KÉK HÍREK
A Rovatból

Elindult a nyomozás az MNB-alapítványok ügyében

Az Állami Számvevőszék három jelentést tett közzé az MNB-hez köthető szervezetek működéséről. Az egyik dokumentum alapján ismeretlen tettes ellen indult nyomozás.


Az Állami Számvevőszék szerdán

három jelentést hozott nyilvánosságra, amelyek mind a Magyar Nemzeti Bankhoz köthetők. Az egyik a jegybank működését vizsgálta, a másik a Neumann János Egyetem működésére fókuszált, a harmadik pedig a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány gazdálkodását elemezte.

A legrészletesebb, 373 oldalas dokumentum az alapítványi működéssel foglalkozott. Ebben az ÁSZ azt írta: „Az ÁSZ az ellenőrzés során a feltárt tények alapján több bűncselekmény gyanúját állapította meg, ezért az ÁSZ tv. 30. § (1) bekezdése alapján az ügyészségen feljelentést tett.”

A Direkt36 március 17-én közzétett cikke szerint az ÁSZ jelentéstervezetének kivonata arra utalt, hogy az MNB által létrehozott alapítványok közpénzeket irányítottak át különféle magántőkealapokon keresztül, ami súlyos vagyonvesztést eredményezhetett.

A számvevőszéktől a 444.hu megkérdezte, hogy pontosan hány bűncselekményre utal a „több” kifejezés, és milyen bűncselekményekről lehet szó. Azt írták válaszul a lapnak:

„Az Állami Számvevőszék a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány és a Neumann János Egyetemért Alapítvány ellenőrzése során feltárt tények alapján ismeretlen tettes ellen tett feljelentést vagyon elleni és gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt.”

A Direkt36 cikke azt is kiemelte, hogy az ÁSZ által vizsgált lépések nem csupán az alapítványok vagyonát, hanem a kecskeméti Neumann János Egyetemért Alapítvány közel 130 milliárd forintos eszközeit és az MBH Bank által nyújtott, 170 millió eurós – vagyis közel 70 milliárd forintos – hitelösszeget is érintették.

A feljelentéssel kapcsolatban a Központi Nyomozó Főügyészség azt válaszolta a 444.hu-nak, hogy „a megkeresésében megjelölt adatokkal a Központi Nyomozó Főügyészségre feljelentés nem érkezett”.

Ezután a Legfőbb Ügyészséget is megkereste a lap, de a Fővárosi Főügyészség válaszolt. Közlésük szerint „az Állami Számvevőszék Magyar Nemzeti Bank gazdálkodását érintő vizsgálatának megállapításai alapján tett feljelentése alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat nyomozást, amely felderítési szakban van folyamatban.”

A 444.hu emlékeztet rá, hogy a számvevőszék jelentése szerint a Magyar Nemzeti Bank 2014-ben 266,4 milliárd forinttal hozta létre a Pallas Athéné alapítványokat, amelyek 2019-ben egyesültek. A vagyon kezelésére 2015-ben létrehozták az Optima Befektetési Zrt.-t. A cég összesen közel 500 milliárd forint felett rendelkezett, amiből 407 milliárd forint közpénz volt.

A dokumentum szerint az Optima a befektetéseket olyan összetett céghálón keresztül hajtotta végre, amelyben saját vagy közvetett tulajdonában álló vállalatok és magántőkealapok szerepeltek. A jelentés kitér arra is, hogy ezek révén sok milliárd forint került Matolcsy György fiának környezetéhez, Matolcsy Ádám baráti köréhez.

A Direkt36 arról számolt be, hogy az MNB által létrehozott alapítványok közpénzeket használtak fel különböző magántőkealapokon keresztül, és ezek az intézkedések jelentős vagyonvesztéshez vezettek.

Az ÁSZ szerint az Optima 2021-ben 255,8 milliárd, 2022-ben 278,5 milliárd, 2023-ban pedig 279,1 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényeket. Ezek a könyvekben a piaci értékük felett szerepeltek, ami akár 150 milliárd forint veszteséget is okozhatott az alapítványoknak. A cég 2021-ben 116 milliárd forint adózott eredményt ért el, de ez 2022-re 4,2 milliárd, 2023-ra pedig 3,2 milliárd forintra csökkent.

A jelentés azt is rögzíti, hogy az MNB nem gyakorolt érdemi alapítói kontrollt sem az alapítványok, sem az Optima fölött egészen 2024-ig. 2025 elejére az alapítványnál már súlyos pénzügyi nehézségek jelentkeztek. A jelentés szerint „a likviditási helyzet súlyosságát jelzi az Alapítvány felügyelőbizottságának 2025. január 18-án kelt, az MNB elnökének címzett levele, melyben a felügyelőbizottság elnökének értékelése szerint »az Alapítvány cél szerinti működése és fizetőképessége közvetlen veszélyben van«.”

Forrás: 444.hu, ASZ.hu, Telex.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bosszú Budapesten: üdítős palackkal dobták meg egy szabályosan közlekedő sofőr autóját
A BpiAutósok.hu egy BMW-s és egy furgonos szabálytalankodóról tett közzé videót. A két gépjármű sofőrje egyértelműen veszélybe sodort több szabályosan közlekedőt is.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. augusztus 15.



A BpiAutósok.hu számolt be az arról az esetről, amikor Budapesten, az Andrássy úton, éjfél után nem sokkal egy autós 50-nel, a belső sávban haladt, amikor mögé ért egy BMW. A sofőr rávillogott az előtte szabályosan haladóra, majd miután megelőzte – nem mellesleg szabálytalanul – kétszer is büntetőfékezett előtte. Az Oktogonnál, a lámpánál újra egymás mellé kerültek, ekkor

a BMW sofőrje egy nyitott üveg üdítőt dobott a másik jármű hátsó ablakának. A sofőr hozzátette, hogy előzmény nem volt, csak az első büntetőfékezés után villantott rá többször.

Egy másik eset augusztus 13-án délután, Mende és Sülysáp között történt, amiker a Sülysáp felé vezető úton egy furgonos a tiltás feloldásánál előzött meg egy szabályosan haladó autót, majd hirtelen ráhúzta a kormányt. A sofőr beszámolója szerint a furgon már Gyömrő óta mögötte haladt, és addig nem próbálkozott előzéssel. Elmondta, hogy végig a megengedett sebességgel közlekedett.

Mindkét esetben közös, hogy a szabályosan közlekedő autós került veszélyes helyzetbe. Városban és országúton is megtörténhet, hogy ha valaki betartja a sebességhatárt, vagy nem húzódik le azonnal, a mögötte haladó agresszívan reagál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy házaspár egy évig rejtegette hármas kapcsolatuk harmadik tagjának holttestét – már a kutyájuk is elkezdte megrágni
A coloradói rendőrök egy leeresztett matrac alatt találták meg a férfit, miután családja éveken át nem hallott róla. A házaspárt nem gyanúsítják emberöléssel.


Az 55 éves James David Agnew és felesége, az 57 éves Suzanne Ruth Agnew előzetes letartóztatásban van, több bűncselekmény gyanújával – írja az Unilad.

A Jefferson megyei seriffhivatal tájékoztatása szerint

a vádak között szerepel emberi holttesttel való visszaélés és holttest meggyalázása is.

A hatóság közleménye szerint James ellen lopás, pénzügyi tranzakciós eszköz jogosulatlan használata és tiltott tárgy börtönbe juttatása miatt emeltek vádat. Suzanne ellen 5000 és 20 000 dollár közötti lopás, valamint pénzügyi tranzakciós eszköz jogosulatlan használata miatt indult eljárás.

A nyomozás akkor vette kezdetét, amikor a 62 éves James O’Neill családja bejelentette, hogy 2019 óta nem látták a férfit, és 2021 óta nem is beszéltek vele.

A lakewoodi rendőrök először egy férfival találkoztak, aki James-ként mutatkozott be, és ezzel azt a látszatot keltette, mintha O’Neill lenne. Később azonban kiderült, hogy valójában James Agnew-ről van szó, így O’Neill eltűntként került nyilvántartásba.

A házaspár a nyomozás során azt mondta, hogy O’Neill egy rövid ideig velük lakott, majd elköltözött, mert megismert egy külföldi nőt az interneten. Később O’Neill bankszámlaszámát és társadalombiztosítási számát átadták a férfi testvérének, arra hivatkozva, hogy egy örökséget be kell fizetni. Amikor azonban kiderült, hogy ehhez O’Neill személyes jelenléte szükséges, megszakították a kapcsolatot a testvérrel.

A testvér a számlaellenőrzés során észrevette, hogy a bankszámlát rendszeresen használják. Havonta 967 dollár (körülbelül 359 ezer forint) társadalombiztosítási juttatás érkezett rá, körülbelül 200 dollár (tehát nagyjából 74 ezer forint mínuszban volt), és több készpénzfelvétel is történt. Egy üzlet biztonsági kameráinak felvételei alapján kiderült, hogy James Agnew használta a kártyát.

James őrizetbe vétele után a házban házkutatást tartottak. Suzanne ekkor a rendőröknek azt mondta, hogy O’Neill holtteste a házban található.

A nyomozók valóban találtak egy elhunyt férfi testet, akiről feltételezték, hogy James O’Neill.

Suzanne a kihallgatáson elmondta, hogy évekig hármas kapcsolatban éltek O’Neill-lel, akit Jimnek hívtak, egészen 2023 decemberéig. Halála után egy leeresztett matraccal takarták le a testet, mert a csivaváik elkezdték rágni. Hozzátette, tudta, hogy helytelen nem jelenteni a halálát, de nem akarta elengedni a férfit.

A hatóságok szerint O’Neill halálát valószínűleg egészségügyi probléma vagy kábítószer-használat okozta, így

az Agnew házaspárt nem gyanúsítják emberöléssel.

A rendőrök becslése szerint körülbelül 17 406 dollárt, nagyjából 6,47 millió forintot költöttek el O’Neill társadalombiztosítási pénzéből 18 hónap alatt.

James a kihallgatáson elmondta, hogy nem emlékszik pontosan, mikor halt meg O’Neill, de felismerte, hogy meghalt. Kezdetben nem adott magyarázatot arra, miért nem értesítették a rendőrséget, később viszont közölte, hogy tudott a társadalombiztosítási juttatásról, amely a férfi számlájára érkezett, és ez szempont volt abban, hogy bejelentsék-e a halálát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nem bocsátották el, csak áthelyezték a karbantartót, aki a rendőrök szerint két mentálisan sérült nőt is megerőszakolhatott egy gacsályi otthonban
A gyanúsított tagadja a vádakat, panaszát elutasították. A fenntartó szerint csak az eljárás lezárása után hoznak további döntést a munkaviszonyáról.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 15.



Nemi erőszak gyanúja miatt nyomoznak a gacsályi fogyatékkal élők bentlakásos otthonában, tudta meg az RTL Híradó. Az ügyészség szerint egy ott dolgozó karbantartó két gondnokság alatt álló nő sérelmére követhetett el szexuális bűncselekményt. A férfi tagadja a vádakat.

A fenntartó, a Máltai Szeretetszolgálat azt közölte, hogy a férfi továbbra is náluk dolgozik, de más beosztásban, olyan munkakörben, ahol nem találkozhat a lakókkal.

Az intézmény neve korábban is szerepelt a hírekben. 2023 végén egy főnővér bántalmazott egy gondozottat, az esetről felvétel is készült. A nő ellen vádat emeltek, felfüggesztett börtönt indítványoztak, és nem dolgozhat többé szakápolóként.

A mostani ügyben a karbantartót márciusban vitték el a rendőrök. Toronicza Gyula, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivője elmondta: „A megalapozott gyanú szerint az egyik szatmári kistelepülésen működő, fogyatékkal élők bentlakásos intézményben két sértett sérelmére követett el szexuális erőszakot.” A gyanúsított panaszt tett a nyomozóhatóság intézkedése ellen, de ezt elutasították.

Egy korábbi dolgozó úgy tudja, a molesztálások egy zárható helyiségben történhettek. „A foglalkoztató, van egy ilyen helyiség, ahol a mindennapos társasjáték, ilyenekkel vannak elfoglalva a bentlakók. És akkor abban az épületben, valamelyik zárható helyiségben.”

Az egyik áldozat csak többszöri bántalmazás után beszélt a történtekről.

„Nem egyszeri esetről beszélünk. Többszöri esemény után nyílt meg, tett panaszt”

- tette hozzá az informátor.

A Máltai Szeretetszolgálat belső vizsgálatot indított, és értesítette a rendőrséget. Közölték: a gyanú felmerülése után a férfit egy külső telephelyre helyezték át, ahol nem találkozhat a bentlakókkal. A gyanúsítás ellenére továbbra is náluk dolgozik. További intézkedéseket csak a nyomozás lezárása után terveznek.

Az RTL Híradó beszámolóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy napig élvezhette rekord lottónyereményét egy amerikai férfi, másnap sokkolóval vették őrizetbe a rendőrök
A több mint 167 millió dolláros lottónyereményt megnyerő férfit hatósági személy elleni erőszak miatt tartóztatták le. Korábbi bűnügyei miatt szeptemberben újra bíróság elé állítják.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. augusztus 16.



James Farthing Floridában, egy szállodában keveredett balhéba a barátnőjével, írja a Fox News alapján az Index. A nő a bárban veszekedni kezdett, Farthing pedig megütött egy másik vendéget. A helyszínre érkező seriffhelyettes próbálta szétválasztani őket, ekkor a rendőrök sokkolóval földre vitték, és őrizetbe vették a férfit. A nőt garázdaság, Farthingot pedig hatósági személy elleni erőszak miatt állították elő.

A barátnő vallomásában elmondta, hogy előzőleg együtt vették fel a több mint 167 millió dolláros lottónyereményt. Farthing azonban feltételes szabadlábra helyezése alatt követte el a bűncselekményt, ezért Kentucky állam elfogatóparancsot adott ki ellene. A nőt később szabadon engedték, a férfi június 22-én szabadult a Scott megyei börtönből.

Farthing bűnügyi múltja egészen 1994-ig nyúlik vissza, korábban többek között betörés, kábítószer-kereskedelem és szökés miatt is felelősségre akarták vonni.

Április 28-án azonban még Kentucky történetének legnagyobb lottónyertese volt, amikor

a Powerball sorsolásán 167,3 millió dollárt nyert. A szelvényt Georgetownban vásárolta meg egy nappal a húzás előtt, a főnyereményt pedig édesanyjával együtt vihette haza.

A győzelem után exkluzív interjú készült vele, amelyben azt mondta, hogy ez az összeg megváltoztatja az életüket, és Írországba készülnek. Néhány órával később azonban már egy floridai börtöncellában ült. Farthingot szeptemberben újra bíróság elé állítják.

A rendőrség időközben közzétett egy testkamerás felvételt is, amelyen látható, hogyan fogták el a férfit:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk