A Rovatból

Az elítélt Nikola Gruevszki megkapta a magyar menekültstátuszt

A magyar hatóság megalapozottnak tekinti a volt macedón miniszterelnök félelmét, hogy hazájában veszélyben lenne az élete.

Link másolása

Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök megkapta a menekültsátuszt – erről értesült a Magyar Idők.

"Nikola Gruevszki menekültkénti elismerésének jogszabályi feltételei fennállnak – információnk szerint ezt állapította meg a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, a volt macedón miniszterelnök által benyújtott kérelem részletes kivizsgálása után. Úgy tudjuk, a hatóság megalapozottnak tekinti Gruevszki félelmét, hogy hazájában veszélyben lenne az élete."

A lap megkereste a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalt, de a szervezet nem tudta megerősíteni az információt, arra hivatkozva, hogy a hatályos törvények szerint erről csak az érintettnek és az ENSZ menekültügyi főbiztosságának adhatnak tájékoztatást.

A magyar Idő arról is beszámolt, hogyan jutott el elmondása szerint Nikola Gruevszki Budapestre. A lap információi szerint a volt macedón kormányfőt először november 12-én hallgatta meg személyesen a menekültügyi hatóság Budapesten. Nikola Gruevszki elmondta, november 10-én miért nyújtott be menedékkérelmet, és azt is, hogy Macedóniából az albán fővárosba, Tiranába ment, ott felkereste a magyar nagykövetséget, menedékjog iránti kérelmet nyújtott be, majd Montenegróba, utána Szerbiába utazott, ahonnan autóval érkezett Budapestre. Úti okmányként személyi igazolványát használta, ez érvényes Albániában, Koszovóban, Montenegróban és Szerbiában is érvényes; a szerb–magyar határon útlevelet kértek tőle, mert európai uniós tagállam területére kívánt lépni, ő pedig ekkor egy, a magyar állam által számára kiállított, egyszeri utazásra jogosító okmányt mutatott be, így léphetett át Magyarországra.

A menedékjog iránti kérelmet azzal indokolta, hogy a mostani macedón kormány antidemokratikus lépésekkel, mindennemű jogi bizonyíték nélkül akarja elvenni a szabadságát, visszaélve az ügyészi és bírósági rendszerrel. Szerint koholt vádak alapján indult eljárás ellene, és a bírók súlyos szabálytalanságokat követtek el és jogszerűtlen döntéseket hoztak.

"Gruevszki 2006-tól tíz éven át irányította Macedóniát. Ideológiai szövetségese volt Orbánnak a migráció és Soros György kapcsán is. A kétmilliós egykori jugoszláv köztársaságból indult a Stop Soros! kampány is" - írja az Index.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos karambol a Ferihegyi gyorsforgalmin: ketten meghaltak, a baleset okozóját még keresik
A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, többen meg is sérültek a balesetben.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel 10 óra környékén a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton — írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a bolgár autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről, utánuk hajtóvadászatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó a hajnali Ferihegyi úti halálos baleset mentéséről – roncsok mindenfelé
A vétkes sofőrt még keresik, mivel elmenekült a helyszínről. A múlt század közepén épült ferihegyi gyorsforgalmi úton sajnos gyakoriak a frontális ütközések.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy tömegbaleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A vétkes sofőr elmenekült.

A következő videóban mutatjuk, mi maradt az autókból, és hogyan mentettek a katasztrófavédelem munkatársai:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sátorvassal ütötte várandós párját egy balatoni strandon egy férfi, hajánál fogva a földre is rántotta
A brutális támadót hamar elkapta a rendőrség, börtön várhat rá, annál is inkább, mivel korábbról volt már egy felfüggesztettje.

Link másolása

A Marcali Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen, aki strandolás közben támadta meg a párját.

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi és az élettársa 2023 májusában, egy balatonberényi szabad strandra érkeztek, ahol közösen állították fel a sátrukat. Nem sokkal később azonban vitázni kezdtek, melynek során a vádlott trágár kifejezések közepette, kiabálva szidalmazta a párját – írja az ügyészség.

A vita során a nő távozni akart a helyszínről, amit a vádlott úgy akadályozott meg, hogy

a hajánál fogva a földre rántotta párját, majd az egyik negyvenöt centiméteres, alumíniumból készült sátorrúddal kezdte ütlegelni.

A jelenetet látva a közelben strandolók értesítették a rendőrséget.

Vádiratában az ügyészség a férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, kiegészítve azzal, hogy a bíróság egyúttal a vádlott korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását is rendelje el.


Link másolása
KÖVESS MINKET: