KÉK HÍREK
A Rovatból

Átfogó akció indul az Elf Bar-árusok felkutatására

Egy zöld számot is létrehoznak a lakossági bejelentésekre.


Rohamosan terjed az Elf Bar nevű, eldobható elektromos cigaretta a magyar fiatalok körében. A témában néhány napja megszólalt Kulja András sebész szakorvosjelölt is, aki Tiktok-videójában elmondta, mi a legnagyobb baj ezzel a termékkel.

A Nemzeti adó- és Vámhivatal (NAV) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) szerdán egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy

átfogó akciót indítanak az Elf Bar kereskedelme ellen.

Az MTI tudósítása szerint Biró Marcell, az SZTFH elnöke azt mondta, hogy nyári táborokban, szeptembertől pedig valamennyi iskolában, valamennyi osztályban osztályfőnöki órán hívják fel a figyelmet a termék káros hatásaira.

Biró azt is hozzátette, hogy az Elf Bar elleni fellépés közös ügy, amelybe a pedagógusokat, szülőket is be kell vonni. Az SZTFH ingyenesen hívható zöld számot (1828) is indít, amelyen várják a lakossági bejelentéseket.

Az SZTFH vezetője azt is elmondta: ahhoz, hogy egy dohányipari termék Magyarországon forgalomba kerülhessen, át kell esnie az országos gyógyszerészeti hatóság vizsgálatán.

Az Elf Barról nem tudni pontosan, milyen összetevőket tartalmaz.

A hatóság nem is javasolja, hogy az Elf Bar legális legyen.

Szép, illatos, mutatós, de veszélyes

Horváth Gábor, a NAV ellenőrzési szakfőigazgatója arról beszélt, hogy a fiatalok nincsenek tisztában azzal, hogy

az Elf Bar nikotintartalma akár 16 doboznyi cigarettának is megfelelhet,

ezért az életüket is veszélyeztetik, ha szívják.

Hozzátette: egyre népszerűbb a termék a fiatalok körében, hiszen szép, illatos, mutatós, könnyen használható, de veszélyes. Példaként említette, hogy az Elf Bar nem olyan, mint a hagyományos cigaretta, hogy egyszer elég, hanem 800 és 5000 slukkos változatban is létezik, és addig szívható is.

Az Elf Bar, Fume, Magic Bar, Manórúd néven is ismert termék egy többféle ízben elérhető, nikotinos vagy nikotinmentes folyadékkal előre feltöltött, akkumulátoros, eldobható, dohányzást imitáló eszköz.

A termék a hatályos szabályozás értelmében dohánygyártmánynak számít, tehát jogszerűen csak trafikban, zárjeggyel ellátva lenne értékesíthető, ráadásul csak ízesítés nélküli változatban. Aki Magyarországon engedély nélkül értékesít ilyen terméket, az 5 millió forinttól 500 millió forintig terjedő bírságot kockáztat.

Kenőolaj, vágott dohány és benzin is előkerült az Elf Bar mellett

A NAV munkatársai "beköltöztek az virtuális világba", az elektronikus hirdetési oldalakon keresték az illegális árusokat - mondta. Az is kiderült, hogy országszerte próbavásárlásokkal

már több árust is lefüleltek.

Százöt ellenőrzést zártak eredményesen, a legtöbbet Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Zala, Pest és Bács-Kiskun megyében tartották. Amellett, hogy az árusok illegális termékkel kereskedtek, mindezt adószám hiányában, bejelentés, bizonylat és eredetigazolás nélkül tették, ami miatt négymillió forintnyi mulasztási bírságot is kiszabtak - mondta Horváth Gábor.

Volt olyan árus, akinél hamis ruházati termékeket is találtak, de egy borsodi helyszínen ismeretlen eredetű cigaretta, vágott dohány, alkohol, benzin, gázolaj és kenőolaj is előkerült.

Már az alvilág is rámozdult

Tóth Márk pénzügyőr ezredes, a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának igazgatója azt mondta, hogy nemcsak a kereskedelme, de

az Elf Bar birtoklása, külföldről saját célra történő rendelése is törvényellenes.

Az is eljárásra számíthat, aki külföldről hoz be saját célra ilyen terméket, és egy mélységi ellenőrzés során megtalálják nála.

A pénzügyőr ezredes azt is elmondta, hogy több mint húsz büntetőeljárást folytatnak az Elf Bar illegális kereskedelme miatt, négy ember van letartóztatásban. Az eddig lefoglalt mintegy 30 ezer Elf Bar piaci értéke pedig 250 millió forint.

Az ezredes arra is rávilágított, hogy

azok az alvilági körök, amelyek régen a klasszikus cigarettacsempészettel foglalkoztak, már áttértek az Elf Bar kereskedelmére

a jóval nagyobb profit miatt. Példaként említette a Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatóság egyik ellenőrzését, amikor 15 ezer karton zárjegy nélküli cigaretta mellett mintegy 6 ezer Elf Bart találtak.

Felhívta a figyelmet arra, hogy megvizsgáltattak egy Elf Bart, és az magasabb nikotintartalommal rendelkezett, mint ami fel volt tüntetve rajta. Egy konkrét esetet is ismertetett: egy magyar állampolgár 18 ezer készüléket rendelt, őt akkor fogták el, amikor a csomagküldő szolgálatnál átvette a szállítmányt.

Tettét beismerte, öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat, de lehetősége van vádalkut kezdeményezni - tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azt hitték, a medve játék: Egy nap alatt hárman kerültek kórházba Erdélyben
Egy portugál pár a Transzfogarasi úton autójukból akart fotót készíteni egy medvéről, de a nyitott ablakon át az állat rájuk támadt. Egy 18 éves lány etetni próbálta a csúcsragadozót.


Három külföldi turistát is megsebesített a medve hétfőn az erdélyi Transzfogarasi úton, miután felelőtlenül próbáltak közel kerülni az állatokhoz – írta a 444.hu.

Az egyik esetben egy portugál házaspár állt meg autójával, hogy lefotózzák az út szélén feltűnt medvét. A nő lehúzta a jármű ablakát, mire a vadállat hirtelen rájuk támadt. Mindketten megsérültek, de még el tudtak hajtani a kórházig.

Nem sokkal később, az Arefu térségében egy 18 éves lány járt pórul, amikor megpróbálta megetetni a medvét. A helyszínre érkező mentők tájékoztatása szerint a fiatal nőt kórházba szállították.

„A 18 éves, eszméleténél lévő és együttműködő fiatal nőt a mentősök átvették és kórházba szállították.”

Az esetek nem egyediek, a turisták figyelmetlensége visszatérő probléma a népszerű útvonalon. Május végén egy bolgár férfira támadt rá egy medve, szintén etetés közben.

Azt a férfit utólag húszezer lejre bírságolták, mert a hatályos romániai törvények szerint a vadon élő medvék etetése szigorúan tilos.

A hatóságok ezzel próbálják elejét venni annak, hogy a turisták hozzászoktassák az állatokat az emberi jelenléthez és élelemhez. A Transzfogarasi út látványossága miatt rengetegen állnak meg fotózni, és sokan etetik is az út mellett megjelenő, emberhez szokott medvéket.

Ezzel azonban egy veszélyes folyamatot erősítenek: az állatok elveszítik természetes félelmüket, és az autókat, embereket egyre inkább táplálékforrásnak tekintik.

A hétfői események ismét alátámasztják, hogy a figyelmeztetések ellenére sokan nincsenek tisztában a kockázattal, vagy egyszerűen nem törődnek vele.

A térségben az elmúlt egy évben több súlyos medvetámadás is történt. A legsúlyosabb eset tavaly nyáron történt, amikor a Transzfogarasi úton egy olasz motoros turista halt meg, miután túl közel merészkedett egy medvéhez. A tragédiát követően a román hatóságok szigorítottak: a „kolduló medvék” visszaszorítására fókuszálva megerősítették, hogy magas pénzbírsággal sújtják azokat, akik etetik a vadállatokat.

Ennek ellenére a medvetámadások száma emelkedik Romániában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Hatalmas csarnoktűz Nyírbátorban, hetvenegy embert kellett kitelepíteni - Videó és fotógaléria a helyszínről
Éjszaka kigyulladt egy csarnoképület Nyírbátorban, az Árpád utcában. A katasztrófavédelem közlése szerint a lángokat reggelre körülhatárolták, de a hosszan tartó utómunkálatok még hátravannak.


A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint éjszaka kigyulladt egy csarnoképület Nyírbátorban, az Árpád utcában.

A hatóság a közösségi oldalán azt írta, nagy erőkkel kezdték meg az oltást a helyszínen. „A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett a nyírbátori, a mátészalkai, a baktalórántházai, a nyíradonyi, a nyíregyházi, a fehérgyarmati és a kisvárdai hivatásos tűzoltók több vízsugárral, órák óta oltják a lángokat.”

A munkálatokat hét városból érkező vízszállító is segíti, emellett egy közeli cég öt, egyenként harminc köbméteres tartályos járművel szállítja az oltáshoz szükséges vizet.

Az egységek reggel fél nyolcra körülhatárolták a tüzet, de a katasztrófavédelem szerint hosszan tartó utómunkálatokra lesz szükség.

Az égő épület közeléből „hetvenegy embert telepítettek ki és helyeztek biztonságba a polgármesteri hivatalban.”

Február elején szintén Nyírbátorban egy kazánházként és műhelyként használt melléképületből terjedt át a tűz egy lakóházra; a beavatkozó egységeknek akkor tíz gázpalackot kellett kihozniuk az égő épületből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Rabszolgaként tartottak fogva egy nőt Pátrohán: ütötték-verték, végül kidobták a holttestét
A pátrohai férfit 14 év fegyházra, feleségét 10 év börtönre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék első fokon. Az ítélet nem jogerős, a pár fellebbezett a halált okozó testi sértés és emberkereskedelem miatt kiszabott büntetés ellen.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Közel egy éven keresztül rabszolgaként tartott fogva és súlyosan bántalmazott egy pátrohai házaspár egy hajléktalan nőt, aki emiatt később meghalt. A Nyíregyházi Törvényszék szerdán első fokon tizennégy, illetve tíz év szabadságvesztést szabott ki rájuk halált okozó testi sértés, valamint a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, sanyargatással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka miatt.

A pár férfi tagja az interneten ismerkedett meg a hajléktalan nővel, akit azzal az ígérettel csalt Pátrohára, hogy szállásért és ételért cserébe ház körüli munkákat kell végeznie.

A férj több alkalommal elektromos sokkolóval is nekiesett az egyre gyengébb állapotban lévő nőnek, amikor pedig az asszony kiszökött az ingatlanból, és segítséget próbált kérni, a házaspár erőszakkal visszavitte, a férfi pedig olyan erővel vágta pofon és rúgta fejbe, hogy két foga kiesett.

Az ígéretekkel ellentétben a nőt éheztették, a földön altatták, és engedélyük nélkül nem hagyhatta el a házat. Ha a rábízott feladatokat nem megfelelően végezte el, a férfi ököllel és sodrófával rendszeresen, felesége pedig puszta kézzel, alkalomszerűen bántalmazta.

A nő 2024. április 28-án az éheztetés miatt már mozgás- és beszédképtelen volt. Fogvatartói nem hívtak hozzá orvost, hanem autóba tették, és elindultak vele Budapest felé.

Útközben észrevették, hogy az asszony meghalt, ezért egy aszódi parkolóban kirakták a holttestet. A halál oka agyzúzódás, éheztetés és kihűlés volt.

Az ítélet nem jogerős, mert a pár fellebbezett. A házaspár gyermeke és annak párja, akik segítettek a már haldokló nő autóba ültetésében, halált okozó segítségnyújtás elmulasztása miatt felfüggesztett börtönbüntetést kaptak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Budapesten mosta a maffia pénzét egy hálózat, a két szír vezető szökésben van - a lakosság segítségét kéri a rendőrség
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda egy összehangolt akcióban számolt fel egy pénzmosó hálózatot, ami erre a célra átalakított autókban hordta be az országba és küldte tovább a készpénzkötegeket. A hatóságok 18 helyszínen tartottak kutatást, és több mint 540 millió forintnyi vagyont vontak el, 10 embert gyanúsítanak.


A rendőrök múlt szerdán egyszerre 18 helyszínen csaptak le egy nemzetközi drogpénzeket tisztára mosó budapesti hálózatra, egy 30 éves nő félmillió euróval a bőröndjében bukott le a ferihegyi reptéren.

Azonban a bűnszervezet két feltételezett vezetője még szökésben van.

Ezért a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a lakosság segítségét kéri a szír származású magyar állampolgár, Maradini Talal és szír társa, Youssef Mahmoud megtalálásához, akik ellen elfogatóparancsot adtak ki - írta a police.hu.

Ezen nagyszabású múlt szerdai rajtaütés után tíz embert – öt férfit és öt nőt – gyanúsítottak meg, közülük hetet már le is tartóztattak, ketten bűnügyi felügyeletbe kerültek, egy gyanúsított pedig szabadlábon védekezik.

A hatóságok összesen több mint 540 millió forint értékben foglaltak le vagyont: 13 autót 46 millió forint értékben, készpénzt és ingatlanokat 370 millió forint értékben, valamint 126 millió forintot zároltak bankszámlákon.
Videón a rajtaütések:

A nyomozás jelenlegi állása szerint ez az összefüggő hálózat - melyben két teljes családot azonosítottak - az Európai Unió országaiból és a Balkánról érkező, kábítószer-kereskedelemből és más bűncselekményekből származó készpénzt juttatott külföldre.

A pénzt autókba épített titkos rejtekhelyeken hozták be az országba, majd egy VIII. kerületi, Ganz-negyedben működő illegális pénzváltóban nagyobb címletekre váltották.

Innen a pénz Ciprusra, Isztambulba, és néhány alkalommal Görögországba került.

A szervezet kifinomult módszereket használt: a futárok titkosított üzenetküldő alkalmazásokon tartották a kapcsolatot a vezetőkkel, a pénzátvételeknél pedig tokenekkel azonosították egymást. Folyamatosan cserélgették a telefonjaikat és a szállításra használt autókat, a beszélgetési előzményeket pedig rendszeresen törölték.

A futárok útvonaltól és a szállított összeg nagyságától függően fix díjat, akár 1500 eurót is kaptak egy-egy útért, legális jövedelemmel egyikük sem rendelkezett. Az autók átalakítását és szervizelését egy szír származású férfi végezte egy XIX. kerületi műhelyben.

Az autós fuvarok során egy-egy jármű titkos rekeszeiben akár 1,6 millió euró is lehetett.

A légi úton szállítandó pénzt vákuumfóliába csomagolták, és ruhák közé rejtve, feladott poggyászokban csempészték ki az országból, esetenként 260 és 880 ezer euró közötti összegekkel.

Valószínűleg az egyik ilyen bőrönddel dőlt meg az a 30 éves nő a ferihegyi reptéren, akinél félmillió eurót találtak.

Az ügynek német szála is van: a német rendőrök március 10-én az A3-as autópályán, Passau közelében elfogtak egy 45 éves magyar férfit, akinél milliós nagyságrendű eurót találtak. A férfi a most elfogott egyik testvérpár fivére. A magyar és a német hatóságok közösen vizsgálják a szerepét a nemzetközi hálózatban.

Kötegek kötegek hátán, titkos rekesz, lefoglalt vagyon, falhoz állított gyanúsítottak - így csapott le a rendőrség:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk