„Hétvégente cápákkal úszunk és azt esszük, amit magunknak fogunk” – magyarként a Bahamákon
December elején megjelent cikkünkben külföldön élő magyarokat kérdeztünk, akik a járványügyi korlátozások miatt nem tudtak hazalátogatni karácsonyra, és olyanokat is, akik a nehezített pálya ellenére bevállalták az utat.
Elöljáróban annyit, hogy a valóság közel sem olyan rózsaszín és idilli, amilyennek első hallásra tűnhet, a koronavírus megjelenése óta pedig ez hatványozottan igaz. De a többit mondja el ő.
– Hogy kerültél a Bahamákra?
– Ugyanannál a nagy, nemzetközi könyvvizsgáló cégnél dolgoztam már korábban is, mint most, csak a párizsi irodájukban. Volt egy olyan lehetőség, hogy aki másik kirendeltségre való áthelyezést szeretne, feltölthette az önéletrajzát egy erre szolgáló felületre. Én is így tettem, de nem jelöltem meg konkrét helyszínt, és később el is feledkeztem az egészről.
Már visszaköltöztem Budapestre, amikor 2018 májusában jött egy megkeresés a bahamai irodából, hogy keresnek valakit az enyémhez hasonló tapasztalattal. Nagyon meglepődtem, de végül elfogadtam az ajánlatot, amit egy háromkörös interjú után kaptam. Szeptemberben költöztünk ki a párommal, aki amerikai állampolgár, de már Párizsban is együtt éltünk.
– Mit szóltak a döntéshez a családtagjaid és barátaid?
– Érthető módon kicsit sokkolta őket, mivel alig egy évet töltöttünk csak otthon az újbóli költözés előtt. De persze megértették, hogy ilyen lehetőség csak egyszer adódik az életben, és ki kell használni.



– Tudtál valamit a szigetről a költözés előtt az olyan közhelyeken kívül, mint a pálmafák, homokos tengerpart, földi paradicsom?
– Őszintén szólva nem igazán. A költözés előtt soha nem jártam még ott, de látatlanban is mindig vonzott a partmenti élet, nagyon szeretem a meleget és a vízi sportokat is. A párom véleménye is sokat nyomott a latban, mivel ő velem ellentétben járt már a szigeten, és meggyőzött, hogy érdemes kipróbálni.
A bűnözési ráta ugyan elég magas, majdnem Mexikóval van egy szinten, ami kicsit riasztó volt, összességében még sincs ok félelemre. Több a lopás és a betörés, mint Magyarországon, de nem olyan rossz a helyzet, mint amire számítottam
– Hogy ment a beilleszkedés?
– Egy-két leendő kollégámmal sikerült felvennem a kapcsolatot már azelőtt, hogy megérkeztünk, közülük többekkel elég szoros barátság köt össze a mai napig. Szerencsére az itt élők többsége nagyon befogadó, a helyiek és a külföldiek egyaránt. Szíves fogadtatásban volt részünk, az első napokban szerveztek egy munka utáni összejövetelt is, hogy még könnyebben meg tudjuk ismerni egymást.
– A munkamorált milyennek érzed a magyarral, illetve európaival összehasonlítva?
– Különbözik, de az én helyzetem speciális, mert a munkaköröm eleve nagyon stresszes és kemény terület. Párizsban rengeteget túlóráztam, egy évből legalább 6 hónapban reggel 9-től este 10-ig dolgoztam, és a maradék időben se nagyon tudtam végezni fél 8 előtt. Kemény időszak volt. A Bahamákon ehhez képest jobb a helyzet, viszonylag normális időben be tudom fejezni a munkát, kivéve határidős projektek idején.



– A sziget másik arcát, ami a turistáknak mutatott idilli kép mögött van, mennyire látod?
– Valóban igaz, hogy a paradicsomi idill nem minden. Látszik, hogy létező probléma a szegénység, messze nem csak milliomosok élnek itt. A fővárosnak van egy Over-the-Hill nevű része, ahol kis házak sorakoznak nagyon szorosan egymás mellett, a közbiztonság itt a legalacsonyabb.
– Te miért szeretsz ott élni?
– Tipikus strandolós napokat nem igazán szoktunk tartani, a vízi sportlehetőségek sokkal jobban vonzanak. A párommal elkezdtünk szabadmerülni és halat fogni manuális, gumis szigonnyal (a szigonypuska nem megengedett, ez viszont igen). Nagyon szeretem, hogy azt esszük, amit magunknak fogunk. Különösen, hogy annak ellenére, hogy szigetről van szó, nincs kimondott halpiac és a boltokban sem lehet helyi, friss fogást kapni. Emellett lenyűgöző az állatvilág is: a minap például cápákkal úsztunk, mert nemzeti ünnep volt és egy ismerősünk megkérdezte, nincs-e kedvünk vele menni. Az ilyen élményekért éri meg igazán, de ezek többnyire hétvégékre koncentrálódnak, a munkanapok nem sokban különböznek attól, mintha bárhol máshol élnénk.
– Mi az, ami hiányzik Magyarországról?
– Elsősorban a családom és a barátaim, illetve az, hogy elérhető áron lehessen ételt venni. A kakaós csiga és a túró rudi hiánycikk, pörköltet viszont itt is szoktam néha készíteni. Ha magyaroknak mondom, nem hiszik el, de az a helyzet, hogy otthon a Bahamákhoz képest sokkal szervezettebb minden. Könnyebben lehet információhoz jutni, jóval kezelhetőbb a bürokrácia és az adminisztráció.



– Mennyire változtatta meg a mindennapokat a vírushelyzet?
– Az eleje nagyon nehéz volt. Ez egy kis sziget rosszul felszerelt kórházakkal, a miniszterelnök pedig pontosan tudta ezt, mivel korábban az egészségügyben dolgozott. Ezért amikor március közepén diagnosztizálták az első esetet, elővigyázatosságból azonnal teljes lezárást rendelt el.
A boltokat is korlátozták, előfordult, hogy csak heti három nap tarthattak nyitva. És ez csak az élelmiszerboltokra vonatkozik, az összes többit teljesen bezáratták. El lehet képzelni, mekkora tömegjelenetek alakultak ki emiatt, nekünk például egy alkalommal négy órát kellett várnunk, mire bejutottunk. A húsvéti szünet öt napja is teljes karanténban telt, végig otthon kellett ülni, azelőtt külön stresszes volt a bevásárlás. Pár hétig, amíg ez az állapot tartott, komolyan gondolkodtunk rajta, hogy azonnal el kéne költöznünk, de persze a határok is zárva voltak. Úgy éreztük magunkat, mintha börtönben lennénk.
Július elején kezdtek lazítani, onnantól már lehetett külföldre utazni, de vissza csak negatív teszttel engedtek – kivéve azokat, akik 72 órán belül megfordultak.
Ez tartott októberig, azóta már viszonylag jó a helyzet: éjjel továbbra se lehet kimenni, de hétvégén már igen, nyitva van a part, és negatív teszttel a turisták is karantén nélkül utazhatnak be.

Sor a bolt előtt karantén idején
– Hosszú távra tervezel ott?
– A szerződésem eredetileg két évre szólt, tavaly hosszabbították meg még egy évvel, most július végéig érvényes. Ha tovább akarnék maradni, valószínűleg lenne rá lehetőség, de még nem döntöttük el. Szeretnék más területen is dolgozni, a könyvvizsgálatot már nem nagyon szeretem csinálni. Annak idején Párizsból is emiatt jöttünk el, szóval most már tényleg szívesen váltanék. Itt élni viszont szeretünk, úgyhogy az is benne van a pakliban, hogy a szigeten próbálok másik munkát találni. Egyelőre még minden képlékeny.
Barbara kalandjait Instagramon @hyperactivebee néven lehet követni.