KÉK HÍREK
A Rovatból

Megrázó: Magára gyújtotta a házat egy férfi, így derült ki, hogy 20 évig tartották bezárva egy szobába

A férfi saját otthonát gyújtotta fel, hogy véget vessen a rémálomnak. Elmondása szerint 11 éves kora óta tartották fogságban, alig kapott enni, és a saját vizeletét kellett kiügyeskednie az ablakon.


Egy 32 éves férfi gyújtotta fel a saját otthonát Connecticut államban, Waterbury városában, a kiérkező tűzoltók pedig egy rendkívül legyengült férfit találtak a házban. A férfi azt állította, hogy édesapja és nevelőanyja 20 éven át fogságban tartotta egy szobában, írta a CBS News.

A férfi elmondása szerint 11 éves kora óta nem hagyhatta el a helyiséget, amelyben sem fűtés, sem légkondicionálás nem volt.

Csak korlátozott mennyiségű ételt és vizet kapott, és nem engedték ki a fürdőszobába sem. Emiatt különböző módokon próbálta meg eltávolítani a vizeletét és székletét. Azt mondta, hogy szívószálakat használt, amelyeket egy ablakon lévő lyukon keresztül vezetett ki.

A fogság évei alatt semmilyen egészségügyi ellátásban nem részesült, fogai egy része evés közben letört vagy kihullott.

Napi két kis palack vizet kapott inni, és a megmaradt vízben tudott csak fürdeni, szappan nélkül.

A férfit a februári tűz után kórházba szállították. Az orvosok szerint az éhhalál szélén állt, súlyos alultápláltság és izomsorvadás alakult ki nála. A 170 centiméter magas férfi mindössze 31 kilót nyomott. Füstmérgezést is szenvedett, valamint poszttraumás stressz zavarral és depresszióval diagnosztizálták.

A rendőrség vizsgálja, hogy az eset hogyan maradhatott rejtve ennyi éven át. Ennek érdekében átnézik az iskolai és gyermekvédelmi feljegyzéseket.

„Harminc éve vagyok a bűnüldözésben, ez a legrosszabb bánásmód, aminek valaha is tanúja voltam”

– mondta Fernando Spagnolo, Waterbury rendőrfőnöke (képünkön) egy sajtótájékoztatón.

A férfi édesapja tavaly hunyt el, édesanyjával nem tartotta a kapcsolatot. Nevelőanyja, Kimberly Sullivan, aki az utóbbi időben vele élt, tagadja, hogy rosszul bánt volna vele. A hatóságok az 56 éves nőt szerdán letartóztatták, de másnap 300 ezer dolláros óvadék ellenében szabadon engedték. Ügyvédje szerint védence ártatlan lehet, és arra kérte az embereket, hogy ne ítélkezzenek felette elhamarkodottan.

A rendőrség egy korábbi ellenőrzésről is beszámolt. 2005-ben a férfi édesapja kivette fiát az iskolából, ami miatt osztálytársai aggódni kezdtek érte. A hatóságok akkor felkeresték a családot, de mindent rendben találtak - olvasható a cikkben.

Az ilyen esetek sajnos nem példa nélküliek. Elisabeth Fritzl esete világszerte sokkolta az embereket, amikor kiderült, hogy apja, Josef Fritzl 24 éven át tartotta fogva saját lányát az osztrák Amstettenben. Elisabethet 1984-től 2008-ig tartották bezárva a családi ház pincéjében, és ez idő alatt hét gyermeket szült, akik közül néhányan szintén fogságban éltek. Josef Fritzl rendszeresen megerőszakolta lányát, és a külvilág számára azt a látszatot keltette, hogy Elisabeth megszökött. A borzalmas történet csak akkor derült ki, amikor egyik gyermekük súlyosan megbetegedett, és orvosi ellátásra volt szüksége. ​

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Felnőttek fogtak le egy 14 éves lányt, miközben egy másik tinilány ököllel ütötte
A lány és az apja a Tényeknek azt mondták, az egész egy fiú miatt történt. A verekedő család tagjai pedig még a kórházban is megfenyegették őket.


Felnőttek fogtak le egy 14 éves lányt Lőrinciben a focipályán pénteken, miközben egy másik tinilány ököllel ütötte a fejét és a nyakát, de a haját is kitépte - számolt be róla a Tények.

A fiatal a Tényeknek azt mondta: a 15 éves lánnyal korábban egy fiú miatt vesztek össze, szerinte ezt akarta az ismerőse megtorolni.

„Egy fiú, aki neki is a barátja, meg neki is, szólt, hogy hol vagyok, és azt hazudta neki, hogy ki akarom hívni verekedni” - mesélte a lány, aki épp egy barátnőjével sétált a focipályán, amikor a dühös kamasz megjelent. Nem egyedül érkezett, több felnőttet is hívott magával.

„Kihozta a családját, a bátyját, a nővérét és még három családtagját, és amikor ideértek, a Dzsenifer rögtön nekem ugrott ököllel”

- mesélte a tini.

A lányt közben a felnőttek a hónaljánál fogták, hogy az ütésektől ne tudjon összeesni.

A barátnője értesítette a szüleit a verekedésről, közben pedig a mentők is a rendőrség is a helyszínre érkezett. A lány apja feljelentést tett.

„Orrzúzódása volt, vérzett elég erősen, a fejét többszörös traumás ütés érte”

- nyilatkozta az apa.

A balhézó család ezután ráadásul a kórházba is bement, ahol az apa állítása szerint tovább fenyegetőztek.

A másik család nem akart nyilatkozni. A Tényeknek annyit mondta, hogy ügyvédet fogadtak, és szerintük ez az egész csak rágalmazás.

A Tények megkeresésére a rendőrség azt válaszolta, hogy büntetőeljárás keretében vizsgálják az esetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Biztos, hogy nem rakom le, mert egy órámba telt összeszedni” – 300 méternyi rendőrségi szalagot lopott Netanjahu hivatalos látogatása alatt egy nő
A rendőrök egy rövid üldözés után kapták el a 32 éves nőt a fővárosban. Azt mondta, művészeti célokra kellett neki a szalag – de ez nem hatotta meg az egyenruhásokat.


A Rendészeti Államtitkárság beszámolója szerint egy székesfehérvári nő közel 300 méternyi rendőrségi kordonszalagot vitt magával Budapest belvárosából Benjamin Netanjahu hivatalos látogatása alatt – írták Facebook-oldalukon.

A szalagokat forgalomtereléshez használták a főváros több pontján, mivel a miniszterelnöki látogatás miatt forgalomkorlátozásokat vezettek be.

A nő az Andrássy útról, a Csengery utcából és az Eötvös utcából szedte le a szalagokat. A rendőrök rövid üldözés után érték utol. A nőt nem sikerült meggyőzni arról, hogy adja vissza a szalagokat, mivel állítása szerint azokra egy alkotásához volt szüksége.

Izrael Állam miniszterelnöke hivatalos magyarországi látogatásának margóján furcsaságok is előfordulnak. Akad, aki...

Közzétette: Rendészeti Államtitkárság – 2025. április 4., péntek

A Rendészeti Államtitkárság így fogalmazott:

„Izrael Állam miniszterelnöke hivatalos magyarországi látogatásának margóján furcsaságok is előfordulnak. Akad, aki Székesfehérvárról ruccan fel a fővárosba kordonszalagot lopni.”

A nő a poszt szerint azt mondta: „Biztos, hogy nem rakom le, mert egy órámba telt összeszedni, és szükségem van rá az alkotásomhoz!” A járőrök visszakövetelésére és az igazoltatásra sem reagált, ezért előállították és feljelentették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elképesztő fotókon a csepeli droggyár, ahol ipari mennyiségben állították elő a kábítószert
A rendőrök rajtaütöttek egy csepeli üzemen, ahol épp dolgoztak is. Hatalmas mennyiségű alapanyagot, pénzt és kábítószergyártáshoz használt eszközöket foglaltak le.


Március elején a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei egy Németországból érkezett csomagot vizsgáltak át a repülőtéren. A dobozban kristályos szerkezetű vegyi anyagot találtak.

A laborvizsgálat kimutatta, hogy az anyag nem minősül kábítószernek, viszont abból nagyon könnyen előállítható ilyen szer. A csomagon és a fuvarlevélen nem szerepelt az anyag pontos megnevezése. A pénzügyőrök végül 132 dobozt ellenőriztek, amelyekben összesen 3,5 tonna ilyen kristályos anyag volt.

A NAV jelzését követően a rendőrség nyomozásba kezdett. A nyomozók eljutottak egy 70 éves budapesti férfihoz, aki megrendelte a csomagokat. További információk alapján egy másik, 72 éves Pest vármegyei férfit is azonosítottak, akivel a gyanú szerint együtt akartak kábítószert előállítani. Mindkettejüket április 1-jén fogták el és őrizetbe vették.

police.hu
police.hu
police.hu
police.hu
police.hu

A rendőrök egy 48 éves budapesti férfit is azonosítottak, akit a feltételezések szerint a csoport vegyészeként működött. Őt is gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

A nyomozás során több helyszínen is tartottak házkutatást. A rendőrök raktárakat és telephelyeket is felderítettek, ahol különböző mennyiségű és minőségű anyagokat találtak. Így jutottak el egy csepeli vegyi üzemhez is, amely hivatalosan működött, de a hatóságok gyanúja szerint illegális tevékenység is zajlott benne. Jeney Áron, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója azt mondta: „Azok az anyagok, amelyeket megtaláltak, illegális tevékenységre utaló bizonyítékok.”

A rendőrség közel 100 kilogramm kristályos anyagot foglalt le, amelynek piaci értéke 500 millió forint. Emellett 7,5 tonna olyan anyagot is találtak, amelyből könnyen előállítható kábítószer.

Ez a mennyiség a becslések szerint 12 milliárd forintot is érhet a feketepiacon.

A házkutatások során lefoglaltak 5,5 millió forint készpénzt, 60 ezer eurót és 30 millió forint értékű kötvényt is. Emellett olyan feljegyzések is előkerültek, amelyek alapján kábítószer előállítására alkalmas eljárásokat lehetett követni.

A gyár területén a rajtaütés idején is dolgoztak, a helyszíni szemle szombaton még tartott. A területen rengeteg vegyi anyagot találtak, ezek azonosítása még folyamatban van, és várhatóan több hetet vesz igénybe. A nyomozás következő szakaszában kiderülhet, pontosan mit gyártottak az üzemben, és kik dolgoztak ott.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Teljes útzár az M2-es autóúton: kamion és autó ütközött, ketten meghaltak
Az autó egyszer csak áttért a szemközti sávba, ahol nekiütközött egy kamionnak.


Egy autó mindkét utasa meghalt abban a balesetben, amely az M2-es autóúton történt egy személygépkocsi és egy teherautó ütközése során szombaton késő délután. A szakaszon a helyszínelés idejére teljes útlezárást rendeltek el - közölte a Pest vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

Váraljai Anita Kamilla tájékoztatása szerint egy Budapest irányából Vác felé tartó személygépkocsi haladt az M2-es autóúton, amikor a 37-es kilométernél, Rád térségében eddig tisztázatlan körülmények között áttért a szemközti sávba és ott egy tehergépkocsival ütközött.

A balesetben a személygépkocsi mindkét utasa a helyszínen életét vesztette, míg a tehergépkocsi sofőrje könnyebben sérült.

A helyszínelés idejére teljes útlezárást rendeltek el – fűzte hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET: