HÍREK
A Rovatból

Asztalba ütötte egy fiú fejét, kirúgta egy másik lábát – lemondott a Szőlő utcai javítóintézet megbízott igazgatója, miután erőszakos videók kerültek elő róla

A felvételeken fiatal fiúk látszanak, akiket a javítóintézet egyik dolgozója fizikailag bántalmaz. A megbízott igazgató elismeri, hogy ő szerepel a videókon, bár szerinte azok kontextusból kiragadottak.


Lemondott a Szőlő utcai javítóintézet megbízott igazgatója, miután olyan felvételek kerültek nyilvánosságra, amelyeken fiúkat bántalmaz. A videók évekkel ezelőtt készültek, azokat Juhász Péter volt politikus kapta meg, majd megosztotta az RTL-lel is.

Az egyik biztonsági kamera felvételén fiatal fiúk ülnek az asztal körül, kezükben könyvvel. Egyikük áll, hozzá beszél egy felnőtt férfi, aki előbb megragadja a nyakát, majd erővel az asztalba üti. Ezután a ruhájánál fogva átrántja az asztal fölött.

Juhász Péter ezt a felvételt adta át az RTL-nek, és azt mondta, hogy holnap további részleteket is nyilvánosságra hoz majd YouTube-csatornáján.

Juhász Péter azt mondta, hogy a felvételeket évekkel ezelőtt rögzítették a Budapesti Javítóintézetben. Szerinte az erőszakoskodó férfi jelenleg az intézmény megbízott vezetője, annak az igazgatónak az utódja, akit emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt májusban bilincsben vittek el.

A helyszínt és egy szereplőt egy, az RTL-nek név nélkül nyilatkozó gyermekvédelmi dolgozó is felismerte. Ő a Híradónak azt mondta:

„Ez a Budapesti javítóintézet, a Szőlő utcai intézmény, és ennek is a nevelőotthoni épülete. Akit felismerek rajta, az az az ember, aki most a megbízott igazgatója ennek az intézménynek.”

Juhász Péter, az Együtt volt társelnöke úgy tudja, hogy a Szőlő utcai intézmény megbízott vezetője ma beadta a felmondását. Ezt az igazgató a Híradónak is megerősítette. Elismerte, hogy ő látható a videókon, de azt mondta, hogy a felvételeket kiragadták a kontextusból, előtte hosszasan provokálták, és szerinte nem okozott fizikai fájdalmat.

Egy újabb videót szintén Juhász Péter hozott nyilvánosságra. A felvételen egy másik dolgozó odalép egy fekvőtámaszokat végző fiúhoz, majd ágyékon rúgja. A fiú összegörnyed a fájdalomtól.

A híradónak nyilatkozó gyermekvédelmi dolgozó szerint a videókon látható jelenetek nem egyediek. Mint mondta:

„Sejtéseink voltak, én nem láttam konkrétan a saját szememmel, de voltak kollégák, akikkel együtt dolgoztunk, ők számoltak be ilyesmiről, és ha jól tudom ők próbáltak lépéseket is tenni a Gyermekvédelmi Főigazgatóság felé, ahol mindig (...) az volt a mondás, hogy nem tudnak mit csinálni, amíg nincs bizonyíték.”

Azt nem tudni, hogy az intézmény biztonsági kameráinak felvételei miért nem jutottak el korábban a főigazgatóságra. Molnár László, a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat egykori vezetője szerint az a fajta erőszak, ami a videókon látszik, elfogadhatatlan.

Mint a Híradónak elmondta: „Magyarországon törvény tiltja a gyerekek fizikai bántalmazását. Ugyan nem tudható, hogy a helyzetben lévő gyerek hogy viselkedett, mivel provokálhatta ki azt a megengedhetetlen erőszakot, de mindenképpen aránytalannak látszik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Gulyás és Semjén közösen avatták fel a tiszás miniszterjelölt apjának szobrát
Gulyás Gergely és Semjén Zsolt szombaton Budapesten leplezték le idősebb Hegedűs Loránt püspök szobrát. A református egyház által szervezett eseményen a püspök fia, Hegedűs Zsolt, a Tisza Párt miniszterjelöltje is jelen volt.


Gulyás Gergely és Semjén Zsolt szombaton együtt tisztelegtek idősebb Hegedűs Loránt református püspök emléke előtt, akinek egyik fia, Hegedűs Zsolt a Tisza Párt kormányának leendő egészségügyi minisztere.

A Miniszterelnökség korábbi vezetője és a KDNP elnöke közösen leplezték le a szobrot Budapesten, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának előkertjében. A kormány által is támogatott eseményen felavatott, Munkácsy-díjas Babusa János által készített alkotásról és a megemlékezésről a 24.hu is beszámolt.

Semjén Zsolt a közösségi oldalán egy bibliai idézettel reagált az eseményre.

„De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.”

A helyszíni beszámolók szerint Gulyás Gergely a beszédében Hegedűs Loránt rendszerváltás utáni egyházszervező szerepét emelte ki. Az eseményen a püspök gyermekei is megjelentek, köztük Hegedűs Zsolt is.

Hegedűs Zsolt korábban már bemutatta a Tisza Párt egészségügyi programját, amelyben a GDP 7 százalékára emelné az ágazat finanszírozását, és visszaállítaná a miniszteri vétójogot a kórházi kinevezéseknél.

Azt is bejelentette, hogy a leendő minisztériumi csapatában „meglepő nevek” is lesznek.

Idősebb Hegedűs Loránt 1991 és 2002 között volt a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. Politikai szerepvállalására jellemző, hogy 1998-ban a MIÉP-hez köthető Magyar Út Körök mozgalom tiszteletbeli elnökévé is megválasztották.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Viharos, 70 km/órás széllel tört be a hidegfront, de ez még csak a kezdet
Vasárnap reggelre megérkezett a hidegfront, a legerősebb, 70 km/órás széllökéseket a Dunántúlon mérték. Szerdán újabb front érkezik, ami csütörtökre még hidegebb időt hoz.


Az előrejelzéseknek megfelelően vasárnap reggelre erős, helyenként viharos széllel érkezett meg a hidegfront. A hőmérséklet visszaesik néhány fokkal, a szél miatt azonban hidegebbnek érezzük a levegőt.

Alapvetően napos idő lesz egész nap, kevés fátyol- és gomolyfelhővel az égen, dél felé haladva pedig feloszlik a felhőzet.

Számottevő esőre nem kell készülni, legfeljebb az északkeleti vidékeken fordulhat elő egy-egy futó zápor, másutt kevés esélye van a csapadéknak – jelenti a met.hu.

Az északira forduló szelet napközben sokfelé kísérik viharos széllökések, elsősorban északkeleten, az Észak-Dunántúlon és a hegyekben lehet rá felkészülni.

A szél a délelőtti órákban lesz a legerősebb, a Bakony, a Balaton és Sopron térségében akár a hetven kilométeres sebességet is elérheti.

Délutánra veszít erejéből a szélmozgás, a kültéri programokat érdemesebb erre a napszakra tervezni – írja a 24.hu.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között várható, estére kettő és 12 fok közé hűl le a levegő.

Szerdán újabb hidegfront halad át felettünk, amely mögött csütörtökre jobban visszaesik a hőmérséklet, és továbbra is kevés esélye van a csapadéknak.

A front érkezése nem volt váratlan, a meteorológiai szolgálat már napokkal ezelőtt jelezte, hogy a szombati, közel nyárias 25 fokos idő után vasárnapra jelentős lehűlés és viharos szél jön.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter még a kormányalakítás előtt váratlanul Olaszországba utazik
Magyar Péter a Riviera Nemzetközi Filmfesztiválra utazik, ahol bemutatják a Tavaszi szél című, róla szóló dokumentumfilmet. Bejegyzésében minden idők legnézettebb magyar dokumentumfilmjének nevezte az alkotást.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 26.



Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy Facebook-posztban jelentette be, hogy Olaszországba látogat. Elmondása szerint május 5-én utazik, hogy részt vegyen a Riviera Nemzetközi Filmfesztiválon. A politikus közölte, hogy az eseményen bemutatják a Tavaszi szél című dokumentumfilmet is.

A politikus szerint a filmet „2 nap alatt 3,3 millióan tekintették meg a YT-on és két hete vezeti az HBO nézettségi listáját.”

Magyar Péter a posztban azt is írta, hogy a Tavaszi szél lett a valaha volt legnézettebb magyar dokumentumfilm a mozikban.

Bejegyzése végén Magyar Péter háláját fejezte ki a film készítőinek és a fesztivál rendezőinek: „Köszönöm az alkotóknak, hogy minden honfitársunkhoz eljuthatott a film, és a filmfesztivál szervezőinek a meghívást!”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Dobrev Klára: Névvel, arccal vállalta a borzalmakat a Szőlő utcai áldozat
Egy Facebook-posztban jelentette be, hogy az egyik Szőlő utcai áldozat felvállalta a történetét. A politikus szerint a fiatalember korábban rettegett a hatalom bosszújától, de most már nem rejtőzködik tovább.


Dobrev Klára, a DK EP-képviselője egy Facebook-bejegyzésben írt a Szőlő utcai gyermekbántalmazási üggyel kapcsolatban. A politikus szerint az egyik fiatalember, Bangó Sándor, aki az első áldozat volt, aki beszélt neki a történtekről, most már névvel és arccal is felvállalta a történetét.

Dobrev Klára azt írja, a fiatalember kérte meg rá, hogy tegye közzé, ő szerepel a korábbi, anonim videóban. A politikus szerint az áldozat korábban félt, ezért a róla készült videóban nem mutatták az arcát és a hangját is elváltoztatták.

„Eddig gyűjtötte a bátorságot, én pedig büszke vagyok rá, hogy nem rejtőzködik tovább”

– fogalmazott Dobrev Klára. Azt is leírja, amikor kollégáival elkezdtek foglalkozni az üggyel, nem sejtették, milyen mélyre vezet. „Napról napra újabb és újabb részletek kerültek felszínre, és mindegyik sokkolóbb volt az előzőnél. Volt, hogy legszívesebben belekiáltottam volna a világba mindazt, amit megtudtunk — annyira igazságtalannak és elviselhetetlennek tűnt.”

Dobrev Klára állítása szerint féltette a gyerekeket, mert attól tartott, hogy a hatalom bosszút áll rajtuk, ha megszólalnak. „Ők maguk is rettegtek, és nem bíztak senkiben. Nagyon hosszú és nehéz folyamat volt, mire egyáltalán megszólaltak — még úgy is, hogy rejtve maradhattak, torzított hangon beszélhettek. Minden egyes mondatuk mögött ott volt a félelem.” A politikus úgy véli, közben a rendőrség nem tett meg mindent.

„Nem rohantak, hogy minden érintettet felelősségre vonjanak. Sőt, volt időszak, amikor inkább az tűnt, mintha a gyerekeket próbálnák eltüntetni, elhallgattatni — akár azzal is, hogy felnőttek közé, börtönök mélyére kerüljenek.”

A bejegyzés szerint Dobrev Klára mindezek ellenére büszke arra, hogy belevágtak az ügybe. „Hogy nem fordítottuk el a fejünket. Hogy végül sikerült leleplezni Juhász Péter Pál bűntársait.” Hozzátette, arra is büszke, hogy ők tették fel először a kérdést a Parlamentben, hogy ki az a „Zsolti bácsi”.

Azt írja, tudták, hogy ezzel kockázatot vállalnak, és az ő mentelmi jogát is újra kikérték az Európai Parlamenttől. „De vannak pillanatok, amikor egyszerűen nincs választás: ki kell mondani az igazságot.” A politikus szerint most talán van esély a valódi változásra és egyfajta megtisztulásra.

„Az a légkör, amelyben egyesek sérthetetlennek érezték magukat, odavonzotta a legrosszabbat: a szörnyeket, a perverzeket, a bántalmazókat.”

Dobrev Klára szerint mindennek ki kell derülnie, és felelniük kell a „Zsolti bácsiknak” és azoknak is, akik segítették őket, akár a rendőrségen, akár egyházi intézményekben. „Nem maradhatnak titkok. És én addig nem nyugszom, amíg minden részlet napvilágra nem kerül.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk