A Rovatból

A csengeri nő szerint a Fidesz kiirtaná a családját

A nemrég külföldre távozott Sz. Gáborné nem akar hazajönni: azt állítja, fél.


Interjút adott a Független Hírügynökségnek az a csengeri nő, aki állítólag 1300 milliárd forintot fektetett volna be Magyarországon.

Szabó Gáborné azt állítja, az 1300 milliárdon felüli örökségét is megkapja, részletesen beszélt arról is, milyen a kapcsolata Kósa Lajossal, és azt is elmondta, hogy szerinte veszélyben van a családja a kialakult helyzet miatt.

A Független Hírügynökség cikke szerint Svájcból jelentkezett a csengeri örökös, Szabó Gáborné. Az interjúban azt mondta, megvan az örökséget igazoló okmány. Azt kérte, hogy Kósa Lajos és Orendi Mihály hagyja abba a hazudozást, mert így is több millió frank büntetést kell fizetniük, amiért megszegték a Svájcban aláírt titoktartási kötelezvényt.

Azt is elmondta a nő, hogy a bank és más vállalat sem fog arról közleményt kiadni, hogy neki mije van, mert tény, hogy semmilyen külföldi érdekeltsége nincsen. Azért tartja fontosnak ezt elmondani, mert, mint mondja:

"Ez szükséges ahhoz, hogy az életünket meg tudjuk védeni. Azzal ugyanis, hogy Magyarországon tudni fogják, hogy rendelkezünk az összeg fölött, a gyermekeim és én magam is életveszélyben leszünk."

Kósa Lajos a nő állítása szerint 2012-ben azt mondta neki, hogy ha valakinek beszélnek a vagyonról, még a gyermekeimet is elrabolhatják.

Arról is mesélt a csengeri nő, hogy a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül szerette volna megvenni egy szálloda részvényeit, de nem állt rendelkezésére a pénz. Közben a szálloda csődbe ment, és sokáig pereskedtek a Magyar Fejlesztési Bankkal. Ebben kért segítséget Kósa Lajostól segítséget, és ő kereste meg a politikust Orendi Mihályon keresztül. Szabó Gáborné azt akarta elérni, hogy a bank álljon el a szerződéstől, mert ő nem tudta megvenni a szállodát. Amikor Kósa Lajos segítségét kérte, elárulta neki, miből volna pénzt a szállodára.

"Magamat is, meg a családomat is szeretném biztonságban tudni. Magyarországon nem érzem jogbiztonságban sem magamat, sem a gyermekeimet. Egy ember, mint mondtam, már meghalt, otthon a gyermekeimet is baj érheti. Az egész családomat ki akarják irtani"

- állította a nő az interjúban. Arra a kérdésre, hogy tudja-e, ha hazajön, előzetes letartóztatásba kerül, azt felelte:

"Igen. És én ott halnék meg, mert egyébként is beteg vagyok.

Mondom, tudom, hogy arra készül a Fidesz, hogy az egész családot kiirtsa.

Nekik az lenne az elégtétel, ha engem a férjem mellé temetnének, mert akkor már mondhatnák, hogy csalás volt az egész."

Szabó Gáborné azt mondta, nem akar hazajönni, és egy szűk körön kívül, akiknek az ő pénze segítene talpra állni, nem akar már senkinek sem adományozni Magyarországon.

A teljes interjút erre a linkre kattintva olvashatjátok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mellényzsebből fizette ki a közel félmilliós büntetést az ötvöskónyi gyorshajtó
A 27 éves kutasi sofőrt Ötvöskónyiban mérték be. 126 km/órával ment lakott területen belül.


Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.

A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.

Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.

A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorshajtás miatt 50 ezer forint közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot is kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
„Addig vert egy bottal, amíg szét nem törte rajtam” - Polgárőrök bántalmazhattak egy férfit a kenderesi városnapon
A rendőrség személyi szabadság megsértése és bántalmazás miatt nyomoz. Az Országos Polgárőr Szövetség szerint az érintettek közül hárman azonnal kiléptek a polgárőrségtől.


A rendőrség nyomoz személyi szabadság megsértése és bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntett gyanújával a kenderesi városnapon történt incidens miatt. Az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy augusztus 17-én a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településről fejsérüléssel szállítottak kórházba egy negyven év körüli férfit – írja helyszíni tudósításában a hvg.hu.

Az Országos Polgárőr Szövetség tájékoztatása szerint három érintett helyi polgárőr azonnal kilépett, és leadta az igazolványát. A szövetség ezt írta:

„A rendezvényen valaki folyamatosan zavarta a szórakozó vendégeket, magatartása közösségellenes volt, ezért a polgárőrök a teremből újra és újra kivezették.”

A lap információi szerint a polgárőrök a békésen szórakozó emberek biztonsága érdekében jogszerűen távolították el a közösségellenesen viselkedő személyt, hogy később mi történt, azt a nyomozás állapítja meg.

Hozzátették:

„A megindult büntetőeljárás, valamint gyanúsítotti kihallgatásukat követően az ügyben érintett három polgárőr azonnali hatállyal kilépett a polgárőrségtől és a megszűnt tagságukkal egyidőben leadták az igazolványukat is.”

Közölték továbbá: „Az Országos Polgárőr Szövetség (amennyiben beigazolódnak a vádak) elhatárolódik a történtektől, amelyek súlyosan sértik a polgárőrségről szóló törvényben foglaltakat és ellentétesek mindazon elvekkel, amelyeket a szövetség vall. A polgárőrség nem tolerál semmilyen jogszabálysértést egyetlen tagja esetében sem.”

Az érintett, Roland a HVG-nek elmondta, hogyan kezdődött az ügy:

„A városnapon voltam, vásároltam magamnak egy sört, amikor hátulról hirtelen elkapott a tarkómnál fogva és elkezdett rángatni. Nagy nehezen ki tudtam szabadulni a szorításából és próbáltam elfutni. Hazajutottam, de a ház előtt utolértek.”

A férfi szerint helyi polgárőrök kergették, majd folytatta:

„Amikor utolértek, betuszkoltak egy kocsiba, amin a polgárőrség felirat volt, és szomszéd falu határába vittek. Egyikük elővett egy kisebb botot, majd vert, amíg szét nem törte rajtam.”

Elmondása alapján a bántalmazás után több flakon vizet kapott, és rászóltak, hogy mossa meg magát. Azt állította, egy telefont is elővettek, és neki azt kellett mondania, hogy a ház előtt többször elesett, a polgárőr pedig segített neki felállni. A kenderesi háza előtt homlokán sebet mutatott, bedagadt térdéről és a bordáiról beszélt a HVG-nek.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nem közölt részleteket az ügyről, és arról sem számoltak be, hány ember ellen indult eljárás. A rendőrség utalt rá, hogy polgárőr lehetett az elkövető.

Az ügyről a Magyar Hang is írt. Az érintett polgárőrt a lap nem érte el, a portál szerint az illető állítólagosnak nevezte a bántalmazást. Ugyanakkor a város polgármestere sem nyilatkozott az ügyben.

A városban többeket megkérdeztek a polgárőrségről és a mindennapokról. Többen azt mondták, egyre többen fogyasztanak olcsó kábítószereket, vannak városrészek, ahová nem engedik a gyerekeket, és sötétedés után nem szívesen járnak az utcákon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megint üvegszilánkos ételt kaptak a gyerekek Iregszemcsén - megszólalt az alpolgármester
Tavaly már milliós bírság és hónapokra bezárás követte a menza botrányát. Most ismét üvegszilánk került az ételbe, egy tanár jelezte a problémát, a hatóságok pedig vizsgálódnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 06.



Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, egy évvel ezelőtt nagy port kavart Iregszemcsén, hogy a menza ételében üvegszilánkokra és egy edénysúroló darabjára bukkantak. Akkor a konyhát üzemeltető céget többmilliós bírsággal sújtották, és hosszabb időre be is zárták. Most pénteken ismét hasonló eset történt, ami újra felzaklatta a helyieket, írja a Blikk.

Matus Tibor alpolgármester a lapnak azt mondta,

jelezték a történteket a hatóságok felé, és a jegyző is értesítette a menzát működtető céget, miután kiderült, hogy újabb üvegszilánk került az ételbe. A szilánkot egy tanár vette észre, aki azonnal jelezte a problémát.

Tavaly májusban az iregszemcsei Göllesz Viktor Általános Iskolában több adag ételben is szilánkokra és egy fém edénysúroló darabjára bukkantak. Május 2-án egy óvodai dolgozó ételében a nyelőcsövéig jutott egy üvegszilánk, amit sürgősségi ellátás során kellett eltávolítani. Másnap egy óvodás szájából húzták ki az edénysúroló darabját, amely szintén a helyi főzőkonyháról származó ételben volt.

Az eset után a Tamási Rendőrkapitányság vizsgálatot indított, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanújával. Három ember ellen vádat emeltek, a konyhát üzemeltetőnek pedig 9,4 millió forintos bírságot kellett kifizetnie, a főzőkonyhát hónapokra bezárták.

A konyhát később felújították, majd a kormányhivatal helyszíni szemlét tartott. „Ennek eredményeként a Tolna Vármegyei Kormányhivatal 2024. szeptember 1-jével a konyha működését újra engedélyezte. Az üveg eredete nem volt megállapítható” – közölték akkor.

A mostani, szeptember 5-i esetről Bódog Zsolt képviselő számolt be a település Facebook-csoportjában.

„Ma ismételten valamilyen szilánk volt az ebédben. Elszomorít, hogy ez ismételten megtörténhetett”

– írta.

Később hozzátette: „A másik ügy még le sem zárult. Mélységesen együttérzek a szülőkkel, és szégyellem magam a kialakult helyzet miatt.” Bejegyzésében arra is kitért, hogy annak idején sokat foglalkoztak a konyha anyagi helyzetének rendezésével és az épület fejlesztésével.

„Így került közbeszerzés kiírására a szolgáltatás. Én nem vagyok nyomozó és belefáradtam abba, hogy azt ellenőrizgessem, hogy az általam megszavazott szolgáltató hogyan végzi a munkáját. Én személy szerint nem szeretném, ha az Atroplusz továbbra is itt szolgáltatna Iregszemcsén” - tette hozzá Bódog Zsolt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elképesztő videó: rosszul lett a sofőr, átrepült az autópálya felett a maga után porcsíkot húzó Hondája
Egy 70 éves brentwoodi férfi lett rosszul vezetés közben, és a jármű kilőtt a szervizútról, majd az autópálya felett a levegőben repült át. A sofőrt kórházba vitték.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 06.



Egy 2012-es Honda szerdán a levegőbe emelkedett, majd négy sávon átrepülve zuhant le a Long Islanden futó Sunrise Highway felett, írja a New York Post. A döbbenetes jelenetet egy fedélzeti kamera rögzítette.

A felvételen látszik, ahogy az autó a szervizútról felhajt a töltésre, majd

kilő a magasba, átszeli a keleti irányú sávokat, végül a nyugati oldalon ér földet.

A hatóságok szerint egy 70 éves brentwoodi férfi ült a volánnál, aki rosszul lett vezetés közben.

„Egészségügyi probléma miatt elvesztette az uralmát az autó felett, felhajtott a felvezető töltésre, átrepült a sávok fölött, és végül túloldali töltésben landolt” – mondta Dennison DeNatalie, a Bay Shore-i tűzoltóság szóvivője a lapnak.

A sofőr könnyebb sérülésekkel megúszta, és mivel más jármű nem ütközött vele, senki más nem sérült meg. A férfit a South Shore Egyetemi Kórházba vitték, az orvosok szerint valószínűleg teljesen fel fog épülni.

A helyszínen készült fotókon és videókon az összetört Honda fejre állva, fák közé szorulva látható a Sunrise Highway mellett, miközben a mentők biztosították a területet.

„Mi a picsa volt ez?!” – hallatszik annak az autósnak a hangja, akinek a kocsija fölött elrepült a Honda. A felvétel azóta gyorsan terjed az interneten:


Link másolása
KÖVESS MINKET: