Darázscsípéstől lett rosszul egy 6 éves kislány, óvónői mentették meg Zoé életét
A 6 éves Zoé az óvodában lett rosszul, miután egy darázs megcsípte a karját az udvaron. Bedagadtak a szemei, és nehezen vette levegőt, sírva, falfehéren szaladt oda az egyik óvónőkhöz, ők segítettek rajta.
A kislány tudta, hogy allergiás a rovarcsípásre, ezért minden nap vitte magával az ellenszérumot, ami most életmentő volt.
Az egyik óvónő elmesélte:
Az Epipen egy adrenalin injekció, és az édesanyj már a beiratkozáskor jelezte, hogy gyermeke életveszélyes állapotba kerülhet a rovarcsípések miatt.
Elmondása szerint "hat hónapos volt, amikor a kislányomat megcsípte a szúnyog és neki nem bepirosodott és egy kis pukli lett a helyén, hanem felhólyagosodott és gennyes lett".
Ezt követően az orvosi vizsgálatok alapján írták fel az allergiás rohamok elleni szert, amit most először használtak élesben a gyereken. Az óvónők szerencsére tudták, hogyan kell beadni.
A szakemberek elmondták, hogy
Most is ez az adag csillapította Zoé tüneteit és a kórházból órák múlva ki is engedték. Az anya elmondta, hogy a kórházban "szépen visszament a vérnyomása, a pulzusa, csökkent a duzzanat a karján, a szeme kissé elkezdett dagadni is, a légzése is helyreállt, így azt mondták, nem tartanának bent már minket".
A szert kizárólag orvosok által igazolt allergia esetén írják fel, 100 százalékos támogatással kaphatják a betegek, akinek pedig ajánlott, az 70 százalékos támogatással is megkaphatja.
Most óvónők gyors és szakszerű segítsége megmentette Zoé életét. A gyerek édesanyja nem győz elég hálás lenni nekik, és még a Mentőszolgálat is elismerően írt az életmentő kabai óvodapedagógusokról.
VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója