SZEMPONT
A Rovatból

Állami gondozottakra és fogyatékkal élőkre csap le leggyakrabban a szexmaffia

A Baptista Szeretetszolgálat 14 éve működteti emberkereskedelem elleni programját. Védett házaikban bújhatnak el a nők és gyerekeik.
Az Abcúg cikke - Képek: Végh László - szmo.hu
2018. október 01.



36 ezer ember él Magyarországon jelenleg is emberkereskedelem áldozataként, aminek csak egy, viszont annál gyakoribb formája a szexuális kizsákmányolás vagy kényszer-prostitúció. Az áldozatok jellemzően kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatal lányok, nők, akiket sokszor megtévesztéssel rángatnak bele a prostitúcióba a gyenge pontjaikat pontosan ismerő futtatók. Vannak, akiket fogva tartással, vannak, akiket egyszerű megfélemlítéssel tartanak az iparban, ahol a pénz teljes egészében a futtatóké, a lányoknak pedig csak a munka és a verés marad. A Baptista Szeretetszolgálat 14 éve működteti emberkereskedelem elleni programját, magyarországi védett házaikban bújhatnak el a sokszor külföldről hazamenekülő nők és gyerekeik. Öt nő történetét mutatjuk be, akik évekkel ezelőtt minden bátorságukat összegyűjtve szöktek meg fogva tartóiktól, most pedig minden erejükkel azon vannak, hogy saját lábra álljanak.

Prostitúcióra kényszerítés, munkacélú kizsákmányolás, házi rabszolgaság azaz csicskáztatás. Mind az emberkereskedelem különböző formái. Nem kell feltétlenül konkrét adásvételre gondolni a szó hallatán, elég, ha az elkövető megtévesztéssel vagy kényszert alkalmazva hasznot húz az áldozatából.

A modern kori rabszolgaság mértékét vizsgáló Global Slavery Index legfrissebb kutatási eredményei szerint Magyarországon körülbelül 36 ezer ember él jelenleg is emberkereskedelem áldozataként, míg az egész világon 40,3 millióan.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet, az IOM kutatásai ezeket az eredményeket tovább részletezik: Magyarországon évente 5-20 ezer fő közé teszik a kényszer-prostitúció, 10-40 ezer fő közé a munkacélú kizsákmányolás áldozatainak számát. Az Európai Unióban nálunk csak Bulgáriában és Romániában rosszabb a helyzet.

Az áldozatok valódi számát csak becsülni lehet, ugyanis az emberkereskedelemhez kapcsolódó bűncselekmények egy része soha nem is kerül a hatóságok szeme elé. A becsült áldozatszámhoz képest beszédes adat, hogy a bejelentett esetek száma évente nem éri el a százat.

Főleg prostitúcióra kényszerített vagy szexrabszolgaként tartott nőkkel, lányokkal foglalkozik a Baptista Szeretetszolgálat 14 éve működő, emberkereskedelem elleni programja.

A szervezet védett házakban – úgynevezett shelter-ekben – bújtatja a fogvatartóik vagy futtatóik elől menekülő áldozatokat, akikkel közben szociális szakemberek, pszichológusok foglalkoznak, hogy a saját tempójukban, de feldolgozzák a velük történteket.

A szeretetszolgálat három védett házat működtet országszerte, amik összesen egyszerre harminc főt tudnak befogadni. Az egyikben az Index is járt néhány évvel ezelőtt. Egy-egy ilyen, kívülről teljesen átlagos családi háznak látszó – ingatlanban átlagosan 1,5-2 évet maradnak az áldozatok.

Hogy általában kik és hogyan esnek az emberkereskedelem e típusának áldozatául, és miért nagyon nehéz felelősségre vonni az elkövetőket, arról az Abcúg cikkének folytatásában olvashatsz bővebben. A riportalanyok teljes története pedig az alcímre kattuntva elérhetőek.

A barátnőm bedrogozott, Svájcban ébredtem

Zita 28 éves volt, amikor terhes lett egy három éve tartó, de zűrös kapcsolatban, és az első pillanattól biztos volt benne, hogy nem akarja megtartani a magzatot. Egy barátnőjét kérte meg, hogy kísérje végig a folyamaton, és mivel nagyon tartott az abortusztól, nem mondott nemet, mikor a nő azt javasolta, egy bulival ünnepeljék meg, hogy túlvannak a dolgon. Másnap Zita Svájcban ébredt, egy magyar családhoz került, akik közölték vele, hogy amint teljesen felgyógyult a műtétből, neki is kezdhet a munkának prostituáltként. Zita végül mindössze két napot dolgozott egy bárban a svájci Luzernben, mialatt 12 férfival kellett akarata ellenére lefeküdnie. Harmadnap – miután erőt gyűjtött a bárban dolgozó többi lány rémes történeteiből – megszökött a szobája nyitott ablakán keresztül.

Egy svájci Frauenhaus-ban eltöltött néhány hónap után a Baptista Szeretetszolgálat bújtatta itthon saját védett házában, míg a veszély elmúltával el nem jött az idő, hogy Zita új életet kezdhessen. Interjúnkból kiderült, hogy nem a svájci két és fél hét volt az egyetlen eset, hogy a fiatal nőt fogva tartották. Zita teljes története ide kattintva olvasható.

Rengeteg viszontagság után újra rátalált az anyjára

A spanyol buliszigetről, Ibizáról kellett kimenekíteni a most 27 éves Ritát, aki tudatosan ment prostituáltként dolgozni a szigetre, csak arra nem számított, hogy a megkeresett pénzből majd egy fityinget sem lát. A “leadó” után, amit a stricijének fizetnie kellett, még a megmaradó pénz is elment a lakhatásra, amikor pedig teherbe esése után Rita szeretett volna kilépni az egészből, futtatói nem hagyták. Végül sikerült egy ottani anyaotthonban védelmet találnia. Már a baptisták itthoni védett házában született meg most már lassan két éves kisfia, akivel most is abban a szobában élnek ketten, ahová Rita évekkel ezelőtt Spanyolországból érkezett.

Rita az egyik az öt nő közül, aki állami gondozásban nőtt fel, akinek a történetén keresztül kicsit jobban megérthető, miért válnak szexuális kizsákmányolás áldozatává olyan könnyen a család nélkül nevelkedő gyerekek.

Sírtam, letettem mindent elé és megszülettem még egyszer

Tíz éven keresztül adták-vették és kényszerítették prostitúcióra a most 31 éves Barbit, és bár ennek már több mint négy éve vége van, a lány még mindig a vele történtek miatt szenved. Szorongásos depressziót és vissza-visszatérő migrénes fejfájást hozott magával, mikor terhesen elmenekült futtatóitól Németországban. Hazatérve ő is a baptistáknál talált helyet, de azóta már átköltözött egy közeli fogyatékos otthonba, ahol enyhe értelmi sérültként kapott helyet. Sérült emberek is gyakran válnak áldozattá, főleg, ha olyan szeretetéhség van bennük, mint Barbiban, ami könnyen kihasználhatóvá teszi ezeket az embereket.

Barbit már kamasz korától kezdve használták szexjátékszerként a környékbeli fiúk és férfiak, a dolog miatt óriási szégyent érző lányt viszont az taszította egyre mélyebbre, hogy a szülei megbélyegezték emiatt. Teljes története itt olvasható!

Ha egyszer belekerülsz, megmérgezi az életed

Nem szökésben volt, hanem kisfiának erőszakos, bántalmazó apjától menekült Evelin, a fiatal anyuka, amikor három évvel ezelőtt bekerült a szervezet egyik védett házába, de az emberkereskedelem is bőven megjelenik a történetében. Evelin 11 évesen került állami gondozásba, de rendszeresen megszökött az otthonokból, és még 14 éves sem volt, amikor először kiállt az utcára. A fiatal lányt is stricik adták-vették, akik soha nem mondták el mennyit fizettek érte, csak annyit, hogy még mindig nem dolgozta le azt.

“Akkor olyan kis buta voltam! Én is azt hittem, hogy jó dolog prostituáltnak lenni. Dolgozz, keresd a pénzt, teljesen természetes módja ez egy lánynak. Tizenévesen kellene lenni egy anyának, egy apának, nagyszülőnek, akárkinek, aki eléd teszi a reggelit, elküld iskolába, meg barátoknak, akikkel utána lógsz. Ez nekem sose volt. Így keveredtem oda ehhez a közeghez. Ha egyszer belekerülsz, megmérgezi az életed.” – értelmezi sok évvel később Evelin, miért vett rossz irányt akkoriban az élete. Részletes története ide kattintva elérhető.

Egy falubeli vassal fizetett, hogy elvihesse

Gabriella két éven keresztül élt szexrabszolgaságban egy délnyugat-magyarországi faluban. Egy egész család tartotta fogva, és kényszerítette prostitúcióra, a településen és környékén élő férfiak egy kis pénzért kedvükre használhatták. Gabriellával ráadásul három gyereke is együtt élt egy szoba-konyhás lakrészen – a férfi, aki először bizalmába férkőzött, majd fogva tartója lett, úgy csinált, mintha ők – időközben megszületett közös gyerekükkel együtt – egy család lennének.

Nehezen érthető, hogy ha gyerekei révén annyi ponton találkozhatott Gabriella a gyermekvédelmi jelzőrendszerrel, hogy nem tűnt fel egy szakembernek sem, hogy valami nincs rendben. Miután Gabriella egy rég várt alkalmas pillanatban kiszabadult és a szeretetszolgálat intézményrendszerébe került, a gyerekek védőnője egyszer még segített is fogva tartóinak Gabriella nyomára akadni. Igaz, nem tudni, hogy direkt, vagy figyelmetlenségből. A teljes történet.

Ha gyanús neked, hogy a környezetében áldozat, bántalmazott, kényszerített ember él, akkor juttasd el neki az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat számát. A szolgálat célja, hogy segítséget nyújtson a kapcsolati erőszak, a gyermekbántalmazás, a prostitúció- és emberkereskedelem áldozatainak, és szükség esetén gondoskodjon az elhelyezésükről. A telefonszolgálat állandó elérhetőséget kíván biztosítani minden bajba jutott és azonnali segítséget kérő embernek a nap minden órájában, az ország egész területén és külföldön, rendelkezésre kíván állni mindenki számára, akinek szüksége van rá. Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában, Magyarországról ingyenesen elérhető a 06-80-20-55-20-as telefonszámon.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Vidéki Prókátor: Ami az Orbán-rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt
Fülöp Botond, a Vidéki prókátorként elhíresült ügyvéd a Magyar Hang műsorában összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást, és elmondta, miben más az Orbán-rendszer leváltása, mint a Kádár-korszaké. Szerinte ha a jogállam helyreáll, elkerülhetetlen lesz a volt miniszterelnök felelősségre vonása a családja gazdagodása miatt.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Fülöp Botond, a magát korábban a „Vidéki prókátor” álnév mögé rejtő ügyvéd volt a Magyar Hang Kompország című műsorának vendége, ahol a közéletbe való visszatéréséről, a kegyelmi ügy kirobbantásának hátteréről és a rendszerváltás utáni politikai helyzetről beszélt. Elmondta, hogy az élete nem változott meg negatív irányba azután, hogy a választások után felfedte kilétét. Állítása szerint ez is jelzi a magyarországi komoly változásokat.

„Igazából csak pozitív visszajelzések jöttek. Tehát egyetlenegy negatív visszajelzés nem jött, egy negatív tartalmú gyalázkodó vagy sértő hangnemű üzenetet nem kaptam” – fogalmazott.

Mint mondta, mindig is természetesnek tartotta a közéleti szerepvállalást. „Nagyon fiatal korom óta részt veszek a közéletben, névvel, arccal, mindenhogy, tehát számomra ez a normális állapot, és nagyon örülök annak, hogy a normális állapot, most úgy néz ki, hogy visszaállt Magyarországon” – mondta, hozzátéve, hogy a közéleti szerepvállalásait az ügyvédi munkájától szigorúan elválasztja.

Arra a kérdésre, hogy mi történt volna, ha a Fidesz nyeri a választást, nem tudott egyértelmű választ adni; úgy véli, egy újabb kétharmados győzelem esetén valószínűleg olyan lelkiállapotba került volna, hogy felhagy a közéleti írással: „Könnyen lehet, hogy úgy döntöttem volna, hogy nincs értelme”.

A kegyelmi ügy kirobbantása előtti időszakról elmondta, hogy a 2022-es választás után az egész országra jellemző apátiába süllyedt, és elhatározta, hogy kevesebb időt tölt politikai tartalmak fogyasztásával, mert nem látott reményt a közeli változásra.

„Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez így egy-két éven belül meg fog történni” – jelentette ki.

A botrányt elindító információra egy kúriai határozat böngészése közben, szakmai munka során bukkant rá. Amikor a 444 megjelentette az erről szóló cikket, és beindult a lavina, az egyszerre volt számára ijesztő és jóleső érzés. Úgy fogalmazott, „egyfajta jóleső érzést is okozott, hogy ezt én okoztam, ezt én indítottam el”, és bízott abban, hogy az eseményeknek pozitív hozadéka lesz az ország számára.

Az ügy jogi és politikai hátterét elemezve Fülöp Botond kifejtette, hogy Novák Katalin és Varga Judit is súlyos hibákat követett el. Novák Katalinnal kapcsolatban úgy véli, egy komoly köztársasági elnök nem engedheti meg, hogy protekciós alapon járjanak ki nála közjogi döntéseket, és fel kellett volna mérnie a politikai kockázatokat is. Varga Judit felelősségét az ellenjegyzési jog természetével magyarázta, amely szerinte a felelősség átvállalását jelenti a kormány részéről.

„Tulajdonképpen közjogi értelemben Novák Katalin nem terhelte felelősség. Tehát ha Novák Katalin azt mondta volna, hogy a kormány magára vállalta az én egyébként rossz döntésemért a politika és a közjogi felelősséget, és én meg innentől kezdve mosom kezeimet, akkor tulajdonképpen jogi értelemben Novák Katalinak igaza lett volna” – magyarázta.

Véleménye szerint egy komolyabb alkotmányos hagyományokkal rendelkező országban az ügy kormányválságot okozott volna. A parlamenti vizsgálóbizottság munkájától nem vár sokat.

„Csodálkoznék azon, hogyha a parlamenti vizsgálóbizottság előtt megjelenő bármelyik személy, ha valóban van köze, akkor ezt ott elmondaná, hogy van köze” – mondta az Orbán család esetleges érintettségére utalva.

Saját életútjáról elmondta, hogy bár gépészmérnöki diplomát szerzett, mindig is humán beállítottságú volt, és a rendszerváltás idején, 19 évesen aktívan politizált az MDF-ben. Később elvégezte a jogi egyetemet, majd hat évet dolgozott az Európai Bíróságon Luxemburgban. A hazatérését a hazaszeretettel és azzal indokolta, hogy mindig is ügyvéd szeretett volna lenni. „Az ember igazán boldog, igazán teljes életet, azt a hazájában tud élni” – idézte Eötvös Józsefet.

Az Orbán-kormány és az Európai Unió konfliktusát Fülöp Botond logikus következménynek tartja. Szerinte a Fidesz hatalomgyakorlása összeegyeztethetetlen volt az uniós értékekkel, ezért az ebből fakadó konfliktusokat egy Brüsszel-ellenes narratívával kellett leplezniük a szavazóik előtt.

Azt a döntést, hogy a hatalom megtartása érdekében lemondtak az országnak járó uniós forrásokról, egyértelműen nemzetárulásnak nevezte: „Erre szerintem nincs jobb szó, ez konkrétan nemzetárulás volt”.

Azt is hozzátette, hogy az Orbán-kormány működése minden tekintetben abnormális volt.

„Ami itt az Orbán rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt, és olyan mértékben volt ellentétes a nemzeti érdekeinkkel, hogy szerintem ez mégis sokkal inkább elmondható volt rájuk, mint akár a 80-as évek késő Kádár-rendszerére”

– jelentette ki.

Az interjúban összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást. Úgy látja, a mostani fordulat sokkal inkább a nép által kiharcolt esemény volt, szemben a '90-es, elitek által letárgyalt váltással.

„Ez sokkal inkább a társadalom által akart, várt és kiharcolt változás volt, mint a 90-es” – mondta. Szerinte az Orbán-rendszert a társadalom jelentős része jobban gyűlölte, mint a késő Kádár-korszakot, amivel sokan pozitívan tudtak azonosulni.

„A Kádár-rendszerrel a magyar társadalom nagy része pozitív módon tudott azonosulni. Én arra nem számítok, hogy a Kádár nosztalgiához hasonlóan majd egyfajta Orbán-nosztalgia is ki fog alakulni.”

Az új kormány előtt álló kihívásokról és az igazságtétel kérdéséről is beszélt. A közjogi méltóságok eltávolítását azzal indokolta, hogy itt nem egy normális kormányváltás, hanem egy maffiaállam lebontása zajlik, ugyanakkor elismerte, hogy ez egy normális jogállamban elfogadhatatlan lenne.

„Egy normális jogállami működés során egy új többség alkotmányozó hatalmat szerez, és ezt arra használja fel, hogy idő előtt megszünteti közjogi méltóságok megbízatását, ez álláspontom szerint sem férne össze mindazzal, amit mi a jogállamról gondolunk” – vezette fel, majd így folytatta: „Itt arról van szó, hogy egy maffiaállamot kell lebontani<, és helyébe fel kell építeni egy jogállamot. A magyarok, akik a Tisza Pártra szavaztak, kifejezetten arra adtak felhatalmazást a Magyar Péternek, hogy ezt a rendszerváltást valósítsa meg”.

Úgy véli, az Orbán-rendszer lényege az volt, hogy a jogállami intézményeket a saját embereikkel töltötték fel.

„Ők azáltal tudták ezt a jogállami működést kisiklatni és elvinni egy maffiaállam felé, hogy megfelelő embereket helyeztek a megfelelő pozíciókba” – magyarázta.

Emiatt szerinte „azok a közjogi szereplők, akik egyébként a maffiaállamot kiszolgálták, méltatlanná váltak arra, nem is élvezik a társadalom bizalmát sem, hogy ők egy jogállomban is közjogi méltóságot töltsenek be.”

Az eltávolításuk azért is szükséges – tette hozzá –, mert „ők ennek a maffiarendszernek személyükben is jelképeivé váltak.”

„Az egész, amit mi elszámoltatásnak nevezünk, ez lényegében semmi mást nem jelent, mint hogy az országnak úgy kellene működnie, ahogy egyébként tényleg a jogszabályok szerint kell.”

Ennek következménye szerinte egyértelmű: „Ha az állam mostantól kezdve úgy működik, ahogy egy jogállamnak kell, hogy tényleg kompromisszumok nélkül, kíméletlenül működik a törvény előtti egyenlőség, akkor mindenki, aki bűncselekményt követett el, azért menni kell, és őellene büntetőeljárást kell indítani.” Úgy véli, ez Orbán Viktorra is vonatkozik.

„Azt, hogy egy politikai vezető regnálása alatt a családjának minden tagja milliárdos lett, a gyerekkori barátja milliárdos lett, és őt ezért semmilyen adott esetben büntetőjogi felelősség ne terhelje. Hát ez azért szerintem elég nagy fantázia kell, hogy ezt így elképzeljük” – fogalmazott.

Az interjú végén elmondta, hogy Magyar Péterrel még nem találkozott, és az új kormány részéről sem keresték, de nyitott lenne egy felkérésre. „Ha olyan feladatra érkezne mondjuk megkeresés vagy felkérés, ami úgy érzem, hogy nekem való, és legalább olyan mértékben hasznosnak is látom a közösség, a nemzet számára, mint a mostani munkámat, akkor persze, akkor nyitott lennék rá” – árulta el.

A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Itt a törvény, ami felszámolja az MCC-t és több tucat alapítványt – kiderült, hogy veszi vissza az állam a sok százmilliárdos vagyont
Kedd este benyújtották azt a törvénycsomagot, amely megszünteti a Mathias Corvinus Collegiumot és több más, nem felsőoktatási közérdekű alapítványt, börtönnel bünteti a valótlan vagyonnyilatkozatokat, újraírja a közbeszerzési szabályokat. A cél az uniós források felszabadítása.


A kormány kedd este benyújtotta azt a T/174-es törvényjavaslatot, amely egyszerre teszi bűncselekménnyé a hamis vagyonnyilatkozatot, visszavezeti az állami vagyont a nem felsőoktatási közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokból (KEKVA-k) 2026. augusztus 31-ig, és érdemi jogkörökkel ruházza fel az Integritás Hatóságot. A lépések célja az uniós források felszabadítása.

A csomag politikailag legfontosabb eleme a KEKVA-rendszer átalakítása. A javaslat szerint a felsőoktatáson kívüli közérdekű alapítványokat megszüntetik, az állam által juttatott vagyon és annak hozamai pedig visszaszállnak az államra. A folyamatot egy „elszámolási biztos” vezényli le.

A javaslat szerint augusztus 31-i határidővel megszüntetik a nem felsőoktatási közérdekű alapítványokat, köztük olyan ismert szervezeteket, mint a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, a MOL – Új Európa Alapítvány vagy a Batthyány Lajos Alapítvány.

A felsőoktatási KEKVA-k megmaradnak, de az alapítói jogokat a kormány gyakorolja, a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok mandátumát pedig a tervezet szerint korlátozzák, kinevezésüket pedig szigorúbb feltételekhez kötik. A javaslat külön rendelkezik a Fudan-projektet kezelő Tudás-Tér Alapítvány megszüntetésének előkészítéséről is, szintén augusztus 31-i céldátummal.

Teljesen átalakul a vagyonnyilatkozati rendszer is. A dokumentumokat digitálisan kell benyújtani az Országgyűlés webes felületén, ahol azok kereshetően és nyilvánosan elérhetők lesznek, a családtagok adatai kivételével.

A Büntető Törvénykönyv új tényállással bővül: aki elmulasztja a nyilatkozattételt, egy évig, aki pedig valótlan adatot közöl vagy elhallgat valamit, akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

A javaslat érdemi jogkörökkel ruházza fel az Integritás Hatóságot is. A szervezet a köztársasági elnöktől az önkormányzati képviselőkön és párttisztségviselőkön át a bírókig és ügyészekig a legszélesebb körben vizsgálhatja majd a vagyonnyilatkozatokat. A hatóság célhoz kötötten hozzáférhet állami nyilvántartásokhoz, beleértve az adó-, bank- és üzleti titkokat is, kezdeményezésére pedig a Közbeszerzési Döntőbizottságnak kötelező lesz felfüggesztenie egy eljárást.

A közbeszerzéseknél bevezetik az „átlátható gazdasági szereplő” fogalmát, és a tényleges tulajdonos mélyvizsgálata után kizáró ok lesz, ha egy cég nem felel meg ennek.

Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer dokumentumai regisztráció nélkül is elérhetővé válnak. A koncessziós eljárásoknál csak kivételes, objektív piacszerkezeti indokkal lesz tartható egyajánlatos tender. A szerződésekbe kötelező lesz korrupcióellenes feltételeket foglalni, amelyek kiterjednek az alvállalkozói lánc átláthatóságára is.

Az átláthatóságot növeli, hogy a Központi Információs Közadat-nyilvántartás felületén kéthavonta, minden páros hónap 28-ig közzétételi kötelezettsége lesz többek között az állami tulajdonú vállalatoknak és a megmaradó KEKVA-knak is. Nyilvánossá válik a szerződéskötés dátuma és a beszállítói lánc is, az adatokat pedig minimum 10 évig elérhetővé kell tenni. A törvény hatályon kívül helyezi az információszabadságról szóló törvény azon passzusát, amelyre hivatkozva az adatigényléseket „új adat előállításának” minősítve utasították el.

A zártkörű befektetési alapoknál pontosan definiálják a tényleges tulajdonos fogalmát, a nyilvántartási adatokhoz pedig „jogos érdek” alapján újságírók, civil szervezetek és kutatók is hozzáférhetnek.

A vagyonnyilatkozati szigorítás a politikai és közjogi élet szinte minden szereplőjét érinti a köztársasági elnöktől a kormánytagokon, országgyűlési és önkormányzati képviselőkön át az Alkotmánybíróság, a bíróságok, az ügyészség, az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank vezetőiig.

A törvénycsomag alapján augusztus 31-ig szűnnek meg a nem felsőoktatási KEKVA-k és veszik vissza az állami vagyont, az  alapítványi elszámolások és záró beszámolók benyújtásának határideje pedig október 31-ie lesz.

A kormány azzal érvel, hogy ezek a lépések elengedhetetlenek az uniós források felszabadításához és a korrupció elleni küzdelemhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk