hirdetés

KÉK HÍREK

Czeglédy Csaba szerint megfigyelték egy olyan autóból, amelynek hivatalosan nem létezik a rendszáma

A DK-s politikus lefotózta az autót, és lekérte a Mazda rendszámát az Ügyfélkapun. Azonban a hivatalos nyilvántartás szerint nem adtak ki ilyen rendszámot Magyarországon.
Fotó: Dr. Czeglédy Csaba/Facebook - szmo.hu
2021. április 19.

hirdetés

Figyelték a házát és az autóját, és többször követték is - ezt állítja Ceglédy Csaba, a Demokratikus Koalíció szombathelyi politikusa Facebook-oldalán.

Az ügyvéd, akit nemrégiben azzal gyanúsítottak, hogy ő fizette a Borkai-ügyben ismertté vált Az ördög ügyvédje oldal reklámját, úgy fogalmazott: „a Fidesz most éppen a titkosszolgálatot küldte rám.

Czeglédy fotót is készített az autóról, ami követte, ám igen meglepődött, mikor lekérdezte annak rendszámát.

Ügyfélkapun keresztül minden gépjármű lényeges adatait le lehet kérni, azonban a hivatalos nyilvántartás szerint a Mazdán lévő rendszám nem került kiadásra Magyarországon

- írta a politikus.

Azt írja, szerinte „a Fidesz már nagyon fél”, és egyben kéri a rendőrség hatékony fellépését az ügyben, hogy hamis rendszámmal járnak autók a városban.

hirdetés

„Benneteket pedig arra kérlek, ha látjátok a PRT-076 rendszámú Mazdát bárhol az országban, fotózzátok le a benne ülőket. Bizonyítéknak. Előre is köszönöm” - írja posztja végén Czeglédy Csaba.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK

Botokkal verték, huzalokkal kínozták a Jemenben elrabolt magyar férfit – újabb borzalmas részletek derültek ki

„Majd csak akkor hívjatok hozzá orvost, ha meghalt!” – hangzott el állítólag a helyszínen. Rabtársai próbáltak segítséget kérni neki, de hiába.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. május 12.

hirdetés

Mint megírtuk, elraboltak, majd halálra kínoztak egy magyar férfit Jemenben. Egy helyi aktivista szerint a 43 éves férfit arra akarták kényszeríteni, hogy segítsen nekik váltságdíjat kiharcolni az elengedéséért cserébe. Ő azonban ezt megtagadta, ezért fogvatartói végeztek vele. Ez még áprilisban történt, de csak most derült fény a szörnyűségre.

Azóta az is kiderült, hogy az áldozat egy Koltai György néven született férfi, aki később felvette a muszlim vallást és Abdul Karim Faresként kezdett új életet Jemenben. Mindezek előtt a Parázsló Hamvak nevű skinhead zenekar énekese volt.

Most újabb részletek derültek ki Koltai György meggyilkolásával kapcsolatban. A Blikk azt írja, az egyik kiszabadult rabtárs szerint a férfit egy hotelben tartóztatták le a biztonsági erők Áden városában, majd 2-3 hónapon át tartották fogva a város titkos, kínzásokról elhíresült börtönében.

A SAM emberi jogi szervezet szerint

hirdetés
a magyar férfit botokkal verték, huzalokkal kínozták, s több fogát is elvesztette a vallatószobában. A bántalmazások mellett ráadásul koronavírus-fertőzéssel is küzdött. Egy idő után pedig olyan súlyos állapotba került, hogy vér kezdett folyni a testnyílásaiból.

A rabtársak próbáltak segítséget kérni neki, de az őrök nem voltak hajlandóak bármit is tenni, csak azt mondták:

„Majd csak akkor hívjatok hozzá orvost, ha meghalt!”

Koltai végül 2020. május 19-én hunyt el. Azt nem tudni, mi lett a holttestével, feltehetően eltemették valahol.

A Blikk megkeresésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium azt közölte: „A jelzett esettel kapcsolatban sem a KKM, sem a területileg illetékes magyar külképviselet eddig hitelt érdemlő tájékoztatást vagy közvetlen hozzátartozói megkeresést nem kapott. A hozzánk eljutott állítások igazságtartalmát vizsgáljuk.”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Leszakadt a lift a Nemzet Színésze alatt, tűzoltók mentették ki

Lehoczky Zsuzsa alatt beszakadt a lift, és két emelet között ragadt, a tűzoltók siettek a megmentésére.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. május 13.

hirdetés

Alig egy nappal azután, hogy megválasztották a Nemzet Színészének, a tűzoltóknak kellett kimenekíteniük egy beszakadt liftből Lehoczky Zsuzsa színművésznőt. A sikeres mentésről a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság egy fotót is posztolt, ahol a tűzoltók a mosolygós színésznővel pózolnak.

Lehoczky éppen egy tévéinterjúra sietett azt követően, hogy kedden őt választották a nemrég elhunyt Törőcsik Mari helyére a Nemzet Színészei. Nem jutott sajnos messzire, mert a lakóházban leszakadt alatta a lift, és két emelet között rekedt. Kiszabadítására végül a tűzoltóság erői érkeztek, akik sértetlenül mentették ki a színésznőt a liftből.

"Művésznő! Miénk volt a megtiszteltetés!"

– írták a tűzoltók.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Curtis testvére lehet a Katzenbach-gyilkosság egyik gyanúsítottja, aki korábban Terence Hill és Ronaldinho testőre is volt

A Blikk információi szerint egy biztonsági cég három munkatársát vette őrizetbe a rendőrség kedden.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. május 12.

hirdetés

Mint megírtuk, kedd hajnalban a Terrorelhárítási Központ kommandósai Budapesten és Gyömrőn elfogtak három férfit, akiknek a gyanú szerint közük lehet Katzenbach Imre meggyilkolásához. A 49 éves Sz. Lajost és az 51 éves L. Istvánt a gyilkossággal, míg harmadik társukat, a szintén 51 éves H. Lászlót, mint felbujtót gyanúsították meg kedden a nyomozók.

Sajtóhírek szerint az egyik gyanúsított, Sz. Lajos nem más, mint Széki Attila, azaz Curtis testvére,

erről értesült a Pesti Srácok, a hvg.hu és a Blikk is.

A bulvárlap most arról is ír, hogy

Sz. Lajos egy biztonsági szolgálat tagjaként világhírű sztárok sokaságát kísérte budapesti látogatásuk során, például Terence Hill, Ronaldinho és Carles Puyol testőre is volt.

A Blikk többször is kereste kedden Curtist, de nem volt elérhető.

Azt is írják, hogy a gyilkosság elkövetésével gyanúsított másik férfit, L. István kidobóként tevékenykedett korábban, jól ismerték az éjszakai életben. Régebben több eljárás is indult ellene, egyszer például jogszerűtlen eszközökkel próbált távol tartani taxisokat a repülőtértől.

hirdetés
A bulvárlap információi szerint mindhárom gyanúsított ugyanannak a biztonsági cégnek a munkatársa. L. Istvánt a Ferihegyi repülőtérről vezették el a nyomozók, a másik két személyt pedig az otthonukban vették őrizetbe.

Katzenbach Imre, az MTK volt focistája 2009. szeptember végén tűnt el rejtélyes módon budapesti, XVII. kerületi otthonából. A rendőrség a kezdetektől gyanította, hogy nem csupán eltűnésről van szó, a sportoló nem saját elhatározásából tartózkodhat ismeretlen helyen, hanem bűncselekmény áldozata lett.

2019-ben olyan információk jutottak a rendőrség birtokába, hogy a férfit megölték. A nyomozók végül Baranyajenő térségében megtalálták, és azonosították Katzenbach földi maradványait. Egy már börtönben ülő férfit, az 51 éves H. Attilát emberölés megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Videó: elmebeteg manőverrel előzött a kamionos a Maglódi úton

Simán lehetett volna baleset a szituációból, amit fél perc türelmetlenség okokozott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. május 13.

hirdetés

Őrült és életveszélyes manőverről számolt be a Budapesti Autósok Közössége egy olvasójuk jóvoltából.

A videó beküldője szerint május 11-én délelőtt 10 óra körül a Maglódi úton, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház előtti megállóban egy busz szabályosan várakozott, amíg az utasok felszálltak. Egy nagyobb utánfutós teherautó azonban nagyjából fél perc után elunta az egy helyben állást, és veszélyes manőverre szánta el magát.

Annak ellenére kezdett előzésbe, hogy a kétszer egy sáv miatt ezt csak a szembesávban tudta megtenni, ráadásul az sem zavarta, hogy a busz előtt egy zebrán is át kellett robognia.

A felvételen jól látható, hogy szemből ráadásul érkezett egy kisteherautó is, az előzésből így kis híján baleset is lett. A kamion dolgavégeztével lassítás nélkül továbbhajtott a helyszínről.

A "slusszpoén" (már amennyiben egy ilyen szituációban poénról beszélni lehet), hogy a megelőzött busz néhány másodperc múlva amúgy is elindult.

A Bp-i Autósok Közösségének videóján két másik, hasonlóan hajmeresztő felvétel kíséretében tekinthetjük meg az esetet:

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: