Blikk: Schadl György retteg attól, hogy megölik a börtönben
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatásban lévő elnöke állítólag attól tart, hogy a páncélszekrényében talált kompromittáló anyagok miatt akarják így elhallgattatni őt.
Külön zárkát szeretne magának a börtönben Schadl György, mert attól tart, hogy fogva tartása alatt megölik – írja a Blikk.
Értesüléseik szerint a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatásban lévő elnökének félelme állítólag abból ered, hogy a házkutatás során a páncélszekrényében megtalált, prominens személyekről készített kompromittáló anyagok miatt így akarják elhallgattatni.
Arról az RTL Híradója adott hírt még januárban, hogy egy közszereplőről készült kompromittáló felvétel is előkerült Schadl hálószobájának páncélszekrényéből. Ezen „egy férfi egy nővel szexuális aktust folytat egy ágyon, egy tükrös-tolóajtós szekrény mellett. Ezt az aktust egy másik személy fényképezi, ő is látszik a felvételen. Mindannyian meztelenek” az ügyészség összefoglalója szerint. A képek mellett kinyomtatott üzenetek és két DVD is volt a páncélszekrényben, amelyekre egy közszereplő vezetéknevét írták fel. Schadl György előbb azt mondta, hogy nem tudja, mi van a DVD-ken, és azt sem tudja, hogy kerültek a páncélszekrénybe. A közel tíz órán át tartó házkutatás egy későbbi pontján viszont azt mondta, hogy a DVD-ken üzenetváltások vannak kimentve.
Mint ismert, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét tavaly novemberben tartóztatták le Völner Pál volt államtitkár korrupciós ügye miatt. A vád szerint a hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsított Völner három év alatt összesen 83 millió forint kenőpénzt fogadott el a végrehajtók elnökétől. Schadl az ügyészség szerint 880 millió forint illegális jövedelemre tett szert a Völnerrel kialakított korrupciós kapcsolaton keresztül. A Völner–Schadl-ügynek már 15 gyanúsítottja van, többen is beismerő vallomást tettek.
Külön zárkát szeretne magának a börtönben Schadl György, mert attól tart, hogy fogva tartása alatt megölik – írja a Blikk.
Értesüléseik szerint a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatásban lévő elnökének félelme állítólag abból ered, hogy a házkutatás során a páncélszekrényében megtalált, prominens személyekről készített kompromittáló anyagok miatt így akarják elhallgattatni.
Arról az RTL Híradója adott hírt még januárban, hogy egy közszereplőről készült kompromittáló felvétel is előkerült Schadl hálószobájának páncélszekrényéből. Ezen „egy férfi egy nővel szexuális aktust folytat egy ágyon, egy tükrös-tolóajtós szekrény mellett. Ezt az aktust egy másik személy fényképezi, ő is látszik a felvételen. Mindannyian meztelenek” az ügyészség összefoglalója szerint. A képek mellett kinyomtatott üzenetek és két DVD is volt a páncélszekrényben, amelyekre egy közszereplő vezetéknevét írták fel. Schadl György előbb azt mondta, hogy nem tudja, mi van a DVD-ken, és azt sem tudja, hogy kerültek a páncélszekrénybe. A közel tíz órán át tartó házkutatás egy későbbi pontján viszont azt mondta, hogy a DVD-ken üzenetváltások vannak kimentve.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy 13 éves fiú többször is megpróbálta megszakítani édesapja kórházi kezelését az intenzív osztályon Sarkadon. Előbb az ágya mellett működő gépet próbálta kikapcsolni, ám az riasztotta az ápolókat. Ezután bicskát vett elő, és elvágta az infúziós csövet.
A rendőrség szerint a fiú tette súlyos következményekkel járhatott volna. A Rendészeti Államtitkárság szerdán reggel számolt be az esetről a Facebookon. Azt írták: a fiú „segíteni” szeretett volna az apjának, de a mozdulata majdnem tragédiához vezetett. A cső elvágásával ugyanis életveszélyes állapotot idézhetett volna elő.
„Az apa elvérezhetett volna, a vénába jutó léglégbuborék pedig légembóliát okozhatott volna”
– írták.
A fiú a napokban lesz 14 éves. Beismerte a tettét, és azt mondta, nem tudta elviselni, hogy mindig erős apja hirtelen ennyire kiszolgáltatottá vált. Akkor döbbent rá, mi történt, amikor meglátta a vért, és az intenzív osztály dolgozói közbeléptek.
A fiatalt életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják. Szabadlábon védekezhet.
Egy 13 éves fiú többször is megpróbálta megszakítani édesapja kórházi kezelését az intenzív osztályon Sarkadon. Előbb az ágya mellett működő gépet próbálta kikapcsolni, ám az riasztotta az ápolókat. Ezután bicskát vett elő, és elvágta az infúziós csövet.
A rendőrség szerint a fiú tette súlyos következményekkel járhatott volna. A Rendészeti Államtitkárság szerdán reggel számolt be az esetről a Facebookon. Azt írták: a fiú „segíteni” szeretett volna az apjának, de a mozdulata majdnem tragédiához vezetett. A cső elvágásával ugyanis életveszélyes állapotot idézhetett volna elő.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.
A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.
A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.
A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.
Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.
A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hatalmas lángokkal és füsttel égett hétfő este az új csarnok Mezőhegyesen. A helyiek szerint erős a füstszag terjengett a városban. Két hét múlva adták volna át az új, 1800 nm-es épületegyüttest, ahol 2000 nm raklap is leégett. Az oltásban hatvan tűzoltó vett részt.
Egy kertészeti és öntözés technikai cég telephelye gyulladt ki. Az árukészlet nagy része elpusztult a lángokban.

A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.
A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.
A mozgó vonatból kiugorva súlyosan megsérülhetett, mert a portál szerint a rendőrök mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A tájékoztatás szerint a balesetet szenvedett gyermek 14 évnél fiatalabb, így nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a fiú bliccelés gyanú miatt menekült volna a kalauz elől. Jegyvizsgáló nem szándékozott elkérni a fiú jegyét, hiszen 14 évnél fiatalabbnak látta, az ilyen korú utasaink pedig a MÁV-csoport járatain díjmentesen utazhatnak – tette hozzá a MÁV.