. Részletesen elmondta testvére kálváriáját: hirtelen hasi vérzés, azonnali műtét, intenzív osztály, majd vasárnap hajnalban infarktus és halál.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Harsányi Levente a Palikék Világa – Ilyen az élet adásában beszélt arról, hogy nehéz hónapokon van túl, vette észre a Blikk. A nyáron szakított élete szerelmével, nem sokkal később pedig elvesztette a testvérét.

Elmondta, hogy nem számított a kapcsolat végére, de úgy érzi, párja egy ideje készült a szakításra.

„Ugye, hölgyeknél klasszikus eset: akkor engedik el az egyik ágat, amikor biztosan megfogták a másikat. Tehát én gyanítom, hogy már előtte piackutatást végzett, a reprezentatív felmérés végeredménye volt, hogy ő nem a Harsányi kft.-nél folytatja, hanem egy másik vállalkozásnál, de ez az élet”

– mondta Harsányi.

Hozzátette, nagyon megviselte a párja elvesztése, nem haragszik rá, és úgy érzi, akkor is ajándék az élettől, hogy megtalálta a nagy szerelmét, még ha nem is együtt öregednek meg, ahogy korábban gondolta.

A családi veszteségről is beszélt a műsorban.

„Egy véletlen egészségügyi probléma folytán – szegénynek a hasát elöntötte egy liter vér –gyorsan életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani. De úgy, hogy otthon ült, amikor elszakadt egy ér a hasában. Azonnal kórház, ahol megműtötték, ám szegény álmában kapott egy hátsófali infarktust. Tehát ezt valaki fent megrendezte, hogy ennek így kell történni...

Pénteken műtötték, az intenzíven volt, a szombatot túlélte, és vasárnap halt meg szegény. Arra mentem be, hogy – mint a filmekben – hallottam azt az egybefüggő, hosszú sípszót, hogy leállnak a gépek, mert lélegeztetőgépen volt.

Ezt kint hallottam, s mire az intenzív osztályra bementem – ami nem volt hosszú idő, egy-két perc, mert ugye, fel kell venni ruhákat, védőket –. már vették le a gépről, vették le róla a különböző kábeleket. Kvázi csináltak egy új helyet, mert valószínűleg jön még egy újabb valaki az intenzívre. Tehát két perc alatt lép tovább az élet rajta-rajtunk, majd mindenkin. Igazából ez az elmúlt egy hónap ebben edzett engem meg nagyon” – idézte fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ezért van elképesztő formában Tóth Andi - másfél éve szakított egy régi szokásával, a forgatásokon mégis rákényszerül
A nassolás elhagyása és a saját készítésű ételek a mindennapok részei lettek, miközben a boksz és a konditermi edzések a stresszkezelést segítik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 13.



Szombat esténként az RTL X-Faktor című műsorában látható Tóth Andi, aki nemcsak szakmailag, hanem a megjelenésében is a maximumot igyekszik kihozni magából. Idén az edzés mellett a bőrápolásra is nagyobb figyelmet fordít, írja a Blikk.

„Sokáig szinte egyáltalán nem foglalkoztam a bőrápolással, idén kezdtem el erre tudatosan odafigyelni, mivel kezdek kicsit ráncosodni. Persze szeretem a ráncaimat, hiszen a mosolyvonalamnál és a szemem környékén jelentek meg, ami azt jelenti, hogy sokat nevetek. De azért szeretném őket kordában tartani. Mindemellett most már az étkezésben is tudatosabb vagyok, régen nagyon szerettem nassolni, csokikat, csipszeket enni, ami nem is tett jót a testemnek” – kezdte Tóth Andi, aki az utóbbi időben egyre inkább a saját maga által elkészített ételekre esküszik.

„Már másfél éve szinte csak azt eszem, amit én főzök, mert így tudom a leginkább tisztán tartani az étrendemet, és odafigyelni arra, hogy olyasmit vigyek be a szervezetembe, ami jó a testemnek. Épp ezért vagyok bajban, amikor egy egész napos forgatásra jövök, mert ilyenkor kénytelen vagyok rendelni, és sokszor tapasztalom, hogy szédülök az éttermi kajától.

Annyi ízfokozó van némelyik ételben… Ráadásul a sűrűbb forgatások idején az edzéseket is gyakran ki kell hagynom, ami nagyon megvisel, mert érzem, hogy ingerlékenyebb vagyok ilyenkor. A heti két boksz- és konditermi edzés rengeteget segít abban, hogy levezessem a feszültséget és a stresszt” – folytatta.

Az elmúlt évben került először a mentorszékbe az X-Faktorban, és arról is beszélt, min változtat idén.

„Idén kicsit talán visszább fogok venni, mert hajlamos vagyok túltolni az aggódást és a tanácsokat. Néha úgy tűnhet, mintha jobban akarnám ezt az egészet, mint a versenyzőim. Tavaly például gyakran előbb ott voltam a próbákon, mint ők. Most inkább hátrébb lépek majd. Persze ugyanúgy átadom a tapasztalataimat, de hagyom, hogy ők dolgozzanak vele. Egy másik fontos tanulság pedig az, hogy nem feltétlenül tesz jót a versenyzőknek, ha túl jóban vagyok velük. Ez talán furcsán hangozhat, de ha barátként tekintenek rám, kevésbé veszik komolyan a tanácsaimat, hiszen nem érzik a mentor–versenyző közti határt. Ez a fejlődésük szempontjából nem mindig szerencsés. Idén is szeretném támogatni őket, de közben nagyobb teret adok nekik, hogy megtanuljanak önállóan boldogulni” – szögezte le.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Fájt a szívünk, sírtunk is” – Tóth Gabi és Papp Máté Bence különleges helyről jelentkezett be
A parajdi sóbánya látványa teljesen elkeserítette a sztárpárt, akik romániai tartózkodásuk alatt megnézték a katasztrófa sújtotta területet is.


A parajdi sóbányát áprilisban árasztotta el a patak vize, ami hatalmas pusztítást okozott. A bánya turisztikai szintjei és részei, valamint a Telegdy-bánya is teljesen víz alá került. A sóbánya nemcsak kedvelt látványosság volt, hanem a helyiek megélhetésének is fontos része.

Tóth Gabi és párja, Papp Máté Bence egy ideje Romániában tartózkodnak, és nemrég ellátogattak Parajdra is. A látvány mélyen megérintette őket.

„Parajd nekünk mindig a só, az élet, a gyógyulás és a közösség szimbóluma volt. Most mégis megrendülve álltunk a sóbánya előtt... a beomlás nyomán kihalt utcákat, némaságba borult házakat láttunk. Fájt a szívünk, sírtunk is – mert ami itt történt, nemcsak a földet sebezte meg, hanem az emberek életét is. Legyen remény, hogy újra benépesül a falu, újra nevetés és dal hallatszik, s hogy a parajdi só – ez az ősi kincs – továbbra is erőt, gyógyulást és összetartozást adhat mindannyiunknak”

– írta Gabi az Instagram-oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk