Autóbusz gázolt halálra egy nőt Dombóváron
A baleset a Hunyadi téren történt, a helyi járatú busz egy park területére hajtva gázolta el a gyalogost - mondta Molnár Ágnes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Egy túlélő számolt be a Jalisco Új Generáció Kartell hegyi „iskolájáról”, ahol a rekrutákat azonnali kivégzéssel és kényszerített kannibalizmussal törték meg. A történetet beárnyékolja, hogy a kartell hírhedt vezére, El Mencho februárban életét vesztette, ami újra felkorbácsolta a félelmet Mexikóban.
Francisco, egy korábbi kekszgyári dolgozó, 2018 áprilisában került a Jalisco Új Generáció Kartell fogságába, miután segített egy titokzatos férfinak, akiről később kiderült, hogy a kartellt vezető Nemesio Oseguera, vagyis El Mencho egyik fia – írta a LADbible. A férfit a Guadalajarához közeli hegyekbe vitték, ahol közölték vele, az egyetlen kiút a halál.
Amikor a megtévesztett férfiak panaszkodni kezdtek, a kartell egyik tagja fegyvert fogott rájuk. „Ha menni akartok, tessék, menjetek” – mondta, miközben felhúzta a pisztoly kakasát.
Francisco elmondása szerint a csoportban 19, a húszas-harmincas éveiben járó férfi volt, köztük építőmunkások, asztalosok, autószerelők, kidobók, de még jogászok és könyvelők is. A három hónapos kiképzés alatt fegyverkezelést, rajtaütések szervezését, a kartell szabályainak betartását és gyilkolási technikákat tanítottak nekik, hogy bérgyilkosokat képezzenek belőlük.
A kiképzés során az egyik férfit túl idegesnek találták, miközben egy pisztolyt szerelt össze. „Egy szempillantás alatt megölte. Azt mondta nekünk, haszontalan volt, mert egy éles bevetésen pánikba esett volna, és mindannyiunkat veszélybe sodort volna” – emlékezett vissza Francisco.
A társait ezután arra kényszerítették, hogy darabolják fel a holttestet,
„Tudtad, hogy ha nemet mondasz, megölnek” – folytatta Francisco. „Meg kellett tenned, nincs más választásod. A félelem, a vér… Volt egy, aki nem tudta megenni és hányt, de a földről felszedték és arra kényszerítették, hogy úgy egye meg.”
Francisco végül három hónapnyi fogság után sikeresen megszökött, de az átélt trauma egész életére elkíséri.
A beszámolók szerint Nemesio Oseguera Cervantes, vagyis „El Mencho” február 22-én halt meg egy katonai műveletben, halála után pedig kiterjedt erőszakhullám söpört végig több mexikói államon. Francisco történetét eredetileg a Noticias Telemundo Investiga dolgozta fel egy 2019-ben indult interjúsorozatban. Más, a kartellhez köthető ügyek is napvilágra kerültek az elmúlt években: 2024 szeptemberében a hatóságok rajtaütöttek egy teuchitláni birtokon, amit a sajtó „megsemmisítőtáborként” emlegetett, és ahol később elszenesedett emberi maradványokat találtak. Az üggyel kapcsolatban 2025-ben tíz férfit ítéltek el. Jalisco állam évek óta az eltűnt személyek egyik gócpontja Mexikóban, ami miatt nemzetközi jogvédő szervezetek is többször felemelték a szavukat.
Halálos fenyegetést kapott a kápolnai Macskaárvaház Alapítvány egyik munkatársa, a menhelyet pedig felgyújtotta volna egy férfi, aki szerint az állatvédők nem tisztelik eléggé a polgármestert. Az ügy azért is keltett különös aggodalmat, mert a fenyegető egy potenciálisan veszélyes, volt katona – írta a Blikk.
A fenyegető állítólag egy leszerelt katona, aki a Magyar Honvédségnél szolgált, de már évekkel ezelőtt távozott a kötelékből. A férfi bevallása szerint korábban a francia idegenlégióban is megfordult, és azt állítja magáról, hogy a hírhedt Blackwater nevű amerikai magánhadsereg sofőrjeként is dolgozott. Ez a zsoldoscsapat (későbbi nevén Academi, ma a Constellis csoport része) többek között az iraki háborúban való részvételéről és a 2007-es bagdadi Nisour Square-i mészárlásban játszott szerepéről ismert.
„A hasonló fenyegetések 99 százalékát nem kell komolyan venni” – mondta a menhelyet működtető alapítvány kuratóriumi elnöke, aki a nyomozás érdekében a neve elhallgatását kérte. Hozzátette:
A kuratóriumi elnök szerint a fenyegető a polgármesterre hivatkozott.
– nyilatkozta.
A telefonáló hangját a menhely védelmét önkéntesen ellátó cég vezetője, a korábbi kommandós Bartos Csaba ismerte fel, aki régóta ismeri őt.
– mondta Bartos.
Az ügyben az Egri Rendőrkapitányság zaklatás miatt indított eljárást, közölte a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A történtekre a Szurkolók az állatokért állatvédő szervezet is reagált, és kiállt a megfenyegetett menhely mellett. „Minket is értek már fenyegetések, ismerjük a problémát, és teljes mértékben a macskamenhely mellett állunk.
– mondta Kapin Ricsi, a szervezet vezetője.
Egy éber biztonsági őr és egy költöztetőcsapat mentett meg egy elrabolt kétéves kislányt egy Phoenix környéki benzinkúton. A civilek egy teherautóval egyszerűen elállták a feltételezett elrabló járművének útját, amíg a rendőrök a helyszínre nem értek.
A kétéves Kehlani Rogers péntek este tűnt el az arizonai Avondale-ben lévő otthonából. A hatóságok másnap Amber Alert riasztást adtak ki. Néhány nappal később, vasárnap reggel egy Phoenix környéki QuikTripnél egy biztonsági őr ismerte fel a kislányt és a 23 éves gyanúsítottat, Marina Noriegát – írta az Unilad.
A biztonsági őr azonnal cselekedett, és a benzinkúton tartózkodó Camelback Moving költöztetőcsapat segítségét kérte. A csapat gyorsan reagált:
Chad Olsen, a Camelback Moving elnöke elmondta, rendkívül büszke a csapatára. „Mi egy költöztető cég vagyunk, tehát semmilyen értelemben nem vagyunk hivatásos hősök” – mondta. „De meghallgattam és megnéztem a fedélzeti kamera felvételét, ahogy a csapat felismeri a helyzetet és hogy kiről van szó, majd összerakják a tervet, hogy a teherautónkkal elzárják az utat, és nem engedtük elhajtani őket – ennél büszkébb nem is lehetnék.”
A QuikTrip benzinkútlánc is közleményt adott ki. Aisha Jefferson kommunikációs menedzser elmondta: „Vasárnap reggel egyik phoenixi egységünkben egy QT Guardian felismerte két olyan vásárlónkat, akik egy aktív emberrablási ügyhöz kapcsolódtak, és azonnal értesítette a Phoenixi Rendőrkapitányságot. A hatóságok gyorsan megérkeztek, biztonságba helyezték a gyermeket, és őrizetbe vették a gyanúsítottakat.” Hozzátette, hálásak a munkatársuk éberségéért és a rendőrség gyors reagálásáért.
A rendőrség megerősítette, hogy Kehlani biztonságban van, nem sérült meg, és már újra a szeretteivel lehet.
A nyomozás szerint Noriega nem áll rokonságban a családdal, de a család rövid időre befogadta a házába. A hírek szerint a nő tagadta, hogy bármiféle terve lett volna a gyermekkel, miután elvitte, és azt is, hogy el akarta volna adni vagy bántani.
Az esetről egy helyi híradó is beszámolt:
Sűrű, fekete füst borította be Soroksár egét pénteken, miután lángra kapott egy hulladékfeldolgozó a XXIII. kerületi Ócsai úton.
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása
a tűzoltók nagy erőkkel kezdték meg az oltást.
„A lángok egy szomszédos csarnoképületet is veszélyeztetnek. Jelen pillanatban a tűzoltók több vízsugárral oltják a tüzet. Az oltási munkálatokat hat rakodógép segíti” – közölte korábban a a 24.hu-val Kiss Ádám szóvivő-helyettes.
A katasztrófavédelem délután 4 órakor arról tájékoztatott, hogy
A fővárosi hivatásos egységek mellett Zuglóból, Dél-Pestről, Fótról érkeztek önkéntes tűzoltók a munkálatokhoz, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, majd vezetési törzs irányítása mellett dolgoztak a tűz elfojtásán.
A legfrissebb tájékoztatás szerint a tűzoltók két létraágyúval, két telepített vízágyúval, két fecskendőről szerelt vízágyúval és hat vízsugárral megszüntették a lánggal égést a szeméthalom külső oldalán. A munkálatok azonban várhatóan még órákon át fognak tartani.
Nem ez az első tűzeset a környéken. Legutóbb tavaly augusztusban szintén a soroksári Ócsai úton égett mintegy 50 köbméternyi darált fémhulladék. 2023 áprilisában pedig egy autóbontó telephelyén csaptak fel a lángok ugyanitt, akkor a hatalmas füstöt a város több pontjáról is látni lehetett. Tavaly júniusban a MOHU budapesti telephelyén égett kétszáz köbméternyi lomtalanítási hulladék.