„Nem fogom hagyni, hogy az ilyen viták az utamba álljanak” – Trump lúzernek bélyegezte, a síakrobata az olimpián egy L betűvel tette helyre
A lúzerek L betűjét formázta a kesztyűjével, így vágott vissza Donald Trumpnak az amerikai síakrobata, Hunter Hess, miután pénteken bejutott a síakrobaták félcső versenyszámának döntőjébe. Hess az ötödik helyen kvalifikálta magát, így az esti fináléban harcban lehet az érmekért.
Az elnök és a sportoló közötti adok-kapok szűk két hete kezdődött, amikor Hess egy sajtótájékoztatón arról beszélt, a mostani helyzetben kicsit nehéznek érzi, hogy Amerikát képviselje az olimpián. A válasza olyan kérdésekre hangzott el, amelyek az amerikai idegenrendészet tevékenysége miatti egyre durvább társadalmi ellenérzéseket firtatták. Több se kellett a volt elnöknek, Donald Trumpnak, aki név szerint üzent a sportolónak: igazi lúzernek nevezte, akinek nagyon nehéz szurkolni.
Hess a selejtező után nem hagyta annyiban a dolgot.
– nyilatkozta a Guardian tudósítása szerint a 27 éves oregoni sportoló.
A pénteki fináléban egy másik, politikai üzenetei miatt támadott sportoló, a brit Gus Kenworthy is ott lesz, aki a megnyitó előtt azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy azt pisilte a hóba: „Fuck ICE.” Elmondása szerint kemény heteken van túl, őt is utolérte a kommentelők haragja. „Senki sem akar rossz dolgokat olvasni magáról, fenyegető, erőszakos, ijesztő és homofób dolgokat.”
Bár az Olimpiai Charta tiltja a politikai véleménynyilvánítást az olimpiai helyszíneken, Kenworthy mégsem kapott büntetést. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság álláspontja szerint a sportolók szabadon kifejezhetik véleményüket a saját közösségi oldalaikon, a szervezet ugyanis nem szabályozza a személyes posztokat, amíg azok nem a hivatalos helyszíneken történnek.