Még július végén jelentette be Simsik Cynthia édesapja, hogy 31 éves lánya eltűnt. A kézilabdázó holttestét egy nejlonzsákba tekerve találták meg öt nappal később. A gyanú szerint 44 éves élettársa, Cs. György végezhetett vele, aki ellen halálokozás és hullagyalázás miatt indított nyomozást a rendőrség. A fiatal nő két kisgyermekét, Miát és a bátyját, a nyolcéves Dominikot a nagyszülők vették magukhoz.
„A kislánynak még mindig nem mondtuk meg, hogy az édesanyja meghalt. Ő úgy tudja, hogy Cyntia elment messzire dolgozni, hogy sok pénzt keressen, és ha hazajön, akkor vesznek majd egy házikót és abban élnek együtt”
– mondta a Blikknek a meggyilkolt sportoló édesapja, Simsik Tibor.
Előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz, hogy elmondják az igazságot a kislánynak, amit bátyja egyébként már tud.
„Minden este leülünk és beszélgetünk Cyntiáról. Elmondjuk egymásnak, mennyire jó ember, jó édesanya volt, és bár a szakemberek szerint ezt nem biztos, hogy így kellene csinálni, úgy gondolom, Dominik így sokkal jobban fel tudja dolgozni a történteket” – mesélte a lapnak a nagypapa.
A lap elérte Cs. György édesanyját, aki röviden csak annyit közölt, hogy fia nem akar nyilatkozni a történtekkel kapcsolatban.
Még július végén jelentette be Simsik Cynthia édesapja, hogy 31 éves lánya eltűnt. A kézilabdázó holttestét egy nejlonzsákba tekerve találták meg öt nappal később. A gyanú szerint 44 éves élettársa, Cs. György végezhetett vele, aki ellen halálokozás és hullagyalázás miatt indított nyomozást a rendőrség. A fiatal nő két kisgyermekét, Miát és a bátyját, a nyolcéves Dominikot a nagyszülők vették magukhoz.
„A kislánynak még mindig nem mondtuk meg, hogy az édesanyja meghalt. Ő úgy tudja, hogy Cyntia elment messzire dolgozni, hogy sok pénzt keressen, és ha hazajön, akkor vesznek majd egy házikót és abban élnek együtt”
– mondta a Blikknek a meggyilkolt sportoló édesapja, Simsik Tibor.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fordulat az isztambuli tragédiában: kiürítették és lezárták a hotelt, ahol a család megszállt
A hatóságok azután intézkedtek, hogy az anya és két gyereke halála után két másik turista is mérgezéses tüneteket produkált. Már nyolc embert, köztük egy rovarirtó cég munkatársait is őrizetbe vették.
Vasárnap délelőtt a török rendőrség lezárta azt az isztambuli Fatih negyedben található hotelt, ahol egy Németországban élő török család három tagja a napokban meghalt, írja több török lap is.
A hatóságok azután ürítették ki és zárták le az épületet, hogy szombaton két másik turista, egy olasz és egy marokkói állampolgár is rosszul lett ugyanabban a szállodában, hányingerre és hányásra panaszkodva.
A tragikus eset miatt már nyolc embert gyanúsítottak meg, köztük van a hotel egyik alkalmazottja és egy rovarirtással foglalkozó cég két munkatársa is.
A nyomozás fókusza az elmúlt napokban az utcai ételmérgezés gyanújáról egyértelműen a szállodán belüli vegyszerhasználatra terelődött. A rendőrség szerint ugyanis
a hotel egyik szobáját nemrégiben rovarirtóval kezelték, ezért a nyomozók mintát vettek az ágyneműkből, a textíliákból és a szobákban talált, bontatlan vizes palackokból is.
„Ezek a cégek néha olyan mezőgazdasági vegyszereket használnak, amelyeket beltéren betiltottak. Ha az ágyi poloskák elleni kezelést ilyen szerekkel végezték, az mérgezést okozhat belégzéssel és bőrérintéssel is” – nyilatkozta a Hürriyetnek Emel Öykü Kanbuk Kayıkçı biológus.
A Hamburgból érkező Böcek család november 9-én szállt meg a hotelben. November 11-én Isztambul Ortaköy városrészében ettek, többek közt töltött kagylót és egy báránybelsőségekből készült helyi specialitást, a kokoreçet.
Aznap este a családtagok rosszul lettek, majd november 13-án a hatéves Kadir Muhammet és a hároméves Masal életét vesztette. Másnap, november 14-én az édesanya, Çiğdem is elhunyt a kórházban. Az édesapa, Servet állapota továbbra is kritikus, az intenzív osztályon lélegeztetőgépen tartják.
Yılmaz Tunç igazságügyi miniszter közölte, hogy az Isztambuli Főügyészség a legnagyobb alapossággal folytatja a nyomozást. Az isztambuli tartományi egészségügyi igazgató, Dr. Abdullah Emre Güner hozzátette, hogy a városban nem tapasztaltak rendkívüli emelkedést az ételmérgezéses esetek számában.
A hotel üzemeltetője tagadja a felelősséget. Azt állítják, a szállodában csak zárt, palackozott vizet kínálnak, ételt nem szolgálnak fel, és a rovarirtás náluk rendszeres eljárás.
Az ügyben a végső szót az igazságügyi orvosszakértői testület mondja ki, a halál pontos okát a toxikológiai vizsgálatok eredményei után állapítják meg.
Vasárnap délelőtt a török rendőrség lezárta azt az isztambuli Fatih negyedben található hotelt, ahol egy Németországban élő török család három tagja a napokban meghalt, írja több török lap is.
A hatóságok azután ürítették ki és zárták le az épületet, hogy szombaton két másik turista, egy olasz és egy marokkói állampolgár is rosszul lett ugyanabban a szállodában, hányingerre és hányásra panaszkodva.
A tragikus eset miatt már nyolc embert gyanúsítottak meg, köztük van a hotel egyik alkalmazottja és egy rovarirtással foglalkozó cég két munkatársa is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Érthetetlen, hogy miért kellett bántani ezt a szép fiatal lányt…” – Késsel gyilkolhatta meg a 23 éves kaposvári nőt volt barátja
A Központi Nyomozó Főügyészség megerősítette, emberölés miatt nyomoznak. A férfit nem sokkal az eset után elfogták és bilincsben elvitték a helyszínről.
Szombat este rendőrautók és mentők lepték el a kaposvári Könyves Kálmán utcát, a környéket órákra lezárták. Vasárnap délelőttre a Központi Nyomozó Főügyészség megerősítette, hogy emberölés történt egy családi házban, és az ügyben nyomozást indítottak.
Sajtóértesülések szerint egy 23 éves nőt, Adriennt gyilkolták meg. Az elkövetéssel a nő korábbi barátját gyanúsítják, akit a rendőrök nem sokkal a bűncselekmény után elfogtak és bilincsben vittek el a helyszínről.
A hírek szerint a férfi egy vita után késsel támadt a nőre. A környéken élők arról beszéltek, hogy a lányt sikeres és közkedvelt fitneszedzőként ismerték a városban.
„Nagyon kedves volt, mosolygósnak láttam, így erre senki sem számított, hogy épp vele fog történni ilyen szörnyűség” – mondta egy helybéli lakos. A csendes lakóövezetben élőket megrázta a történtek híre. A helyszínelés órákon át tartott, a hatóságok nagy erőkkel gyűjtöttek adatokat és rögzítették a nyomokat.
„A családi háznál rengeteg ideig helyszíneltek, gondolom próbálták kideríteni, hogy mi történhetett. Számunkra is érthetetlen, hogy miért kellett bántani ezt a szép fiatal lányt…” – mondta egy másik, a környéken élő megszólaló.
A kaposvári emberölésről elsőként a helyi KaposPont számolt be szombat este, ők még részletek nélkül írtak arról, hogy a rendőrség elfogta a feltételezett elkövetőt. A részleteket, köztük az áldozat életkorát és a volt barát gyanúsítását később a Bors közölte helyszíni forrásokra hivatkozva, ezeket az információkat vette át több országos portál is.
A nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja, de további részleteket egyelőre nem árultak el.
Szombat este rendőrautók és mentők lepték el a kaposvári Könyves Kálmán utcát, a környéket órákra lezárták. Vasárnap délelőttre a Központi Nyomozó Főügyészség megerősítette, hogy emberölés történt egy családi házban, és az ügyben nyomozást indítottak.
Sajtóértesülések szerint egy 23 éves nőt, Adriennt gyilkolták meg. Az elkövetéssel a nő korábbi barátját gyanúsítják, akit a rendőrök nem sokkal a bűncselekmény után elfogtak és bilincsben vittek el a helyszínről.
A hírek szerint a férfi egy vita után késsel támadt a nőre. A környéken élők arról beszéltek, hogy a lányt sikeres és közkedvelt fitneszedzőként ismerték a városban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Halálos rendőri üldözés Budapesten: egy 18 éves fiú meghalt, amikor villanyoszlopnak csapódott egy menekülő autó
A Kodály köröndnél kezdődött az ámokfutás, ami az M3-as kivezetőjén ért tragikus véget. A kocsiban öten ültek, egyikük állapota válságos, az orvosok az életéért küzdenek.
Brutális balesettel végződött egy rendőri üldözés Budapesten szombat éjjel: egy menekülő autó az M3-as kivezetőjénél villanyoszlopnak csapódott, a balesetben egy 18 éves fiatal meghalt, négy utastársa pedig kórházba került – számolt be róla az RTL Híradó.
A rendőrök a belvárosban, a Kodály köröndnél akartak igazoltatni egy sofőrt, aki azonban a jelzésre fittyet hányva a gázba taposott. Az ámokfutó a rendőrök elől az M3-as autópálya felé száguldott, szemtanúk szerint hatalmas sebességgel, szlalomozva kerülgette a többi autót a felüljárón.
A menekülésnek végül az M3-as autópálya kivezető szakaszán, a Szerencs utcai kereszteződésnél egy villanyoszlop vetett véget. A becsapódás akkora erejű volt, hogy az oszlopról leszakadt a lámpatest, az autó pedig még métereket csúszott, letarolva egy fát és egy másik oszlopot is, mielőtt egy buszmegállónál megállt.
A környéken lakókat a hatalmas csattanás riasztotta fel, sokan pizsamában szaladtak ki a házaikból. „Már ágyban voltunk. Egy nagy puffanást hallottunk, semmi mást” – mondta egy helyi asszony. „Kinéztem az ablakon: pont előttünk iszonyatos füst volt, mintha avart égetnének” – mesélte egy másik lakó, aki fotókat is készített a roncsról.
A szemtanúk szerint a menekülő autó elképesztő sebességgel haladt. „Itt körülöttem azt mondták az emberek, hogy 150–160-nal ment, amikor elhúzott mellettük”
– tette hozzá egy férfi.
Az autóban öten utaztak. Egy 18 éves fiú életét már nem tudták megmenteni, a helyszínen meghalt.
„Egy másik férfi életveszélyes koponyasérüléseket, roncsolt végtagsérüléseket és belső sérüléseket szenvedett; őt válságos állapotban szállítottuk kórházba” – nyilatkozta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Rajtuk kívül még két nőt és egy férfit vittek kórházba zúzódásokkal és törésekkel.
Brutális balesettel végződött egy rendőri üldözés Budapesten szombat éjjel: egy menekülő autó az M3-as kivezetőjénél villanyoszlopnak csapódott, a balesetben egy 18 éves fiatal meghalt, négy utastársa pedig kórházba került – számolt be róla az RTL Híradó.
A rendőrök a belvárosban, a Kodály köröndnél akartak igazoltatni egy sofőrt, aki azonban a jelzésre fittyet hányva a gázba taposott. Az ámokfutó a rendőrök elől az M3-as autópálya felé száguldott, szemtanúk szerint hatalmas sebességgel, szlalomozva kerülgette a többi autót a felüljárón.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A rendőrök elől menekülve ütközött villanyoszlopnak egy autós az M3-as kivezető szakaszán, azonnal meghalt
A fiatal férfivel szemben a VI. kerületben, a Kodály köröndnél akartak intézkedni a rendőrök, ám ő megállás nélkül továbbhajtott. Az autósüldözést azonban nem élte túl.
Szombat éjszaka meghalt egy fiatal férfi, miután autójával villanyoszlopnak ütközött az M3-as autópálya kivezető szakaszán, a Szerencs utcai kereszteződésnél – erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI megkeresésére vasárnap.
A rendőrség szerint
a balesetet szenvedő sofőrrel szemben a VI. kerületben, a Kodály köröndnél akartak intézkedni, ő azonban a rendőri jelzésre nem állt meg, továbbhajtott, a rendőrök pedig követték.
Az autó végül az M3-as kivezető szakaszán, a Szerencs utcai kereszteződésnél villanyoszlopnak csapódott. A fiatal férfi a helyszínen meghalt.
A BRFK büntetőeljárásban vizsgálja a tragikus baleset körülményeit.