News here
hirdetés

KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Belehalt a koronavírusba a Fehér Ház egykori komornyikja, aki 11 elnököt szolgált

A 91 éves férfi a Fehér Ház egyik leghosszabb ideig szolgáló dolgozója volt.
Fotó: Wikipedia - szmo.hu
2020. május 21.


Link másolása

hirdetés

91 évesen koronavírus-fertőzés következtében elhunyt Wilson Roosevelt Jerman, a Fehér Ház egykori komornyikja, aki 55 évig dolgozott az amerikai elnökök lakájaként - adta hírül a Fox5-nak unokája, Jamila Garrett. A férfi 11 elnök kormányzása alatt volt a Fehér Ház komornyikja, egészen 83 éves koráig dolgozott. Először csak részben adta át posztját másnak, majd 2012-ben ment végleg nyugdíjba.

Jerman 1957-ben került a Fehér Házhoz takarítóként Dwight Eisenhower elnöksége alatt.

A hatvanas években aztán John F. Kennedy felesége, Jackie léptette elő komornyikká a férfit, mert elégedett volt a munkájával.

Unokája szerint a férfi nemcsak egyszerű komornyik volt, hanem jóban volt több elnökkel is, az idősebb George Bush-sal például különösen. Amikor Bush családjával a Fehér Házba költözött, eleinte nagyon nehezen aludt el. Jerman azonban ebben is igyekezett a segítségére lenni: addig ült az elnök mellett, amíg az el nem aludt.

Az ifjabb Bushék is megemlékeztek a férfiról az NBC-nek eljuttatott közleményben:

hirdetés

"Kedves ember volt. Ő volt az első ember akit megláttunk, amikor elhagytuk reggel a lakosztályunkat és az utolsó is, akit este megpillantottunk, mikor hazaértünk"

- írták.

Jerman unokája megköszönte Michelle Obamának, hogy a 2018-ban megjelenő bestsellerében, az Így lettem című önéletrajzba került egy kép a nagyapjáról, amelyen az Obama házaspár előtt áll egy liftben. Garret nagyapját egy rendkívül nagyvonalú, szeretetteljes és alázatos emberként írja le, aki számára mindig az volt az elsődleges, hogyan segíthet másokon. Gyermekeinek és unokáinak mindig azt tanította, hogy legyenek önmaguk, így ezt a hagyatékot szeretné továbbvinni ő is.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés
„Magyarország kormánya nemzetközileg nyilvántartott cég” – megszólalt a szürreális balatonszemesi igazoltatás főszereplője
Lukács Tibor többszöri felszólításra sem adta át az okmányait a rendőröknek, a homályos eredetű „UCC törvényre” hivatkozott. A férfi nem akart válaszolni a Fókusz kérdéseire, de egy rövid üzenetben megfogalmazta a gondolatait.

Link másolása

hirdetés

„A súlyos testi sértést is kimeríti Balatonszemesen történt állítólagos igazoltatás (...) a Magyarország nevű, Amerikában bejegyzett cég megbízásából” – mondta a Fókusz stábjának az a férfi, aki az elhíresült rendőri intézkedés főszereplője volt. Lukács Tibor a kérdésekre nem válaszolt, de egy rövid vágatlan üzenetben elmondta a gondolatait.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, a férfit szombat este próbáltak igazoltatni a rendőrök, de ellenállt az intézkedésnek és többszöri felszólításra sem adta át az okmányait.

Tibor az úgynevezett, homályos eredetű "UCC törvényekre" hivatkozott, vagyis többek között arra, hogy „ő ember, és nem személy”, a rendőrségnek pedig nincs jogalapja ezt tenni vele, a magyar állam ugyanis egy „Amerikában bejegyzett cég”.

A férfit és a mellette utazó nőt végül bevitték a Siófoki Rendőrkapitányságra.

Később Tibor maga töltötte fel az általa rögzített videót az igazoltatásról, ami aztán rohamosan kezdett terjedni a közösségi oldalakon. Végül a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság is kiadott egy közleményt, amiben azt írták, hogy

„az intézkedés a parancsnoki kivizsgálás alapján szakszerű és jogszerű volt”.

hirdetés

Lukács Tibor a Fókusz stábjának látogatását is folyamatosan rögzítette. A kérdéseikre nem akart válaszolni, de elmondott egy rövid üzenetet a történtekkel kapcsolatban:

„Nyilatkozni szeretnék így, egy percben, Jásdi Kiss Imre barátom és tanítómnak köszönhetően, mennyire kell figyelnünk a magyar szavak mögöttes tartalmára. Ami Balatonszemesen történt állítólagos igazoltatás, abban az esetben, melyet Zoltán és a párja, Bianka követett el a Magyarország nevű, Amerikában bejegyzett cég, vállalatnak a szolgáiként, dolgozóiként, az minden esetben a közjogi értelmet, tehát a szabálysértést, súlyos testi sértést kimeríti. Tomai Hajnalka embertársam és én, jómagam nem követtünk el semmiféle hatóság elleni erőszakot.

Mi szabad emberek vagyunk, szabadnak születtünk, és megtettük a megfelelő tájékoztatást, emberként azonosítottuk önmagunkat. Magyarország kormánya nemzetközileg nyilvántartott D-U-N-S számmal rendelkező cég. A One People Public Trust a UCC rendszerébe rögzítette, hogy minden vállalatként működtetett kormányt és bankot felszámol.”

Tibor azt nem fejtette ki, hogy pontosan mi az a D-U-N-S szám, az UCC kapcsán azonban a csatorna megkereste Borbély Józsefet, „az Apostoli Magyar Királyság kormányzóját”. Borbély maga sem ismeri el a jelenlegi magyar államhatalmat, azonban ő is mérsékletre inti azokat, akik ezekre a törvényekre alapozzák az életüket.

„Ez egy amerikai kereskedelmi törvény, és benne van, hogy minden államra vonatkozik. De ez az Egyesült Államokra vonatkozik, és ott sem minden államra. Ez egy ott lévő kereskedelmi törvény, aminek semmi hatása nincs, legfőképp a világra”

– mondta Borbély József.

A csatorna a Szkeptikus Társaság szakértőjét is megkérdezte a témáról. Pintér András Gábor szerint

Lukács Tibor fejtegetése egy összeesküvés-elmélet, amely szerint a világot egy láthatatlan háttérhatalom irányítja. Ez tartja kezében az egyes államokat, így Magyarországot is. Mivel azonban már a kiindulópont is téves, így az egész elképzelés komolytalan.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
„Volt, hogy valakit a hajánál fogva húzott végig a termen” – a Thália Tanoda bántalmazottai beszéltek egykori tanárukról
Az egykori diákok között olyan is volt, aki a könnyeivel küszködve próbálta felidézni a történteket.

Link másolása

hirdetés

Még áprilisban derült fény arra, hogy a Thália Tanoda egyik oktatója folyamatosan bántalmazhatta az ott tanuló diákokat.

Testsúly miatti szekálásról, kötelező puszikról, ölbe ülésekről, verbális bántalmazásról és szexuális zaklatásról beszéltek a korábbi diákok, akik közül több mint húszan szólaltak meg az ügy kirobbanása óta.

Most a Partizán stúdiójában meséltek néhányan arról, mit kellett átélniük ebben az időszakban.

A lányok azt állították, tanáruk rendszeresen szóvá tette a kinézetüket. Volt, akinek azt mondta, hogy kövér – annak ellenére, még 50 kilót sem nyomott.

„Mások előtt rendszeresen megjegyzéseket tett, hogy miért vagy ilyen kövér, miért nem fogysz le”

– mesélte Raikovich Nóra. Hozzátette, hogy abban akkoriban emiatt 7 kilóval kevesebb volt, mint most.

hirdetés

Azt mondta, ő még szerencsésnek tartja magát, mert 28 évesen, felnőttként tudta kezelni a helyzetet, például az olyan megjegyzéseket, hogy „úgy nézel ki, mint egy döglött légy a piacon”.

Tanáruknak nem lehetett visszaszólni, és ki sem javíthatták, még akkor sem, ha rosszul emlékezett valamire – tette hozzá Cserteg Borbála.

Borbála azt állítja, többször kapott megjegyzéseket a kinézetésre, állítólag kövér volt 47-48 kilósan. A tanár megkérte őt, hogy fogyjon le 45 kilóra.

„Mint egy mérgező kapcsolat, a két év alatt folyamatosan csepegtetett megjegyzéseivel, vagy csak egy mozdulattal vagy hozzászólással.”

Az ő konfliktusuk odáig jutott, hogy az utolsó darabban, amiben játszott, nem kapott szöveges szerepet. Az volt a büntetése, hogy a Rómeó és Júliában nem szólalhatott meg, inkább kitaláltak számára egy fiktív karaktert, akinek szerepét - némán - eljátszhatta.

Azt mondják, az iskola sem volt támogató, és nem tudtak segítséget kérni, vagy csendben tűrtek, vagy otthagyták a tanodát.

Czine Eszter az állítja, tanára egy alkalommal

pedofilnak nevezte, amiért egy vele egykorú fiúval volt párkapcsolatban.

Horváth Zsófia szerint olyasmi is előfordult, ami már túlmegy a verbális bántalmazáson.

„Volt, hogy valakit a hajánál fogva húzott végig a termen, egy másik tanár szeme láttára.”

Minden áldozat reméli, hogy kiállásukkal elindíthatnak valamilyen pozitív irányú változást, mert ez a jelenség nem csak abban az intézményben van jelen.

„Eljutottam addig a szintig, hogy eddig és ne tovább, de senkivel”

– mondta Hunyadi Emőke, aki elsőként hozta nyilvánosságra a Thália Tanoda ügyét.

Áprilisban feljelentés is történt a zaklatások ügyében.

A tanár azonban mindent tagad, sőt, az egyik megszólalót becsületsértésért be is perelte. Az első tárgyalás most lett volna, de elmaradt, mert a férfi fél órával a kitűzött időpont előtt jelezte, hogy koronavírus-fertőzés gyanúja miatt nem tud megjelenni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
A fiatal lány WC-nek nézte a gardróbot, ami agyonnyomta egy hotelszobában
A hotellel szemben egészségügyi és biztonsági vizsgálatot indítottak.

Link másolása

hirdetés

Egy 21 éves lányt szeptember 10-én holtan találtak a liverpooli Adelphi Hotel szobájában, miután az éjszaka közepén rászakadt a gardrób.

Chloe Haynes egy program miatt bérelt szobát kollégájával közösen. Miután este jó néhány italt elfogyasztott, barátja visszavitte a hotelbe, majd otthagyta őt. Chloe édesanyja szerint zavartan kelhetett fel lánya az éjszaka közepén és miután nem tudta merre találja a mosdót, véletlenül a gardrób ajtaját nyitotta ki, ami azonban rászakadt és összezúzta a légcsövét – írja a Metro.

Holttestére a kollégája találta rá kora reggel, aki bár segítséget kért a szomszédos szobákból, majd a mentőket is kihívták, a lány életét már nem tudták megmenteni.

A helyi hatóságok az esetet követően rövid időre letartóztatták és kihallgatták a segítséget nyújtó férfiakat, de a tragédia körülményeinek tisztázását követően vádemelés nélkül elengedték őket. A tragédia miatt a hotellel szemben egészségügyi és biztonsági vizsgálatot indítottak, a szálloda még nem kommentálta az esetet.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Több mint 170-en meghalhattak egy stadionkatasztrófában Indonéziában
A rendőrség könnygázzal kezdte lefújni a meccs után a pályára berohanó több ezer szurkolót, ekkor tört ki a pánik. Az emberek a kijárat felé kezdtek menekülni, és agyontaposták egymást.

Link másolása

hirdetés

Lehet, hogy minden idők legnagyobb stadionkatasztrófája történt Indonéziában. Malang városában az Arema Malang–Persebaya Surabaya bajnoki labdarúgó-mérkőzés után a 3–2-re alulmaradó hazai csapat szurkolói berohantak a pályára, ekkor a rendőrök megpróbálták könnygázzal szétoszlatni őket. Pánik tört ki, és egymást taposták az emberek, mindenki a kijárat felé rohant.

A kelet-jávai városban 34-en a stadionban vesztették életüket, a többiek a kórházban. Összesen a The New York Times jelentése szerint a Nemzeti Emberjogi Bizottság nevű indonéz kormányközeli szervezet információi azt közölte, hogy a halottak száma 153-ra emelkedett, A BBC szerint már 174 a halottak száma, és 11 súlyos sérült is van.

A zavargások később átterjedtek a stadiont övező utcákra, felgyújtott rendőrautókat is láttak, majd kiderült, hogy két rendőr is van a halottak közt.

Joko Widodo indonéz elnök elrendelte a labdarúgó-mérkőzések biztonsági felülvizsgálatát, és azt, hogy azonnali hatállyal értékeljék a helyzetet és mérjék fel a többi sportesemény esetleges biztonsági kockázatait.

Indonézia biztonsági minisztere szerint a nézők száma körülbelül 4000 fővel lépte túl a Kanjuruhan stadion 38 ezres befogadóképességét.

hirdetés

Állítólag a FIFA szabályzata tiltja a könnygáz használatát ilyen esetekben, ugyanakkor Nico Afinta, Kelet-Jáva rendőrfőnöke védelmébe vette embereit, mondván, hogy a pályán kitört az anarchia, és ezért kellett könnygázt alkalmazni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: