KÉK HÍREK
A Rovatból

Becskei tragédia: testvére is végignézhette, ahogyan rázuhan a tévé a másfél éves kislányra

A Blikk szerint a kisgyerek egy régi típusú, képcsöves, nehéz tévét borított magára véletlenül. A kórházban belehalt a sérüléseibe.

Link másolása

Egy régi típusú tévé borult rá a másfél éves becskei kislányra, amikor ő belekapaszkodott a tévészekrénybe. A tragédiát a kisgyerek 8 éves féltestvére is végignézhette – írja a Blikk.

Ahogyan beszámoltunk róla, szeptember 17-én délután Becskén, az otthonában játszott egy másfél éves kislány, amikor magára rántotta egy televíziót. A kisgyereket mentőhelikopter szállította kórházba, de már nem tudták megmenteni az életét.

A Blikk információi szerint a másfél éves Bori már próbálgatta a járást, ez vezethetett a balesethez.

Valószínűleg próbált megkapaszkodni a tévészekrényben, amelyen egy régi típusú, képcsöves tévé állt. A készülék valahogyan kibillent a helyéről és a kislányra zuhant, aki súlyos sérüléseket szenvedett, az orvosok pedig már nem tudták megmenteni az életét.

A helyiek elmondása szerint a család éppen építkezik, ezért bérli a lakást, ahol a tragédia történt. Hozzátették, családja minden figyelmet megadott a kislánynak, akinek volt egy 8 éves féltestvére is, és ő is otthon volt a tragédia idején.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Tragédia a szalagavatón: a fellépése után meghalt a kiskunhalasi középiskola egyik tanára
A mentők hosszasan küzdöttek az oktató életéért, de már nem tudták megmenteni. Az iskola saját halottjának tekinti.

Link másolása

Rosszul lett egy oktató a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakképző Iskola és Kollégium pénteki szalagavató ünnepségén. A kiérkező mentők hosszú időn keresztül próbálták stabilizálni az állapotát, de nem tudták megmenteni az életét - írja a baon.hu.

Az intézmény közleményében azt írta, hogy

az oktató a fellépését követően lett rosszul.

„Az Iskola a nagy tisztelettel övezett Tanárát saját halottjának tekinti” - tették hozzá.

A baon.hu úgy tudja, hogy a rendezvények helyet adó Dékáni Árpád Technikum sportcsarnokához egy másik mentőt is hívtak, mert egy diák is rosszul lett. Őt a kiérkező mentők a helyszíni ellátást követően a kiskunhalasi kórház sürgősségi osztályára szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Elvittek a kórházból egy ismert orvost a rendőrök Salgótarjánban az asszisztensével együtt
Az a gyanú ellenük, hogy hálapénzt fogadtak el. A rendőrség megerősítette a történteket.
SZMO, fotó: Police.hu - szmo.hu
2023. december 08.


Link másolása

Egy ismert orvost és asszisztensét vitték el a rendőrök hálapénz elfogadása miatt a salgótarjáni kórházból, írta meg a nool.hu.

A történteket a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette:

"A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán folyamatban lévő büntetőeljárásban munkatársaink vesztegetés elfogadása miatt december 7-én állítottak elő egy orvost az egyik Nógrád vármegyei kórházból."

A rendőrség a nyomozás érdekeire való tekintettel más információt egyelőre nem hoz nyilvánosságra.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Rémálom a sípályán: nyolc métert zuhant az anya és fia, amikor kizuhantak a sífelvonóból Ausztriában
Az anya súlyos hát- és medencesérüléseket szenvedett. A fiú és a férj is megsérült, de róluk a rendőrség nem adott bővebb tájékoztatást.

Link másolása

A sífelvonó, amelyben a család ült, hirtelen meglazult, és hátracsúszott, majd összeütközött a következő üléssel. A baleset Schwendauban történt: egy 38 éves nő és 11 éves fia a körülbelül nyolcméteres mélységbe zuhantak.

A Blikk összefoglalója szerint a négyüléses székben az anya és a fiú mellett a családfő is ott volt, amikor eddig ismeretlen okból a baleset bekövetkezett.

Az anya súlyos hát- és medencesérüléseket szenvedett. A fiú és a férj is megsérült, de róluk a rendőrség nem adott bővebb tájékoztatást.

A családot mentőhelikopterrel szállították az innsbrucki kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Vízbe zuhant egy magyar kocsi Hollandiában, az egyik utas meghalt és két női holttestet is találtak néhány méterrel arrébb a folyóban
Az egyik szemtanú szerint egy súlyosan sérült férfi a motorháztetőn állva kért segítséget. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

Link másolása

A vízbe zuhant egy magyar rendszámú autó szombat hajnalban a hollandiai Delftben. Az egyik utas meghalt és két női holttestet is találtak néhány méterrel arrébb a folyóban - írja az ad.nl hírportál.

A baleset hajnali öt óra körül történt. Az autó nekicsapódott egy fának és egy villanyoszlopnak, majd a vízben kötött ki az Oostpoort-híd közelében. A lapnak

az egyik szemtanú azt mondta, a baleset után látta, ahogy egy súlyosan sérült férfi a vízbe zuhant autó motorházának tetején kér segítséget,

és azt mondja, hogy a járműben többen is voltak.

A férfit kórházba szállították.

A búvárok később egy másik férfi testét emelték a járműből, ő belehalt a sérüléseibe.

A balesetet követő reggel két nő holttestét is megtalálták a folyóban. A rendőrség azonban még nem tudta megerősíteni, hogy ők is a járműben utaztak-e.

A rendőrség szóvivője azonban úgy fogalmazott: „erősen gyanítják”, hogy ez a helyzet, de egyelőre tart még a nyomozás.

A járművet daruval emelték ki a vízből. Később a búvárok átkutatták a folyót további lehetséges áldozatok után kutatva, de nem találtak semmit.


Link másolása
KÖVESS MINKET: