Budapesten meggyilkolt japán nő: egyszer szoptatás közben kezdte fojtogatni a férje
Ahogy azt a Szeretlek Magyarország megírta, barátai szerint sosem dohányzott az a japán nő, aki egy olyan lakástűzben halt meg, amit a tűzvizsgálat szerint ágyban dohányzás okozhatott. Az RTL Híradónak nyilatkozó nő szerint az elhunyt anyuka rettegett arról, hogy meg fog halni, volt férje ugyanis hosszú ideje fenyegette. A Patent Egyesület szerint a múlt héten lakástűzben elhunyt, középkorú, külföldi nő régóta félelemben élt, mert a volt férje hosszú ideje bántalmazta.
„Amikor a társaságban más rágyújtott, ő akkor sem. Soha. Úgy élt, mint egy szerzetes. Ez az egész nevetséges. Egy ilyen emberről el sem tudom képzelni, hogy dohányozzon. Nem. Soha, soha, soha. Hamutartó sem volt a lakásában” – mondta egy külföldi barátnő az RTL Híradónak, majd arról is beszélt, hogy a nő gyakran sírt, mert félt attól, hogy hamarosan meg fog halni. Volt férje ugyanis gyakran fenyegette, és szerinte teljesen kiszámíthatatlan volt. Pszichiátriai betegségére gyógyszereket is szedett.
A férfi külföldre költözött, de néhány havonta előzetes bejelentés nélkül beállított. Ilyenkor érezte az anyuka igazán fenyegetve magát. Időről időre bejelentkezett a barátainál is, hogy még életben van.
A rendőrség a haláleset óta, csaknem egy héten át arról beszélt, hogy nem indítanak nyomozást gyilkosság miatt, hiszen semmi sem ad okot gyanúra a halálos tűzeset miatt. Tették azt annak ellenére, hogy a meghalt nő baráti köre és ügyvédje a kezdetektől gyilkosságra gyanakodott, az ügy tele volt gyanús jelekkel és az áldozat 2024-ben két feljelentést is tett az erőszakos, őt megöléssel fenyegető exférje ellen.
aki félelmében a Patent egyesület segítségét kérte.
– írta a 444.hu.
Az asszony félelmének alapja a házasságuk alatti, vele szemben elkövetett fizikai bántalmazás volt. Az áldozat többeknek mesélte el azt az esetet, amikor a férje egy alkalommal durván fojtogatni kezdte, miközben ő éppen a kisebbik gyereküket szoptatta. A férfi előszeretettel mutogatta a Magyarországon minden bizonnyal illegálisan tartott fegyverét, fenyegető hangulatot keltve.
A nő a 444.hu értesülése szerint egy konkrétan a meggyilkolásával fenyegető levél miatt tett végül feljelentést tavaly a magyar rendőrségen. Sok barátjának mesélt erről a fenyegető levélről, többeknek le is másolta azt. A levelet ismerők elmondása szerint a volt férj ebben egyértelmű utalásokat tett arra, hogy minden tud a nőről a lakásából elvitt laptop vagy hekkelés révén. Emellett lassú és fájdalmas halállal fenyegette meg és olyanokat írt, hogy a rémálmaiban fog kísérteni. A rendőrség a fenyegetés ellenére is megtagadta, hogy nyomozzon az ügyben, ezért most belső vizsgálat indult a BRFK-n.