prcikk: „Ez a város most az ország. Nem tűrjük tovább a sarcot, a lopást, és nem nekünk kell szégyenkeznünk emiatt” – Pintér Bence nagy tömeg előtt nagy beszédet mondott Győrben | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

„Ez a város most az ország. Nem tűrjük tovább a sarcot, a lopást, és nem nekünk kell szégyenkeznünk emiatt” – Pintér Bence nagy tömeg előtt nagy beszédet mondott Győrben

A győri polgármester szerint a városi cég felélte a rászorulók pénzét, miközben a Fidesz magának emelt fizetést. A pénz hiánya miatt családok nem kapnak önkormányzati bérlakást.


Nagy tömeg előtt mondott beszédet Pintér Bence Győr ellenzéki polgármestere, a péntek délutáni tüntetés után több száz ember követte a városháza elé és skandálta, hogy „Hol van a pénz?”, illetve „Hajrá, Győr!”

Győr belvárosában, a Bécsi kapu téren, Magyar Péter országjárásakor gyűlt össze nagyjából annyi ember, mint pénteken: sokan fogadták el Pintér Bence invitálását a tüntetésre, amit azért hívott össze, mert szerinte „kiürült a győri lakáskassza”.

Pintér beszédében súlyos vádakkal illetve a város fideszes vezetésű testületeit. A polgármester szerint a város most az országot jelképezi, mivel igazságot, a pénzét és következményeket követel.

Úgy fogalmazott, a szomorúság és a jogos felháborodás hozta össze az embereket, mert „gyakorlatilag üres a győri lakáskassza, amit rászorulók gyűjtöttek rászorulóknak”. Mielőtt a részletekre tért volna, személyes vallomással kezdte, mondván, ő nem akart politikus lenni, és korábban újságíróként falakba ütközött, de a változásért cselekednie kellett.

„Lett volna könnyebb út. Most is lenne. Választhatnánk a hallgatást, a megalkuvást, az ismert rosszat. De ha erre az útra lépnénk, soha nem tudnék a gyermekeim szemébe nézni. Mit mondanék nekik évek múlva, és ők mit gondolnának rólam? Apa látta a lopást, apa látta a tisztességtelenséget, apa a hazugságok mögé látott. Mégsem tett semmit?” – írta Pintér, hozzátéve, hogy nem a könnyebb utat választják, és nem veszik át a „nokiás dobozt”.

A polgármester állítása szerint hivatalba lépése után azonnal megkezdték a „pénzszórás” megállítását. Ennek keretében:

  • „Nem bérlünk havi több millió forintért luxusautókat magunknak, mindet visszaadtuk; ehelyett a Hajléktalanokat Segítő Szolgálatnak vásároltunk új autókat.”
  • „Nem egy mérgező akkugyárnak készítjük elő a terepet több száz millió forintért, hanem mindannyiunk egészsége érdekében talajvíz-monitoring kútrendszer kiépítésébe kezdtünk.”
  • „Nem szereltetünk az irodánkba milliós aranyfüggönyt aranybojtokkal, inkább megnyitottuk az átláthatósági szobát.”
Pintér Bence szerint a rendcsinálás a városi cégeknél nehezebb, mivel a tulajdonosi jogokkal egy fideszes többségű bizottság rendelkezik. Azt is állította, hogy a Fidesz politikusai nem értik, hogy nem lehet következmények nélkül hazudozni, és a 2024. június 9-i választáson nem a városi vagyonvesztés ígérete szerzett nekik többséget, hanem a béke és városfejlesztés ígérete.

„Ígéreteiket nem tartották be. Béke helyett háborút indítottak ellenünk; városfejlesztés helyett városrombolást folytatnak Győrben” – jelentette ki a polgármester, aki szerint a kormánypárti politikusok csak saját maguknak csináltak jó dolgokat. „Például kedvezményes önkormányzati bérlakást intéztek az egyik képviselőtársuknak. Megemelték a fizetésüket, ráadásul visszamenőleg is, a jövőre nézve pedig automatikus emelést vezettek be. Nagyot emeltek az önkormányzati cégek felügyelőbizottságaiban is. A döntést még a polgármesteri vétóm ellenére is keresztültolták.”

A Facebook-posztban is megjelentetett beszéd szerint a Győr-Szol 2024. decemberi mérlege még 2 milliárd forintot mutatott a bankszámlán, ami 2025 szeptemberére 304 millió forintra csökkent. Állítása szerint Dr. Balog-Farkas Renáta 2025. decemberi előterjesztését, amely a pénz útjának nyilvánosságra hozatalát célozta, a Fekete Dávid vezette Városstratégiai Bizottság leszavazta. A február 4-i közgyűlésen, írja Pintér, Fekete Dávid nem válaszolt érdemben a pénz hollétét firtató kérdésre, ehelyett egy „nokiás dobozból” előhúzott banki igazolást mutattak be több mint 2 milliárd forintról.

„Az iratok vizsgálata során hamar kiderült, hogy a 2026. február 4-ei közgyűlésen, a nokiás dobozból előhúzott, 2026. február 3-ai dátumú banki igazoláson szereplő 2,2 milliárd forint gyakorlatilag a cég hitelkeretéből származott. Tehát a cég február 3-án lehívott az addigiak mellett további több mint 2 milliárd forintot a hitelkeretéből”

– részletezte a polgármester.

Pintér szerint a Győr-Szol által kezelt lakáskassza szinte teljesen üres, a pénzt a Fidesz által felügyelt cég felélte. Példaként hozta, hogy a cég február 2-án 50 millió forint tagi kölcsönt adott a GyőrPlusz Zrt.-nek, a győri Fidesz propagandalapjának. A polgármester szerint a pénz hiánya miatt nem haladnak a lakásfelújítások, ezért az illetékes fideszes többségű bizottság sorra utasítja el a rászorulók kérelmeit. Felsorolt több esetet is, köztük egy négygyermekes, egyedülálló anyáét, akinek hetedik kérelmét is elutasították, és egy 76 éves özvegyasszonyét, akinek mind a tizenegy kérelmét elutasították.

„Az önkormányzatban azonban most olyan közgyűlési többség van, amelyik inkább intéz kedvezményes önkormányzati bérlakást a több mint havi bruttó 2 millió forintot kereső fideszes képviselőtársának, mint a rászorulóknak. Olyan közgyűlési többség van, amelynek a felügyelete alatt elfolyik a pénz, amiből újabb, felújított, kiadható lakásokkal bővíthetnénk a lakásrendszert. Elfolyik a pénz, ami a rászoruló győriek reménysége” – írta.

Posztját azzal zárta, hogy vége van a következmények nélküli világnak, és Győrből indul el a változás. „Mert ami itt most elindult, végig fog söpörni az egész országon. Előbb. Vagy utóbb. De végig fog. Győr az igazság szikrája. Ezért retteg a Fidesz.”

Február 3-án Pintér Bence polgármester jelezte, hogy a Győr-Szol Zrt. kezelésében lévő lakáskasszában egy 2025. szeptemberi beszámoló alapján mintegy 1,7 milliárd forintos eltérés látható. A másnapi közgyűlésen Sárkány Péter, a cég elnök-vezérigazgatója egy banki igazolást mutatott be, amely szerint előző nap több mint 2 milliárd forint volt a számlán. Sárkány később elismerte, hogy ennek jelentős része frissen lehívott hitel volt. Az ügyben rendőrségi nyomozás indult, a polgármestert tanúként hallgatták meg.

A szereplők között van Dr. Fekete Dávid, a győri Fidesz–KDNP frakcióvezetője és Navracsics Tibor miniszteri biztosa, aki a Városstratégiai Bizottságot elnökli, valamint Dr. Balog-Farkas Renáta civil képviselő, aki a pénzmozgások nyilvánosságát kezdeményezte.

A városháza által vizsgált iratok alapján a Győr-Szol hitelkeretét 2025 őszén 2,5 milliárdról 3 milliárd forintra emelték, amelynek fedezeteként a Richter Terem is szerepelt. A vállalat álláspontja szerint a lakáskassza egy könyvelési nyilvántartás, nem pedig elkülönített bankszámla, így nem beszélhetünk eltűnt pénzről, a folyószámlahitel pedig a működés része. A cég gazdasági igazgatója időközben távozott posztjáról, de a Győr-Szol szerint ennek nincs köze a lakáskassza-ügyhöz. A cég szerint a 2500 oldalnyi bankszámlakivonatot átadták.

A politikai feszültség a 2026-os költségvetés február 20-i tárgyalása előtt eszkalálódott. Pintér Bence tüntetést hirdetett a közgyűlés elé, míg a Győr-Szol arra figyelmeztetett, hogy a polgármester által javasolt finanszírozás mellett őszre akadozhatnak a városüzemeltetési szolgáltatások. A tágabb kontextushoz tartozik, hogy a győri hulladékcég, a GYHG korábbi ügyeiben az ügyészség már vádat emelt, és az ügy bírósági szakaszban van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„13-án keressél magadnak egy másik országot baszd meg” – ezzel fenyegette Pócs János a furcsa vezetéket vizsgáló tiszás orvost
Tisza Párt országos listáján is szereplő helyi háziorvos, Farády Zoltán egy közműárokban vizsgált egy vezetéket, amelyről azt gyanította, hogy illegálisan szállíthat termálvizet, amikor a fideszes képviselő megjelent a helyszínen. A trágár fenyegetések után kölcsönösen feljelentették egymást.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 06.



Jászapátin a fideszes Pócs János és a Tisza Párt helyi politikusai összecsaptak egy állítólagos illegális vezeték. Az összetűzés trágár fenyegetéssel és kölcsönös feljelentéssel zárult.

Húsvétvasárnap éjszaka Farády Zoltán, a Tisza Párt országos listáján is szereplő helyi háziorvos egy közműárokban vizsgált egy vezetéket, amelyről azt gyanította, hogy illegálisan szállíthat termálvizet. Azonban az akciója közben a helyszínre érkezett a választókerület fideszes képviselője, Pócs János, ahol a felek kölcsönösen videózni kezdték egymást, a vita pedig hamar durva személyeskedésbe fordult .

A Tisza Párt jelöltje, Halmai Ferenc által közzétett videó tanúsága szerint Pócs János fenyegető hangnemben szólt a háziorvoshoz.

„Farády, 13-án keressél magadnak egy másik országot, baszd meg!” – mondta a képviselő.

De elhangzott az is: „Birkahodályba hagytad a becsületed, baszd meg!” és „videózhatsz, fogkefereklám”.

Pócs azt is állította, hogy ő állta Fárady taníttatását: „Vegyek neked még egy diplomát, mint először?”, majd a jelölt korábbi választási kudarcait emlegette.

Farády Zoltán elmondása szerint az akcióval egy hatósági eljárás megindítását akarták elérni egy helyi szóbeszéd alapján. Állítása szerint egy építési munkálat során bukkantak a vezetékre.

Pócs János egészen másképp számolt be a történtekről. A fideszes politikus szerint az eset egy szabotázsakció előkészülete volt.

Pócs azt írta, az Air Patrol Kft. építési területére illetéktelenek hatoltak be, akik szerszámokkal próbálták megrongálni a föld alatti vezetékeket.

A képviselő közölte, hogy az ügyben feljelentést tesz. A Tisza Párt politikusai jelezték, a birtokukban lévő vágatlan videót és dokumentumokat eljuttatják az önkormányzatnak és a hatóságoknak, és megteszik a szükséges jogi lépéseket.

A Jászság az egyik legszorosabb küzdelmet hozhatja a választáson.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Változtass! Most vagy soha!” - Zacher Gábor beállt a Tisza Párt mögé egy nehezen félreértelmezhető videóval
A toxikológus egy videót tett közzé, amelyben egy Tisza-plakát előtt buzdít mozgásra. A felvétel végén azt mondja, hogy „Most vagy soha!”, ami a párt választási szlogenje.


„Ne habozz! Változtass! (az életmódodon is)” – ezzel a leírással osztott meg új videót közösségi oldalán Zacher Gábor doktor. A toxikológus a felvételen futásból érkezik a kamerához, egy Tisza Párt-plakát elé, amire rápillantva monológba kezd. A videó kétértelmű üzenete miatt egyszerre értelmezhető egészségügyi és politikai állásfoglalásként.

A felvételen a toxikológus a következőket mondja egy Tisza-plakát előtt:

„Ó! Üdv, emberek! Itt a jó idő, ennél jobb tavaszt el nem kell képzelni. Csináljanak meg mindent azért, hogy mozogjanak: jó idő, ki lehet menni sétálni, futni, vagy csak úgy, egyáltalán, gondoljanak bele: itt az egészségünkről van szó! Oké. Most vagy soha! Na, helló.”

Zacher Gábor nem az első ismert közszereplő, aki valamilyen formában a Tisza Párthoz köthető üzenetet fogalmaz meg. Korábban Tóth Vera énekesnő ajánlotta a Magyar Péterről szóló filmet a közösségi oldalán, ami azért keltett különös figyelmet, mert húga, Tóth Gabi a Fidesz támogatója.

Az orvos a 1990-es években egyébként fideszes önkormányzati képviselő volt egy cikluson át. Az utóbbi közel 30 évben viszont odafigyelt arra, hogy ne fogalmazzon meg egyértelmű politikai üzenetet, habár az Orbán-kormány egészségpolitikáját, vagy annak hiányát rendszeresen bírálta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotón, ahogy Orbán Viktor személyesen ellenőriz egy maroknyi katonát a mezőn
A miniszterelnök azután utazott a helyszínre, hogy Szerbiában robbanóanyagot találtak a vezeték közelében. Hangsúlyozta, hogy a veszélyt nem használja fel kampánycéljaira, de azért fotózkodott egy picit a menő egyenruhába öltözött, állig felfegyverzett honvédekkel.


A kormány Facebook-oldalán számolt be arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Kiskundorozsma mellett személyesen ellenőrizte a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának katonai védelmét.

A miniszterelnök a helyszínen drámai szavakkal beszélt a vezeték stratégiai fontosságáról.

„A török áramlat gázvezeték köldökzsinór Magyarország számára. Ha elvágják, a magyar gazdaság megáll, és magyar családok százezrei maradnak gázellátás nélkül” - mondta Orbán.

A bejegyzés azután született, hogy vasárnap Szerbiában, a vezeték közelében két hátizsákban robbanóanyagot és a detonáláshoz szükséges eszközöket találta.

A szerbiai eseményekre reagálva Orbán Viktor hétfő reggel a Facebookon jelezte, hogy a hagyományos húsvéti programok helyett a magyar–szerb határhoz utazik, hogy személyesen ellenőrizze a helyzetet.

Sajtóhírek szerint a miniszterelnök Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel helikopteren érkezett a helyszínre. Itt jelentette be, hogy a Török Áramlat teljes magyarországi szakaszát katonai védelem alá helyezik.

A kormányfő álláspontja szerint az intézkedés kizárólag Magyarország energiabiztonságáról szól, és szó sincs kampányról.

Azt mondta, hogy „ez nem kampánykérdés, hanem Magyarország energiabiztonságának a kérdése” – a miniszterelnök sajtóirodája.

Orbán nem először fotózkodik katonákkal valamilyen válsághelyzetre hivatkozva. Miután leállt a Barátság-kőolajvezeték a kormány megerősítette a stratégiai infrastruktúra védelmét. Orbán ekkor szintén lőtt néhány képet a kivezényelt katonákkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Óriási lezárások jönnek Budapestre, a reptérre is alig lehet majd kijutni
J. D. Vance amerikai alelnök látogatása miatt kedden és szerdán jelentős forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban. A rendőrség szakaszos lezárásokat alkalmaz, de a 100E és 200E reptéri buszok útvonala is módosul, a járatok több megállót kihagynak. A Telex térképre tette az összes forgalomkorlátozást.


Kedden és holnapután percekre és utcákra pontos, szakaszos lezárások bénítják Budapest kulcsútvonalait az amerikai alelnöki delegáció miatt; az Andrássy út zárásakor az M1-es metró is többször leáll, a reptéri közlekedés pedig időszakosan akadozik.

A lezárások már kedd reggel 9-kor megkezdődnek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a belváros felé vezető útvonalon.

A korlátozás érinti az M4-es, M0-s és M3-as autópályákat, a Kacsóh Pongrác úti felüljárót, a Hősök terét, az Andrássy utat, a Lánchidat és a Várnegyed több utcáját. A két nap alatt többek között a BAH-csomópontot, a Hegyalja utat, a Krisztina körutat, a Kossuth teret és az id. Antall József rakpartot is lezárják – írta a Telex, ami egy térképet is készített a lezárásokról:

A Telex térképén részletesen böngészhetitek, hogy a ti útvonalatokon milyen korlátozások lesznek érvényben, mikortól és meddig.

A lezárások és a parkolási tilalmak miatt számos közösségi közlekedési járat terelve vagy rövidített útvonalon jár. A BKK elsősorban az M2-es, M3-as és M4-es metrók használatát javasolja. Az Andrássy út lezárásakor az M1-es metró sem közlekedik.

A budavári zárások idején, kedden várhatóan 8 és 15:30 között a 16-os és a 216-os busz nem jár, a 16A és a 116-os buszok pedig csak a Széll Kálmán tér, illetve a Fény utcai piac és a Szentháromság tér között közlekednek. A Budavári Sikló kedden nem üzemel. A reptéri 100E és 200E buszok szintén módosított útvonalon járnak a reptéri út időszakos, 25-40 perces lezárásai alatt.

Az autósoknak érdemes figyelniük, mert már hétfő reggel 6 órától szerda éjfélig több kerületben is megállási, parkolási tilalom van érvényben, az itt parkoló járműveket elszállítják.

Akinek az autóját elvitték, a 06-80-180-780-as zöldszámon érdeklődhet. A taxiállomások sem működnek az érintett területeken kedden és szerdán.

A látogatás mindössze néhány nappal az április 12-i parlamenti választás előtt történik. A programról korábban annyit lehetett tudni, hogy a rendőrség dinamikus zárást alkalmaz majd. Hétfőn az is hivatalossá vált, hogy Orbán Viktor és J. D. Vance kedden közös nagygyűlést tart, előtte pedig 13:20-kor sajtótájékoztatót adnak a Karmelita kolostorban.


Link másolása
KÖVESS MINKET: