HÍREK
A Rovatból

Meghazudtolta az Európai Bizottság Szijjártó Pétert, aki „Brüsszel alkalmatlanságát” pedzegette Trump vámjai miatt

A külügyminiszter szerint az EU hibázott, ezért sújtják Trump vámjai a kontinenst. Brüsszel ezt kikérte magának, és részletesen elmondta, mit tettek eddig az ügyben.


Ahogyan arról korábban beszámolt lapunk is, Szijjártó Péter szerint az Európai Unió hibázott, mert nem kezdett időben tárgyalni az Egyesült Államokkal a vámokról. A külgazdasági és külügyminiszter úgy véli, hogy az amerikai autóimportra vonatkozó vámokat csökkenteni kellett volna 10 százalékról 2,5 százalékra, mivel ez az arány fordítva ennyi az USA-ban is. Szerinte az Európai Bizottság „ezt a hatalmas hibát most sajnos az európai gazdaság kell, hogy megfizesse”. Hozzátette: „Arra szólítjuk fel az Európai Bizottságot, hogy végre szedje össze magát, és kezdjen érdemi megbeszéléseket az amerikai kormányzattal.”

A bizottság ezzel szemben azt közölte, hogy az EU tárgyalásos megoldásra törekszik az Egyesült Államokkal – írja a HVG. A válaszuk szerint

„Šefčovič biztos csak a múlt héten 24 intenzív órát töltött Washingtonban, hogy érdemi tárgyalásokat folytasson Lutnick miniszterrel, Greer nagykövettel és a Nemzeti Gazdasági Tanács igazgatójával, Kevin Hassett-tel”

– amiről Maros Šefčovič biztos még az X-en is posztolt egy képet.

Emellett telefonos egyeztetés is történt, illetve Von der Leyen bizottsági elnök találkozott J.D. Vance alelnökkel Párizsban. Április 4-re újabb megbeszélést is ütemeztek.

Az Európai Bizottság azt is jelezte, hogy

„továbbra is egy igazságos, kiegyensúlyozott megállapodást részesít előnyben az indokolatlan vámok helyett”.

Hangsúlyozták, hogy már Donald Trump megválasztása előtt készültek a különböző forgatókönyvekre. Közlésük szerint „az Egyesült Államok választásaira való felkészülés során minden lehetséges kimenetelt figyelembe vettünk”. Azt is hozzátették, hogy egyeztettek az uniós tagállamokkal, és a korábbi gyakorlatnak megfelelően vizsgálták, milyen hatással lehetnek a választások a kétoldalú kapcsolatokra.

Szijjártó Péter az elmúlt hetekben több fórumon is azt mondta, hogy az Európai Bizottság nem tárgyalt érdemben Washingtonnal. Úgy fogalmazott, hogy „tulajdonképpen Brüsszel tehet róla, hogy Donald Trump elnök vámháborúba kezdett az EU ellen”. A miniszter szerint a bizottság „alkalmatlansága” miatt éri gazdasági kár az Európai Uniót. Kijelentéseiben az Európai Bizottságot és a brüsszeli bürokratákat is élesen bírálta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Nem Szibériába, hanem Dubajba küldik!” – Hadházy Ákos szerint Matolcsy György már el is hagyta az országot
A független országgyűlési képviselő szerint Matolcsy már ellenzéki politikusokkal is egyeztetett, sőt, úgy tudja, fia után a volt jegybankelnök is külföldre távozott.


Hadházy Ákos szerint Matolcsy György már elhagyta az országot. Úgy tudja, nem Szibériába, hanem Dubajba ment. „Szép meleg ország, kiadatás nélkül” – fogalmazott a független országgyűlési képviselő a Népszavának adott interjújában, aki azt is hozzátette, hogy információi szerint a volt jegybankelnök fia sem tartózkodik már Magyarországon.

A politikus az interjúban arról is beszélt, hogy Matolcsy György ellenzéki politikusokkal is felvette a kapcsolatot, és tanácsokat ajánlott fel számukra. Szerinte a volt jegybankelnök azért keresheti a Fideszen kívüli politikai erőket, mert az Állami Számvevőszék súlyos vagyonvesztés, valamint több bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tett a Magyar Nemzeti Bankhoz kötődő alapítványok gazdálkodásával kapcsolatban.

„Ha éppen bajt érzékel a hatalom, elővesznek egy különösen korrupt embert és leszámolnak vele”

– mondta Hadházy, aki úgy látja, a Fidesz működése hasonlít az orosz és a kínai rendszerekhez.

A képviselő kitért a tüntetésekre is, amelyeket a gyülekezési jog korlátozása, valamint a Pride ellen hozott törvény miatt szerveztek. Mint mondta, a Kossuth téren az első napon kétezren voltak, a hídnál pedig mintegy ötszázan jelentek meg. A második napon már sokkal többen, a legutóbbi keddi hídfoglalásra pedig több mint tízezren mentek ki.

Hadházy szerint ezek a megmozdulások zavarják a kormányt.

„Nem véletlen, hogy először Gulyás Gergely, majd Orbán Viktor mondta el: jogilag korlátoznák tovább a gyülekezésünket, annak ellenére, hogy mindent törvényesen csinálunk”

– fogalmazott.

Úgy látja, az ellenállás meglepetést okozott a kormányoldalon. Szerinte ha nem így lenne, „akkor eleve beleírják a gyülekezési törvény korlátozásába, hogy nem tehetjük fel a lábunkat a hídra”.

A jövő hétre újabb tüntetést szerveznek, amelynek során egész napra elfoglalják az Erzsébet hidat. A képviselő szerint azonban nem az a lényeg, hogy hány hidat foglalnak el, hanem az, hogy mennyien vesznek részt. Úgy fogalmazott:

„Kockázat vagy áldozatvállalás nélkül lehetetlen legyőzni ezt a hatalmat.”

A 2026-os választásokkal kapcsolatban azt mondta, a legfontosabb, hogy egyáltalán legyenek valódi választások. Szerinte „az, hogy a grúz választások után Orbán azonnal elment ölelkezni a csaló párttal, mutat valamit”.

Jelenleg úgy látja, hogy indulni fog Zuglóban. Azt is elmondta, nem valószínű, hogy beülne a Tisza-frakcióba, de ha ellenzéki többség alakulna ki, megszavazná a Tisza miniszterelnök-jelöltjét, és koalíciós partnerként működne együtt velük. „Garancia csak arra van, hogy én biztosan kitartok” – tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Blokád alá veszik a Parlamentet – újabb tüntetés szerveződik a momentumosokkal az élen
Tüntetők foglalták el Budapest hídjait, most a Parlamentet veszik célba. A kormány újabb törvénymódosítása olaj volt a tűzre, ami miatt elszabadulhatnak az indulatok április 14-én.


A Momentum Mozgalom újabb demonstrációt szervez: április 14-én a Kossuth téren blokád alá vonnák a Parlamentet – írja a Blikk. A tüntetés célja, hogy tiltakozzanak a gyülekezési jogot érintő újabb törvénymódosítás ellen.

Az elmúlt hetekben több alkalommal is utcára vonultak Budapesten a kormány döntései miatt. Március 25-én kezdődött a tiltakozási hullám, amikor a Pride betiltásáról és a gyülekezési jog korlátozásáról szóló törvény elfogadása ellen emelték fel a hangjukat a demonstrálók. Aznap az Erzsébet, a Szabadság és a Petőfi hidat is elfoglalták, megbénítva ezzel a fővárosi forgalmat.

Április 1-jén újabb hídfoglalással folytatódott a tiltakozássorozat. A megmozduláson ellenzéki politikusok és civilek is részt vettek. Hadházy Ákos már itt jelezte, hogy egy héttel később 24 órás demonstrációt terveznek.

A folyamatos tiltakozások hatására Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: a hídfoglalások miatt ismét változtatnak a gyülekezési törvényen.

A Momentum közösségi oldalán jelentette be az április 14-i eseményt:

„Április 14-én szavaz a fideszes állampárt az alaptörvény tizenötödik módosításáról, amivel végérvényesen elvennék tőlünk a gyülekezési alapjogunkat – HA HAGYJUK!”

A szervezők határozottan fogalmaztak: „Uszító és egyszerre gyáva hatalom ez, mindent elvennének tőlünk, de egyszer meg kell vetnünk a lábunkat és AZT KELL MONDANUNK, HOGY ELÉG VOLT!”

„Vegyük blokád alá a parlamenti bejáratokat, akadályozzuk meg közösen, hogy a putyini útra tereljenek minket és megfosszanak a szabadságunkat”

– zárul a Momentum közleménye.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Vitézy Dávid szerint a kullancsok, a halálbüntetés és a kényszeres káromkodás helyett Lázár a vasúttal is foglalkozhatna
A Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint ideje lenne végre, hogy a miniszter azzal is törődjön, ami valójában a munkája: a magyar vasút helyzetével.


Vitézy Dávid közösségi oldalán bírálta Lázár János pénteki nyilvános szereplését, miután újabb fennakadások történtek a vasúti közlekedésben. A Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint a miniszternek ideje lenne a közlekedés valódi problémáira is figyelmet fordítani.

„Tegnap délután a pátyi fórum közben is leállt a győri fővonal. Ma délelőtt pedig jelenleg is buszos pótlás van Bicske és Herceghalom között”

– fogalmazott bejegyzésében Vitézy.

A posztban élesen kritizálta Lázár azon témaválasztásait is, amelyek szerinte nem kapcsolódnak a miniszter feladataihoz.

„A kullancsok, a halálbüntetés, a kényszeres káromkodás és a Pride betiltásának ideologizálása helyett miniszter úr esetleg lassan foglalkozhatna egy kicsit azzal is, ami a dolga: a magyar vasúttal”

– írta.

Lázár János a Pest megyei Pátyon tartott fórumot Menczer Tamással, a Fidesz kommunikációs igazgatójával. A fórumon többek között szó volt a Telki felé vezető út felújításáról és egy, a készpénzhasználatot népszerűsítő programról is. A miniszter emellett egy erős kijelentést is tett Magyar Péterrel kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Gyászol a színházi világ: Meghalt Krisztiáni István
82 éves korában elhunyt a neves szcenikus, aki hat évtizedet töltött a színfalak mögött. A Vígszínház jelentette be a gyászhírt.


Április 4-én, 82 éves korában elhunyt Krisztiáni István, a magyar színházi élet meghatározó alakja – írja a Vígszínház közösségi oldalán.

Krisztiáni István több mint hat évtizedet töltött a színfalak mögött. 1961-ben kezdte pályáját a Blaha Lujza téri Nemzeti Színházban díszítőként. Dolgozott a Déryné Színháznál, Kaposváron és a Madách Színházban is. Végül a Vígszínházban talált otthonra, ahol színpadmesterként, majd szcenikusként vált a társulat meghatározó tagjává.

A Vígszínház így emlékezett rá:

„Neve összefonódott a hazai színháztechnika fejlődésével. Munkásságát mindig a precizitás, a kreativitás és a csapatmunkába vetett hite jellemezte. Szenvedélyesen hitt abban, hogy a látvány csak akkor lehet tökéletes, ha minden részlet összhangban van. Nem csupán technikai kivitelező volt, hanem alkotótárs, aki pontosan értette a rendezők és tervezők szándékait, és segített azok megvalósításában.”

Szakmai munkáját számos elismeréssel jutalmazták. Háromszor kapta meg a kiváló dolgozó címet, Szentendre város plakettjét, több miniszteri dicséretet, valamint a Várkonyi Zoltán-emlékérmet is elnyerte. A Magyar Köztársaság Ezüst és Arany Érdemkeresztje mellett a Tolnay Pál-életműdíjjal is kitüntették, amely a színházi műszaki szakma egyik legrangosabb elismerése.

„Krisztiáni István életét nem a rivaldafény, hanem a háttér precíz, láthatatlan munkája töltötte ki. Olyan ember volt, aki valódi értéket teremtett – szeretettel, odaadással, szerényen, csendben, de felejthetetlenül”

– írta búcsújában Vígszínház.


Link másolása
KÖVESS MINKET: