HÍREK
A Rovatból

Corvinus-botrány: A megbízott rektor szerint a hallgatók elkezdték zaklatni azokat, akiknek a családja kötődik a Molhoz

Szabó Lajos szerint: „Egyszerűen nem igaz az a narratíva, hogy itt gazdag szülők buta gyerekeit rugdossuk át, ezt a diákjaink nevében is vissza kell utasítanunk”.


Mi is írtunk arról, hogy elbocsátották a Corvinus egyetem egyik tanárát, mert etikai vizsgálatot kezdeményezett egy hallgató ügyében. Ádám Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyik – befolyásos családból származó – diák úgy vizsgázhatott le egy tantárgyból, hogy előzőleg nem teljesítette a tantárgyi követelményeket.

A kirúgott oktató miatt kemény hangú közleményben fejezte ki felháborodását az Oktatási Hálózat.

Az egyetem megbízott rektora visszautasítja, hogy hallgatókkal kivételeznek. Szerinte Ádám Zoltán docens nem mondott igazat és súlyos kötelezettségszegést követett el. Ezért szüntették meg a munkaviszonyát – mondta Szabó Lajos az Index-nek adott interjújában.

Az elbocsátott tanárról úgy vélekedett:

„A politikai narratívát addig folytatta, amíg ő az igazság bajnokaként jelenhetett meg a sajtóban. Mihelyst neki és a kollégáinak kellemetlenné kezdett válni a szabálytalansági eljárás, már technikai problémára hivatkozott”.

Szabó Lajos a lapnak azt mondta:

„Nagyon helytelen, ha egy szülő bármilyen módon beavatkozik az egyetem életébe, akárcsak úgy, hogy felvilágosítást kér egy nagykorú hallgató tanulmányi ügyében, vagy bárkire nyomást próbál gyakorolni”.

Hozzátette, hogy az egyetemen semmilyen nyomásgyakorlásnak nincs helye. Az intézménybe több ismert és befolyásos ember vagy családtagja tanul, de ő nem tapasztalt nyomásgyakorlást sem a szülők, sem az egyetemet fenntartó kuratórium részéről.

Az elbocsátott docens ügyével kapcsolatban úgy vélekedett, hogy az Ádám Zoltán által indított etikai eljárás során több szabálytalanságot, gyanús esetet is felfedeztek. Például kiderült, hogy két hallgató is volt, aki nem teljesítette a vizsgához szükséges feladatokat. Az egyikük kérelmét Ádám elutasította. De volt egy másik diák is, aki viszont megkapta a hozzájárulást. Most azt vizsgálják, hogy volt-e a docensnek köze ennek a hallgatónak az ügyéhez.

A tanár elbocsátásáról azt mondta a rektor:

"A munka törvénykönyve határozottan fogalmaz, és azt gondolom, hogy az egyetem arányos, illetve a törvényeket teljesen figyelembe vevő döntést hozott. Itt nem két e-mailről van szó. Ádám Zoltán nem működött együtt abban, hogy az egyetem feltárja: kinek milyen felelőssége van ebben a diszkriminatív ügyben".

Szerinte a docens elbocsátásának nincs köze a politikai nézeteihez, „bárki szabadon kifejtheti a politikai véleményét, csak azt nem teheti meg, hogy a saját nézeteit úgy állítja be, mintha az egyetem hivatalos álláspontja lenne” - vélte.

A megbízott rektor beszélt arról is, hogy a Molhoz köthető befolyásos család gyerekével kapcsolatos ügy miatt beindult a találgatás, hogy melyik diákról lehet szó. Ez pedtudott, hogy odáig fajult, hogy a hallgatók zaklatni kezdtek olyanokat, akikről tudott, hogy a családjuk kötődik a céghez.

„Nagyon súlyos lelki sérükéseket szereztek az abuzált hallgatók. Azt gondolom, ha ez az ügy így vagy úgy lezárul, ezek a lelki sebek csak nagyon sokára fognak begyógyulni (…) Ádám Zoltánnak nagy felelőssége van emiatt, mert úgy szivárogtatott ki félinformációkat, hogy nem gondolt azok hatásaira”

– mondta.

A rektor még hozzátette, hogy ha valóban minden úgy történt volna, ahogy az Ádám Zoltán elmondta, akkor ő maga is felháborodott volna. De szerinte az elbocsátott docens nem a teljes igazságot mondta el.

„Ha egy tizennyolc éves középiskolás és a szülei azt olvassák a sajtóban, hogy itt befolyásos emberek gyerekeit rugdossák át a vizsgákon, akkor vajon a Corvinus Egyetemet választja-e majd a továbbtanulásához? Egyszerűen nem igaz az a narratíva, hogy itt gazdag szülők buta gyerekeit rugdossuk át, ezt a diákjaink nevében is vissza kell utasítanunk. Ide csupa kiváló, tehetséges, nagyon magas pontszámmal rendelkező hallgató kerülhet be”

– közölte, majd végül azzal zárta:

„Nagyon sok változás van az egyetemen a modellváltás miatt, és ezért hibák is becsúsztak. A tanulság az, hogy ezeket a hibákat azonnal, de higgadtan kell kezelni, nem pedig egyéni vagy politikai célokra használni. Nem egymást kell feljelenteni, rögtön a rosszindulatot feltételezve, hanem meg kell beszélni a problémákat. Az is tanulság, hogy egy átalakulásban, egy változásban mindig potenciálisan ott rejlik a feszültség és a bizonytalanság, ezeket is csak kölcsönös párbeszéddel lehet feloldani”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.

A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.

A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.

A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.

A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.

Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.

A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.

A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:

„Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”

Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”

A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hömpölygő folyóvá változott egy pécsi utca a villámárvíz miatt
Egy éppen arra járó autós inkább úgy dönt, hogy inkább nem gurul le a lejtős úton, hanem hátramenetbe kapcsolva próbál menekülni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő délután óta nem csitul a vihar Magyarországon. Kedden Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több járására adtak ki piros riasztást, de a MetFigyelő Facebook-oldalán megjelent videó alapján Pécset sem kímélték a zivatarok.

A délutáni poszt alapján a város egyik utcája szabályosan folyóvá változott a hatalmas mennyiségben lezúduló eső miatt. A videón jól látszik, ahogy

az éppen arra járó autós annyira megijed a hömpölygő víztől, hogy óvatosan inkább hátramenetbe kapcsol.

A felvételt itt lehet megnézni:

A több mint egy napja tartó vihar zivatarokkal, erős széllökésekkel és helyenként jégesővel csapott le az országra. nemcsak Pécsen, hanem Debrecenben is elképesztő jeleneteket örökítettek meg az emberek:

Az elmúlt 24 óra leglátványosabb videója talán Szegeden készült, ahol úgy tépte le a szél egy épület tetejét, mintha papírból lenne:


Link másolása
KÖVESS MINKET: