KÉK HÍREK

Annyi drogot találtak egy New York-i bölcsiben, amennyi félmillió emberrel végezhetett volna

Múlt héten drogtúladagolásban meghalt egy kisfiú a bölcsődében, mert alvás közben belélegezhette a szőnyeg alá rejtett fentanilt. Az ügyészek szerint az üzemeltetők drogelosztó központot csináltak a bölcsiből.

Link másolása

500 ezer emberrel is végezhetett volna a hatóságok szerint az a hatalmas mennyiségű fentanil, amit egy new yorki bölcsődében foglaltak le. Az intézményben a múlt héten meghalt egy gyerek, az ügyészség azt állítja: az üzemeltetők drogelosztó központot csináltak az oviból.

Az egyéves Nicholas Dominici mindössze egy hete járt Divino Niño bölcsődébe, amikor múlt pénteken meghalt kábítószer túladagolásban.

A rendőrség szerint az alvószobában a szőnyeg alá drogot rejtettek, ezt lélegezhette be a gyerek, miközben aludt. Rajta kívül még három kisgyerek lett rosszul, és az egyikük vizeletében ki is mutatták a kábítószert.

Az ügyészség vádat emelt a bölcsőde tulajdonosa, Grei Mendez, és annak bérlője, Carlisto Acevedo Brito ellen.

„Azt állítjuk, hogy a vádlottak megmérgeztek négy kisgyereket, egyiküket megölték, mert drogelosztó-központot csináltak egy bölcsődől”

- mondta Damien Williams manhattani ügyész.

A rendőrök a drogot egy csapóajtó alatt találták meg, és három présre is rábukkantak, amivel több kilónyi kábítószert csomagolhattak.

Mendez ügyvédje azt mondta, hogy a nő tagadta a vádakat, és azt állítja: nem tudott arról, hogy Brito drogot tárolt az épületben. A térfigyelő kamerák felvételeiből és a nő a telefonhívásaiból azonban kiderült, hogy

Mendez többször is felhívta a férjét, miután a kisfiú meghalt. A férfi pedig ezután odasietett és több teli zacskóval sétált ki az épületből.

Az ügyészség szerint Mendez emellett 20 ezer szöveges üzenetet is törölt letartóztatása előtt a telefonjáról, ezeket azonban később sikerült helyreállítani.

Mendez férjét továbbra is keresik a hatóságok, a kamerák felvételei szerint ugyanis az eset után elmenekült.

Mendezt és Britot csütörtökön helyezték vád alá. Ha elítélik őket, akkor mindketten életfogytig tartó börtön büntetésre számíthatnak.

(Forrás: BBC, Telex)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sokkoló felvétel! Videón, ahogy lelövik a rendőrökre téglát dobáló rablót
A végzetes intézkedés videófelvételét nemcsak tájékoztató jelleggel hozták nyilvánosságra, hanem bűnmegelőzési szándékkal is.

Link másolása

A kaliforniai El Centro rendőrsége kiadta annak az intézkedésnek a testkamerás videófelvételét, melynek során kétszer is rálőttek egy menekülő rablóra, miután az téglát dobott egy járőr irányába - írta meg a police.hu.

Az eset még augusztus 31-én történt, amikor egy férfi belépett a South Imperial Avenue és az Ocotillo Drive sarkán lévő italboltba, kivett a hűtőből két doboz sört, és távozott.

Az üzlet alkalmazottja utánaszaladt, mire a férfi egy téglával megfenyegette a nőt.

Ezek után a helyszínre kiérkező rendőrök többször is felszólították a férfit, hogy álljon meg és dobja el a téglát, de nem jártak sikerrel, sőt a férfi az egyikük felé hajította a téglát.

A járőr elhajolt a tégla elől, majd a következő pillanatban két lövést adott le a támadóra. A 31 éves rabló, Elizandro Vargas a kórházban belehalt a sérüléseibe.

A végzetes intézkedés videófelvételét nemcsak tájékoztató jelleggel hozták nyilvánosságra, hanem bűnmegelőzési szándékkal is. A 330 millió lakosú USA-ban jelenleg 430 millió lőfegyver van a lakosság tulajdonában, és folyamatosan emelkedik a felfegyverkezve elkövetett bűncselekmények száma.

Az alábbi videót csak erős idegzetűeknek ajánlott megnézni!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Megtalálták a napokban eltűnt 29 éves férfi holttestét
A rendőrség egy 30 éves budapesti férfit hallgatott ki gyanúsítottként, aki a gyanúsítás ellen panasszal nem élt, vallomást nem tett.

Link másolása

A BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitányságán 2023. november 30-án egy férfi tett bejelentést, hogy testvére előző nap délután elment otthonról, de azóta elérhetetlen, nem tudja, hol tartózkodik, és a telefonját sem veszi fel.

Egy nappal később, december elsején az életvédelmi nyomozók és a ferencvárosi rendőrök együtt egy Budapest környéki ingatlan udvarán megtalálták az eltűnt férfi autóját, és a ház melléképületében a férfi holttestét is.

A Budapest Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

A rendőrség egy 30 éves budapesti férfit hallgatott ki gyanúsítottként, aki a gyanúsítás ellen panasszal nem élt, vallomást nem tett.

A kihallgatás végén K. Richárdot a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrázó részletek: Nagy Melanie unokaöccse volt az eltűnt, meggyilkolt fiatal férfi
A férfi édesanyja szerint a pénzéért és a drága órájáért ölhették meg a fiát. A rendőrség egy videót is közzétett a helyszínről.

Link másolása

Mi is hírt adtunk róla, hogy eltűnt egy 29 éves férfi, akinek holttestét a bejelentés másnapján találták meg a rendőrök egy Budapest környéki ingatlanban. Az autója az udvaron állt, és a ház melléképületében pedig a férfi holttestét is megtalálták.

Mint kiderült, a férfi G.w.M volt feleségének, Nagy Melanienek az unokaöccse volt. A nő is segítséget kért a rokona eltűnésekor a közösségi oldalán. Leírása szerint az unokaöccse délután elindult haza, de nem érkezett meg. A rendőrségre is jelentették eltűnését. Akkor már a telefonja ki volt kapcsolva.

A Bors cikke szerint a férfit összeszurkálhatták.

A lapnak az elhunyt édesanyja sírva mesélte el, hogy őket éjjel értesítették:

"Este találták meg. Éjjel szóltak nekünk, hogy megtalálták az én drága fiamat".

Szerinte a pénzéért és nagy értékű órájáért gyilkolták meg. A fia éppen hozzá indult, akkor csalhatták el - mondta el a lapnak.

A Police.hu közlése szerint az adatgyűjtés során látókörbe került az eltűnt férfi egyik ismerőse is, akit a BRFK Célkörözési Osztály és a Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói Budapesten, a IX. kerületi Tűzoltó utcában december 1-jén délelőtt elfogtak.

Eközben az eltűnt férfi holttestét is megtalálták Budapest környékén, egy romos ház melléképületében. A Mercedese az udvaron állt, ponyvával, autógumikkal, fadarabokkal letakarva.

A rendőrség által készített korhatáros videó ITT látható.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Még több pénzt követelt a favágásért, majd a láncfűrésszel megsebesítette anyját a tiszaderzsi férfi
Az asszony csak azt kérte, hogy vágja össze neki a fát a fia, még pénzt is kínált érte.
Fotó: Police.hu - szmo.hu
2023. december 02.


Link másolása

A családi vitából majdnem komoly tragédia lett - írja a Police.hu.

November 30-án délelőtt a tiszaderzsi asszony 2000 forintot ígért a fiának, ha összevágja a fát. A férfi azonban kevesellte az összeget és vita alakult ki közöttük.

A férfi a nyomaték kedvéért, hogy további pénzt csikarjon ki, beindította a láncfűrészt, majd egy felfelé irányuló mozdulattal megvágta a vele szemben álló édesanyja tenyerét, aki súlyos sérülést szenvedett.

A nő ekkor két 1000 forintost dobott a földre, és vérző kezével azonnal orvoshoz indult. A fia felvette a földről a pénzt és zsebre tette.

A tiszafüredi rendőrök elfogták a bűncselekmény 32 éves feltételezett elkövetőjét, rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.


Link másolása
KÖVESS MINKET: