Brutális: videóra vették, ahogy élve perzselnek egy disznót egy hazai böllérfesztiválon
Poszt és videó a megdöbbentő esetről.
Pillanatok alatt lincselésbe torkollott egy terézvárosi közúti baleset hétfőn este. Amint az a 24.hu birtokába került videón látszik, a taxiból kiugró három férfi a már álló fekete Fordhoz rohant, majd a vezetőt kirángatták a járműből.
A rendőrség három cseh állampolgárt állított elő, akiket csoportos garázdaság vétsége miatt gyanúsítottként hallgattak ki, jelenleg szabadlábon védekeznek. A bántalmazott sofőrt kórházba szállították.
A hatóságok a baleset körülményeit ettől az eljárástól elkülönítve, szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.
Az ütközés pontos körülményei egyelőre nem ismertek.
Az elmúlt években megduplázódott a nemzetközi konténeres kokainkereskedelem. Az Ecuadorból és Kolumbiából Európába érkező drogszállítmányok már nemcsak a rotterdami és az antwerpeni kikötőkbe futnak be, hanem Dél-, illetve Közép-Európába is. Utóbbi térségben leginkább a németországi Hamburg, valamint Bréma kikötőibe legális banánszállítmányok közé rejtve. Az átrakodás általában Panamában történik. Magyarországra évente mintegy 8000 konténer érkezik, vasúton mintegy 2000, míg kamionnal csaknem 6000 – írta a police.hu.
A rakomány október 18-án hagyta el Ecuadort, és október 23-a és 28-a között Panamában várakozott. Majd a konténerek november 17-én érkeztek meg Bréma kikötőjébe, ahonnan pár nap múlva indultak tovább: Magyarországra hat, míg Romániába 14 konténer. A német hatóságok Brémában hat konténerből kettőt röntgennel és kutyával ellenőriztek, ez azonban nem volt eredményes.
Az elsődleges negatív átvizsgálások ellenére a KR NNI határon átnyúló műveletet hajtott végre Csehország, Szlovákia és Magyarország területén a német társszervvel, valamint a NAV-val.
Magyarországon még soha nem foglaltak le a hatóságok ekkora mennyiséget.
A hatalmas drogszállítmányról készült fotókat itt lehet megnézni:
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a sérült férfi állapota jelenleg is válságos. Miután kimentették, kiderült, hogy súlyos belső sérülései mellett a medencéje és az alsó végtagjai is megsérültek. A keringése összeomlott, ezért újra kellett éleszteni.
Az egykori Cerbona-gyár ipari területe, ahol a baleset történt „veszélyes üzem” minősítés alatt áll, ahová csak engedéllyel lehet belépni.
A Blikk értesülései szerint
A vele lévő rokonai látták a történteket, és ők értesítették a biztonsági őröket, majd a hatóságokat.
A hétfő délelőtt 10 óra 24 perckor beérkezett vészhívás után közel 150-en dolgoztak a férfi megmentésén. A rendkívül veszélyes művelet során 20-30 centiméter átmérőjű járatot vájtak a törmelék alá, és miután megközelítették a sérültet, erőgépekkel támasztották meg a továbbomlás ellen az épületet. A mentőegységek még speciális repesztőpatront is bevetettek, hogy a sérültre esett betonelemeket a lehető legkisebb rázkódással tudják eltávolítani.
A szakember elmondta, a mentés bonyolultságát mutatja, hogy csak centiméterről centiméterre tudtak haladni. „Hiába tudtuk, hogy a sérülései miatt minden perc számít, nem siethettünk, olyan óvatosan kellett haladnunk, mintha tojásokat szedtünk volna ki egy tyúkanyó alól” – tette hozzá.
A rendőrség munkahelyi balesetnek minősítette az esetet, és foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást. Vizsgálják, hogy a férfi jogszerűen tartózkodott-e a bontási területen.
A katasztrófavédelem új videót tett közzé a tűzoltók és a mentők emberfeletti helytállásáról, akiket egy leomlott négyemeletes ház törmelékei alá szorult férfihez riasztottak még hétfőn, Székesfehérváron.
A katasztrófavédelem közleménye szerint „a mentőegységek tegnap délután fél hatkor kiemelték a romok alól azt a férfit, aki hétfőn, késő délelőtt egy bontás alatt álló négyemeletes épület romjai alatt rekedt Székesfehérváron, a Takarodó úton.”
A videót ide kattintva lehet megtekinteni.
Korábban megírtuk, hogy a mentőegységeknek kézzel, téglánként kellett elhordaniuk a törmeléket, hogy elérjék a több méter mélyen rekedt sérültet, akire egy gerenda zuhant. A mentősök még a törmelékek között stabilizálták a férfit, azonban a kimentést követően vérkeringése összeomlott, a helyszínen újraélesztették. A férfi azóta is válságos állapotban van.
A rendőrség vizsgálja a házomlás körülményeit.